Tiltott vonzódás

42. Fejezet: 2019.12.13

- Jó, most már elég! Egész héten olyan vagy, mint akibe halni jár a lélek! Én nem ezt a Hangát ismertem meg. – szólt hozzám Áron a hét utolsó óráján.
Igaza van. Ennél rosszabb időszakom, szerintem még sosem volt...elvesztettem.
Őt, aki sosem volt igazán az enyém én mégis azt hittem, hogy különlegesnek tart.
Azóta az üzenet óta nem szólt hozzám; rám sem néz...vajon én tettem tönkre mindent?
Butaságot beszélek; nem volt semmi, akkor hogy rombolhattam volna össze a mindent?
- Nincs semmi bajom Áron! Egyszerűen nem volt ezen a héten erőm a sulihoz. – magyaráztam, amikor kifordultunk a tornacsarnokból.
- Hülyeség! Kedd óta vagy ilyen. – jegyezte meg.
- Figyelj! Találkozzunk a közeli kávézóban 1 óra múlva és akkor nyugodt keretek között tudunk beszélgetni. – meg sem várta, míg előző mondatára reagálok. Egyszerűen csak bólintottam és köszönés után a buszmegállóba siettem.
Kész őrült lennék, ha elmondanám Áronnak, hogy mi az, ami bánt már egy ideje.
Igen, igaz barátom, de félek...mi van ha elítél emiatt? Mi van, ha valakinek elmondja?
És miért gondolok én ilyeneket a legjobb fiúbarátomról?
Rendben Hanga! Nyugodj meg! Nem lesz semmi gond. Beszélsz Áronnal és addig megpróbálod összeszedni magad. [...]
1 órával később amikor a kávézóhoz értem láttam, hogy Áron a kandalló mellett foglalt le egy asztalt és integetett, hogy menjek oda.
Felállt, majd megöleltük egymást köszönésként és leültem vele szemben.
- Még nem rendeltem, gondoltam megvárlak. – mosolygott rám, gondolom feszültségoldásképp.
- Köszi. – viszonoztam mosolyát, majd az itallapot a kezembe véve végigfutottam gyorsan a kínálatot, majd – a hideg időre tekintettel – rendeltem egy forró csokit, a fiú pedig egy Vaníliás Lattet.
Addig semmit érő gondolatokat osztottunk meg egymással, majd amikor kész lettek az italok kézbe kaptuk őket.
- Szóval, a kedvedre rátérve... - kezdett bele, de közbeszóltam:
- Ugye nem szeretnél pszichiátert játszani?
- Hanga! Látom, hogy őrlődsz, viszont nem tudom, hogy min és rossz látni így téged! Kérlek, mondd el, hogy mi a baj! Lehet, hogy tudok segíteni. – próbálkozott.
- Nem tudsz segíteni, Áron! – ráztam a fejem szomorúan. Láttam rajta, hogy tényleg segíteni szeretett volna. Az ő helyében én is ennyire akaratos lettem volna. Fordított helyzetben pont azt cselekedném, mint ő és addig nem nyugodnék, míg nem kapok választ.
- Honnan tudod? Ha nem is tettekkel, de támogatással igen! – győzködött tovább.
Nos, Hanga, itt az idő! Most egyrészről próbára teheted, hogy vajon ténylegesen komolyan a legjobb fiúbarátod-e a veled szemben ülő illető, vagy csak információt akar kicsikarni a többieknek – akik még mindig nem állnak szóba velem.
Szerintem az ő bizalmukat már elvesztettem örökre.
Remegett a lábam, és akárhogy is próbáltam csillapítani az idegességemet sehogy sem ment. Nem készültem fel arra alaposan, hogy ezt megosszam mással is.
Hogy megosszam az érzéseimet olyan személlyel, akinek nem az én problémáimmal kellene törődnie.
Belekortyoltam a forró innivalóba, majd kimondtam:
- Beleszerettem a tiltottba.