Ismeretlen: Megszereztem, hyung!
Én: Taehyung?
Ismeretlen: Az igazi és egyetlen!
Én: Honnan tudod a számom?
Ismeretlen: Most tényleg fedjem fel a csodálatosságom titkait?
Én: Ez ijesztő.
Ismeretlen: Én is örülök neked!
Én: Menj aludni, Taehyung! Hajnali kettő van!
Ismeretlen: Hyung...
Én: ?
Ismeretlen: *hangüzenetet küldött*
Értetlenkedve lenyomtam a zöld gombot.
- Csak azt akartam, hogyha netán... Nem is tudom. Ha rossz hangulatod lenne és... Rossz gondolataid támadnának, akkor... Ez nagyon kínos, de... Akkor hallgasd meg ezt az üzenetet. Tudom, hogy szereted a hangomat, szóval... Mivel ez ilyen kifogyhatatlan forrás, hát gondoltam, adok belőle ingyen.
Halkan felnevettem. Különös hang volt.
Aznap este a hegedűk csendesek voltak.
Én: *hangüzenetet küldött*
- Ez undorító.
- Valld be, hogy tetszik! Tudom, hogy szereted az ilyen nyálas dolgokat!
- Álomvilágban élsz.
- Megtennéd, hogy nem ébresztesz fel? Anyukám még igazolhat egy órát, azt hiszem, kihasználom.
Megint felnevettem.
A legfurcsább hang volt, amit valaha kiadtam.
Furcsán éreztem magam tőle. Olyan... Bizsergően.
- Hyung...
- Ezért az egy szóért küldtél el egy teljes hangüzenetet?
- Most mit kötözködsz? Tudom, hogy egész éjjel azt fogod hallgatni, ahogy kimondom ezt az egy szót!
- Mit akartál mondani?
- Hyung... Mi van, ha mindketten ugyanazt az álmot álmodjuk?
- Erre kicsi az esély.
- De ha mégis?
- Akkor remélem, együtt ébredünk fel belőle.
- Csak ámítod magad!
Kellemes dallam csendült halkan valahol.
Éles karmok markoltak a mellkasomba.
- Álmodj szépeket, hyung!
Nem tudtam azt mondani, hogy 'te is'.