Napról napra egyre nehezebb jól lenni.
Már nem csak hegedűk vannak, meg a hangja.
Fájdalom is van. Fizikai fájdalom,
de nem tudom, honnan ered, és mikor lesz már vége.
Tae mindig ott van.
Állandóan üzen, felhív, hangüzenetet küld.
Az ágyamba fekszik, a hajamba túr, magához ölel.
Azt mondja, gyönyörű vagyok.
A mellkasomra fekszik, és én a hajával játszom.
Azt mondja, szereti, ha megérintem.
Az ujjam furcsán viszket, ami csak akkor múlik,
ha végig simítok a karján, az arcán.
A mellkasom is furcsán üres, csak akkor enyhül, ha átölelem.
Ezt azt jelenti, hogy én is szeretem megérinteni őt?
Ilyenkor olyan békés minden.
De egyszer elmegy, és akkor a hegedűk visszatérnek.