Tiltott vonzódás

33.Fejezet

- Hogy gondoltátok? Névsorban, vagy először a lányok adják át?
- Névsorban. – hangzott egyértelműen mindenki szájából a válasz és Áron fel is állt, majd Vandához ment.
- Az általam húzott személynek igazából fogalmam sem volt, hogy mit vegyek, de a nosztalgia meghozta a gyümölcsét. Remélem még nem vetted meg. -adta át az ajándékot, amiből Vanda kihúzta a CD-t – a sok más ajándék közül.
- Isten vagy! – vigyorgott a lány, majd átölelte a fiút és adott két puszit az arcára. Várjunk... nekem is adnom kell majd tanár úrnak? Vagy még megölelni is túlzás lenne? Nagy baj, nagy baj. Ahogy jöttek egymás után a fiúk és lányok elérkeztünk az L betűhöz, ami Laskai Leventét jelentette...utána én jöttem. Pánik, pánik. Amikor Levi átadta az ajándékot Líviának én álltam fel és minden szem rám szegeződött. Remek, csak össze ne essek.
Minden egyes ember mondott valamit az ajándék átadása előtt, én viszont nem akartam nagyon elhúzni ezt az egészet:
- Tulajdonképpen mondhatnék pár jellemzőt, arra, akit húztam, vagy bármi mást, de nem gondolom úgy, hogy ezzel kitudnék bármit is fejezni. Másrészt pedig, még a végén képes lenne arra ez a személy, hogy...hogy megszívat a különböző tárgyakból. És ezzel már el is árultam, hogy kit húztam. Szóval tanár úr... - mentem elé, mire szem forgatva felállt, de szája sarkában mosoly lapult.
- Boldog Mikulást...vagy Télapót... attól függ melyik szintet fogadja el. – fojtottam vissza mosolyomat, amikor átadtam neki az ajándékot, majd... Édes Jó Istenem!
Lehajolt én pedig automatikusan arcoldalához nyomtam ajkamat, majd ameddig csak tudtam – ami egy másodperc sem volt...sajnos – a másik oldalra is adtam egy puszit, ő pedig... mindezt viszonozta. Orromba kúszott arcszeszének illata és puha bőrének tapintása. Teljesen elbódított, és legszívesebben ott maradtam volna, ameddig csak lehetett volna.
Sosem mosom meg az arcom ezek után!
Ahogy eltávolodtunk egymástól néztem, ahogy belenézett a táskába és amikor rájött, hogy mit is vettem neki – vagyis azt, ami a legkiemelkedőbb volt, mind közül – elmosolyodott sokkal szélesebben, mint ahogy szokott egyenest rám...csak rám.
- Figyelemreméltó, hogy ismeri ezt, kellemeset csalódtam. Köszönöm! – megmelengette szívemet az, amit mondott, hiába alapjában véve nem jelentett annyira sok mindent. Én viszont úgy fogtam fel és abban a napban még nem is tudtam, hogy ezt tudja fokozni bármi más.
Miután a többi osztálytársam is átadta az ajándékot a végén egyedül nekem nem volt ajándékom... Ó te jó ég! Ó, te jó ég! Ó, te jó ég!
- Szerintem mindenki sejti, hogy kit húztam, mert ennél szerencsésebb nem lehet senki. – jegyezte meg szarkasztikusan tanár úr, amikor felállt és felém lépdelt.
- Kellemes ünnepet! – nyújtotta át az – igazán nehéz – ajándékcsomagot, s ugyanazt megtettünk, mint amikor én adtam át az ajándékot.
Duplán mennybéli cselekmény.
- Köszönöm! – mosolyodtam el és miután leültem pár percre rá elkezdődött a ' teazsúr '.
Kisebb csoportokba rendeződött az osztály, és amikor Belláék kimentek mosdóba egyedül maradtam a süteményemmel és a műanyagpohárba öntött kólámmal.
- Jobban sikerült ez az egész, mint vártam. – szólalt meg a hátam mögül egy hang, mire megfordultam és láttam, hogy tanár úr állt előttem.
- Talán azt hitte, hogy kaja csata lesz? – vontam fel egyik szemöldökömet szórakozottan.
- Még mindig benne van az a lehetőség is.
- Várjon... akkor szabadul el a pokol, amikor közös táncot akarnak a fiúk. – néztem körbe a társaságon, akik nevetgéltek és poénokat vágtak egymás fejéhez.
- Összeszokott egy osztály, az biztos.
- Tudom, hogy örül annak tanár úr, amiért minket kapott meg osztályának. – vigyorodtam el.
- Ez rí le az arckifejezésemről, amikor az osztállyal van órám?
- Természetesen. – bólintottam határozottan.