12 órával korábban az Ermich körzetben:
Hanji arca azonnal eltorzult, amint elkezdte olvasni a levelet. Mindannyian kíváncsian meredtünk felé, hogy végre megszólaljon és elmondja mi az, ami annyira lesokkolta. Pár perc hallgatás után végre megszólalt.
-Nos... Végre megkaptam a jelentést Annie Leonhart múltjáról...
Mindenki csendben maradt ezért Hanji-san tovább folytatta.
-Azért tartott ilyen sokáig, mert a jelentések rendszerezése kissé nehézkessé vált mostanában. A leírtak szerint még két személy van a 104-es kadétok közt, akik ugyanonnan jöttek, ahonnan Annie. A nevük pedig...Reiner Braun és Bertholdt Hoover.
Kissé meglepődtünk a hallottakon, bár a kadétok álla majdnem a földet súrolta.
-Hála az öt évvel ezelőtti káosznak... - folytatta Hanji. – mind hármójuk családi feljegyzései hiányosak vagy eltűntek. Azonban az ő egységük volt az, amelyiket szándékosan félreinformáltak a felfedező út alatt. Szánt szándékkal mondtuk azt nekik, hogy Eren a jobb szárnyba lovagol.
-A nőstény óriás a jobb szárny felől támadott! – pislogott nagyokat Armin. – Akkor hát...valószínűleg ők mondták el Annie-nak...
-De miért mondták volna el neki? – töprengett Sasha.
-Hé, várj egy kicsit Armin, ne vádaskodj! – szólt rá Eren.
-Tudjuk Eren. – sóhajtott Hanji. – Ez önmagában nem bizonyít semmit. Viszont szeretném tudni, hogy ők hárman milyen kapcsolatban voltak egymással a kiképzés alatt. Tudtok valamit?
-Azt tudtuk, hogy Reiner és Bertholdt ugyanonnan jöttek, de egyikük se állt közel Annie-hoz. – mondta Armin.
-Így van. – helyeselt Eren. – Nem emlékszem, hogy valamikor is beszéltek Annie-val pár szónál többet. De az is igaz, hogy Annie nem volt túl beszédes.
-Amikor ettünk, akkor Annie mindig félrehúzódott és egyedül ült. – jegyezte meg Sasha.
-Én...nem emlékszem semmire. – mondta Mikasa. – Legalább is nem figyeltem meg ennyire.
-De akkor is... - fogta a fejét Eren. – ők a bajtársaink, nehéz elhinni mindezt. Berholdt mindig is szótlan volt, de Reiner olyan, mintha mindannyiunk bátyja lenne, és ő soha nem árulna el minket.
-Egyetértek. – bólogat Armin. – Reiner az életét kockára téve harcolt a nőstény óriás ellen. És az óriás majdnem halálra zúzta őt a kezével, amikor ő-
A fiú hirtelen elhallgatott és tágra nyílt szemekkel meredt maga elé.
-Mi az? – törtem meg az ismételt csendet.
-Reiner megmenekült, de...Annie mintha hirtelen meggondolta volna magát...és rohanni kezdett Eren irányába. Én...említettem, hogy Eren valószínűleg a középső szárny hátsó felében lovagol. De Annie túl messze volt, hogy ezt meghallja...
-Reiner nem érdeklődött feltűnően Eren helyzetéről? – kérdezte a fiút Hanji.
Armin hirtelen megint elhallgatott. Olyan arcot vágott, mint akibe villámként sújtott a felismerés.
-Le-lehetetlen... - suttogta maga elé. – Azért kezdtem el beszélni Eren helyzetéről, mert először Reiner kérdezte meg tőlem. Ráadásul...amikor ez történt a nőstény óriás hosszasan bámulta a tenyerét. Reiner valószínűleg egy üzenetet vágott bele a pengéjével...
Senki sem szólalt meg. Mindenki a saját gondolataiba temetkezett. Ha ez igaz...akkor Reiner és talán Bertholdt...
-Mi a franc?! – csapott az asztalra Jana, ami mindenkit meglepett. – Először az a szőke liba, most meg az a két kis mitugrász?! Mi a franc folyik itt?!
-Ne beszélj így róluk! – szólt rá Eren, mire a lány összehúzta szemöldökeit. – Nem kéne-!
-Eren! – kiáltottam rá. – Hagyd abba! Nézz szembe a valósággal és fogadd el a tényeket!
-Na de-!
-Figyeljetek rám! – vágott közbe Hanji. – Ha megtaláljuk Reiner-t vagy Bertholdt-ot, viselkedjetek úgy, hogy ne keltsünk gyanút bennük. És természetesen senki se szóljon Annie Leonhart-ról sem. Nem számít, hogy Annie csatlósai-e vagy sem, minél előbb a föld alá kell vinnünk őket és kikérdezni mindkettejüket. Mindenki megértette?
-Igenis! – vágtuk rá mindannyian kivéve Eren-t.
...
A jelenben:
-Csak túlságosan kimerültetek, ugye? – markolta meg Eren Reiner vállát, mire én egy lépést feléjük tettem. – Annyi szörnyűség történt veletek, hogy már képzelődtök.
-I-Igen. – vágta rá Bertholdt. – Reiner-t megviselte ez a pár nap...
-Ráadásul, ha tényleg te lennél a páncélos óriás...miért pont nekem mondanád ezt el? – nevetett fel idegesen Eren. – Mit gondoltál, mi fog történni? Bólintok, és azt mondom, "persze, menjünk"?
-Igazad van... - mosolyodott el Reiner, ami kissé megrémített. – Mégis miért gondoltam ezt? Lehet, hogy tényleg megőrültem?
-Inkább induljunk mi is. – indult meg felém Eren, mire kissé engedtem pengém szorításán.
A két fiú azonban még mindig állt és meredve bámultak maguk elé. A hatalmas szél, ami abban a pillanatban szinte süvíteni kezdett tépdeste a falra kitűzött zászlókat. Azt éreztem, hogy baj van, de még mekkora. És nem én voltam az egyetlen, aki ezt "érezte."
Baj...! Vigyázz...!
A hatalmas szél letörte az egyik zászlót, aminek a hangja visszhangzott a hatalmas ürességben. Eren azonnal megállt és idegesen hátra pillantott a fiúkra. Éreztem, hogy az előttünk menetelő katonák mind megálltak a zajra.
Remegve szorítottam meg újra a pengém markolatát és most már Eren is ezt tette. Láttam rajta, hogy rettentően ideges, de végre elismerte a valóságot.
-Értem már... - suttogott maga elé Reiner. – Túl sokáig éltem köztetek. Három hosszú éven át...idiótákkal voltam körülvéve. Kölykök voltunk...nem tudtunk semmit erről a világról. Bárcsak soha ne ismertelek volna meg titeket... Akkor...soha nem váltam volna...ilyen töketlen nyomorulttá! Túl késő...már nem tudom mi helyes és mi nem. Egyetlen választásom maradt... - mondta és elkezdte lehámozni a karjáról a kötést. – hogy szembenézzek a tetteim következményével! És igazi harcosként teljesítsem a végső kötelességem!
A karján a seb párologni kezdett és azonnal el is tűnt. Tudtam, hogy ők lesznek a ludasok mégis...annyira nehéz elhinni...
-Reiner! – kiáltott fel Bertholdt. – Megcsináljuk?! Itt és most?!
-Igen! Véget vetünk mindennek itt és most!!
Reiner elindult Eren felé én pedig azonnal kirántottam a pengémet és a fiú karjába vágtam, ami azonnal le is szakadt. Hallottam, hogy valaki fut felénk majd Bertholdt-ba is belevágódik egy penge. Mikasa volt az. A pengéje egyenesen a magas fiú torkába vágódott.
-Eren! Rohanj! – kiáltott rá Mikasa.
A két újonc körül sárga fény, nyalábok kezdtek megjelenni, ami azt jelentette, hogy itt az idő...átváltoznak!
-Eren! Tűnj el onnan! – futott felénk Jana és Sophia, mögöttük pedig az összes többi katona.
A hatalmas szél szinte lesöpört minket a falról. Alig tudtam visszarántani Eren-t, aki már zuhant volna le a mélybe.
A kolosszális óriás arca kirajzolódott a hatalmas pára közepette. A szívem a torkomban dobogott. Még sohasem láttam testközelből és most meg kell küzdenem vele. Plusz még ott van a páncélos óriás is, akinek a páncélja szimpla pengékkel áthatolhatatlan.
Mire feleszméltem gondolatomból egy hatalmas kéz repült felénk, ami engem lesodort a falról, Eren-t pedig csapdába ejtette. Hála a manőver felszerelésemnek a kampóm megakadt a fal oldalába így nem zuhantam le.
A kolosszális óriás a katonák felé nyúlt és felkapta Ymir hordágyát a lánnyal együtt. Most már teljesen világossá vált, hogy nem csak Eren kell nekik... Ezt követően Reiner elkezdett leereszkedni a falon Eren-nel a kezében. Azonnal utánuk repültem, de párától és a még nagyobb szélvihartól nem tudtam elérni őket. A szél ide-oda dobált, mikor két kéz hirtelen megragadott. Jana és Sophia volt az, akik a fal oldalán lógtak.
-Meg kell mentenünk Eren-t! – kiáltottam feléjük.
-Tisztában vagyunk vele, de ekkora szélviharban képtelenség hozzájuk férkőzni! – szorította egyik csuklómat Sophia.
Mikor a lány befejezte a mondatot abban a pillanatban még egy hatalmas sárga fényáradat jelent meg pontosan alattunk. Tudtuk mi volt ez. Eren átváltozott, hogy szembeszálljon az árulókkal!