Annabeth Chase naplója

Otthon?

Már vagy negyed órája ültünk egy helyben. Ezalatt semmi nem  történt. Az utca csendes volt, csak a szokásos zajok. Autók süvítettek a távolban, a szomszédból gyerek nevetés, és a szülők dorgáló hangja hallatszott ki az utcára. 

Ezek eszembe juttatták a saját családomat, akiket ott hagytam, mikor elszöktem tőlük. Nem is olyan régen. Azóta még csak néhány hét telt el. Néha hiányoztak, bevallom. De visszanézve sok minden szebbnek tűnik mint amilyen valójában volt, így ha elfogott a honvágy, egyszerűen csak kerestem néhány rossz emléket (ami nem is volt olyan nehéz) és máris szívesebben voltam távol az "otthonomtól". 

A legrosszabb emlékeimnek majdnem mind a mostohaanyámhoz volt köze. Régebben amikor először kaptam külön szobát, sokszor volt hogy éjjelente nem tudtam elaludni. Először csak a sötéttől féltem, mint a legtöbb gyerek. De egy idő után egy sokkal félelmetesebb ellenségre találtam. A pókokra. Eleinte ártalmatlannak tűntek. Csak a sarokban szőtték a hálójukat békésen. De aztán egy reggel, körülbelül egy évvel ezelőtt, csípésekkel a bőrömön ébredtem. Ötletem sem volt, mik lehettek ezek. Amikor megmutattam apámnak, aggódva nézett rám. Ő egyből tudta hogy pókok voltak, hogy miért, arra csak nemrég jöttem rá. A pókok utálták Athénét és leszármazottait, így engem is. Sajnos a mostohaanyám ezt sem értette meg. Szerinte túlreagáltam az egészet, így nem hogy megnyugtatott volna, még leszidott hogy miért kellett felkeltenem az egész házat az éjszaka közepén.

Őszintén, ha a mostohaanyám nem lenne ott, szívesen élnék apámmal. Kár, hogy tavaly óta össze is házasodtak. Így a legjobb amit tehettem, az volt hogy elszöktem. Úgy sem fogok hiányozni nekik. Volt, hogy kihallgattam néhány beszélgetésüket amikor a közös  jövőjükről beszélgettek. Lesznek majd saját gyerekeik, akiket jobban fognak szeretni mint engem. Így jobb ha nem zavarom őket ebben. 

Gondolataimból egy pukkanás rántott ki, amit közvetlenül  a terasz felől hallottam. Tháliával egymásra néztünk. Úgy tűnt ő is hallotta a hangot. Megfordulva a teraszon egy férfit láttunk. 

A férfi a teraszon harmincas éveiben lehetett. Zöld galléros pólója volt, baseball- sapkája és rövid sportos nadrágot hordott futócipővel. Hóna alatt egy kartonba csomagolt küldeményt tartott. A jobb kezével pedig egy sétabotra támaszkodott. A bot gyönyörűen meg volt munkálva. Két kígyó volt rátekeredve amiket elképesztő élethűen faragtak meg. 

A  csávó felnézett mobiljából egyenes ránk. Elmosolyodott. 'Ismer minket?' Elkezdett felénk sétálni. 'Akkor biztos ismer minket. De...nekem is ismernem kéne őt?'

-Helló csajok! - köszönt mikor elénk ért. -Hol van Luke?- 'Honnan tud ez az ember Luke-ról?'

Értetlen tekintetünket látva játékosan megcsóválta a fejét. 

-Na mivan? Pár évszázadig nem mutatom magam és már meg sem ismernek? - nevetett, miközben szőke haját megrázta hogy még szélfúttábbnak tűnjön. Mindent a mai divat szerint mintha most szállt volna le a szárnyas cipőjével...

Honnan tud ez az ember Luke-ról? Olyan ismerős, de mégsem tudom honnan. Hogy mi ismerős rajta? A szőke haja, a hegyes orra, és a ravaszul megcsillanó kék szeme...Hát persze! Hogy nem esett ez eddig le. Ez csak Hermész lehet, Luke apja. Nem mellesleg a tolvajok, eladók és a csavargók istene. Általában a többi istenhez képest emberközelinek ábrázolják. Sokszor őt küldték hogy beszéljen a halandókkal mint az istenek hírnöke, ha valami üzenetet akartak átadni nekik.  Még a kígyós botja is megvan, tehát a faragott kígyók valójában igaziak. És hogy gondolataimat visszaigazolja az egyik kígyó épp akkor meg is mozdult, halkan sziszegett, mintha azt mondta volna: patkány? De azt biztos csak képzeltem. Tudtommal a kígyók akármilyen varázslatosak legyenek is, még mindig nem tudnak beszélni. 

- Luke bent van a házban.- mondta Thália miközben fejével a ház felé bökött. -Miért mit keresel itt?- Thália letegezte az istent, de úgy tűnt ez őt annyira nem zavarta. 

-Semmi. Csak akkor jól éreztem. Hogy Luke hazatért- mondta Hermész botjára támaszkodva a távolba révedő tekintettel. 

Mi az hogy "haza tért"? Volt egy halvány sejtésem, de nem tudtam hogy akarom -e hogy igaz legyen. Thália és Luke nem sokat beszéltek  a saját halandó szüleikről, de annyit tudtam, hogy Luke anyja például nem  a legnormálisabb szülő. Luke mesélt néha esténként arról, hogy az anyja "őrült" amiért folyamatosan Luke kedvében akar járni. Gondolnád hogy ez jó dolog nem igaz?

 Luke szerint annyira nem. Luke megemlíthetett egy sütit, amit megkívánt, és az anyja hetekig csak sütit sütött. Tonnaszámra. Kár hogy Luke szerint nem tudott jól sütni. Sokszor viccelődtünk azzal, aha egyszer Luke anyjánál kajacsata törne ki, akkor nem csak a csata törne ki, hanem az ablakok is. A sütik mindig odaégtek. Mintha valami átok ült volna rajtuk. Vagy túl nyers, vagy szénfekete és kőkemény. Nincs köztes állapot. 

-Honnan tudtad egyáltalán hogy itt vagyunk?- kérdezte Thália keresztbe font kézzel. Határozottan nem lelkesedve az isten jelenlétének. Ami szerintem teljesen érthető, tekintve hogy idekint kódorogtunk már vagy 2 hónapja, és eddig nem igazán tűnt úgy hogy ezek az istenek bármiben a segítségünkre lettek volna. Sőt. Tudva hogy miattuk kergettek minket a szörnyek, volt, hogy azt kívántam, bárcsak ne lennék félisten. Csak normális halandó. Tudjátok, mint a populáció másik 96%-a. De azért mégiscsak volt egy olyan érzésem hogy az isteneket tisztelnünk kellene. Ősi , halhatatlan erők. Nem beszélve arról, hogy nélkülük mi sem léteznénk ebben a formában. 

Hermész felnevetett

-Thália. Szerintem te is tudod, hogy én vagyok a csavargók istene. Hm? - megdöntötte fejét és ránk mosolygott -amíg csavarogtok, az én szárnyaim alatt vagytok. Ó, hány halandó látását kellett elhomályosítanom, hogy ne fogjanak gyanút. Mert ugye, nem lett volna jó, ha az utatokba állnak.

És ebben igaza volt, de barátságosra tervezett mosolya inkább ijesztő volt számomra. Ez a csávó végig figyelte az utunkat és nem tett semmit hogy segítsen. Amikor napokig éheztünk, nem mondom, de jól jött volna néhány szendvics vagy valami más isteni áldás.

-Most pedig teszek egy látogatást az May-nél, ha nem baj.Hoztam neki néhány kis apróságot.- megpaskolta a dobozt, amit azóta is a hóna alatt tartott.- Jó kis családi gyűlés, mondhatom. Bejöttök? May biztos szívesen látná a fia drága barátait. - mondta miközben az ajtó felé sétált a kikövezett kerti úton. 

Tehát igaz. Ez a ház Luke szülőháza. Az a nő pedig, aki itt lakik pedig nem más mint Luke anyja. És mostmár Hermész is itt van. Remek. Érdekes találkozás lesz, az egyszer biztos. 

Hermész hármat koppantott az ajtón, de nem várta meg, míg valaki kinyitja az ajtót belülről. Tágra nyitotta az ajtót előttünk. 

-Na gyertek! Ugye nem akartok lemaradni az ebédről?- invitált minket. Tudom hogy Luke azt mondta hogy nem akarja hogy találkozzunk az anyjával, vagy azt hogy kövessük be a házba, de ha egyszer egy isten invitál, annak nemigazán  mondhatsz nemet, igaz?