𝐅𝐋𝐎𝐖𝐄𝐑𝐒 | ✓

O N E

- ̗̀ M A D E L A I N E ̖́ -

két héttel később

A bár apró épülete egy kihalt utcában feküdt, két termetes társasház között, egy elég igénytelen környéken. Ajtaja felett neon betűk hirdették a hely nevét, ablakaiból fény, füst, és hangzavar szivárgott ki a csöndes utcára. Halk léptekkel közelítettem meg az épületet, barátnőmmel az oldalamon, miközben igyekeztem kikerülni a tegnapi eső után maradt pocsolyákat. Nem igazán tartottam jó ötletnek a féktelen bulizást, ám Rebecca addig-addig unszolt, míg végül engedtem neki és eljöttem vele. Pár lépéssel átszeltük a kis utcát, és egyenesen a szórakozóhely bejáratához mentünk. A barátnőm izgatottan dörzsölte össze a tenyerét, majd be is lépett az áporodott szagú, villódzó, színes fényekkel megvilágított helyiségbe.

– Talán mégsem volt a legjobb ötlet eljönni ide, Becca. – kezdtem el újból aggodalmaskodni, amint megcsapott a rettenetes meleg, és a dobhártya szaggató zene. A nekem préselődő izzadt testek miatt, rögtön klausztrofóbiám lett. Ahogy álltam ott, magasított derekú fekete farmerban, és virágmintás, barackvirág színű pólóban, szerintem bárki észrevehette volna, hogy, a kortársaimmal ellentétben, nem vagyok egy bulizós alkat, de úgy látszott, a barátnőmre nem hatottak az észérveim. Vagy csak tudatosan figyelmen kívül hagyta őket.

– Ugyan már csajszi! – kiáltotta felém vidám, harsány hangon – Most kezdődik a nyár, és amúgy is, csak egyszer élünk! – ez tipikusan egy Rebecca féle lelkesítő szöveg volt. A lány előttem ugrándozott. Szőke loknijai össze-vissza ugráltak a feje körül, vékony, csontos karjait a magasba emelve táncolt a zene ütemére.

– Gyere, keressünk neked valami italt, hogy egy kicsit feloldódj. – állt meg mellettem ismét, mikor látta, hogy még mindig egy helyben toporgok.

– Rendben. – biccentettem, majd követtem a barátnőmet, aki utat tört kettősünknek az emberek között.

A bárpulthoz érve, végre egy kicsit fellélegezhettem, itt ugyanis már nem állt annyi ember. Feltornáztam magam az egyik hosszú lábú székre, ami alacsony termetem miatt, valódi kihívást jelentett számomra. Mikor megkaptuk a Becca által megrendelt koktélokat, azonnal belekortyoltam a narancssárga, mentazölt, és élénk rózsaszín színekben játszó italmoba. Gyorsan megittam az alkoholos löttyöt, majd rögtön utána még egyet, így kissé oldottabb hangulatban követtem legjobb barátnőmet a tánctérre. Ösztönösen kezdem el a csípőmet riszálni a pörgős zene ütemére, és teljesen belefeledkeztem a hangos akkordokba.

Alig fél órája táncoltunk önfeledten, mikor egy festett szőke hajkorona libbent be, a kissé már elhomályosodott látómezőmbe. A világos tincsek tulajdonosa épp az orrom előtt táncolt, egy magas fiúhoz bújva. Rémlett, hogy ismerem valahonnan, ám nem tulajdonítottam különösebb figyelmet neki. Aztán hirtelen felém fordult, így elém tárult, vastag sminkkel tökéletesen kontúrozott arca. Hirtelen bevillant, hogy honnan ismerem, és mikor a fiú karakteres arca is a tekintetem kereszttüzébe került, teljesen világossá vált számomra, hogy kik táncolnak mellettem. A srác átható smaragd színű szemeiből azonnal rájöttem, hogy ő bizony nem más, mint a sövényünk eltiprója.

– Hé, Becca! – böktem meg, jobb oldalamon ugrándozó barátnőmet, miközben igyekeztem túlkiabálni az üvöltő zenét – Nem tudod véletlenül, hogy ki az a fiú ott? – mutattam a zöld szemű irányába.

– De. Persze, hogy tudom. – Rebecca úgy nézett rám, mintha legalábbis a tulajdon anyám nevét kérdeztem volna meg tőle – Ő Owen Hamilton. A város egyik legnagyobb nőcsábásza. Nincs olyan lány, aki ellen tudna neki állni. – magyarázta csillogó szemekkel.

Csak bólogatni tudtam a monológja végén, miközben igyekeztem magamba szívni az összes információt Owen Hamiltonról. Megtudtam, hogy a srác most lesz végzős a közeli gimnáziumban, hogy a barátnőjét Sarah Petersonnak hívják, és hogy majdnem két éve vannak együtt, és közben nem győztem csodálkozni azon, hogy mennyit tud a barátnőm róla. Kimerülten, és információktól zúgó fejjel lépkedtem oda a helyiség szélén húzódó kanapékhoz. Azonnal lehuppantam a fekete bőrrel bevont ülőalkalmatosságra, és kényelmesen kinyújtóztattam a lábaimat. Elnehezedő pillákkal figyeltem a viháncoló embereket, mikor éreztem, hogy benyomódik mellettem a párna, és ahogy oldalra néztem, Owen Hamilton széles, és vakítóan fehér vigyorával találtam szemben magam.

– Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim? – mosolygott továbbra is, harsány hangon feltett kérdése mellé. Ő is ittas lehetett már egy kicsit, de még ez sem magyarázta hirtelen jött nyájasságát. Hiszen mégiscsak ötven dollárt kértem el tőle egy hülye sövény miatt!

– Madelaine West vagyok, én már úgyis tudom a te neved, szóval mostmár te is az enyémet. – mosolyogtam rá, gátlásaimat levetkőzve, majd a kezemet nyújtottam neki. Hihetetlen, hogy mikre képes az alkohol!

Kicsit tovább szorította meg a kezem a kelleténél. Vékony ujjaim elvesztek nagy tenyerének szorításában. Mikor már kezdett tényleg kínossá válni a szituáció, elhúztam a kezem, az ölembe rejtettem, és reménykedtem abban, hogy nem látja meg rózsásra piruló arcomat a sötétben. A bőrömnek, furcsa módon, hiányzott az érintése, de ezt betudtam az alkohol mellékhatásának. Nem maradt sok időm ezen elmélkedni, ugyanis hirtelen egy fekete, feszülős miniruhába bújtatott test férkőzött a látóterembe, teljesen eltakarva előlem a táncoló tömeget.

– Owen! Mit keresel itt? – vinnyogta, magas frekvenciájú hangján Sarah, a fiú barátnője. Valószínűleg benne is több lehetett már egy-két pohár piánál.

– Oh, csak bemutatkoztam Madelainenak. Tudod, neki zúztuk szét a sövényét még két hete. – a fiú arcán letörölhetetlen vigyor terült szét, miközben én idegesen álltam Sarah dühös, és megvető pillantásainak kereszttüzét.

– Aha, értem. – nyögte ki végül, elködösült tekintettel az előttem álló lány, majd ő is a kezét nyújtotta – Sarah Peterson.

– Madelaine West. – mutatkoztam be én is, miközben igyekeztem elnyomni magamban a fájdalmas kiáltást, amit kézfejembe mélyedő hosszú, fekete műkörmei okoztak. Ahogy elengedte a kezem, azonnal megjelentek az apró, vöröslő félholdak érzékeny bőrömön. Sarah kétség kívül féltékeny volt, de azt nem értettem, hogy miért. Semmi nem történt köztem, és a fiú között. Egy ilyen kaliberű fiúnak nem az olyan típusú, halk szavú, és kissé félszeg lányok jönnek be, mint én, azonban abban nem kételkedtem, hogy Owen nem egy hűséges típus.

– Nos hát, örültem a találkozásnak. – pattantam fel gyorsan a kanapéról, mikor a helyzet kezdett nagyon kínossá válni, majd belevetettem magam a tomboló tömegbe, magam mögött hagyva a kellemetlen csendben álldogáló párocskát. Szürke íriszeimmel már a barátnőm ismerős, szőke hajkoronával megáldott sziluettjét kutattam, miközben éreztem, ahogy Owen smaragdzölden fénylő tekintete lyukat éget a hátamba.

↪️to be continued↩️

➖➖➖

Sziasztok! Megérkeztem az első résszel, ami remélem ismét elnyeri a tetszéseteket! Ha így van jelezzétek egy voteval vagy egy komival!
A