A Fukurodani Ásza (Bokuto x Reader)

3. rész

Ahogy azt a lány eltervezte, valóban elmentek vásárolni. Igaz, a testvérének nem volt túlságosan ínyére a vásárlás, pláne úgy, hogy az ő pénzéből volt a legtöbb dolog finanszírozva. De végül úgy döntött, hogy megéri mindez, ha a húgán láthatja azt a hatalmas mosolyt, amivel a csizmára nézett. Aznap késő délutánig járták a várost, egy alkalommal a fiú iskolatársaiba is belebotlottak, de nem tartott sokáig a beszélgetés; bemutatkoztak a srácok [Név]-nek/nak, rákérdeztek, hogy telt a szünetük és már búcsúzkodtak is.

A másnap reggel azonban koránt sem ment túl jól. [Név] alig bírt aludni a sok stressztől és a gondolattól, hogy teljesen új környezetben kell túlélnie, egy csomó vadidegen ember közt, akikkel valamilyen szinten jóban kell majd lennie, ha nem akarja, hogy kiközösítsék. Mindennek az lett a vége, hogy az ébresztője előtt másfél órával már vasalta a frissen kapott, Nekoma egyenruháját, amit utána magára öltött és nekiállt ténylegesen készülődni. Pont akkor lett kész mindennel, amikor ébrednie kellett volna, így ujjaival malmozva ült az ágyán, maga elé meredve és agyalva azon, hogy hogyan is alakulhat az első napja az iskolában.

Tora a nyakkendőjét igazgatva saját mágán, -mely valahogy egyáltalán, és semmilyen módon nem volt hajlandó normális formát ölteni, helyette csak tekergett össze vissza mint valami kígyó, és olyan szoros csomókat kötött magára, hogy a hajókötelek is elirigylik- halad kishúga szobája felé. Zoknis lába koptatta a régi padlószőnyeget, s a nagy sietségben, majdnem levert egy vázát a folyosó menti komódról, de sikeresen megmentette az amúgy eléggé ocsmány porcelán darabot, melyet még édesanyja nővére vett a házaspárnak nászajándékként. A kopogással mit sem törődve nyitott be a lány szobájába, még mindig a fránya nyakbaakasztóssal szenvedve, és akkor ne is említsük, hogy saját kis vackának káoszfödte területén még szét hevert minden holmija, s iskolatáska üreseb tátongva szemezett a csilláron lévő zoknival.

A lány fejét a nyíló ajtóhoz kapta, mikor belépett testvére a szobájába, ezzel kirántva az egyre sötétedő gondolataiból. A látvány, amit az új másodéves fiú nyújtott, miközben szenvedett nyakkendőjével, mosolygásra késztette. A vörös kultúrmadzagot sosem bírta rendesen megkötni, hiába kellett napi szinten hordania, így az esetek nagy részében ő igazította meg neki, néha pedig valamelyik szülőjük. Az ágyon törökülésbe vágta magát és az idősebbik felé fordult.

- Segítsek?

- Megköszönném.- nézett segélykérőn a lányra, aki kuncogva felkelt az ágyáról, amely mozgása közben néha megkennyent. Nem azért, mert a lány súlyos lett volna, csak már régi volt a matraca, s így folyamatosan hangokat adott ki, szinte minden mozdulatra. A lány bátyja előtt megállt, és csendesen elkezdte igazgatni, megkötni Tora nyakában lógó kendőt. Ujjai remegését kordában tudta tartani, mivel végre valami lefoglalta őt, így amíg azt tette, amire megkérték, semmi jelét nem mutatta a félelemnek és idegességnek, ami miatt hasa görcsben állt. És....? Izgulsz?

- Egész éjjel alig aludtam valamit, majd' szétvet az ideg..- nevetett fel kínosan.- Voila, kész is van.- simította végig a fiú nyakkendőjét, hogy kisimítsa azt.

- Ah, köszi [Név]!- vetett egy hálás pillantást a másikra.- De ne aggódj, maximum az egész röpicsapat körülötted legyeskedik.

- Miért legyeskednének körülöttem?- illetődött meg. Még sosem esett meg a lánnyal, hogy több fiú foglalkozott volna vele, és még csak elképzeni sem bírta, milyen lehet, ha ez megtörténik. Shinot mindig körbe vették a srácok, de ő volt az, akivel sosem foglalkoztak a hímnemű egyedek, még baráti szándékokkal sem.

- Azért, mert vannak fogyatékos picsák, és idétlen faszok a suliban, én meg nem szeretném, ha bármelyik is kipécézné magának a húgomat.- [Név] hálás mosollyal ült le az ágyára vissza, miközben a bátyját nézte.