Szerencsére nem láttam a nővéremet az iskola területén és már reménykedtem benne, hogy inkább hagyja a francba az egész ' új, helyes, fiatal, szigorú tanár ' témát, amikor a kapufordulóba megláttam őt.
Amint találkozott tekintetünk gonoszan elmosolyodott, majd 60 cm-es magas sarkú csizmájában elkezdett felénk közeledni.
- Sziasztok! – köszönt nyálas hangon és engem pedig megölelt, amit nem viszonoztam. Még kiskoromban sem ölelt meg egyszer sem és tudom, hogy ez is csak egy álca része.
- Mi keresel itt? – húztam el a társaságtól és mérgesen néztem rá. Nem hiszem el, hogy képes volt idejönni csak azért, hogy megtudja ki is az új tanár, mert neki éppen kell egy helyes férfi.
- Jobb, ha együttműködsz velem, különben nem jársz jól! – ez volt élete egyik leggyengébb fenyegetése, ugyanis nincs semmi sötét és hátsó titkom, amiről ne tudhatna ő vagy a családom. Sosem tudott normálisan fogalmazni és a fenyegetésben is csak káromkodások voltak, amik elhangzottak szájából.
- Menj innen, nem kíváncsi rád senki itt! – morogtam, és ha nem a testvérem lett volna, akkor egy kanál vízbe tudtam volna tenni a fejét.
- Nem? – vigyorgott ördögien, majd hátra dobta sablonlányként a haját, és elnézett a hátam mögé. Én is hátrasandítottam, viszont előtte imádkoztam, hogy ne Herczeg Márk tanár úr legyen az, aki ott van, de az imáimat nem hallgatta meg senki.
A férfi egy fekete kabátban sétált a parkoló felé, ahol mi is voltunk és a telefonját bal kezében tartotta.
- Ne merj od... - kezdtem volna, de már késő volt. Jobbnak láttam, ha lelépek inkább és ki is iratkozok ebből az iskolából, ugyanis a nővérem tönkre tette az egész gimnáziumi életemet.
Persze, hogy Herczeg, akár egy szőke nő leállt vele beszélgetni és ugyanolyan monoton arccal fürkészte Míra arcát, aki majdnem még a gerincét is kitörte.
- Mi történt? – érdeklődött Lívia, amikor visszaértem hozzájuk.
- A nővére Herczeggel flörtöl. – nézett rá egy ' szerinted mi a baja baszod? ' pillantással Áron.
- Relax, Herczeg nem hülye, szerintem tuti, hogy nem jön be neki a nővéred. – nyugtatott Bella és mindenki ránézett egy ' elmagyaráznád ezt? ' nézéssel.
- Most megy el Míra, nem a legnagyobb mosollyal. – biccentett alig láthatóan, s mindannyian odanéztünk, majd egy ' tényleg ' elismerő mosollyal konstatáltuk, hogy nem igazán volt lényegre törő eme beszélgetés.
- Utasította már valaki vissza?
- Nem. – visszafojtott mosolyomat csak azért tudtam visszafogni, mert a srácok is komoly arca váltottak, amit nem értettem csak utánoztam őket.
- Nos... - hallottuk meg osztályfőnök helyettesünk hangját és összerezzentem a hirtelen jött hangforrástól.
- Tanár úr... csak nem a barátnője volt? – nevetett az épp akkor kijövő Bálint (és az osztály többi tagja), s a csapat egy ' vadbarom ' morgással ráhagyta a beszólását.
- A nővére, te szerencsecsomag. – mutatott rám Áron.
- Akkor tanár úr és te rokonok vagytok? – döbbent le Levente megjátszva a hülyét.
- Családba marad a megsértődés? – pillantott rám a pedagógus és egy ' mi a fasz? ' pillantással néztem rá, majd duzzogva karba tettem kezem. Nem törődtem annyira beszólásával, hisz tudtam, hogy direkt akar provokálni.
- Szóval, mivel minden osztályból 3 embernek mennie kell útba igazítani majd a 8. osztályosokat, kérnék erre a becses feladatra jelentkezőket. – nézett körbe, és láttam, hogy annyi kedve nincs velünk kommunikálni, mint az ég.
- Kapunk érte közösségi órát? – kapott az alkalmon Zsolti, akinek még 1 órája sincs. Rafinált, hisz a nyílt nap (mint mindenhol) tanítási napokon van és tanórák közbe. Ezzel pedig lóghat és szerezhet 3-4 órát.
- Természetesen nem. – vágta rá a pedagógus, és a srác egy ' akkor lényegtelen ' legyintés után csendben maradt és leste, hogy ki emeli fel a kezét.
- Ha nem vállalják el megtisztelő lesz, ha én választok. – siettetett minket és egy ' a mai világban a levegő sincs ingyen ' fejrázással senki nem szerette volna önként és dalolva elvállalni eme nemes feladatot.
- Bálint, Levente és Hanga. Holnap 8-kor a gimnáziumi tornaterembe menjenek a felsőbb évesekhez, ha valaki nem jelenik meg egy osztályfőnöki figyelmeztetéssel lesz meggazdagodva. És nem akarom visszahallani, hogy a szerencsétlen általános iskolásokat elviszik az iskola szertárába. – figyelmeztetett minket szigorú tekintettel.
- Mi soha nem tennénk olyat. – vette sértődősre a figurát Levi.
- Nem hozunk tanár úrra szégyent. – biztosította őt Bálint és mindenki visszatartott nevetéssel nézte továbbra is a jelenetet.
- Ajánlom is. Viszlát! – köszönt el, s miután mi is megtettük ezt megvártuk, hogy elmenjen, majd tanácskozásba kezdtünk.
- Miért én? Miért te? És miért te? – értetlenkedett Levi.
- Mert Bálint a festékes szarsággal kihúzta nála a gyufát, téged csak úgy választott, Hangáról és a lábfétiséről meg ne is beszéljünk inkább. – nevetett jóízűen Bella, és mindenki egy ' ebben tényleg van igazság ' bólintással jelezte, hogy tényleg igaza van.
Még tanácskoztunk a holnapi napról, s miután elköszöntünk mindenki ment haza, vagy ahova akart. Szerencsére, amikor hazaértem a házban csend uralkodott és miután elmondtam anyának, mi történt ma a suliba (az incidenseket kivéve) felmentem a szobámba és elvégeztem a ' fontos ' teendőket, melyek egyáltalán nem lényegesek.
Amint kész lettem mindennel bekapcsoltam a laptopot, hogy Bellával és Líviával megtárgyaljuk a tegnapi ' Interjú a vámpírral ' ismétlést. Igen, mindig megbeszéljük, hogy egy filmet nem az iskolába, hanem délután teljesen átbeszélünk, így nem kell az iskolába a fiúk nyelvezetére lefordítani mindent.
Furának hisz minket a többi osztály, hogy ilyen összetartóak vagyunk, de senki nem említette, hogy külön klikkesedések kellene, hogy legyenek az osztályközösségen belül. [...]