𝐅𝐋𝐎𝐖𝐄𝐑𝐒 | ✓

S E V E N

egy héttel később

Rebecca figyelmesen hallgatott, miközben csokis shake-jét kevergette. Anyáék alig egy órája szálltak fel a Londonba tartó gépre, így végre összeszedtem magam, és felhívtam a legjobb barátnőmet, hogy beszélnünk kellene. Így kerültünk ismét a kedvenc helyünkre, rendeltünk egy-egy shake-t, majd belefogtam a rólam és Owenről szóló, végeláthatatlan történetbe. Elmondtam mindent, a közös sorozatnézéstől kezdve, a csókon át, egészen a közös alvásig. Becca nem szólt közbe, de láttam rajta, hogy minden apró mozzanatot elraktároz az agyában, és ezernyi megválaszolandó kérdést fogalmaz meg magában. Ahogy ott ültünk az ismerős boxban, rájöttem, hogy milyen régen beszélgettünk rendesen. Az idei nyár mindkettőnk életében gyökeres változásokat indított el. Becca végre összejött azzal az emberrel, akiért már két éve oda volt, én meg, nos hát, nekem fogalmam sem volt, hogy miért pont Owen Hamilton sodródott az utamba, de azzal, hogy minden érzést, minden apró mozzanatot elmeséltem a barátnőmnek, kicsit mintha könnyebben ment volna a felejtés.

– Miért Mads? – mutatott rám Becca összetámasztott ujjai végével, mikor a monológom végére értem – Miért pont az ilyeneket sikerül neked mindig kifognod? – hangjába őszinte sajnálat vegyült.

Válaszként csak megvontam a vállamat, és pár percig mindketten csendben kortyolgattuk az italunkat.

– Ott van neki a barátnője, akit szeret, szóval felesleges azon gondolkozni, hogy 'mi lett volna ha'. – böktem ki végül, inkább saját magam nyugtatására, mint a barátnőmnek célozva.

– Amúgy sem jönnék össze vele. – folytattam tovább az okfejtésemet – Hiszen lehet, hogy velem is azt csinálná, mint Sarahval. Ha lát egy csinos pofit, nem tud hűséges maradni. Csak azt nem értem, hogy mi fogta meg pont bennem. – tártam szét a karjaimat.

– Valamit biztos látott benned Maddie, hiszem majdnem két éve van együtt a barátnőjével, és mégis pont most lépett félre. – vágta rá Rebecca.

– Ezt nem tudhatod Becca, lehet már előttem is megcsalta valakivel. – ahogy ezt kimondtam, hirtelen ismét ott voltam Owen elsötétített szobájában, ajkait szinte éreztem a sajátjaimon, ahogy ismét hatalmába kerített a rossz emlék. Kegyetlennek, és erkölcstelennek éreztem magam, miközben a gyomrom tájéka kellemesen bizseregni kezdett. Igyekeztem elnyomni magamban az emlékhez fűződő jó érzéseket, miközben emlékeztettem magam a velem két éve megtörtént eseményekre.

Rebecca, látva, hogy egyre inkább magamba fordulok gyorsan témát váltott, mire én fellélegezve merültem bele a legújabb filmekről, könyvekről, valamint ezek összehasonlításáról szóló beszélgetésünkbe.

A délután gyorsan elrepült, és én már azon kaptam magam, hogy hazafelé sétálok, levakarhatatlan vigyorral az arcomon, a fülembe dugott fülhallgatóból áradó zene ütemére lépkedve. Gondolataim elterelődtek, azon morfondíroztam, hogy vajon mit csináljak még a nyáron. Abban az egy hétben, amikor a szüleim itthon voltak. Minden pillanatot velük töltöttem, ami segített elfeledni a parkban történt kínos esetet. Elmentünk a tengerpartra, túráztunk a közeli hegyek, kérges törzsű lombhullatókkal borított meredélyein, megnéztünk egy premier előtti vetítést a moziban, sőt még egy képzőművészeti múzeumba is ellátogattunk, anya kedvéért.

A nyaram, úgy tűnt, visszatért a régi kerékvágásba. Végre teljesen hétköznapi dolgokon gondolkoztam, nem pedig félresikerült szerelmi életemen rágódtam.

Ahogy átléptem kertvárosi házunk küszöbét, körülölelt a jól ismert, megnyugtató csend, ami elsőre talán nyomasztónak hatott volna, de én már rég megszoktam. Lerúgtam magamról az edzőcipőmet, majd besétáltam a nappaliba, és a kezembe akadó távirányítóval bekapcsoltam a tévét. Éppen egy hírcsatornára volt állítva, tehát úgy döntöttem, hogy belehalgatok a híradóba. Sokszor tettem így, miután anyáék elutaztak, és szerencsére most is megnyugodhattam, hogy nem történt semmilyen katasztrófa a Londonba tartó géppel.

Pár percig még hallgattam a híradót, ami újabb terrortámadásokról, áradásokról, és erdőtüzekről számolt be, de egy idő után elegem lett a rengeteg borzalomból, így inkább kikapcsoltam a tévét, felálltam a kanapéról, és a konyhába battyogtam, hogy összedobjak valami vacsorát magamnak.

Rántotta mellett döntöttem mert az volt a legegyszerűbben és legkevésbé időigényesen elkészíthető étel, amit ismertem. Amíg a tojás sercegett a serpenyőben, elővettem a telefonomat, hogy elüssem az időt. Felnéztem a közösségi oldalaimra, lecsekkoltam az üzeneteimet, és begépeltem néhány gyors választ azoknak, akik kerestek. Pár perc múlva letettem a készüléket, ami persze pont akkor adott ki egy csippanó hangot, jelezvén, hogy új üzenetem érkezett.

Sóhajtva nyitottam fel ismét a képernyőt, és léptem be a messengerbe. Szemeim elkerekedtek, a lélegzetem pedig elakadt, mikor megnyitottam az üzenetet, és hirtelen nem érdekelt már az egyre baljósabb hangokat hallató rántotta sem. A kijelzőn egy rövid üzenet állt, Owen neve mellett. Két aprócska szó, ami alapjaiban változtatta meg az elképzeléseimet.

Szakítottam Sarahval.

Ismét, és ismét végig futottam szemeimmel a rövidke mondatot, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg nem csal a látásom, és valóban az van az aprócska buborékba írva, amit döbbent tekintetem kiolvasott a betűkből.

Csak gondoltam jobb, ha tudod, mert részben miattad történt.

Jött az újabb üzenet, amit én szintén teljesen lesokkolva olvastam el, miközben azon agyaltam, hogy hogyan, és mikor történhetett mindez. Mikor váltam én olyan fontossá egy Owen kaliberű fiúnak, hogy miattam szakítson a barátnőjével, akivel két éve együtt van. Még mindig teljes sokkban lezártam a telefonom képernyőjét, majd nekiláttam, hogy összekaparjam, és elfogyasszam rántottám majdnem ehetetlenre égett maradékát. Végül inkább az egészet a kukába kapartam. Helyette megpirítottam két kenyeret, vastagon megkentem a tetejüket vajjal, rápakoltam őket egy fehér, apró, kék virágokkal díszített tányérra, majd fél kezembe fogtam és kisétáltam vele a teraszra.

A kissé már elhűlő levegő hűvös érintéssel cirógatta fedetlen bőrömet, miközben a pirítósomat majszolva merültem el gondolataim hullámzó tengerében. Felidéztem első találkozásunkat, és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el a helyzet abszurditásán. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy az az ember, aki ittasan belehajt a sövényembe, egyszer miattam szakít a barátnőjével, a szemébe nevettem volna. Most már nem tagadhattam magam előtt sem, hogy én is táplálok gyengéd érzelmeket Owen iránt, azonban a bizalmatlanságom még ezeket is elnyomta.

Végül úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt, hogy elmagyarázza a dolgokat. Bementem a házba, felvettem a telefonom, és gyorsan elküldtem egy üzenetet Owen számára.

Találkozunk kéne, hogy megbeszéljük ezt az egészet.

Szinte azonnal jött is rá a válasz.

Rendben. Holnap délután a park melletti Starbucksban.

Elolvastam, majd aprón megráztam a fejem. Owen Hamilton, mit indítottál el bennem?

↪️to be continued↩️

➖➖➖

Sziasztok! Tudom, ez a fejezet nem lett annyira hosszú és érdekes, mint a többi, de a történet szempontjából mégis fontos. Ha tetszett voteoljatok, kommenteljetek, valamint ha tetszik a munkásságom, kövessetek be.
Puszi, A