Reggel a szokottabbnál is nyúzottabbul keltem. A hajam az arcomhoz tapadt, a szám ki volt száradva és úgy néztem ki, mint akit telibe öntöttek egy vödör vízzel. Lassan kecmeregtem ki a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak és ne keltsek olyan látványt, mint aki hetekig az utcán aludt. Miután alaposan átsikáltam magam a piros szivacsommal és megtörölköztem, a szobámba vettem az irányt, majd felöltöztem. Mivel a fejem még mindig fájt, ezért a konyhába mentem, hogy keressek valami olyan gyógyszert, ami tényleg használ is, nem úgy, mint a többi.
- Hát te? - pillantott rám a bátyám, aki egy hatalmas szendvicset majszolt. Egy sóhaj kíséretében öntöttem magamnak narancslét és vettem be az apró kapszulát.
- Ki szeretnéd fejteni, hogy mennyire szarul nézek ki, vagy lapozhatnánk? - fordultam felé. Egy halvány mosollyal biccentett az asztalon pihenő kék tányérra, amin egy szendvics volt. - Te csináltál nekem reggelit? Mi ütött beléd?
- A kedvesség?! - nevetett fel halkan. - A húgom vagy, nem szerethetlek?
- Ez akkor is furcsa tőled, de köszönöm - ültem le vele szembe, majd magam elé húztam a tányért.
- Megint rosszat álmodtál? - váltott témát kíváncsian.
- Csak a szokásos - legyintettem nemtörődöm stílusban. Gyakran álmodom azt, kiskorom óta, hogy vízbe fulladok. Kislány voltam, amikor anya levitt minket a tengerpartra, mi pedig Hardinnal úgy döntöttünk, hogy megmártózunk a vízben. Anya tudta, hogy nem vagyok tökéletes úszó, így árgus szemmel figyelt minket, de pár pillanat alatt megtörtént a baj és egy nagyobb hullám alá kerültem. Egy gyors vízi mentő lélekjelentén múlt, hogy most itt lehetek-e..
- Mondtam, hogy próbáld ki az álomfogókat...
- Hardin - szakítottam félbe hitetlenkedve. - Szerinted az a szar mennyit segít? Mert szerintem csak értelmetlenül lógna a falon. Tizenéves korom óta mondjátok, hogy "majd elmúlik", de ez már szerintem nem fog.
- Hidd el, hogy el fog - mosolyodott el bíztatóan.
- Mondjuk igaz. Ha meghalok csak nem ez fog várni a mennyben - tettem hozzá nevetve. - Bár lehet, hogy a pokolba jutok. Még nem döntöttem el...még van időm jegyet venni.
- Nekünk külön helyünk lesz, ne aggódj - mosolyodott el halványan és egy nagyot harapott a szendvicséből.
✝
A templom ajtaját lassan nyitottam ki felkészülve a takarításra, amihez egyébként semmi kedvem nem volt. Mivel már ide járok több mint egy hónapja a dohos szag és a hideg lassan kezd a részemmé válni. Amikor kilépek innen olyan vagyok, mint a templom. Kicsit büdös és hideg.
- Dicsértessék! - intettem az atyának egy halvány mosollyal.
- Mindörökké Ámen! - vetett keresztet egy fekete rózsafűzérrel a kezében. - Éppen imádkoztam, ha gondolod csatlakozhatsz.
- Lehet, hogy ciki, de csak ima foszlányokat tudok - ültem le mellé, miközben magam elé meredtem.
- Szeretnéd, ha megtanítanálak imádkozni? - ajánlotta fel mosolyogva.
- Most nem azért, de ez kibaszott erotikusan hangzott - tört ki belőlem a nevetés, miközben az atya szinte felszisszent a trágár szóra. - Egyébként, nem kell köszönöm. Tökéletesen megvagyok eme tudás nélkül is..
- Ahogy gondolod - biccentett, majd összekulcsolta a két kezét, lehunyta a szemét és nem zavartatva magát motyogni kezdett valamit. Amolyan "nem hiszlek el" féle arckifejezéssel hátra dőltem a padban, majd én is becsuktam a szemem és fájdalmasan nyöszörögni kezdtem.
- Lányom, ha megkérhetlek ne adj ki olyan hangot, mint akit éppen korbácsolnak - sandított rám, mielőtt ismét az imák szentélyébe merült. A korbácsolás szó hallatán enyhén megemeltem a szemöldököm és az ide illő, biblia büntetések helyett valamiért a Szürke ötven árnyalatának mittudomén melyik részének fogalmam sincs melyik jelenete ugrott be.
- Nem tudom, hogy mit kezdjek magammal - szólaltam meg egy idő után. - Mármint, tudom, hogy takarítanom kéne, de ehh..egy cseppnyi kedvem sincs hozzá. Álmos vagyok, mondtam már?
- Nem, még nem említetted - dőlt hátra ő is. Na, már be is fejezte az imádkozást? - Akkor miért nem maradtál otthon pihenni? Nem haragudtam volna meg, sőt...a templom tisztaságánál fontosabb az, hogy hogy vagy.
- Ohh, ez nagyon kedves volt. Asszem’ megérintette a lelkem - tettem a mellkasomra a kezem. - De anyum kinyírt volna, ha nem jövök el. Neki ez fontosabb, mint például magának.
- Szerintem ő is megértette volna, hogy nem érzed jól magad.
- Mindegy. Eljöttem, ezen pedig már semmi sem tud változtatni...sajnos - tettem hozzá a fejemet ingatva.
- És hogy van a bátyád? - váltott témát.
- Jól. Furcsa mód normális - nevettem el magam. - Csinált nekem reggelit, amit utoljára kiskorában csinált, de akkor is csak azért adta nekem, mert romlott volt a benne lévő felvágott.
- Isten bocsássa ezt meg neki - vetett keresztet.
- Ja, szerintem is, legyen így - biccentettem a szobrokra nézve. - Tisztátalan gondolataim támadtak atyám - néztem rá nagy szemekkel, de a reakcióján hangos nevetésben törtem ki. - Sajnálom, de ezt mindig ki szerettem volna próbálni.
- Elég hihetőre sikeredett - pillantott rám, de aztán nem tudta folytatni, mert köhögni kezdett. Ijedten néztem rá, várva, hogy abba hagyja, de ez csak percek múlva történt meg. Jobb ötlet híján felpattantam, majd a bejárat mellett elhelyezkedő tálat a kezembe vettem és az atyához sétáltam.
- Igyon egy kis vizet - vittem oda neki a kis fém tálkát, mire elnevette magát.
- Nagyra értékelem a kedvességed, de ez szenteltvíz, melyben az ideérkező hívők szokták belemártani a kezüket, hogy keresztet vessenek. Ha ezt megiszom, akkor megbetegszem - tette hozzá mosolyogva. Pár pillanatig a kezemben tartott tálkát néztem, majd letettem az egyik padra és visszaültem a helyemre.
- Jól van? - érdeklődtem felé fordulva.
- Persze - mosolyodott el ismét. Egy hatalmas kő esett le a szívemről. - Aranyos, hogy aggódtál, de szerintem csak túl sok port szívtam. Semmi komoly, nem kell félned - simított végig a karomon. Még szerencse, hogy pulcsiban voltam, mert olyan libabőrös lettem, mint akire hat ventillátor fújja a jéghideg levegőt.
- Okéka?! - mondtam bizonytalanul, majd oldalra fordítottam a fejem és a többi padot kezdtem pásztázni. Már csak az hiányzik, hogy zavarba hozzon egy pap. Egy pap! Nem egy tinédzser kislány vagyok, aki egy hotdog árustól is a bugyijába élvez, hanem egy felnőtt nő, aki ennél ezerszer nehezebb eset. Főleg egy papnak!
- Gondolkoztál már azon, hogy milyen sírfeliratot szeretnél? - törte meg a csendet mély, kissé rekedtes hangja.
- Nem. Nem akarom a halálomat tervezgetni - nevettem fel erőltetetten. - Miért? Maga már igen?
- Nem, de a tanítóm mindig azt mondta, hogy "járj Isten előtt egy lépéssel, és üdvösségre lelsz". Akkor nem jöttem rá, hogy ezt hogy érti, aztán megvilágosodtam. Ha úgy távozol az élők sorából, hogy mindent elvégeztél, nyugodtan fogsz a menny kapuján átlépni.
- Ez nagyon szomorú. És beteg. De leginkább szomorú - biggyesztettem le a szám. - Ez a tanító elég depressziós lehetett.
- Inkább hittel látta a világot. Nem hiába volt igaza sok mindenben. Azóta sem találkoztam olyan bölcs emberrel, mint amilyen ő volt.
- Pedig én bölcs vagyok..a magam módján persze. Én öregszem, amit utálok. Hiányzik az az idő, amikor még gyerek voltam. Amikor nem voltak fejfájdító gondjaim, amikor még nem érdekelt semmi, csak a babáim. Szép idők voltak ezek - eresztettem meg egy nosztalgikus mosolyt. - De vége van. Felnőttem és én is lubickolhatok a szarban mindenki mással.
- Nézd az élet szép oldalát. Élsz - pillantott rám jelentőségteljesen, mire hangosan felnevettem.
- Ez olyan, mint a "mondj egy szép dolgot magadon!" "vannak szemeim" - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe, miközben jóízűen kacagtam. Azt hiszem már régen szórakoztam ilyen jól.
gyerekek, pénteken Shawn atya misét tart, mert a Mutual egy éves lesz, szóval szeretettel várunk mindenkit!
belépő:egy üveg nemes misebor
♡