Még kicsi voltam ahogy ő is egy játszótéren találkoztunk. Én akkor 6 éves voltam míg ő 10. Hiába jöttünk ki jól egymással a sors elválasztott minket. Szüleim kaptak egy igazán kedvező állás lehetőséget amit el is fogadtak csak,hogy ez azzal járt,hogy ott kellett hagynunk Toronto-t mert az új munka helyük California-ba volt. Na igen, biztos kíváncsiak vagytok,hogy ki is az akivel jó párszor játszottunk a játszótéren. A neve nem más mint Shawn. Igen,igen az a Shawn , a híres énekes. Fogalmam sincs róla ,hogy emlékszik-e még rám vagy sem de én még mindig emlékszem rá és,hogy miért? Azért mert nekem ő volt az első szerelmem. Igen tudom még csak 6 éves voltam de akkor is szerettem. Azóta amióta elköltöztünk eltelt már 10 év és már nekem feledésbe merült Shawn, de amikor meghallottam a nevét a tévében rögtön tudtam,hogy ez Ő. Hihetetlen,hogy híres énekes lett belőle , mindenegyes lány róla álmodozik. A rádióban sokszor csendül fel egy-egy száma. Hazudnék ha azt mondanám utálom a zenéit mert nem hogy nem utálom hanem egyenesen imádom az összes számát. A barátnőim szintén nagy Mendesarmyk úgyhogy sose maradok le semmi újdonságról vele kapcsolatban de assziszem itt lenne az ideje annak is,hogy magamról is szót ejtsek. A nevem Jenna, a tánc a mindennem, van egy imádnivaló kutyám Max. Egyenlőre ennyi lenne rólam.
10 parts