Végül egész hétvégén nem mozdultam ki az albérletből a kötelező szombati bevásárlásomon kívül, amit olyan septében csináltam meg, hogy azt bárki megirigyelné. Eszelős paranoia fogott el, hogy Jungkook esetleg levadászik valahonnan, amiért belerondítottam a családi életébe is, és amiért elszaladtam előle, így úgy találtam a legjobbnak, ha elzárom magam a világ elől.
Hétfőn szintén a "meghúzom magam" taktika mellett döntöttem, mivel erősen aggódtam az miatt, hogy ha elver, akkor foltos arcal kell Taehyung és a szülei elé állnom, amit nagyon nem szerettem volna. Örültem, hogy közöttük normális tinédzser lehetek és nagyon szerettem volna ha az összképet nem rombolja le a tény, hogy egyébként szerencsétlen egy életem van az idősebbik fiúk miatt a suliban.
Az első nap egyébként eléggé lazán telt, bár egyszer-kétszer szembe találtam magam Jungkookkal, aki mindig azonnal megindult felém, de én ahogy ezt észleltem gyorsan sarkon is fordultam, és eliszkoltam az ellentétes irányba, esélyt sem adva neki, hogy a közelembe kerülhessen. Ez bizonyára csak olaj volt a tűzre, de igyekeztem ezt a rossz gondolatot kizárni a fejemből és a nemes célra fókuszálni, gondolván, ráérek szerdától aggódni azon, hogy ezért milyen isteneset fogok kapni.
Kedden aztán új szintre emelte ezt, és már a termünkbe is eljött értem. Ezt onnan tudtam, hogy hallottam, ahogy a teremajtóban állva irántam érdeklődött, mire egy lány készségesen rám mutatott, miközben megosztotta Jungkookkal, hogy ott vagyok, ahol mindig is szoktam üllni. Meg is indult felém, mialatt én behunyt szemekkel, összehúzva magam, elmormoltam vagy száz imát, hogy ne nyírjon ki itt mindenki előtt, de szerencsémre éppen betoppant a matek tanárom, aki azonnal kitessékelte az 'idegent' a teremből. Ebből okulva ezután minden óra végén azonnal felpattantam és a tanári melletti mosdóba rohantam, ahova érthető okok miatt nem sok diák járt. Majd mikor becsöngettek, vártam még egy-két percet, hogy biztos legyek benne, hogy szabad a pálya és újabb sprinttel már az aktuális termem felé is siettem. És bár nagyjából délre már majdnem meghaltam a sok futkozás miatt, nap végén, mikor becsuktam magam mögött az albérletem ajtaját -ép arcberendezéssel- egy nagy mosoly terült el az arcomon, ahogy kiengedtem egy sóhajt és a falapnak dőltem.
Miután összepakoltam és elmajszoltam egy kis müzlit késői, minimál ebéd gyanánt - mivel Taehyunggal közös filmezést és korlátlan nasizást terveztünk - már útra is keltem, hogy mielőbb nála lehessek. Ez a gondolat pedig annyira felvillanyozott, hogy egészen a bejáratig eszemben sem jutott, hogy technikailag megeshet, hogy Tae helyett Jungkook nyit majd nekem ajtót, ezzel önként sétálva az oroszlán barlangjába. Ettől a gondolattól azonnal reszketni kezdtem, de amikor félszeg kopogásom után a barátom kócos buksija és szürke melegítőszettbe öltöztetett valója jelent meg, azonnal elpárolgott a félelmem és örömmel vetettem magam a nyakába.
- Egyedül? - érdeklődtem óvatosan, miközben félre raktam a cipőmet és követtem Taehyungot, aki a jobbra lévő lépcső felé igyekezett, hogy az emeletre mehessünk.
- Anyáék csak reggel jönnek meg, mert melóznak, csak Kook van itthon, de itt van nála valami hülye bige, úgyhogy szerintem reggelig ki sem dugja a seggét a szobájából.
Hangosan hümmögök csak, hogy tudtára adjam felfogtam a válaszát, miközben utána lépkedek. Tulajdonképpen nyertem is, meg nem is. Mert bár itthon van, ha igaz amit Tae mondott, valószínűleg nem kell majd látnom reggelig. Akkor meg majd maximum valamilyen indokkal jó korán felkelek, hogy eltudjak előbb menni, mint Ő, így nem állhat fent a veszélye, hogy együtt induljunk el és esetleg az iskoláig verjen. Ez a terv végül is elég műkődöképesnek tűnik.
Taehyung megmutatta, hogy jobb oldalt az első ajtó az övé, az után lévő Jungkooké, még a bal oldalon szemben az első ajtó a fürdő, a hátsó meg általuk csak "mindenesnek" hívott szoba volt. Ahogy bemegyünk és ledobálom a hozott cuccaim az ágy mellé, örömmel állapítottam meg, hogy Jungkook szobájából halk zene szűrődik ki. Ez okot adott a reménykedésre, hogy nem hallja a mozgolódásunkat sem, és biztosan nem eszi ki a kíváncsiság a rejtekhelyéről. A legjobb barátom is észrevette, hogy fülelek a szomszédból érkező ütemekre, viszont Ő jókedvűen kuncog ugyanezen.
- Úgy látszik, annyira nem nagy szám ez a csajszi. -jegyzi meg incselkedve, majd egy nagy vigyorra húzza az ajkait, ahogy meglátja értetlen ábrázatom.- A bátyámmal van egy olyan szokásunk, hogy a zene hangosságát ahhoz állítjuk mennyire jó a partnerünk. Ha annyira nem nagy durranás, akkor elvagyunk halkkal, hogy azért mégis jelezzük a másiknak mi folyik bent, de ha hangos.....- még szélesebb vigyort ereszt, amiből azonnal leesik mire gondol. Elfintorodom a hitetlenségtől és látványosan kiráz a hideg, amire Tae csak elneveti magát. Jézusom! Túl sok infó ez nekem Jungkook szexuális életéről! - Szóval innen tudom, hogy uncsi lehet a csajszi.- ránt vállat, majd közben felkapja a takaróját és megindul a nappali felé, még én követem a kapott két párnával.- Bezzeg a múltkor, mikor azt a thai srácot hozta haza. Azt a mindenit, már majdnem átdörömböltem, hogy kiszakad a dobhártyám! - Taehyung nevetve baktatott lefelé, én viszont lefagyva meredtem a hátára, ami egyre messzebb került tőlem. Azt mondta.....srácot? Mi az isten. Én ezt nem is tudtam róla. Na, nem mintha nagy barátok lennénk és annyira ismerném, de azért a suliban mindig hallani ezt-azt, köztük Jungkook nő ügyeiről igencsak gyakran. De fiúról még soha nem hallottam. Talán titkolja? - Jimin?
Amint meghallom a barátom hangját gyorsan lesietek, és meg is látom, ahogy Tae már a kihúzott kanapén térdel és kérdőn néz felém merre is maradtam le.
- Bocsika, csak visszafutottam a telefonomért. - makogom gyorsan, majd le is dobálom mellé a hozott párnákat. Úgy döntők, bár mardos a kíváncsiság, inkább nem érdeklődöm Jungkook felől, nehogy Taehyung esetleg gyanút fogjon. Majd talán máskor, ha olyan lesz a helyzet. Elrendezgetek mindent, amíg Tae behozza a nasikat és az üditőket a konyhából, majd le is vágódunk egymás mellé, nyakig betakarozva egy-egy tállal az ölünkben. Őrülten elvigyorodunk, ahogy felcsendül a Marvel ismert zenéje, és azonnal ki is zárok minden zavaró tényezőt a fejemből, és csak a filmre koncentrálok.
- Kizárt, hogy erősebb legyen! - vágja rá ismét Taehyung, miközben feltérdelt, hogy magasabb legyen mint én, aki mellette feküdtem. Egyfajta tekintélyharc volt ez, én pedig nem hagyhattam, hogy legyőzzön, így én is felvettem ugyanezt a pózt, és határozottan a barna szemeibe meredtem. Már túl voltunk két Marvel filmen, és éppen a soronkövetkező harmadikat néztük, amikor is hatalmas nézeteltérésekbe keveredtünk arról, hogy ki is lehet a legerősebb szuperhős. Véleményem szerint Thor, hisz mégis csak egy Isten, de Tae egyenesen falnak ment az elméletemtől. - Neked szerintem csak azért ez a véleméyned, mert bejön a színész! - mutogat rám a mutatóujjával vigyorogva, miközben szemeivel hunyorog, mintha csak rajtakapott volna valamin.
- Jézusom Tae, dehogy! - hátra hajtom a fejem, ahogy elnevetem magam a hülyeségén.
- Azért csak nem hessegetnéd ki az ágyadból! - gügyög felém legjobb barátom, mire én hitetlenkedve pillogok rá vissza. Mindig is túl nyitott volt ilyen szexuális dolgokban, ami azt jelentette, hogy elpirulás nélkül képes volt egy random társaságban is felhozni ezt a témát, még én, bár nem voltam egy kiscica az ágyban, azért beszélni nem igen szerettem róla.
- Szállj le a szexuális életemről, Kim Taehyung! - fenyegettem meg én is egy csupa fog vigyorral, csintalansága ugyanis ragadós volt, mégha zavarba is jöttem a témától. Tae hirtelen hátrébb araszolt, miközben egy ördögi vigyorral a fején folyamatosan méregetett.
- Oh, pedig imádok hallani róla micsoda vadmacska vagy! - mormolta nekem kissé elmélyített, hangon, majd mikor lábai a földet érték, izgatottan megrázta magát, hogy bedobja az aduászát.- Az a srác is múltkor ódákat zengett rólad, míg visszajöttél. Szerintem el is vett volna, ha nem vagy ilyen kis szende, mikor visszaöltözöl!
- Kinyírlak! - ugrottam utána azonnal egy eszelős vigyorral az arcomon, de Tae számított erre és egy ijedt sikkantás után már fel is húzta a nyúlcipőt, hogy elszelelhessen. Közel egy percig kergedtem nevető alakját a lakásban, viszont ahogy a lépcső felé indult - gondolom, hogy a szobájába menekülhessen- , hirtelen megtorpant, majd nevetve pacsizott le az ott üllővel. Jungkook is röhögve fogadta lihegő testvérét, aki azonnal a lépcső korlátnak dőlt, hogy szuszanjon egy kicsit. Én viszont amint észrevettem és realizáltam, hogy ez bizony a fekete hajú megrontóm, behúztam a kéziféket, és tisztes két méteres távolságban meg is álltam tőlük. Jó kedvem azonnal oda lett, helyére lassan kúszott be a félelem ismerős érzése, pláne mikor rám emelte jókedvűen csillogó szinte fekete szemeit. Elkaptam a pillantásom, és inkább a földet kezdtem tanulmányozni, reménykedve abban, hogy Taehyung hamar lerázza és visszamenekülhetünk a biztonságos közegünkbe.
- Mióta ücsörögsz itt, Kook? - érdeklődik legjobb barátom, továbbra is serényen nyelve az éltető oxigént a tüdejében.
- Kicsivel azelőtt értem le, hogy elkezdtetek vitatkozni. - mondja Jungkook, mire öccse kuncogni kezd az emlékre, még én ijedten kapom fel a fejem a válaszára. De hát akkor Jungkook hallotta.... hallotta az én...? Jézusom, valaki löjjön le, könyörgöm.
Ahogy visszatérek a sokkból észre is veszem, hogy Jungkook egy pimasz félvigyorral méreget, ami megerősíti bennem a gyanúmat: tökéletes szemtanúja volt a beszélgetésünknek. Zavartalanul mér végig, és ismerettségünk óta először látom ezt a furcsa, megmagyarázhatatlan csillanást a szemében, ahogy rám néz, én pedig képtelen vagyok behatárolni mi is váltja ezt ki belőle. Undor? Utálat? Meglepődöttség? Vagy valami teljesen más? Bármelyik is, zavarbaejt ez a röpke pillanat, amit megosztunk, miközben Taehyung folyamatosan beszél a bátyjához, de a szavai már nem érnek el hozzám. Tekintetem inkább újra a padlóra szegezem elmerengve a parketta színébe és minden kicsi, talán nem is létező motívumán, miközben kizárom a már két oldalú beszélgetést. Igazán nem is gondolkodom semmin, csak erősen koncentrálok, hogy megőrizzem a hideg vérem, és ne engedjek a bennem tomboló vágynak, hogy visszaszaladjak a kanapéra és bebugyoláljam magam a takarómba, mintha az megvédhetne tőle. Tőle, aki talán még soha nem tartozkodott ilyen sokáig a közelembe, anélkül, hogy be ne szólt volna, vagy meg nem ütött volna valamelyik barátja.
- Jimin? - Tae hangja áthasít a fejemben tomboló érzésmazslagon, amik eltompították az érzékeim, de még ezt is olyan halkan hallom, hogy biztos vagyok benne, hogy csak azért ért el hozzám, mert a kezével a vállamra simított.
- Hm?
- Nagyon elbambultál. - állapítja meg, majd megragadva az állam, óvatosan mozgatta jobbra, majd balra a fejem, miközben méricskélni kezdett összehúzott szemekkel, mintha valami tünetet keresne rajtam. - Minden rendben? - érdeklődik aggódóan, én viszont csak a háta mögött lévőre vetek egy kósza pillantást, aki időközben felállt a lépcsőről, és szintén érdeklődve figyelt. Egyértelműen az arcukra ült az érzés, hogy fogalmuk sincs miért viselkedem hirtelen ennyire furcsán, mikor az előbb még vidáman nevetgélve kergettem a legjobb barátomat. Van egy érzésem, hogy Jungkook sejti, hogy ő lehet az oka az élés váltásomnak, de a feje felett játszó kérdőjelek miatt mégis elbizonytalanodom. Mintha nem igazán értené a reakcióimat irányába, ami nyilvánvalóan abszurd, mert hát basszus, közel a teljes gimis létem alatt végig szekált, tehát a Napnál is világosabb, hogy félek tőle. Mindig is így tettem, és nekem ez az érzés egybe is fonódott a nevével, Ő mégis úgy méreget aggódónak ható szemeivel, mintha tényleg csak az öccse frissen megismert haverja lennék, aki hirtelen furcsán viselkedik. Talán csak ennyire hihetően alakít? Bár nyilván nem akar lebukni ő sem, mégha tisztában is vagyok vele, hogy a lelepleződésből én jönnék ki rosszabbul. Hisz mi lenne a barátságommal Taehyunggal? Nem veszíthetem el ezt a különleges fiút az életemből.
- Persze, Tae. Csak azt hiszem kissé elfáradtam. - nyugtatom meg gyorsan, ezzel elérve, hogy én is kilépjek komor gondolataim árnyékából, hogy újra csak rá koncetráljak, mintha Jungkook tekintete nem égetne mögülle folyamatosan. Szomorkás félmosolyra húzza ajkait, de tudom, hogy nem kételkedik a szavaimban, bár ez esetben nem is hazudtam akkorát. Két napja ugyanis a drága testvére miatt folyamatos futkozásokban voltam, ami egyébként eléggé kivett az erőkészleteimből, de szerencsére koránt sem annyit, hogy ez miatt hanyagoljam Taet.
- Akkor jó. Gyors lefürdők, aztán elmész te is, és alszunk, rendben? - hadarta gyorsan, majd választ sem várva, villámgyorsasággal már meg is iramodott felfelé a lépcsőn, én meg lassan eluralkodó pánikkal, tágra nyílt szemekkel néztem utána.
- Tae!
- Kook, szórakoztasd! - dobja még a bátyjának az utasítást, hátra sem nézve, majd mielőtt újra esélyem lenne megszólalni, már el is tűnik és az ajtó hangos csapódása jelzi csak, hogy beért a fürdőbe.
Egyedül maradtam. Vele.
Lehunyom a szemeim, hogy némán erőt merítsek minden rejtett tartalékomból, hogy szembe nézhessek azzal a fekete hajú tömény utálattal, ami szemben áll velem, és kellemetlen érzésből, ami belülről feszít, szinte fogadnék, hogy éppen méreget magának. Mindig sokat agyaltam rajta egyébként, hogy Ő miért nem üt meg. Mármint nem hiányzott, hogy a két baromarcú haverján kívül Ő is beálljon a sorba, de azért mindig furcsának találtam a dolgot. Bár szóban képes volt a porig megalázni, fizikálisan egy lökésnél durvábbat nem kaptam tőle soha, bár az is tény, hogy szemrebbenés nélkül nézte végig mindig, ahogy a barátai viszont a lelket is kitapossák belőlem. Az elején azt gondoltam, Ő is csak a körülmények áldozata lehet, a rossz társaság befolyása alatt, de minél többször láttam, hogy érdektelenül végig nézte a szenvedésem, egy kósza aggódó pillantás nélkül, annál inkább tudatosult bennem, hogy szó sincs erről. Ő nem áldozat volt, hanem a felbújtó, aki még ahhoz is túl magaztos volt, hogy bemocskolja a kezét azzal, hogy megver engem, így inkább rám szabadítja a haverjait, akik örömmel végzik el a piszkos munkát helyette. Arról nem is beszélve, hogy bár a külső sebeimet meggyógyítja a nővértől kapott jégtasak, a lelkemen okozótt sebeket, melyet szavai szabdalnak, már nem tudom, így elfedni. Azok lassabban szívódnak fel, gyakran heget hagyva maguk után. Végül rájöttem, hogy Ő legrosszabb hármuk közül.
- Szóval szórakoztassalak? - ránt vissza gondolataimból Jungkook hangja, ahogy rám sem pillantva visszaült a lépcső második fokára és beletúrt éjfekete hajába. Szívesen rá vágtam volna, hogy előbb verném magam önkezűleg agyon egy serpenyővel, de inkább átgondoltan befogtam a csőröm és elkezdtem a lehetőségeimet latolgatni. Tae után szaladni a fürdőbe nyilvánvalóan kizárt, ahogy a nappaliba visszafutás sem tűnt már annyira megmentő ötletnek, tekintve, hogy semmi rejtekhely, legjobb barátom meg csak még messzebb kerülne, ha segítség kellene. Talán a szobájába kellene futnom? Na de, el mellette? - Ha? Megnémáltultál? Pedig úgy tűnt igencsak jól hazudsz.
Döbbenten nézek le rá, ő pedig hátra dőlve, két alkarján támaszkodva, bal térdét felhúzva helyezte magát kényelembe, miközben egy kihívó félvigyorral méregetett magának.
- Nem hazudtam. - vágom rá gondolkodás nélkül, és engedek az ösztönnek, hogy átöleljem magam a karjaimmal, mintha védeném magam a bennem tomboló félelemmel szemben.
- Csakugyan? - horkantott fel Jungkook. - Akkor miért nem mondtad el az öccsémnek, hogy ismersz?
- Ezt komolyan megkérdezted? - kicsit mérgesen csendül fel a hangom, annak ellenére, hogy belül reszketek nagyjából mostmár mindentől. Tőle, az egész helyzettől, a válaszától. De mégis képtelen vagyok megakadályozni, hogy kihallja az élt a szavaimból. Hogy kérdezhet ilyent? Kezdem azt hinni, hogy neki tényleg mindegy lenne tudják-e vagy sem. Kár, hogy nekem nem.
Jungkook arcán is egy pillanatra átsuhan a meglepődöttség, de azonnal rendezi is a vonásait, és mérgesen csillanak fel a szemei. Sokkal ismerősebb tekintet.
- Okosan, Park. Még mindig nem bírlak. - morogja nekem, arcáról pedig eltűnik az a kicsi félvigyor is. Összébb húzom magam, és úgy döntök befogom a számat mielőtt nagyob galibát csinálok magamnak, mint amiben egyébként is úszkáltam jelenleg. Bár szívesen rávágnám, hogy az érzés kölcsönös, de inkább csak magamnak jegyzem meg. - Egyébként vártam, hogy megismerjelek. - kezdi el hirtelen, amire azonnal rákapom döbbent, értetlen pillantásom, mire azonnal magyarázkodásba kezd. - Mármint nem a te nyomi fejed Park, hanem azt a srácot, akiről TaeTae mesélt nekem. Esküszöm, hogy jó fejnek tűnt azok alapján, amiket mesélt, de elnézve, hogy kire is gondolt - látványosan végig mér, tekintete pedig csöpög a gúnytól, amitől, ha lehetséges, még pocsékabbul érzem magam - azt hiszem tényleg csak jól hazudsz.
Ökölbe szorítom a kezeim és lehajtott fejjel hallgatom, ahogy megint kikezd magának. Szívesen megvédeném magam, hogy előtte vagyok csak egy senki, egyébként teljesen hétköznapi életem van. A suliban Őt és a barátait leszámítva mindenkivel jóban vagyok, jól tanulok, és Taehyungnak közönhetően van egy legjobb barátom, akivel kiélvezhetem a társasági életem. Elmondanám, hogy teljesen normális vagyok, annak ellenére, hogy Ő csak azt a nyomi srácot látja bennem, akit szekálhat.
De nem teszem. Hallgatom, hadd mondja csak, amit szeretne. Úgysem érdekelné ki vagyok, engem pedig nem érdekel, hogy Ő mit gondol a csökött agyával. Bár késztetést érzek arra, hogy vitába szálljak vele, hogy Taehyung nem hazudott, és én sem játszom meg magam mellette. Az, akiről mesélt én vagyok. Mégha Ő ezt képtelen is elhinni, még ha neki bántja is az öncsbecsülését, hogy az a srác, akit a hallottak alapján szimpatikusnak talált, pontosan az, akit porig aláz, mert nyominak tartja.
- Nem mondasz semmit, Park? - szemeibe nézek, de kérdésére csak alig láthatóan nemlegesen ráztam a fejem, szavakat képtelen voltam kicsikírni magamból. Nem is akartam beszélni vele, de talán nem is mertem volna. Kiéreztem a hangjából az ismerős utalátot, amit mindig is sugárzott felém, így bármennyire is tűnt másnak a családi környezetében, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy ne féljek tőle, legalább annyira, hogy társasolgjak vele. - Sejthettem volna. - ciccentett fel elégedetlenül, kissé talán frusztráltan beletúrva éjfekete tincseibe. - Nevetséges vagy Park, komolyan nem értem mit eszik rajtad az öccsém. - megforgatta a szemeit, majd hirtelen feltápászkodott a lépcsőről és kissé eszelősnek ható vigyort varázsolt magára. Hátrébb léptem egy kicsit, arcomra pedig jól kivehetően kiült a meglepődöttség és a pánik, de őt ez cseppet sem zavarta meg. - Viszont TaeTaet imádom, és azt kérte tőlem legyünk jóban. - szórakozottan vállat rántott, miközben tovább beszélt, én viszont egyszerűen nem kaptam szikrát a hallottaktól. Ennek elment az esze? Úgy meredtem rá, mintha hirtelen még egy feje nőtt volna, de Ő ügyet sem vetett ijedt ábrázatomra, szórakozottan dölöngélt előre és hátra, miközben a melegítőnadrágja zsebeibe mélyesztette a kezeit. - Igazából élvezem is ezt a színjátékot. Na, meg ki tudja, lehet még barátok is lehetünk, Park. - villantotta felém csupa fog vigyorát, ami bennem inkább keltette most a vicsor érzését. Azt inkább meg csak magamban tettem hozzá, hogy ahhoz már kissé késő van, hogy puszipajtások legyünk. - Legyen így! Barátkozzunk. - győzi végül meg magát - TaeTae bizonyára odalesz! - pusmogta összeesküvően, majd mielőtt bármelyikünk még egy szót is hozzá fűzhetett volna a dolgokhoz, a fürdő ajtaja kirobbant, a következő pillantban pedig már egy rövid nadrágba és bő pólóba bújtatott Tae robogott le a lépcsőn.
- Minden rendben? - érdeklődött azonnal, főleg inkább az én arcomat vizslatva, ami bizonyára olyan fehér lehetett, mint a frissen lehullott hó.
- Persze, csak barátkoztunk. - válaszolt Jungkook helyettünk, úgy kiemelve a "barátkozunk" szót, hogy számomra teljesen más utalást hordozhasson, barátomat viszont megnyugtassa vele. - Nem is zavarok tovább, Mira várja, hogy újra szórakoztassam. - pusmogja az öccsének, akivel összeesküvően összevigyorognak, majd miután rám is vetett egy mindentudó pillantást -amitől a vér is megfagyott az ereimben-, már sarkon is fordult, hogy magunkra hagyjon.
Úgy bámultam utána mintha az éltető oxigénem vitte volna magával, pedig éppen ellenkezőleg történt; hosszú percek óta először most éreztem először, hogy a szervezetem rendeltetésszerűen működik, pedig úgy tűnt minden borulni fog körülöttem. Féltem attól, amit Jungkook tervezett ki magában, attól pedig még jobban rettegtem ez miképpen fogja érinteni a barátságom Taehyunggal. Talán kár volt védenem Őt?