- És ha én nem szeretnék beszélni? – suttogtam és azt hittem, hogy nem hallja meg.
- Tudom, hogy folyamatosan csak rajtam jár az eszed. – közeledett felém, én pedig hátráltam.
- Rosszul tudod. – vágtam vissza gyerekesen.
Kit akarok becsapni? Mióta megláttam őt először, állandóan körülötte forognak a gondolataim.
- Valóban? – húzott magához, mielőtt a falnak ütköztem volna...ismét.
Karjai között még varázslatosabb volt lenni és úgy látni őt, mintha csak pár méterről láttam volna.
Elkábított a megjelenése, a hangja, az illata; rá egyetlen szót tudok mondani, ami szerintem mindent összefoglal...tökéletes.
- Igen. – válaszoltam, s ekkor elkövettem a legnagyobb hibát, amit akkor ellehetett.
Felnéztem gyönyörű barnáiba és akkor megszűnt a külvilág.
Egy ideig csak egymás szemeiben vesztünk el, ő azonban a meghitt csendet megtörte:
- Hazudsz.
- Vagy csak nem bírod elviselni a tényt, hogy nem állandóan körülötted forog a világ. Esetleg azért akarsz velem beszélni, mert félsz, hogy nem érdekelsz? – húzódott gonosz mosolyra a szám.
- A pár nappal ezelőtti mozdulataidból nem azt szűrtem le, mintha nem érdekelnélek, sőt...kifejezetten érintésben gazdag jelenet folyt le kettőnk között. – vágott vissza azonnal félmosolyra húzva száját.
Hanga, erősnek kell maradnod! Nehogy most kezdj el felrobbanni az adrenalintól!
- Úriember nem emleget így fel egyes eseményeket. - igazából egyáltalán nem így fogtam fel a dolgot, csak idegesíteni akartam. Tulajdonképpen tetszett, hogy emlékezett a csókunkra és nem felejtette el rögtön, aznap.
- Ezzel egy gond van Édesem...én nem vagyok úriember. – suttogta, nekem pedig jóleső borzongás járta át egész testemet.
Lebecézett...és mennyire jól hangzott a szájából.
- Tudod...ha a szádból nem is hallom, hogy mi a véleményed, a tested akkor is elárulja. – simított végig libabőröző karomon.
Mennyire csodás az érintése.
Ha őszinte akarok lenni – bár magamhoz jobban járok, ha az vagyok – akkor igenis hiányzott az érintése...de még mennyire.
De nem ugorhatok a karjaiba, mert nem helyes.
És most is veszélyes dolgot teszünk...ha valaki bepróbál nyitni és nem tud mit tenni, akkor egyből ránk fog terelődni a gyanú és a legrosszabb, hogy nem tudnám letagadni a tagadhatatlant, mert...mert egyszerűen nem akarom.
Nem derülhet ki, hogy vonzalom van kettőnk között, viszont ha rákérdeznének, akkor nem tagadnám.
Ez az egész olyan bonyolult...és mindez ártalmatlan évek miatt, megáll az ész.
25 és 16...nem a legszerencsésebb számok, igaz kevesebb, mint fél hónap múlva töltöm a 17-et, de mindez mit számít, amikor még akkor is ott van az a 8 év.
Érdekes, hogy gyerekkorunkban felnőttek szeretnénk lenni, de akkor még fogalmunk sincs, hogy milyen következményekkel is járhat az, hogyha az ember - elég ha csak – korlátozottan cselekvőképes.
- Lehet, hogy a testem is téved. – motyogtam.
- Egyáltalán nem! Ha valamit akarsz, akkor a tested az, ami közvetíti az akaratot a kívánt személy felé. És hiába bizonygatod az ellenkezőjét, tudom, hogy milyen hatással vagyok rád. - a mellkasunk egymásnak ütközött; az ajkunk között már csak pár szalmaszál fért volna el.
Istenem, megtörténik ismét!
- Miért vagy ilyen magabiztos?
- Mert akarlak. – súrolták egymást ajkaink.
Gyere még egy kicsit közelebb; ne szólj semmit, csak csókolj meg! – kiabálta az utána vágyakozó énem.
- Márk, ezt nem lehet! – pillantottam oldalra, mert nem bírtam tovább.
Ha most elvesztem az eszemet, akkor még nehezebb lesz elengednem őt...
De milyen elengedésről beszélek, mikor még sosem volt az enyém úgy igazából?
Még sosem néztünk együtt filmet, sosem filozofálgattunk...szinte nem is ismerem őt.
De akkor mégis mi fogott meg benne?
A kisugárzása, ez már biztos; az elutasító stílusa; a magázódása; a heccelése...kár áltatnom magam, minden amit tudok róla, megfogott benne.
- Egyetlen akadály van csak... – ért szája arcoldalamhoz.
- Micsoda?
- A lelkiismereted. – nem kicsit lepődtem meg válaszán.
A lelkiismeretem? Ez mégis mit akar jelenteni?
- Arra ítéled magad, hogy az érzéseid a föld alatt legyenek! De csak hogy tudd... - fordult felém már az ajtóból.
- Amit akarok...azt megszerzem.
- Miért nem fogalmazol egyszerűbben? – szóltam utána...vagy csak szerettem volna vele tovább beszélni. Az ég összes kincséért sem vallottam volna be, hogy tovább szeretném vele a kommunikációt fenntartani.
- Ha kinyitnád a szemed, talán látnád azt, ami teljesen egyértelmű. – mondta végszó gyanánt és kiment a szobámból.
Mi az, hogyha kinyitnám a szemem? Ő azt hiszi, hogy teljesen hülye vagyok?
Látom rajta, hogy érdeklődik irántam, de fogalmam sincs, hogy mik a céljai velem kapcsolatban.
Mi van, ha csak az ujjai köré akar csavarni – ami már megtörtént - és utána meg semmibe sem fog venni, amint látja hogy „jámbor lettem felé"?
Mi van, ha csak kiakar használni, ha csak játszadozni akar velem?
Erre egyáltalán nem vagyok felkészülve...sőt senki sincs egy ilyesmire.
De annyi szomorú történetet hallottam már az ismerősi körömben is...nem akarok olyan szívfájdalmat szerezni.
Miért nincs gondolatolvasó képességem? Akkor most minden könnyebb lenne.
Nem kellene félnem attól, hogy ha engedek neki, akkor megsérülök-e avagy sem.
Nem kellene kétségek közt vergődnöm vele kapcsolatban, csak tudni azt, amit érez.
Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi járhat a fejében nap, mint nap. Hogy reggel milyen gondolatokkal kel fel és éjszaka milyen filozófiai elméletekkel fekszik le.
A következő pillanatban az ajtó kinyitódott és Míra lépett be rajta:
- Történt valami?
- Nem, miért? – ráztam a fejemet alig láthatóan.
- Figyelj, másokat lehet, hogy becsaphatsz ezzel, de engem nem! Láttam, hogy Márk feljött utánad, kicsivel később és az időt nem hiszem, hogy a mosdóban töltötte volna. – ült le mellém az ágyra.
- Itt járt. – válaszoltam, ő pedig egy „És, mi volt ezután?" pillantást vetett rám. Nagy vonalakban elmeséltem, hogy miről beszéltem a férfivel.
- Ebben nincs igazad, Hanga! Láthatod, hogy mennyire oda van érted!
- Elfelejtettem, hogy ti gondolom, olyan jó sógori kapcsolatban vagytok! – kommentáltam gúnytól csöpögő hangon.
- Tény, hogy van, amikor beszélgetünk, de a végletekig nem szokott személyeskedni. Zárkózott.
- Szerintem meg csak egoista. – motyogtam.
- Ha az lenne, akkor már az ominózus napon megfektetett volna. – simított végig a vállamon, majd felállt és az ajtó felé ment.
- Nem minden a testiségről szól! – mondatomra visszafordult.
- Ismered a mondást...külső megfog...belső megtart. – rántott vállat, majd elhagyta a helységet. Nem is értem, hogy miért feltételezi Míra azt, hogy történhetett volna valami komolyabb Márk és köztem.
Bár ahogy meséltem a csókunkról nem meglepő, ha ebbe gondolt bele...tényleg elolvadtam tőle és a legrosszabb, hogy fogalmam sincs, hogy megtudtam-e volna állni a kísértést. [...]
Sziasztoook!!!😍😍
Íme a történetbéli nap utolsó része, remélem elnyerte a tetszéseteket!😍😍☺️
Gondolkodtam, hogy történjen-e valami több ebben a fejezetben, de úgy voltam vele, hogy a közeledő események úgyis "nagyobb port fognak kavarni".
Vigyázzatok magatokra és További Szép Napot!❤️☺️