🔴Sara szemszögéből🔴
Másnap reggel Emyvel újra és újra megnéztük a tegnap este folyamán készített videókat amivel konkrétan tele volt az internet. Először csak találgatták az emberek, hogy ki is lehetek, így csupán "Ismeretlen lány" - ként emlegettek... Azonban nem sokáig élvezhettem ezt a titokzatosságot hiszen miután lefrissítettem a telefonom már nagy, nyomtatott betűkkel ott volt a videó címén a díszelgő nevem:
"SARA DAVIS és JAMES WHITE őrületes összecsapása"
-Ez amúgy nem személyiségsértés? - zártam le a telefonom és magam mellé dobtam. - Amúgy is honnan tudták meg a nevem?
-Először is. - emelte fel a mutató ujját. -Menjünk a rendőrségre mivel ez pontosan az, amit mondtál hiszen senkinek sem adtál engedélyt, hogy feltöltsék ezeket a videókat. Másodszor. - emelte fel a középső ujját is. - Ez a 21.század. Szerinted meddig tart megtalálni egy nevet mikor mindenki látta a videón keresztül, hogy hogyan nézel ki? Akkor is megtaláltak volna ezek a patkányok ha csupán hátulról szerepeltél volna a videóban, csupán pár órával később lett volna eredmény.
-Ki a halál unatkozik otthon ennyire, hogy egy ismeretlen lány nevét keresgesse csak azért, mert látta őt egy videóban? -értetlenkedtem.
-Mondjuk azok, akik megszállottan imádják Jamest? - nézett rám úgy, mintha teljesen hülye lennék, hogy ezt nem tudom. Először hirtelen nem jutott eszembe, hogy milyen Jamesről beszél aztán gyorsan kapcsoltam. Hiszen azt az éjszakát úgy érzem nem fogom tudni egyhamar elfelejteni.-Nem viccelek Sara. - nézett rám komoran. - Hallottam már a csávóról és a nagy rajongói klubbjáról.. Sőt mi több, az évfolyamtársunknak Violanak. - itt megint elvesztettem a fonalat. Úgy beszél, mintha ismernék rajta kívül mást is a suliból. - Tudod, akire ráburítottad tavaly az ebédjét mert elkezdett cikizni engem mikor volt az a félig fekete, félig rózsaszín hajam. - idézte elő a gyönyörű emlékeink egyikét.
-Áhh. - mosolyodtam el ördögien. - Pont paradicsom mártás volt a menzán, a csaj meg full fehér szettben volt.
-Bingo. - kacsintott. - Na szóval mesélték, hogy a szobájában egy egész kis sarok van fenttartva Jamesről. Annyira betegesen csinálja, hogy képeket is szerkeszt magukról.
-Jézusom.-néztem a barátnőmre tátott szájjal. Léteznek ilyen beteg emberek? -Azon csodálkozom, hogy nem vágta el a nyakamat mikor a szósz rajta landolt. Amilyen beteg a csaj simán kinézném mostmár belőle.
-Látod ezért is mondom, hogy ne köss bele mindenkibe mert nem tudhatod, hogy mennyire zárórás az adott tag. - kelt fel az ágyból. - Amúgy pedig a torokvágásod még visszavan. Valószínűleg most is a lakcímedet kutatja, mivel megbántottad szíve hercegét.
-Nagyon élvezed a helyzetet mi? - húztam össze a szemem méregetve Emyt aki csak angyali mosolyt villantott felém.
-Mosogass el Sara, nekem mennem kell. - hallottam meg az ajtóm előtt anya vontatott, suttogó hangját. A párnámat felemeltem, az arcomba nyomtam majd ahogy csak tudtam elkezdtem sikítani.
-Jobb már? - nézett rám Emy, miután befejeztem.
-Hol az a paradicsom szószos csaj? - kérdeztem idegesen. - Önként vállalkozom arra a nyakvágásra.
/A költözés napja/
-Mindent bepakoltál?-kérdezte anya már a kocsiban ülve.
-Aha-válaszoltam röviden. Kezdtek közöttünk csillapodni a kedélyek azonban egyikőnk sem kért bocsánatot a másiktól. Azt hiszem mindketten elég makacs teremtések vagyunk.
Bedugtam a headsetet a fülembe majd kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésén. A fejemet a biztonsági öv peremének támasztottam és úgy bámultam ki az ablakon. Néztem ahogy magunk mögött hagyjuk az ismerős házakat, utcákat, fákat, játszótereket, iskolákat, boltokat. Majd végül utolsónak otthagytuk az egész eddigi életemet...
Mikor kikanyarodtunk az autópályára egy kósza könnycsepp szökött ki a szememből, amit villám sebességgel töröltem le. Már most hiányzott Emy és a régi házunk..
Bő 2 órát utazhattunk, mikor a jármű végre megállt. Ideje volt már, hiszen a húgyhólyagom szinte szétdurrant.
Fekete rácskerítés zárta le a nagy udvarral rendelkező telket, aminek közepén egy emeletes, barack színű ház állt.
-Jó helyen vagyunk? - kérdeztem inkább magamtól, mint anyától.
-Már jön is. - mosolyodott el anya majd kiszállt a kocsiból. Követtem a tekintetét, hogy mire is fel ez a nagy izgatottság, majd George kezdett el felénk sétálni és kinyitotta a kaput.
Anya egyből ölelésbe zárta majd a férfi egy hosszú csókkal folytatta.
Ezt mégis muszáj előttem csinálni? Szolhattak volna mert akkor nem reggeliztem...
Mikor szétválltak George mintha csak akkor realizálta volna, hogy én is ott vagyok mivel zavartan, a tarkóját vakarva intett mire én bólintottam köszönésképp.
Pár szót váltottak egymással, majd anya visszaült a kocsiba.
-Alig várom az új életünket együtt. - mosolygott rám izgatottan mire én csak elhúztam a szám. - Ugyan Sara, jó lesz. - próbált bíztatni.
-Nekem az eddigi életem is teljesen jó volt. - bámultam ki a kocsiból majd felé fordultam. - Tudod, ahol együtt lehettem Emyvel a megszokott környezetemben.
-Meddig akarod még csinálni ezt a puffogást?-kerdezte idegesen majd elindultunk befelé a kocsival. - Meg sem próbálsz megbékélni a helyzettel vagy Georgeval.
-Mire számítottál anya? - csattantam fel. - Kirángatod a lányodat az eddigi életéből mert TE úgy döntöttél, hogy új fejezetet kezdesz az életedben ezzel a férfival. - mutattam George irányába aki a kocsi előtt állt és minket nézett. Időközben anya leállította már a kocsit mivel a ház bejáratához értünk.
-Neharagudj,hogy ennyi év után végre én is próbálok boldog lenni. - válaszolta nyugodtabb hangvétellel. George csak állt egyhelyben és értetlenül kapkodta közöttünk a fejét. Valószínűleg tudta, hogy jobb ha ebből a háborúból kimarad.
-Ne kezd el ezt.. - ráztam a fejem. -Megint kimenteni akarod magad azzal, hogy megsajnáljalak. De ez többé nem működik. - könnyesedett be a szemem viszont nem engedtem neki utat törni. - Hiszen engem sem sajnáltál mikor rámerőltetted azt, hogy a te boldogságod miatt áldozzam fel az enyémet. Tisztában vagyok vele, hogy nem volt könnyű egyedülállóként felnevelned viszont ez lépésed a lehető legnagyobb önzőség volt részedről...-itt már nem bírtam és egy kósza könnycsepp végigfolyt az arcomon, amit gyorsan le is töröltem. Anya összetörten, szipogva hallgatta ahogy megteszem azt a lépést amit eddig a percig nem tettem meg.. Elmondtam őszintén, minden hiszti nélkül, hogy mit is gondolok erről az egész dologról... Majd végül megadtam a végső döfést...-Csak azért tudtad velem ezt megcsinálni mivel még kiskorú vagyok viszont amint ez megváltozik többé nem ráncigálsz úgy, ahogy kedved tartja és te lehetsz majd a legboldogabb személy Georggal mivel ez a kurva költözés biztos nem tudott volna várni addig, míg legalább befejezem a sulit. Mivel te. - mutattam rá. - Megint csak magadat helyezted előtérbe és nem gondoltál arra, hogy a lányod éppen érettségizni fog az évben. Nem elég ezmiatt a stressz még beledobsz egy teljesen új világba, a cápák közé mivel TE. - emeltem ki ezt a szót, hogy érezze min van a hangsúly. - Annyira szerelmes vagy.
Tudom, hogy rohadt szemét húzás volt tőlem viszont tudnia kell az igazságot. Eddig ha szó esett erről akkor a vége mindig az volt, hogy kiabáltunk egymással viszont nem tudtuk egymást őszinte véleményét. Az pedig, hogy felhoztam neki a nagykorúságomat tisztában vagyok vele, hogy gerinctelen húzás volt hiszen a tinik 98%-a ezzel fenyegeti a szüleit. Viszont én jelenleg nem fenyegetésnek szántam, csupán elegem van abból, hogy attól mert nem vagyok annyi idős mint amennyit kitaláltak hasra ütésre ott fent az okosak, addig konkrétan nekem nincs beleszolásom a saját életembe.
Anya sírva a kormányra borult, én kicsatoltam az övem majd újra letöröltem a könnyem és minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam magam. Tudtam nagyon jól, hogy mennyire is fájnak neki a szavaim.. Hogy minden egyes mondatommal egy újabb szúrást ejtek anyán.. Viszont ha sose merem kimondani azt, amit gondolok csak azért mert az a másiknak fájhat akkor rettentő sokat fogok az életben szenvedni és úgy járathatnák velem a bolondot, ahogy kedvük tartja.
Miután kiszálltam a kocsiból a csomagtartóhoz sétáltam azonban az a szar nem akart felnyilni.
-Gyerünk már. - vívtam harcot a könnyeimmel. Ekkor egy kéz jelent meg mellettem majd valami pattanás hang követte, a kocsi hátulja pedig felnyílt.
-Köszön.. - fordultam hátra viszont több szó nem hagyta el a számat csupán egyetlen egy hatalmas kérdőjel maradt az elmémben ami üvöltözve azt kérdezte, hogy...
EZ MÉGIS MI A FRANCOT KERES ITT?
Mielőtt azonban egyikünk is megszólalhatott volna George sétált oda hozzánk.
-Mi történt vele? - intett a fejével anya irányába. - Az előbb még semmi baja nem volt, most viszont megállás nélkül sír és nem mond semmit. - mondta aggódva. Azonban én nem tudtam levenni az előttem álló személyről aki ugyan olyan meglepetten nézett engem, mint én őt. -Hahó. - legyintette meg a kezét a szemem előtt mire végre pislogni kezdtem. - Talán ismeritek egymást?
-Találkoztunk egyszer de az bőven elég volt egy életre. - válaszoltam szinte köpve a szavakat. - Mit keres ez itt? - mutattam a fiúra.
-Ő a fiam. - vakarta meg zavartan a tarkóját George. - Rettentően sajnálom és szégyellem is magam, hogy csak most tudtatok találkozni viszont titeket összehozni lehetetlen küldetés volt. Csomószor elterveztük már anyáddal, hogy vacsorázunk együtt és megismeritek egymást de valamelyikőtök mindig lemondtam az utolsó pillanatban. - mondta. Ekkor eszembe jutotottak az emlékek. Amikor elkezdett George és anya ismerkedni, meg amikor már együtt voltak és azt hiszem még pár héttel ezelőtt is volt, hogy foglaltak asztalt egy étterembe azzal az izgatottsággal, hogy végre találkoznak a gyerekeik egymással de George fia sose jelent meg egyiken sem. Mondjuk én sem jelentem meg 2-3 kis családegyesítős vacsorájukon, mivel találtam kiskaput amikor lehetőségem volt rá. Ha jól emlékszem legelőször azért nem mentem, mivel betegséget színleltem, aztán azt hazudtam, hogy rengeteget kell tanulnom, majd miután anya elment egész este sorozatoztam. Tudom, hogy volt még pár alkalom viszont őszintén azokra már nem emlékszem, hogy miért nem mentem.
-Sajnos úgy látszik, hogy végül a tervetek beteljesült és találkoztunk. - szólalt meg apja mellett flegmán.
-James! - szólt rá George nekem pedig a hideg futkosott a neve hallatán a kezemen. - Modtam, hogy viselkedj!
-Nem várok tőle sokat, hiszen a tudatomra adta pár napja, hogy személyiségileg egy nulla szóval nincs gáz. - vontam vállat majd kiemeltem a bőröndöm a kocsiból. Sajnos nem csak ennyi cuccom van így fordulatok még jó pár kört viszont minden percét megéri ha utána félre vonulhatok azoktól az emberektől akiket a mai naptól kezdve a "családomnak" kell hívom.
-A lényeg, hogy jól kijöttök. - köhincsülte meg a torkát George. - A szobád az emeleten van Sara, mindjárt jobbra ahogy felmész a lépcsőn. Én próbálom szóra bírni édesanyádat, te pedig érezd csak magad otthon hiszen mától kezdve a te otthonod is. - húzta mosolyra a száját mire én is ugyan úgy tettem.. Legalábbis próbáltam de megvagyok róla győződve, hogy inkább tűnt vicsornak, mint vigyornak. - James segíts addig neki bepakolni. - adta ki fiának a parancsot, mint aki nem tűr el ellenvetést.
-Azt lesheted. - horkant fel az említett ütnivaló fejű.
-Gondolom akkor nincs többé szükséged a kocsidra és a a heti zsebpénzedre. - fenyített be az öreg. Minden pénzt megért ahogy James motyogva, idegesen a kocsihoz lépett és kivette a cuccomat.
-Szóval ezzel lehet téged csicskítani. - húztam az agyát mikor hallótávolságra kerültünk.
-Szerintem meg befoghatnád. -válaszolta hátra sem fordulva. Viszont amint becsuktam magam mögött az ajtót, ő ledobta az eddig kezében tartott dolgaim majd levetette magát a kanapéra.
-Ha összetört benne valami akkor esküszöm neked, hogy halál fia vagy. - mondtam mérgesen a földre dobott csomagomat nézve. Imádkoztam, hogy ne a képeim legyenek abban a bőröndben.
-Most félnem kéne? - vette fel az XBOX kontrollert a kezébe. - El nem tudom mondani mennyire elszomorít a gondolat, hogy vajon melyik smink palettádat törtem el. - tette szívére a kezét de nem fordult felém.
-Éppen ezért nagy szerencse, hogy olyan barátnőd van, aki nem sminkel hanem konkrétan burkolja a fejét. Biztos kölcsönad nekem majd ezt-azt. - ekkor végre felém fordult, én pedig válaszul csak ördögien elmosolyodtam majd nagy nehezen felkaptam felemeltem azokat, amit ez az idióta leszórt a földre és felmentem az emeletre. Mit is mondott Geroge, hogy merre van a szobám? Az ajtókat figyeltem míg meg nem akadt a szemem a tőlem jobbra lévőn. Rózsaszín nagy betűkkel ott szerepelt a nevem. Jobban örültem volna ha feketével tették volna ezt meg... Miért hiszi mindenki, hogy az összes lány odáig van a rózsaszín színét?
Amikor benyitottam a szobámba kissé tátva maradt a szám. A szoba halvány szürke színű volt, a helyiség közepén egy hatalmas ágy foglalt helyet amin a szoba színével megegyező szőrmés paplan díszelgett. Már alig vártam, hogy abba a puhaságba vethessem magam. Az ággyal szemben egy tükrös gardrób, mellette pedig egy íróasztal volt. Az ágy melletti sarokban pedig egy ledes smink tükör kapott helyet. Illetve az ágy mindkét oldalánál egy-egy éjjeli szekrény volt. Nem túl zsúfolt és mindent tartalmazott igazából amit az eddigi szobám viszont ezek ellenére üresek éreztem. Hiszen az előző szobám tele volt élettel...a falakon képek voltak felragasztva, az egyik sarka tele volt firkálva ami igaz, hogy elrondította az összeképet de cseppet sem bántam hiszen tudtam, hogy Emyvel minden évben rajzolunk valamit kiskorunktól kezdve abba a sarokba szilveszter éjszakáján. Ez amolyan szent dologgá vált nálunk. Hiába tetszett a szoba tudtam nagyon jól, hogy ez nem én vagyok.
-Hello csajszi-szólt bele vidáman a telefonba.
-Szia. - vetettem magam az új ágyamra.
-Na milyen az új tesó? - tért rá a lényegre. Válaszképpen egy hatalmas sóhaj hagyta el a számát. - Ennyire rossz?
-Ennél rosszabb nem is lehetne. - nevettem fel keserűen és magam elé képzeltem James önelégült fejét.
-Csak nem valami nyomi? - kérdezte majd bekapott valamit mivel ezt követően csámcsogni kezdett. Kezemet rá merem tenni, hogy chipset eszik.
-A legnagyobb nyomi akivel valaha találkoztunk. - húztam el a számat.
-Na várjál. - köhincsült. - Miért beszélsz többes számba? Ismerem a tagot?
-Sajnos igen. - sóhajtottam újra. -A bulis csávó az.
-Melyik? - értetlenkedett. Vártam közben, hogy leessen neki. - NE MONDD,HOGY.. - kezdett el kiabálni.
-De, ő az. - vágtam közbe.
-Basszameg.-konkrétan lelki szemeim előtt láttam, ahogy tátott szájjal bámul maga elé.
-Egyre csodásabb az életem. - fordultam át a hasamra. - Anyával is összevesztem.. Annyira, hogy sírni kezdett.
-Tudod, hogy szeretem anyukádat. - sóhajtott. - De ebben a helyzetben teljes mértékig melletted állok.
-Mertél volna mást mondani. - fenyegetőztem mire felnevetett.
2213 szó