S I X

9.4K 569 35
                                    


Sötét szempilláim fáradtan nyíltak ki, az ablakon beáramló meleg fény hatására. Idegen ágyban feküdtem, idegen párnák között. Ijedten fordultam meg, mire szembetaláltam magam a nyugodtan alvó Owennel. A fiú egyik izmos, napbarnított bőrű karja a derekamon pihent, fogva tartva ezzel engem. Óvatosan felemeltem a kezét, kicsusszantam szorításából, majd ellenőriztem, hogy minden ruha rajtam van-e. Megvolt mind, szerencsére. Alaposan szétnéztem a szobában, az értéktárgyaimat keresve, de aztán eszembe jutott, hogy mindent otthon hagytam, elővigyázatosságból. A helyiség napvilágnál még jobban nézett ki, mint tegnap éjszaka. A színek közül a fehér, és a sötétbarna dominált, tágassá varázsolva a teret. Nem volt sok mindent a szobában, egy ágy, egy komód, ruhásszekrény, és persze egy hatalmas plazmatévé, hozzá csatlakoztatott játékkonzolokkal.

Annyira belemerültem Owen szobájának szemlélésébe, hogy megijedtem, amikor mocorgást hallottam a hátam mögül. Azt hittem, a fiú is felébredt, de csak átfordult a másik oldalára, felfedve ezzel kidolgozott hasizmait. Tekintetem napbarnított kockáin felejtettem, és azt az apró tetoválást is megfigyeltem, ami a boxeralsójából kunkorodott felfelé, tüskés rózsaszálat mintázva. Istenem, miért kell a fiúknak mindig félmeztelenül aludniuk?!

Vártam pár percig, figyeltem a fiú egyenletes lélegzetvételeit, és már azon voltam, hogy hangtalanul kiosonjak, de nem tudtam elszakítani a szemem izmos felsőtestétől. Közelebb léptem hozzá, és tovább figyeltem kisimult vonásait. Mikor meggyőződtem róla, hogy tényleg alszik, óvatosan végigsimítottam kidolgozott kockáin. Selymes bőre a tenyerembe simult, ahogy a hasát cirógattam, ám egyszer csak megéreztem egy nagy, meleg tenyeret az enyémen.

Owen önelégült mosollyal figyelte elvörösödő almácskáimat, smaragdszínű szemei pajkosan csillogtak hosszú szempillái takarásában.

– Nocsak, nocsak, mégsem vagy képes annyira ellenállni nekem, mint gondoltad, ugye? – tette fel a gunyoros kérdést, felhúzva egyik sötét szemöldökét.

– Dehogyisnem. – húztam volna el a kezemet izmos hasáról, de nagy tenyere megállástra késztetett.

– Ugyan, felőlem nyugodtan fogdoshatod! – kacsintott rám, miközben ujjai finom köröket rajzoltak a kézfejemre. Érintésétől összeugrott a gyomrom, és éreztem, ahogyan a bőre felforrósodik a kezem alatt.

Ha te így játszol, akkor én is. – gondoltam magamban ördögien mosolyogva. Kiszabadítottam az ujjaimat Owen tenyerének fogságából, és finoman simogatni kezdtem a fiú hasát. Éreztem, ahogy az izmok összerándulnak érintésem nyomán, miközben alaktalan, absztrakt mintákat rajzoltam a fiú hasára. Ujjaim végigkövették az oldalán felfutó, tövises rózsa fekete tintával felvarrt mintáját, és elégedetten hallgattam a fiú elakadó lélegzetét.

– Most elégedett vagy? – suttogtam, ajkaimmal egy leheletnyit érintve a száját, aztán a melkasára támaszkodva eltoltam magam tőle. Egy gyorsan elhadart köszönés után már kinn is voltam a szobájából.

– Találkozunk mi még Madelaine! – hallottam felcsendülő nevetését, de nem foglalkoztam vele. Csak azon voltam, hogy minél hamarabb elhagyjam a házat. Ez a kis közjáték kétség kívül elindított bennem valamit, ám eszembe jutott a fiú barátnője, Sarah, aki már az első találkozásunkkor féltékeny volt rám. Talán sejtette, hogy ez fog történni? Hogy egyszer majd én ébredek fel a barátja mellett, és nem ő? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben hazafelé ballagtam a reggeli csendben.

Tegnap este Beccaékkal együtt jöttem, így most autó nélkül kellett átjutnom a város túlsó végébe. Úgy okoskodtam ki magamban, hogy anyáék olyan dél körül fognak érkezni, mivel nem voltak korán kelő típusok. Szerencsére a ruhám zsebében találtam némi pénzt, így a legközelebbi buszmegálló felé vettem az irányt. Nem is kellett túl sokat várni arra a járatra, amely elvitt a lakóhelyem közelébe. Felszálltam a buszra, megvettem a jegyet, és igyekeztem nem foglalkozni a bámészkodó utasok pillantásaival. Sejtettem mit gondolhatnak rólam rövid, gyűrött ruhám, és kócos hajam alapján, de ott, abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt.

Mikor végre hazaértem, gyorsan bekapcsoltam a mobilomat, hogy megnézzem keresett-e valaki. Három nem fogadott hívás, és tíz üzenet érkezett Rebeccatól, amiben a hollétem felől érdeklődik. Gyorsan írtam neki, hogy megnyugtassam, mire meghagyta, hogy hívjam fel amint tudom. Érkezett még ezeken kívül egy sms anyától, amiben bebizonyosodott a gyanúm, miszerint fél kettő körül érkeznek.

Miután mindezt lecsekkoltam, felmentem az emeletre, engedtem magamnak egy kád vizet, majd lehámoztam magamról átizzadt ruháimat, amiken még itt-ott érezni lehetett Owen illatát. Magamhoz vettem egy kókuszos-vaníliás fürdőbombát, majd annak társaságában csobbantam be a langyos habok közé.

Néztem, ahogy a színes golyó feloldódik a vízben, majd hátradöntöttem a fejem, és igyekeztem nem gondolni semmire, csakhogy ez nem igazán sikerült. Fejemben újra és újra felelevenedtek az északa történései. A csók, aminek még az emléke is kellemes bizsergést keltett a gyomromban. Miután ismét kimentünk az erkélyre, hogy a csillagokat nézzük, újabb kellemetlenséggel kellett leszámolnom. Az apró teraszon ugyanis csak egy fotel állt, így Owen automatikusan az ölébe húzott, ezzel szétzúzva a megállapodásunkat, miszerint csak 'régi jó barátok' vagyunk.

Megráztam a fejem, hogy egy kicsit kitisztuljon, ne csak Owen kapjon helyet benne, majd kiszálltam a kádból, és egy puha, mályvaszínű törülközőbe bugyoláltam testemet. Megszárítottam a hajam, felvettem egy kényelmes, babakék shortot és egy lenge, fehér felsőt, majd tárcsáztam a legjobb barátnőmet.

– Hello csajszi! Aggódtam miattad. – kezdte megrovóan Becca, majd elmesélte Ethannel közös éjszakájuk történetét, és hirtelen megértettem, miért nem találtam meg őket a táncparketten. Egy ideig még beszélgettünk a buliról, de szerencsére Owen soha nem jött szóba. Örültem, hogy a barátnőm túl részeg, és túl elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegye azt, ami Owen és köztem játszódott le. A csókról sem akartam neki beszélni, így pont kapóra jött, hogy meghallottam a bejárati ajtó éles csengőjét, ami azt jelezte, hogy anyáék megérkeztek.

Kapkodva elköszöntem Rebeccatól, majd lerobogtam az emeletre, hogy ajtót nyithassak a szüleimnek. Ahogy feltárult a fehér nyílászáró, anya rögtön a karomba vetette magát, majd szorosan megölelgetett, és apától is kaptam egy cuppanós puszit. Későn induló repülőgépekről, és new yorki hotelszobákról beszélgetve léptünk be a konyhába, ahol sajnos csak a hatalmas fehér étkezőasztal árválkodott, tekintve, hogy elfelejtettem bármi ételt csinálni anyáéknak.

– Már megebédeltünk a gépen. – mentett ki anya, szokás szerint – Szeretnék elsétálni a parkba, nem jössz velem?

Pár másodpercig fontolgattam az ötletet, de végül beadtam a derekam. Anyával ez már-már hagyománynak számított nálunk, hogy miután hazaértek, elsétáltunk a házunkhoz közel eső parkba, és ettünk egy fagyit a kedvenc fagyizónkban. Most is így tettünk. Kedvenc, eper-vanília kombinációmat nyalogatva hallgattam anya beszámolóját Olaszországról, ahova még régebben én is elkísértem őket egy nyaralás alkalmából.

Gondolataim elkalandoztak, figyeltem az ismerős, göcsörtös fákat, és a játszóteret, ahol kiskoromban annyit játszottam. Szemem megakadt egy páron, akik látszólag nagyon bele voltak melegedve a csókolózásba. A lány hosszú, szőke hajzuhataga ismerősnek tűnt, de már túl későn jöttem rá, hogy ki az, ugyanis elvált barátja ajkától, és egy kicsit hátrább dőlt, így a fiú pont észrevett engem.

A túlontúl ismerős zöld szemek riadtan pásztáztak, de én feltűnően máshová fordítottam a figyelmemet. Nem érdekelt már sem Owen Hamilton, sem a barátnője. Egy sajnálatos hibát követtünk el mindketten, de ez soha nem fog megismétlődni. Az eltökélt gondolatok közepette csak azt nem értettem, hogy mi okozza azt a kellemetlen, szúró érzést a szívem tájékán.

↪️to be continued↩️

➖➖➖

Sziasztok! Ma ismét egy érzelemdús résszel érkeztem, ráadásul nem is kellett rá sokat várni. Mostmár felgyorsulnak az események, Owen és Madelaine története a végéhez közeledik. Ha tetszett a rész voteolj, kommentelj, vagy kövess be.
Puszi, A

𝐅𝐋𝐎𝐖𝐄𝐑𝐒 | ✓Where stories live. Discover now