𝐒 𝐞 𝐯 𝐞 𝐧 .

1.3K 49 4
                                    

Az első két óra dupla Jóslástan volt, de az első felében csak a nyári eseményekről beszélgettünk, persze Sybille Trelawney professzor mindenki rövid mondandójába beleszólt egy „Emlékszel, megmondtam!" mondattal.

Trelawney vékony, hosszú nyakában tarka kendő volt terítve, nagyobb bogyós vajszínű és zöld keverékű gyöngysor lógott, és szemüvege mögül -ami legalább kilencven dioptria lehetett- nagy szemekkel vizslatta a diákokat.

- Nos, mivel az R.B.F. vizsgáitokra készülünk, ezért hétfőre – búgta túlvilági stílusában – az Álom a jóslásban című könyv segítségével kérek egy álomnaplót. Akinek megadatott a Látó Szem adománya, annak csak élveznie kéne ezt az ajándékot az Úrtól, de mivel a Minisztériumnak kemény követelményei vannak és ragaszkodnak a formaságokhoz, ezért kérem álljanak párokba, és vessék papírra mondanivalójukat álmaiknak az Imago álomfejtés-elmélet segítségével.

Minden órával csak gyűlt és gyűt a hétfői beadandóik sora...

A lyukas órámon Potterrel volt találkozóm a házunk halljában.
- Szóval? Van valami probléma? – nézett felém kedvesen Potter, mikor beléptünk a festményen.

- Gyere. Ülj le. – paskoltam meg a kandallóval szembeni kanapén a szabad helyet. – Add a heges kézfejed. – nyújtotta felém kissé remegve balját. – Nem azt, te majom, hanem a másikat. – nevettem fel kínomban.

- Mit akarsz csinálni?

- Nyugi. – s azzal elkezdtem az apám által jóváhagyott gyógyítást. Elképzeltem, ahogyan a színek felcserélődnek, majd a heg lassan összeforr. – Imádom a varázslatot.

- De Hannah! – lepődött meg Harry, aki csak egészséges kézfejét vizslatta. – Hogyan? Pálca nélkül?

- Figyelj, mindent el fogok mondani hétvégén. Csak éljük túl ezt a hetet. – éreztem, ahogy Harryben megáll az ütő lassan, és egyre csak közelít arcom felé. – Ő, izé. Ez nem a legokosabb ötlet lenne. – húzódtam hátrébb kínosan. – Inkább nyugodj meg. Kérlek. – csitítottam a leghalkabb szavakkal. – Mindent elmondok a hétvégén. Addig is kérlek, egy szót se senkinek! – nyúltam felé, hogy kezet is foghassunk rá.

- Rendben. – vonta meg magát teljesen elvörösödve, majd átnyújtotta kezét.

- Bízok benned Potter. – bólintottam, majd egymás mellett elindultunk következő óránkra kínos csendben.

A nap utolsó órája Mágiatörténet volt a valahai Binns professzorral. Hermioneval a legelső padban foglaltunk helyet, de nem gondoltam volna, hogy életem egyik legrosszabb döntése lesz.

- Az első varázsháború 123-ban zajlott, mikor is egy gonosz és hataloméhes kobold fellázadt az ellen, hogy amit készítenek a varázslók szabadon, adhatják és vehetik, a tulajdonukként kezelik. Ez a kobold, akit ... – Binns professzor hangja olyan zavaratlan és egyhangú volt, hogy azt hittem megkérem álmatlan éjszakáimon, hogy olvasson fel nekem.

Valamiért a Vöröstoronyban sokkal izgalmasabbnak bizonyult, itt viszont minden másodpercnél azt éreztem, hogy az óra visszafelé ketyeg. Néhai álmomból Hermione hangja rázott fel, amint legokosabb megszólalását villantotta fel.
Úgy éreztem, ez a tananyag bukta lesz. Viszont legalább ez nem dupla óra volt. Hála Merlinnek, megszólalt a tanóra végét jelző csengő, így Ronnal karonfogva rohantunk be a Nagyterembe vacsorázni.
-Oké srácok, én meg fogok bukni Mágiatörténetből. – temettem bele a fejemet a kezeimbe.

-Hannah! Holnap lemegyünk a könyvtárba és segítek. – nézett felém kedvesen a lány, miközben egy sózott heringet emelt tányérjára.

-Csaftlakoffom! – jelentkezett Ron, természetesen teli szájjal.

OverdoseWhere stories live. Discover now