Miután vége lett a szakmai óráknak is, jött az utolsó óra... irodalom. Ez elég fura szokás, viszont az Irodalom valahogy mindig is lekötött, az izgalmasabb történelmi és különböző kori olvasmányok teljesen magával ragadtak állandóan.
Mivel az folytonos viták miatt rendesen le vagyunk maradva, még csak szünet előtt vettük a novellaelemzést és most azt hiszem Mikszáth novelláit kell majd elemeznünk.
Amint ez végigfutott az agyamon új pedagógusunk megjelent a teremben és miután jelentettünk az interaktív táblához ment és az e-naplóba beírta a hiányzókat, majd kinyitotta az irodalomkönyvét.
- Novellaelemzés. Mivel nem tudom az osztály milyen szinten áll ezért feleléssel kezdjük az órát. – nézett körbe az osztályon, majd megakadt a szeme rajtam és gúnyosan elmosolyodott. Szinte gondoltam, hogy engem fog a tornaórás hülyülés miatt választani.
- Hanga! – szólított ' most kicseszek veled ' hangnembe, én pedig szem forgatva felálltam és kimentem.
- A téma adott, mondja el, amit tud... már ha van olyan. – szúrt ismét egyet gúnyosan, mire panaszosan sóhajtottam. [...]
Miután mindent elmondtam kérdőn néztem a tanárra, aki így szólt:
- Ilyen feleletet várok mindenkitől. – nézett végig rajtuk, miután leültem végre.
- Aha, hát hogyne, minden nap ilyenre készülünk. – hangzottak el a beszólások. Viszont az ilyen megszólalások ellenére, az osztály átlaga elég jó és kitűnünk a többi osztály közül tanulmányi átlagot tekintve.
Nem csak egy nagyszájú osztály vagyunk, de produkálunk is valamit.
- Tanár úr... engedje már el ezt. – szólt be Zsolti, és mindenki helyeslően bólogatott.
- Miért nem lepődök meg, hogy így viszonyulnak az irodalomhoz? – kérdezte leginkább magától, mintsem tőlünk.
- Ilyen az élet! – rántottak vállat a fiúk, majd meghallottuk a csengőt, a tanár pedig elköszönt és kiment.
- Szasztok' srácok, lányok! – köszönt el Bálint és a többi srác, mi lányok pedig visszaköszöntünk és kimentünk az iskola épületéből.
- Úgy érzem, ez a tanár hamarosan pszichiátriára fog kerülni. – dörzsölte össze tenyereit Tina gonosz mosoly keretein belül.
- Remélem, már most felidegesített. Nem is vagyok öreg, de lemagáz. – értetlenkedett Bella. Az most lényegtelen, hogy minket is lemagáz és nem csak őt.
[...]
Amikor a házunk elé értem, már kihallottam a veszekedést, ami anya és Míra között folyt. Nem igaz, hogy annak ellenére, hogy felnevelte őt és mindent megadott neki. amit csak az a nagy szája kívánt még így beszél vele. Benyitottam a házba, és minden szem rám szegeződött.
- Miért veszekedik már megint? – fordultam apa felé, aki a kanapén ült és valami papírt intézett. Sosem szerette az ilyen vitákat és egy ideje már azt is feladta szegény, hogy megértesse Mírával nem jó irányba halad az élete támasz nélkül.
- De csak egy 10-es kéne! – kiabált nővérem.
- Sajnálom kislányom, de ha el akarsz menni szórakozni, akkor keresd meg a rávalót! Ezzel befejeztem a vitát! – zárta le anya a témát, miszerint megint pénzt akart kérni Míra valami bulira. Igaza van anyának, már 20 éves lesz, legalább apa cégéhez elmehetne gyakornoknak vagy valami, hogy legalább legyen egy kis megtakarított pénze és ne a szüleinken élősködjön még ilyenkor is.
Barna haját hátra dobta és felment az emeletre, anya pedig leült a velünk szemben lévő fotelbe.
- Mesélj Kincsem, milyen volt a mai napod? – érdeklődött lágyabb hangnemben. Elmeséltem neki a mai eseményeket ő pedig figyelmesen hallgatott. Anya szerint mindig meg kell kérdezni engem, hogy milyen volt a napom és meséljek neki, mert nem szeretné, ha elhidegülnék tőlük. Mondtam már nekik ezerszer, hogy ilyen nem fog előfordulni, mert nem Míra vagyok, de elvük szerint ' jobb félni, mint megijedni '.
- Új tanár? Fiatal, helyes és szigorú? – jött le hangoskodva nővérem.
- Míra állj le! – állt fel anya. Sosem szerette, ha több fiúval kavar, mint ahány ujja van.
- A helyest nem mondtam. – forgattam szememet.
- De biztos az. Hogy is hívják? Kérnék tőle korrepetálást. – vigyorgott perverzen, mire egy ' sablonlány ' pillantást vetettem rá. [...]