- Itt lesz Train- mondtam, és vártam, hogy leparkoljon a téglaház előtt.
Emlékek sokasága öntötte el az agyamat. A biciklim, amire apu ráhajtott, Heliosra, ahogy a rózsaszín tütümben teázik velem, magamra az ablakban, amikor lestem, mikor jön haza Helios a haverjaival. Lassan elmosolyodtam, majd kiszálltam a kocsiból. Marcus is kiszállt velem. Zavartan vontam össze a szemöldökömet.
- Nem kell ám bejönnöd. Elkerülnéd a a kínos pillanatokat- vontam meg a vállam.
- Abban meg mi lenne az élvezetes?- kérdezett vissza. -Elcipeltelek két hétre az ország másik felébe. Van bennem annyi, hogy személyesen vállalom ezért a katyvaszért a felelősséget.
- Azt jól is teszi, fiatalember- hallatszott egy hang mellőlünk az ajtóból. Apám ott állt teljes valójában a maga 193 centiével és félmosolyt eresztve lejött a lépcsőn. Mögötte anyukám igyekezte tartani vele a lépést a maga 165 centiével, legvégül pedig a bátyám dugta ki a fejét az ajtón.
- Apu!- kiáltottam és a nyakába ugrottam. Mit meg nem adtam volna, ha az ő méretét öröklöm. Olyan magas lennék, mint Carmen. De nem, én dugó maradtam. Ezzel szemben Helios úgy megnőtt, mintha az esőben állt volna egész életében. A hónaljáig értem. A hónaljáig!
Apu megölelt, majd továbbpasszolt anyámnak, aki úgy megszorongatott, hogy beleroppantak a csontjaim. Apukám és anyukám szuperül kiegészítették egymást. Apámat egy jelzővel le lehetett írni: kivénhedt rocker. De nem a topis fajta. A haja kontyba volt kötve lazán a tarkóján a képekkel ellentétben, amiken hosszú, vállig érő haja ki volt engedve, akár mint most a bátyámnak. Arca frissen volt borotválva. Apám mindig adott magára, még koszos, fesztiválozó rockerként is. Ősz hajszálai már többségben voltak, de amúgy ugyanolyan barna haja volt, mint nekem, csak velem ellentétben zöldes barna, sokat látott szemek néztek vissza rám. Este lévén régi, kikopott Guns N' Roses pólót viselt melegítővel, de amúgy mindig ing volt rajta, sötét farmer és veszkó csizma olyan övvel, ami tökéletesen passzolt a lábbelihez.
Anyukám apa szöges ellentéte volt. Ennél jobban nem is különbözhettek volna. Viágos haja vállig volt vágva, kifinomult világoslila felsőt viselt és bő fehér nadrágot. Ez volt a hálóruhája. És ez volt ő is. Elegáns és kifinomult. Egy hajszála sem állt sosem rosszul. A stílusa meg mázli volt nekem. Amíg otthon laktam, mindig el tudtam csórni tőle egy-egy cuccot, ha olyanom volt. Ha meg úgy jött rám az öt perc, akkor apu bandás pólói is rajtam végezték. Barna szemeiben könny csillogott a viszontlátástól.
Apa odaállt Marcus elé, és zöld szemével úgy mérte végig, mintha röntgen alá fektetné a srácot. Marcus pedig csak állt ott megilletődve, de a szeme felcsillant, amikor meglátta apámon a pólót.
- Üdvözlöm, Uram- villantott apámra egy világsztár mosolyt, és a kezét nyújtotta az öregemnek.
- Üdv- rázta meg apa, és most ő volt egy kicsit megilletődve. Nyilván tudta ki a srác, együtt zokogtunk a Madison Squer Gardeni koncert jegyárain. Tehát bármennyire is próbálná játszani a kemény apukát, az Marcus Mardennel nem fog menni. -Jude Boyd- biccentett. A Door To The Purgatory jó szám. Tetszik.- Tetszik? Együtt szoktuk üvölteni, meg lég gitározni Ogi részét, de ezt inkább nem mondtam. Nem akartam zavarba hozni.
- Marcus Marden- viszonozta a biccentést. Ez ilyen pasis dolog? - És örülök, hogy elnyerte a tetszését. Én meg a November Raint szeretem- mutatott rá a rocksztár apa pólójára. - Axl Rose örök- mondta apámnak, de közben rám nézett, és kacsintott egyet. Az arcom fesztiváli tűzijáték módjára kigyulladt. Ekkor Marcus anyukámhoz lépett.
- Üdvözlöm, Asszonyom. Örülök, hogy végre személyesen is találkozunk. Már sokat hallottam önről a kedves lányától. Marcus Marden vagyok- hízelgett a srác. Ez mondjuk annyira nem volt igaz, hisz egyszer-kétszer beszélhettem róla, de ha abból indulok ki, hogy Heliost meg sem említettem, egész jó.
Anya elismerően mosolygott a rocksztárra. Látszott, hogy megnyerte őt.
- Szia Marcus, Audrey vagyok. Tegeződjünk kérlek! Örülök, hogy végre megismerhetlek. Bár én annyira nem hallgatlak titeket, de azért a házban elég gyakran szokott szólni a hangod- mosolygott a srácra, mi pedig apuval tátott szájjal sopánkodtunk, hogy ezt azért nem kéne elmondani.
- Ezt jó tudni Audrey. A lányodból arra következtettem, hogy csak Rolling Stones és Guns N' Roses szól nálatok- mosolygott vissza anyura, és lopva felém nézett. Nem hiszem el! Meddig akar még húzni a szüleim előtt?
Anya csak mosolyogva legyintett egyet. - Még sok más is. Köszönjük, hogy vigyáztál Heavenre- nézett mélyen a srác szemébe. Anya tiszta, barna tekintete hálát sugárzott.
- Szóra sem érdemes- válaszolta Marcus Marden komolyan, mindenféle gúny nélkül.
Ekkor robbant be a tesóm a képbe. A bátyám anya szőke haját és apa zöld szemeit örökölte. Azt mondják piszok jól néz ki, de valahogy nekem ez sosem tűnt fel. Haja a válláig ért, bőre le volt sülve és roppantul illet rá a neve. Mint a napisten.
- Én jövök- vigyorgott a rocksztárra és a keze helyett az öklét nyújtotta. - Csá haver!- köszöntötte Marcust, és öklöztek. - Baromi király, hogy találkozhatok veled! Kurva nagy rajongótok vagyok, és rohadt régóta hallgatlak titeket- mondta. - Ja, amúgy Helios vagyok- jelentette ki, mintha ez csak mellékes lenne.
- Helló. Mondanám azt haver, hogy rengeteget hallottam rólad, de sajnos egy órával ezelőttig a létezésedről sem tudtam- röhögött Marcus, Helios pedig tettetett felháborodással végre rám nézett. A hazaérkezésem óta először.
- Hé, Szaros! Hogy lehet, hogy nem beszéltél az ultrakirály, szuper bátyádról a rocksztárnak?
- Hé, Gyökér! A rocksztárnak neve is van, és még jó, hogy nem beszéltem neki rólad. A legjobb ablaküvegnek nézel, amióta hazaértem!- tettem karba a kezemet, és villantottam egy "erre varrj gombot hülye gyerek" vigyort.
- Jól van Szaros, gyere ide- mondta, de nem várta meg, míg odamegyek, hanem odalépett hozzám, és hatalmas ölelésbe zárt. - Úgy aggódtam- suttogta a hajamba és dölöngélni kezdett.
- Nyugi Hel, jól vagyok- suttogtam vissza, mire elengedett, a szemembe nézett, és bólintott.
Mosolyogva összecsapta a tenyerét, majd Marcushoz fordult. - Megnézed a gitárjaimat?
- Zenélsz?- kérdezett vissza.
- Ahogy itt mindenki- mutatott ránk. - Aláírod a Gibsonomat?- kérdezte. Nem hittem a fülemnek. Azt a gitárt soha meg sem foghattam, erre Marcust a közelébe engedi egy filctollal?
- Milyen fajta?
- ES-335- vonta meg a bátyám a vállát, mintha nem lenne nagy ügy, de én tudtam, hogy ha nem talál magának valami csajt hamar, akkor azt a gitárt fogja elvenni feleségül.
- Bocs haver, de azt nem- intette le Marcus. - Bármit aláírok, amit a kezem alá adsz, de egy Gibson ES-335-öt nem bántok- nevetett fel a srác. - És amúgy is. Megyek- nézett végig rajtunk, Boydokon az énekes. - Biztos rengeteg megbeszélnivalótok van, nem szeretném rontani a levegőt. Amúgy is vissza kéne mennem a stúdióba- vonta meg a vállát. Szinte hallottam a családom gondolatait: Ne menj még, te szép és híres ember!
Marcus újfent kezet fogott apuval és Helios-szal, anyunak biccenett, rám kacsintott, majd intett egy utolsót, és beszállt a kocsiba. Miután elhajtottak Hel szólalt meg elsőként.
- Azt hittem le fog kapni. Mennyit fizettek volna érte!- mérgesen néztem rá, mire megadóan felemelte a kezét - Csak vicceltem!
- Menjünk be. Hideg van- javasolta anyu, mire az egész Boyd família elindult befelé. Semmi nem változott. Az átlagos amerikai stílusú házunk ugyan úgy nézett ki, mint három-négy héttel ezelőtt. Bár valószínűleg akkor lepődtem volna meg, a bármi változást is észrevettem volna.
- Ez hihetetlen- fújta ki a nagy levegőt Hel, és a hajába túrt. - Nagyon durva, hogy a Spotlight énekese az előkertünkben állt- mondta, majd megállt a lépcső alján, mintha engem várna.
- Sok kérdésem nincs kislányom- kezdett bele apa. -Az első és legfontosabb: Jól vagy? Nem bántott senki, nem erőltetett rád senki semmit?- kérdezte fürkésző tekintettel. A fejemet ráztam.
- Nem. Minden rendben. Kicsit zaklatott vagyok, meg furcsa ez az egész, Azt hiszem, hogy álmodom, vagy megőrültem, de nem. Ahányszor megcsípem magam, mindig rájövök, hogy ez a valóság.
- Rendben. Tehát akkor nem nyúlt hozzád sehogy sem, és az egész média cucc kamu?- kérdezett újra apu.
- Na azt kétlem. Ha nem búza a pali, akkor biztos kikezdett a Szarossal. Két ember egy helyen összezárva két hétig...ezt te sem gondolhatod komolyan- nevetett fel cinikusan Hel.
- Hel! Szépen!- szólt rá anya.
- Bocs muter- válaszolta, de amint meglátta anya rosszalló tekintetét korrigált. - Mármint anya. Anyukám. Édesanya- rebegtette boci pilláit anyura, mire ő csak elmosolyodott. - Heaven. Együtt vagytok?- kérdezte anya.
- Nem tudom- vontam meg a vállam. Tudtam, hogy Marcus-szal mit beszéltünk. De hogy meddig fog tartani az érdeklődése, azt nem tudtam. - Azt hiszem.
- Hogy lehet az ilyet nem tudni?- nézett rám apu felvont szemöldökkel. - Az ilyen azért nem egy bonyolult kérdés.
Újra végigfuttattam az agyamban a beszélgetésünket.
- Szóval mivel te a rajongóm vagy, én pedig a tiéd, szerintem rajonghatunk egymásért közelről, nem kell egymás után ácsingóznunk messziről. Elfogadható?
Ki ugyan nem mondtuk, de azért járás szaga van a dolognak.
- Igen. Igen együtt vagyunk- jelentettem i immár magabiztosabban. Anyu tapsikolt, apu bólintott, a bátyám, meg a levegőbe bokszolt.
- Nem hiszem el, hogy Marcus Marden a húgommal - itt anyura nézett, aki felvont szemöldökkel bámult rá vissza - van- fejezte be inkább kulturáltan. - Ha ezt megtudják a spanok- hüledezett, mire rögtön gyilkos pillantásokat küldtem az irányába.
- Nem mondod el a spanjaidnak! Senkinek nem mondod el!- vázoltam neki a helyzetet.
- Már bocs Szaros, de te is lüke vagy. Ki az, aki nem dicsekedne el az egész világnak, hogy látta Marcus Mardent...- ismét anyura nézett, de apu feje is kezdett piros lenni. - Ahh faszom, menjünk fel, így nem lehet beszélgetni- mondta, majd mit sem törődve anyu beletörődő fejrázásával, meg apu megkönnyebbülésével, hogy nem kell végighallgatni az egyetlen lánya szexuális életét egy rocksztárral, elindult a lépcsőn.
- Szóval, hogy láttad Marcus Mardent meztelenül. Hidd el, sok pali is azt mondja, hogy simán lefeküdne Marcus Mardennel. És akkor még mindig ott vannak a tyúkok- mondta, miközben előzékenyen előreengedett, majd bevágta maga mögött a szobája ajtaját. Helios szobája mindig olyan volt, mint amiben egy forgószél pusztított. Szennyes a földön, az ágy bevetetlen, és mindenféle ereklyék, ameddig a szem ellát. Volt ott szörfdeszka Mauiról, lámaszobor Tibetből, evőpálcika Tokyo-ból, maszk a Hongkongi szmog ellen, zászló Chile-ből és még rengeteg más. A falakra felakasztva lógtak a gitárok, az erősítők pedig az íróasztalon púposodtak. A sarokban a túra hátizsákja állt, aminek az alján szerintem még mindig ott van a sok évvel ezelőtt bepakolt póló.
- Ha egyszer feljön ide egy csaj elájul- motyogtam és igyekeztem úgy leülni az ágyára, hogy ne üljek bele semmilyen morzsadarabba. - Ezek nem szúrnak téged éjszaka?- kérdeztem, majd odébb söpörtem a koszt.
- Ha feljön ide egy csaj, nem a kupitól fog elájulni- vonogatta a szemöldökét. - De most nem rám vagyunk kíváncsiak. Szóval. Lefeküdtetek?- kérdezte Helios. A szemem kikerekedett.
- Azta Helios, beteg vagy? Sikerült ezt mindenféle vulgáris jelző nélkül megkérdezned?- nevettem rá a bátyámra.
- Hát kérdezhetem azt is, hogy dugtatok-e- korrigálta magát. Elhúztam a számat.
- Az előbbi jobban tetszett.
- Hát, az pedig egy egyszeri alkalom volt, szóval nyögd már ki Szaros.
- Igen. Igen, lefeküdtünk. De ebból ne legyen twitter bejegyzés oké?- mondtam, és a biztonság kedvéért kikaptam a telót a kezéből és ráültem.
- Ha a nagy segged összetöri, megöllek- mosolygott rám negédesen. Csak a szememet forgattam. Idióta. - És? Milyen volt? Jobban csinálta, mint az első? Mi is volt a neve? Tony? Troy?
- Toby.
Hel csettintett.
- Azaz.
Megvontam a vállam. - Lehet.
- Ne már! Ne legyél már ennyire szűkszavú!
- Azt sem tudom veled mi a helyzet! Sose láttalak csajjal!
- Interkontinentális rakétát láttál már?
- Nem- válaszoltam magától értetődően.
- Attól még van.
- Tehát van barátnőd?- ragadtam meg az alkalmat.
- Nincs. De van, akire hajtok- bizonygatta.
Felvontam a szemöldökömet. Általában a csajok hajtottak Heliosra, nem pedig fordítva.
- Ne nézz így rám! Ez semmit nem jelent! Az, hogy bejön egy csaj, aki történetesen nincs oda meg vissza becses személyemtől nem izgat fel. Kicsit sem.
- Hát erre nem voltam kíváncsi- bólintottam keserűen. - És hidd el, pont ez izgat fel téged. Hogy valaki nem a seggedben van, hanem pont, hogy nem érdeklődik irántad.
Hel csak beletúrt a hajába. - Lexi barátnőd sem lenne rossz bőr. Csak borzalmas személyisége van. Fúj. Nem is értem hogyan lehettek ti ketten barátok. Hozzáér az ember, fekete lesz a keze a sötét lelkétől.
- Nem annyira rossz- bizonygattam, de azért elhalkult a hangom. Biztos?
- Ja, nem rossz. Csak kibaszottul borzalmas. Elkényeztetett hisztis picsa. El sem akarom képzelni mit szólt a Marcus Marden ügyhöz. A bálványimádó. Református nem? Ez nem megy szembe a vallással?- akaratom ellenére elmosolyodtam. Ha úgy vesszük, igaza van. - Szóval tudja, hogy ti ketten összejöttetek?
- Nem. De a legjobb barátom. Csak nem fogom előle eltitkolni.
- Te tudod Heaven, de én nem nyitnám meg előtte a szívemet- innen tudtam, hogy komolyan gondolja. Ha a rendes nevemen hív, akkor biztos valami katarzis van készülőben.
- Eleget beszéltünk rólam. Ki a lány?
- Nem beszéltél semmit magadról- öltött rám nyelvet a bátyám. - És ha te titokzatoskodsz én is. Nincs az a pénz, amiért elmondanám ki az.
Ravasz mosolyra húzódott a szám.
- Á, szóval ismerem- nevettem fel.
- Nem- vágta rá olyan gyorsan, hogy az ember akkor sem hitt volna neki, ha akart volna.
- Na, gyerünk Gyökér, nyögd ki, édes húgicádnak, hogy ki az.
- Édes húgica? Inkább bosszantó kisördög, akit kisgyerek formájában küldtek a pokolból, hogy engem idegesítsen- mondta, de olyan hangsúllyal, hogy semmiképpen nem lehetett sértésnek venni.
Helios már nyitotta a száját, hogy színt valljon, amikor anyu felkiabált.
- Heaven! Lexi van itt!
Helios-szal kikerekedett szemmel néztünk össze.
- Mit keres ez itt?- suttogta Helios, mintha már itt állna mellettünk.
- Honnan tudjam? Nem mondtam senkinek, hogy itthon vagyok- suttogtam vissza.
Hel néhány másodpercig gondolkodott, aztán a kezébe temette az arcát.
- Szaros...be van kapcsolva a helymeghatározásod?
- Mint mindig- bólintottam.
- Na, akkor innen tudja- válaszolta. - Nem is értem, miért is nem találtak meg titeket Aspenben.
- Az első néhány óra után kikapcsoltam a telómat. Szerintem senkinek nem jutott eszébe- vontam meg a vállam.
Az ajtón kopogtak, és Lexi dugta be a szőke fejét.
- Hali Boydék- köszöntött minket síri hangon.
Helios felpattant.
- Taka van kifelé a szobámból ribanc- mutatott Lexire és a kezével jelezte, hogy húzzon kifelé.
- Helios- biccentett a szőkeség. - Szexi vagy mint mindig- kacsintott rá, mire hányást színleltem. - De a stílusodon van mit csiszolni. Nem is csodálom, hogy Henriette magasról tesz rád- mosolygott rá gonoszan, mire olyan történt, amit még sosem láttam. Helios arca lángvörösre váltott. Csak egy Henriette-et ismertem. Henriette St.Leonard. Osztálytársam volt a gimiben. Csendes lánynak ismertem, de ha úgy hozta a dolog, igenis a sarkára bírt állni.
Mivel Lexinek sikerült Heliost elhallgattatnia felém fordult.
- Beszélgessünk- mondta és a szobám felé sétált. Nagyot sóhajtva néztem Heliosra, akinek még mindig rózsás volt az arca, de nem nézett rám. Szerintem életében először hozták kellemetlen helyzetbe.
- Hát akkor beszélgessünk- mondtam, és követtem Lexit.