Tiltott vonzódás

12.Fejezet

- Tessék? Én csak egy egyszerű kérdést tettem fel. – akadtam ki, és amint rájöttem, hogy majd' hangoskodok a tanárommal rögtön éreztem, hogy minden vér a fejembe szökik, és az arcomon mutatkozik meg a világnak, hogy köszöni, ő remekül megvan.
- Visszakanyarodva... hogy csinálják azt, hogy a legrosszabb osztályként emlegetik magukat a tanáriba, viszont az osztály tanulmányi eredménye 4.5? – láttam szemeiben a zavartságot és a frusztráltságot, miszerint komolyan nem tudja, hogy ez a teljesen ellentétes ténymegállapítás, hogyan lehet igaz 1 osztályra. Elmondhatatlanul élveztem, hogy ezzel a témával kapcsolatban nála teljes sötétség és tudatlanság van, s ha gőzerővel gondolkodna, akkor sem tudna rájönni a megoldásra miért is vagyunk mérlegközépi osztály.
- Tanár úr... a 11. D-ről, van szó. Itt a lehetetlen is lehetséges lesz. – szálltam le a padról, miközben próbáltam visszafojtani vigyoromat.
- Maguknál még lehetséges dolog sincs. – forgatta szemeit monoton hangon. Nem kicsit irritált, hogy nem tudja egyszer... az életben egyszer viccesre venni ő is a beszélgetést és nem tud alkalmazkodni a hangulathoz.
- Ezzel megsért engem és az osztályt is. – figyelmeztettem, hogy szájára ne merje venni az osztályt, mert lefejelem. Te jó ég... rossz hatással van rám Levente.
- Mérhetetlenül kíváncsi voltam a válaszára. – vágott vissza a maga stílusába, mire magamba egy szép, nőies és hosszadalmas káromkodásnak vetettem alá a delikvenst.
- Van még valami? – kérdeztem élesen beszívva a levegőt. Kissé felidegesített, hogy ócsárolja a közösségünket, melynek most már ő is tagja, s még gúnyolódik is velem.
- Nincs, mehet. – engedett utamra és miután elköszöntem kimentem a teremből, majd az egész iskolából. Mivel esős volt az idő, gondoltam, hogy ha már van bérletem, akkor kihasználom és a nem messze lévő buszmegállóba megyek buszozás céljából. Pont, amikor a fedett szabadtéri várakozóba értem láttam meg a kék buszt és amint elém ért, kinyitódott az ajtó én pedig felmutatva bérletemet dobtam le magam az egyik hátul lévő ülésre.
Amint megláttam az útba eső 3. megállót benyomtam a jelző gombot a sofőr pedig leállította a járművet és leszálltam.
Gyorsan futottam a házunkig, ugyanis iszonyatosan rákezdett az eső, s amikor beértem a nappalinkba már csurom víz voltam.
- Kincsem, miért nem szóltál, hogy menjek érted? Mi van, ha belázasodsz? – jött felém anya, aggódó hanggal.
- Nyugalom, nem lesz semmi bajom. – mosolyogtam rá.
- És milyen volt a nyílt nap? Sokan voltak? – érdeklődött, miközben ő is leült mellém az asztalhoz, s a tálból elvettem egy narancsot és meghámoztam.
- Elment egynek... viszont igen, kicseszett sokan voltak. Herczeg meg... - folytattam volna, de anya szigorúan köhintett egyet a megnevezés miatt.
- Mármint Herczeg tanár úr nagyon sok helyre minket osztott be és szerintem holnapra kellene egy felmentés. – rebegtettem szempilláimat.
- Nem zsarolsz meg Hanga. Volt már megerőltető Testnevelés órád és azt is kibírtad; ezzel sem lesz gond. A felmentést akkor használd, ha erősen görcsölsz már mondtam. – húzta össze szemöldökét, én pedig bólintottam. Anyával sosem szerettem még rosszabb szóváltásba sem keveredni, hisz a szülőm és megadom neki bármilyen helyzetben is a tiszteletet.
- Volt valaki ismerős az általános iskolások között? – terelte a témát.
- Nem, gondolom könnyebb iskolába mentek. – rántottam vállat.
- Meglehet. – bólogatott egyetértően. Anyával mindig is szerettem beszélgetni, hisz úgy tekintek rá, mint a legjobb barátnőmre, akire minden titkot rábízhatok és bármiről lehet vele társalogni.
- És nem volt semmi? – célzott arra, hogy Míra megszállottan magának akarja a tanáromat.
- Tegnap eljött és beszélt vele... tudod milyen gáz volt? Kérlek, szólj neki, hogy fejezze be, mert így is utál a tanár. – néztem rá könyörgően. Nem állt szándékomban beköpni a nővéremet, viszont ténylegesen féltem, hogy valami alakulni fog köztünk és Márk tanár úrral megváltozik a kapcsolatunk... rossz irányba, mivel testvérem nem az elköteleződő típus, mivel több kapura játszik állandóan.
- Nyugodj meg... próbálok beszélni a fejével. – próbált vigaszt nyújtani, de nem igazán hittem el. Míra iszonyatosan önfejű és egy ember sincs, akire hallgatna önszántából.
Miután áttárgyaltuk a napot, a nappaliban megcsináltam a leckét, majd bepakoltam és segítettem anyának a ház munkák elvégzésében. Pár perc múlva apa is hazaért, s a kávéja elkészítése után ő is beszámolt a mai napjáról. [...]