Az este szörnyű volt, nem akadt egy percnyi szabadidőm sem, csak felvettem a rendeléseket, majd a pultosnak adtam, és végül kiszállítottam a rendelt italokat. Néha ugyan megálltam, hogy láthassam MiYeont a színpadon, mert annyira irigyeltem a tehetségéért, mivel anélkül volt szexi és lehengerlő, hogy vetkőzött volna, mindösszesen táncolt, show táncot, mellyel remekül elszórakoztatta a közönséget. Csak annyi időm akadt,úgy hajnali három után, hogy váltsak pár szót a lánnyal, máris menekülni kényszerült a rajongóitól, de megígérte, hogy valamelyik nap majd elmegyünk együtt vásárolni. Nem vágytam vásárlásra, bár azért nagyban bólogattam, megnyugtatva őt és a saját lelkemet, hogy minden rendben lesz, mégis legbelül tudtam, nem így van.
Hulla fáradtan estem haza, és nem sok kedvem volt szembe találkozni a főnökömmel vagy épp TaeHyunggal, mert amúgy is az agyamra mentek. Szinte bemásztam a szobámba, mely a ház legfelső szintjén volt, elszigetelve a többi részlegtől, mivel többnyire szerettem egyedül lenni, hála annak, hogy akiket kedvelek, rendszerint holtan végzik. Beszenvedtem magam a fürdőbe, majd felfrissítettem a testemet és a lelkemet egy hideg zuhannyal, és rögtön az ágyba vágódtam. Nem kellett öt percnél több ahhoz, hogy álomba zuhanjak, olyan volt, mintha fejbe vágtak volna, de ekkor még nem is sejtettem, hogy reggel látogatók jelennek meg, és talán még az életemet is megváltoztatják, akaratom ellenére.
*
Reméltem,hogy nem adnak ki semmilyen feladatot számomra, és élhetek a jól megtervezett vásárlásnak, de mint tudjuk, az élet közbe szólt, mint azt megszokhattam volna már. Lefelé rohantam a lépcsőn, a konyhába igyekeztem, amikor arra figyeltem fel, hogy csengetnek. Kelletlenül félbeszakítottam az aktuális cselekvést, majd kinyitottam az ajtót, de nagyon megbántam. Egy magas, és látszólag is nagyon magabiztos férfi állt ott, akiben a volt barátomat fedeztem fel. Szerelem fűzött hozzá, és csak azért szakítottam vele, mert a munkája és az én kicsit sem szívderítő melóm üti egymást, mivel ő nyomozó, és meg gyilkos vagyok. Egyébként is megfenyegetettek, hogy megölik, ha nem hagyom el, én pedig szerettem őt, így jobbnak láttam, ha azt mondom, vége, pedig ennek már lassan két éve.
Mindig is vonzónak tartottam, és azok a mesés barna szemei most is a padlóra küldtek, de az arca nem volt barátságos kifejezésű, mint amikor együtt voltunk, jelen esetben biztos, hogy a munkája miatt keresett meg, így már abban a szent pillanatban sejtettem, hogy hatalmas nagy bajban vagyok.
–Szia, NamJoon! – köszöntem rá. – Miben segíthetek?
–Szia! – felelte, majd megigazította a szemébe lógó fekete hajtincseit, melyek olyan lenyűgözően keretezték az arcát. –Bemehetek?
Szó nélkül kitártam az ajtót, és ő belépett. Fürkészőpillantással mért végig, mire én felvontam a szemöldököm.
– Miben segíthetek? – kérdeztem, majd ledobtam magam a kanapéra. – Adhatok esetleg egy italt? A kedvencedet, mondjuk?
– Tudod, hogy nem ezért vagyok itt – vonta meg a vállát, majd leült velem szembe.
–Miattam jöttél? – játszottam el a meglepetettet, de valahol tudtam nagyon jól, hogy sejti, mit művelek.
–Csak szeretnéd – vágott vissza, és az arcomra fagyott a ráerőltetett mosoly.
– Akkor mit akarsz?
A hangom olyan volt, mint egy jégcsap, és őszintén megvallva a hangulatom is.
– Hallottál a tegnapi gyilkosságról? – tért a lényegre gondolkodás nélkül.
– Kellett volna?
– Ne játszd az ártatlant!
–Miért, te akarod? – lázadtam fel és villámló tekintettel meredtem rá.
– Nem. Tudom, hogy tudsz valamit.
–Képzeld,mert nem tudok. Hogy hívják azt a személyt, mert nem emlékszem,megöltem, de nem tudom, hogy mi a neve, és hogy... Hol is halt meg?Képzeld, nem tudok semmit, és azzal, hogy azt gyanúsítod, aki ártatlan, a gyilkos valószínűleg tovább folytatja azt, amit elkezdett. Honnan tudod, hogy nem éppen én leszek a következőáldozata?
– Végül is nem tudom... – vett egy mély levegőt, és dühösen nézett rám. Kétségbe ejtettem, és hirtelen nem tudta, hogy mikért reagáljon.
– Nézd, én nem tettem semmit. Dolgoztam az éjjel, még pedig a Sweetie-ben. Ha nem hiszed, kérdezd meg a főnököm, a dolgozókat, vagy a vőlegényemet Kim SeokJint, hogy ott voltam-e vagy sem.
–Tényleg azzal a fazonnal jársz? – undorodva mért végig, mintha fertőzőbeteg lennék, pedig ha tudná, hogy még mindig csípem őt.
–Igen– feleltem egyszerűen. – De még kedvellek téged.
–Persze– legyintett ingerülten. – Ismét kifogtál egy menő üzletembert. Sejtem, hogy csak érdekből vagy vele.
„Fején találtad a szöget! – gondoltam magamban, mivel nagyon is igaza volt.
Valóban csak azért beszéltem meg Jinnel, hogy legyen a vőlegényem az álcakedvéért, mivel ő tudta, hogy mit teszek, gyerekkorom óta ő az egyetlen, akiben feltétel nélkül megbízom. Kapóra jön, hogy menő ügyvéd, így minden kényes helyzetből ki tud vágni, de amit tegnap mondott nem hagyott a mai napig nyugodni, még akkor is,ha csak tegnap történt az eset.
–Most gondolkodsz a kifogásodon? – faggatott, és olyan gúnyos mosolyt pillantottam meg az arcán, melyet nem kellett volna, mert csak felbosszantott vele.
–Nézd,NamJoon! – próbálkoztam meggyőzni őt, meg természetesen magamat is, bár nem sok sikerem volt. – Ha tudnék valamit, akkor segítenék, de csak azért, mert még mindig nem vagy közömbös számomra!
– Miért hagytál el? – kérdezte elmerengve, majd csalódott pillantást vetett rám.
– Mert nem volt más választásom – válaszoltam teljes őszinteséggel.
–Nem akarod elmondani?
–Majd ha eljön az ideje, meg fogsz tudni mindent, addig viszont türelem, mert az életedbe kerülhet, és oly' sok olyan ember látta kárát annak, hogy kitálaltam, akiket sosem akartam elveszíteni –magyarázkodtam. – Nem akarom, hogy te is erre a tekintélyes listára kerülj.
–Ez esetben hiszek neked – adta fel a próbálkozást.
Azzal teltek el a percek, hogy bámuljuk egymást, csendben és szótlanul, de a szívem beszélt helyettem. Kedveltem őt, de a fenyegetés miatt ki kellett vernem a fejemből, és végül is... Jobb ez így, viszont az nem tetszik, hogy engem gyanúsít.
–Jobb, ha mész – noszogattam őt, mert elkezdtem azon agyalni, hogy mi lenne, ha megcsókolnám, azzal talán sikerülne kicsit visszahoznom az érzéseit, de letettem a tervről, mert sokkal rosszabb lenne számomra a felejtés.
–Egyetértek– mondta, majd sóhajtott, és indulni készült. – Nos, ha esetleg megtu...
–Tudom– szakítottam félbe durván. – Majd szólok!
–Örülök, hogy láttalak.
– Én is! – Nem bírtam ki, hogy ne öleljem meg, ha már a csók nem jött össze, akkor egy kicsivel halványabb reménysugárt kaphattam, még akkor is ha tudtam, hogy ennél több sosem lesz.
–Szia!– köszönt el, majd adott egy puszit a homlokomra, és az autója felé igyekezett.
Néztem még pár percig, ahogyan eltávolodik, de inkább csak a semmibe révedve bambultam. Vettem egy mély levegőt, majd becsuktam az ajtót. Visszafelé cammogtam a szobámba, hogy el tudjak készülni a találkámra MiYeonnal, de nem tudtam bemenni, mert egy bizonyos bosszantó alak az ajtóban állt, és gúnyos mosollyal az arcán nézett rám.
– Nem akarsz beengedni, TaeHyung, te barom! – háborogtam, majd megpróbáltam ellökni onnan, de sokkal erősebb volt nálam, sőt elkapta a csuklómat, és magához vont.
–Amint látod, nem! – nevetett, de engem már annyira bosszantott, hogy nem érdekelt, hogy mit kell bevetnem ellene, hogy megszabaduljak tőle, én megteszek bármit, csakhogy leszálljon rólam.
–Hagyj békén! Nem veszed észre, hogy nem érdekelsz!
–Kimondta, hogy te egyáltalán érdekelsz engem? – vetette ellen,majd meg akart csókolni, de elrántottam a fejem.
–Akkor meg mit akarsz?
–Szerintem egyértelmű, nem?
–Nem fogsz megkapni egy pillanatra sem, mert nem hozol lázba, nem vagy az esetem.
– Fogadjunk, hogy az leszek, ha közlöm YoonGival, hogy még mindig bírod a volt kedvesedet, aki nem mellesleg egy zsaru.
–Te ki hallgattál minket? – szörnyülködve néztem rá.
–És, ha igen? Nem tiltja senki.
–Menj a pokolba! – dühöngtem, majd erőteljesen ellöktem magamtól TaeHyungot. – Ha megtudom, hogy valami baja lesz, elintézlek téged!
– Nem félek! – ellenkezett.
–Majd fogsz!
Besiettem a szobámba, hogy véletlenül se kelljen vele beszélgetnem. Mi a fenét képzel magáról? Már a tököm ki van a zsarolással, és az ajánlatokkal. Miért nem tűnik fel neki, hogy nem érdekel?Dühös voltam, de még nem is sejtettem, hogy a főnökömtől sem tudok megszabadulni. Lefelé rohantam, mivel már rég a találkán kellett volna lennem, de újabb akadályba ütköztem.
–Nahát, SooJin! – hallottam YoonGi hangját, így a kanapé irányába pillantottam. – Van egy új megbízás!
–Kit kell megölnöm? – fordultam hozzá, de nem felelt, csak a kezembe adta az aktát.
– A srác egy zseni. Mérnökhallgató, melynek következményeképpen te is az leszel.
– Remek – sóhajtottam lemondóan. – Ha egy zseni, akkor biztos, hogy nem is néz ki jól!
–Nem hiszem, hogy számítana.
Ott álltam a főnököm előtt, aki mint megszoktam, megint rébuszokban beszélt, ahelyett hogy rendesen vázolta volna a szituációt. Tisztában voltam azzal, hogy meg kell ölnöm valakit, különben egy számomra nagyon fontos személy életébe kerül, de azért nem ártott volna, végre tisztán látnom.
–Nos, akkor... – próbálkoztam higgadt maradni, de legbelül lángoltam az idegtől és a gyűlölettől egyaránt. – Elmondod, hogy mi a feladat?
– Megölni a srácot – felelte az, aki még szintén csak egy srác, rezzenéstelen arccal.
–Ez idáig rendben van, de van egyéb utasítás is? Tudom, hogy az aktában le van írva, kivéve az, hogy végül is mennyire helyes az áldozat, de jobb lenne, ha tájékoztatnál.
Eltelt pár perc, mire rájött, hogy mit akarok pontosan, és az az arckifejezés, amivel megilletett, nevetésre kényszerített, de visszafogtam magam.
– Valójában, nemcsak megölnöd kell őt, hanem meghódítanod is.
Leesett az állam. Ennél lehetetlenebb feladat nincs a világon.
–Nem mondod komolyan? – visszhangoztam dühösen.
–De! – válaszolta gúnyos mosollyal az arcán. – Érd el, hogy beléd szeressen, lehetőleg menthetetlenül, majd öld meg, ahogy azt a felbérlő kéri. Egy hónapod van rá...
–Mi van? – csattantam fel. – Nem vagyok képes meghódítani!
–Pedig ezt mondja az utasítás!
–Csodás! Csak egy hónap?
–Igen.
Ismét belemélyedtem a papírokba, majd amint végigolvastam az adatokat, döbbenten néztem YoonGira.
–Miért kell meghalnia egy húsz éves srácnak? – értetlenkedtem.
–Nem tartozik rád – hangzott a válasz.
–És hogy képzeli a felbérlő, hogy szíven szúrom?! Ez beteges! És hanem teszem meg?
– Az öcséd meghal.
–De...
–Lehet,hogy rajta fogom letesztelni, hogy milyen lesz az a szúrás –elmélkedett a férfi az állát vakargatva, majd egy lenéző pillantást vetett rám.
–Dögölj meg! – káromkodtam. – Na, jó! Megteszem, de többet kérek, mint amennyit szánná rám!
–Jó, nem bánom. Lényeg az, hogy a srác halott legyen egy hónap múlva, szeressen beléd, de...
–De?
–Ha te is beleesel, neked annyi!
–Majd igyekszem érzelemmentes lenni, és könyörtelen!
Tüntetően felvonultam, és magamra zártam az ajtót. Az ágyamon üldögéltem,és a papírokban reméltem a megoldást, de csak a fájdalmas feladat várt rám. Az áldozatom Jeon JungKook, húsz éves, mérnöknek készül és zseni. Valószínűleg egoista és beképzelt, abszolút nem helyes, beteges módszerrel kell végeznem vele, de előtte el kell érnem, hogy szerelmet valljon nekem, hogy aztán pofára ejtsem, és megölhessem.
Megölni könnyebb lesz, mint meghódítani. Fizikai képtelenség felszednem valakit, mivel nem vagyok olyan jó csaj, hogy minden pasi a lábam előtt heverjen, de meg kellett tennem, az öcsém miatt.
Ekkor még nem is gondoltam, hogy az áldozatom kicsit sem az, akire számítottam, és hogy azon a helyen, nem csak a saját démonjaimmal kell megküzdenem, hanem az övéivel is, s mindenki máséval, mert ez egy olyan világ, ahol senki sem az, akinek látszik, és az akinek mutatja vagy épp kiadja magát...