AVA
2.nap 18:00 Verdun közelében
A kis billiárdos incidens után visszaülünk a kocsiba. Egyikünknek se volt kedve tovább azon az undorító helyen maradni. Borzalmas volt, pedig én nem vagyok egy finnyás gyerek. Mégis megdöbbentett, ami ott folyt. Tudtam, hogy vannak ilyen helyek a világon, mégis megrökönyödtem rajta.
Mr. Brown most is kinyitja előttem az ajtót. Milyen udvarias, még akkor is, ha néha seggfej.
- Köszönöm - mosolygok rá, ő pedig vissza rám.
Amint beülök már érzem, hogy fáj a seggem. Nem fogom sokáig bírni ezt az utat. Már most elegem van belőle. Nem tudok ennyit egyhelyben ülni. De tudom, hogy ha több pihenőt tartunk, akkor később érünk oda, és még hosszabb lesz az út. Ki kell bírnom, nem hisztizhetek.
Megpróbálok kicsit aludni, csak hogy gyorsabban teljen az idő. De nem megy, csakis egy dolog cikázik a fejemben. Az a rohadt pénz! Mindig ez a problémám. Hogy fogom ezt az utat finanszírozni? Nagyon sokba van ez az egész, és akkor nem is beszélve az autóbérlésről. Valahogy meg kell oldanom ezt az egészet. Még nem tudom, hogy hogyan fog sikerülni, de muszáj lesz valamit kitalálnom. Azt mégsem hagyhatom, hogy mindent Mr. Brown fizessen. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy ezért cserébe elvár dolgokat, amiket én biztos nem fogok megtenni.
De meg is van a megoldás! Kicsit ütközik az elveimmel, de most csak ez az egy lehetőségem van. A tárcám aljában lapul egy hitelkártya. Soha nem használtam még, nem is akartam. Csak is azért van nálam, mert anyám még annak idején rám erőltette. Ő az ilyen hitelkártyákból él. Annyi tartozást halmozott fel, hogy én eldöntöttem, sose veszek semmit hitelre. Amikor elköltöztem otthonról, nem ellenkezett, annyi kikötése volt csupán, hogy csináltassak ilyen kártyát, ha bármi van, legyen mihez nyúlnom. Hülyeségnek gondoltam, csak azért csináltattam meg végül, hogy anya megnyugodjon. Nem hittem, hogy valaha használni fogom. Azt sem gondoltam volna soha, hogy anyának igaza lesz. Történhetnek olyan dolgok, amikor ehhez kell nyúlni. Amint hazamegyek azon leszek, hogy mindent visszafizessek. Majd túlórázok, vagy keresek egy másodállást. Okos lány vagyok, tudom, hogy meg fogom oldani, és nem fogok úgy elszállni, mint anyám. Ő sajnos nem tudta abbahagyni a vásárlást. Igazából most se tudja, bár már sokkal nagyobb önereje van.
- Miért csodálkozott a barátnőd, hogy férfi társaságában vagy? - szegezi nekem a kérdést a semmiből Mr. Brown.
Nem kicsit lepődök meg rajta. Egyrészt azért, mert ezek szerint hallotta az egész beszélgetésünket, másrészt azért, mert ezt meg merte kérdezni. Jó, tudom, hogy nem szégyenlős fajta, de akkor is, ez eléggé személyes kérdés.
Jézusom, ezek szerint azt is hallotta, hogy jóképűnek gondolom. Menten elsüllyedek szégyenemben. Mit is gondoltam? Hiszen pár centire ülünk egymástól. Nyilván hall mindent.
- Nem szeretem a férfiakat - bököm ki.
- Mi? Leszbikus vagy? - fehéredik el az arca, belőlem pedig kitör a nevetés.
- Nem úgy -törölgetem a könnyeimet. - Nem bízom bennük, ezért ösztönösen elutasítom őket, tudja, távolságot tartok - magyarázom.
- Aha. Teljes mértékben meg tudom érteni. A férfiak seggfejek. Nem is csodálom, hogy nem bízol bennük. De nem hiányzik a szex? Mégis mióta nem voltál férfival? - kérdezi.
Egy újabb személyes kérdés. Már kezdem megszokni a modorát.
- Azt nem mondtam, hogy nem is szexelek - húzom fel a szemöldökömet. - Tartós kapcsolatom már évek óta nem volt, mindegyik csak maximum egy hétig tartott, aztán most már nem is kísérletezek, mert felesleges. Néha nekem is vannak egyéjszakás kalandjaim, ahogy maga mondaná, szóval nem igazán érzem a hiányát - vallom be.
- És még engem néztél bunkónak, meg szexmániásnak. Aztán te sem vagy különb.
- Na, na, na. Azért a kettő között óriási különbség van. Ne merjen még egyszer magához hasonlítani - fenyegetem meg mutatóujjammal.
- Rendben, bocsánat. Lépjünk tovább. És mégis mi vezetett ahhoz, hogy így vélekedj a férfiakról?
- Nem érzi ezt pofátlannak? - förmedek rá.
- Kölcsön kenyér visszajár! Te is analizáltál engem, most én jövök - néz rám lazán.
Ez nem éri! Én nem akarok semmit mesélni.
- Ez nem tartozik magára - fonom össze karjaimat.
- Talán ellopta egy férfi a táskádat? - találgat. - Vagy családon belüli erőszak áldozata voltál? Molesztált az apád? - gondolkozik.
Rögtön elfehéredik az arcom, és ő ezt természetesen észreveszi.
- Ne, komolyan? Sajnálom, nem gondoltam, hogy tényleg ez áll a dolog mögött - szabadkozik ijedten.
- Nem molesztált az apám, jó? - kiáltok fel. - Ha ennyire tudni akarja, majdnem megerőszakoltak - adom ki magamból, aztán sírni kezdek, keservesen.
Még az incidens után sem sírtam. Mindig is erős nő voltam, de most nem tudtam megállítani. De nem bánom, mert érzem, ahogy felszabadulok. Szükségem volt már erre.
- Jézusom - néz rám ijedten, aztán félrehúzza a kormányt, és megállunk az út mellett. - Jól vagy? - érinti meg a karomat.
- Igen - szipogom.
- Elmeséled mi történt? - kérdezi óvatosan, és most nem el-lenkezek.
Annyira jól esett a sírás, talán ez is segít majd továbblépni. Ha már ennyit elárultam neki, akkor a többit is megtudhatja.
- Rendben - sóhajtok fel. - 17 éves voltam. Fiatal és buta. Bulizni voltunk a barátnőimmel, mint minden pénteken. Gondolhatja, hogy milyen ruhában voltam, de nem is ez a lényeg. Bent a szórakozóhelyen megismertem egy férfit. Idősebb volt nálam, jóval, de jófejnek tűnt, és rajtam kívül már mindenkinek volt pasija. Örültem, hogy nekem is udvarol valaki. Az egész estét vele töltöttem. Beszélgettünk, táncoltunk, még egy italra is meghívott, de azt nem akartam meginni. Itt már kicsit erősködött, de ennek ellenére sem ittam bele a pohárba. Gyanús volt nekem a viselkedése, hogy miért akarja ennyire, hogy igyak, így megkerestem a barátnőimet, és velük folytattam a bulizást. De amikor már haza felé tartottunk a fickó megtalált, és elérte, hogy elhagyjam a barátnőimet. Csak ketten voltunk egy kihalt utcában. Először csak megkért, hogy mutassam meg neki a mellemet, de amikor nem engedelmeskedtem, erőszakoskodni, rángatni kezdett, le akarta venni a felsőmet. Itt már kapcsoltam, hogy hogyan is állnak a dolgok és szerencsére el tudtam futni, és utolértem a lányokat. Nem mert utánam jönni - mesélem el.
- Ez borzalmas. Ne haragudj, hogy feltéptem a sebeidet - hajtja le a fejét szomorúan.
Elkezdett sajnálni, és ezt utálom. Nem szeretem, ha így néznek rám, és nem az erős nőt látják bennem. Nem akarom, hogy kedves legyen velem, inkább legyen az a seggfej, aki eddig volt.
- Semmi baj. Igazából nem szörnyűségként éltem meg. Ez adott nekem erőt, és ez tett olyanná amilyen most vagyok. Ha ez nem történik meg velem, talán még mindig egy naiv kislány lennék.
- De mégis megrendült a bizalmad a férfiakban, és ez nem túl jó dolog. Remélem azt a férget sok évre lecsukták - szorítja össze a kezét.
- Igazából nem csak ez az oka - sóhajtok fel.
- Mi szörnyűség történt még veled? - fogja a fejét.
- Nem annyira szörnyű, engem mégis mélyen megérintett. Ez az eset után 1 évvel volt egy barátom. Nagyon szerettem. Igazából nem részletezném a kapcsolatunkat. A lényeg az, hogy végig megcsalt. Ekkor döbbentem rá, hogy milyenek is a férfiak. Eldöntöttem, hogy soha senkihez nem akarok ilyen közel kerülni, mert így megvan rá a lehetősége, hogy a mélybe rántson - vallom be a teljes valóságot.
- Ki olyan hülye, hogy hagy téged elveszni? - ingatja a fejét.
Ez a kijelentése jól esett, még akkor is, ha csak viccnek szánta. Megmelengette a szívemet.
- De hagyjuk ezt a témát, jó? Most már tudja ezt is rólam. De menjünk tovább, mert sosem fogunk odaérni - mondom, és abban a pillanatban vissza is kanyarodunk az útra.
10 perc múlva Mr. Brown lekanyarodik a főútról, és egy jóval keskenyebb, köves útra térünk rá. Kicsit megijedek először. Arra gondolok, hogy biztosan meg fog erőszakolni, de aztán racionálisan belegondolva kétlem, hogy megcsinálná. Már 2 napja együtt vagyunk, annyi lehetősége lett volna, de ő soha nem élt vele. Kétlem, hogy pont most akarna ilyet. Nagy nőcsábász, ez tény, de nem hiszem, hogy képes lenne megerőszakolni bárkit is. De azért rákérdezek a biztonság kedvéért.
- Hova megyünk?
- Csak tankolni. Már kevés a benzin - le se veszi a tekintetét az útról.
Alig hallhatóan kifújom a levegőt. Azért megnyugodtam, bár kicsit elszégyellem magam, hogy ilyet feltételeztem róla.
Amint ezt kimondja, észre is veszem a benzinkutat, az út végén. Tényleg nem hazudott. De az aggaszt, hogy ilyen hamar kifogyott a tank. Így lehet, hogy még a hitelkártya keretem is lefogy.
Mr. Brown nem kérdezi meg, hogy akarom-e rendezni a számlát, vagy esetleg oda adom-e a felét, csak szó nélkül besétál fizetni. Mondjuk ezen nem is nagyon csodálkozom, sose hagyja, hogy az én pénzem fogyjon. De téved, ha azt hiszi, hogy ezen nem fogok veszekedni vele.
Pár perc múlva visszatér, és beül mellém az autóba.
- Hoztam neked egy csokit - rakja bele az ölembe.
Hát nem aranyos? Nem sok férfinak jutott volna ez eszébe.
- Köszönöm - bököm ki, de tudatosan nem mutatok nagy hálát.
Egyre jobban kezdem megkedvelni, egyre szimpatikusabb nekem, és nem akarom, hogy ezt ő is megtudja. Csak még jobban rám nyomulna, és félek, hogy nem tudnék ellenállni neki. Jobb, ha tovább bunkózok vele, akkor talán elijesztem magamtól. És persze nekem is kimegy ez a hülyeség a fejemből, hogy szimpatikusnak gondolom. Eddig csak jóképűnek tituláltam, de most már udvariasnak is. Ennek így nagyon nem lesz jó vége. Így mi fog visszatartani? Újra meg kell benne látnom a seggfej nőcsábászt. Ezt kell ismételgetnem magamban. De néha mégis kimegy a fejemből. Teljesen meg tudok róla feledkezni, és ez nem jó. Amikor Mellel beszélgetett, akkor is úgy elkapott a féltékenység, hogy alig bírtam palástolni. Remélem most már hamar vége lesz ennek az útnak, és örökre el tudom felejteni ezt az embert.
- Figyelj, eléggé fáradt vagyok. Jó lenne valahol megszállni éjszakára - mondja Mr. Brown egy ásítás kíséretében.
- Nem, tényleg soha nem fogunk odaérni - nyafogok.
- De én már nem bírok tovább vezetni - sóhajt fel.
- Semmi gond, majd én átveszem a vezetést - ajánlom fel.
- Tényleg? - csodálkozik.
- Persze, már régóta van jogsim - mosolyodok el. - Na, cseréljünk helyet - mondom, és Mr. Brown még mielőtt kihajtana a főútra félreáll.
Amint megáll az autó kipattanok, és egy pillanat alatt helyet cserélünk. Szeretek vezetni, szóval nem lesz gond a dologgal. Én is fáradt vagyok kicsit, de mindent megteszek azért, hogy minél előbb ott legyünk.
- Aludjon csak nyugodtan! Én kézben tartom a dolgokat.
Pár perc múlva tényleg elalszik, én pedig figyelem a GPS-t, bár most eléggé uncsi az út, több kilométeren át csak egyenesen kell menni. Már értem miért lett elege Mr. Brownnak.
A táj is annyira semmilyen, az egyetlen szép dolog az éppen lemenő nap. Na az gyönyörű. Narancssárgára festi az égboltot. De amúgy sivár puszta vesz minket körül. Néha-néha elsuhan egy fa mellettünk, de olyan lehangoló az egész. Komolyan, ettől még fáradtabb leszek.
A GPS szerint 1 óra és Németországba érünk. Arra a helyre is kíváncsi vagyok. Most már jó lenne valami változatosság a tájat illetőleg.
Ez a monotonitás egyszerűen kikészít. Mintha nem is haladnánk semmit. Őszintén szólva ez nem is vezetés. Csak a gázt kell enyhén nyomnom és ennyi. Se fékezés, se váltás, még kormányoznom is alig kell. Már kezd sötétedni is. A fullasztó meleg, a szürkület és a rádióból kiszűrődő duruzsoló zene hatására egyre álmosabb leszek. Érzem, ahogy lassan lecsukódik a szemem. Próbálok ellene tenni, de olyan nehéz a szemhélyam, hogy lehetetlen. Hagyom, hogy lecsukódjon.
A következő kép, hogy ijedten riadok fel. Mr. Brown üvöltve rántja vissza az autót az útra. Jézusom, elaludtam. Már a szembe sávban mentünk! Ha nem kormányozza vissza az autót a helyes sávba belementünk volna a kamionba. Azonnal félreállok az úton. Nem tudok tovább vezetni.
- Elaludtam - közlöm Mr. Brownnal is a nyilvánvalót.
Majdnem elsírom magam annyira megijedtem. Még sose történt velem ilyen. Ennyire nem lehetek felelőtlen.
- Azt hiszem tényleg jobb lenne pihenni valahol - mondom remegve.
- Rendben, cseréljünk helyet! - csapja ki az ajtaját.
Természetesen nem ellenkezem. Áttántorgok az anyósüléshez. Még mindig kalapál a szívem. Mély levegőket veszek, hogy lenyugodjak. Majdnem megöltem magunkat a felelőtlenségem miatt! Csak azért, mert minél hamarabb Athénban akarok lenni. Nem kockáztathatom mások életét ezzel. Mostantól racionálisan fogok gondolkodni.
- Hogyan ébredt fel? - kérdezem csodálkozva. - Hiszen Ön is aludt.
- A kamion - mondja, de nem értem mire céloz, így folytatja. - Dudált. Arra riadtan fel, és reflexből a kormányhoz kaptam - rántja meg a vállát, mintha nem most mentette volna meg az éle-tünket.
- Nem is tudom mi lett volna, ha maga nincs - hajtom a tenyerembe a fejemet. - Nem tudom elhinni, hogy lehettem ennyire önfejű.
- Megtörténhet ilyen mindenkivel. Ne hibáztasd magad - mondja kedvesen, de tudom, hogy csak nyugtatni akar.
Mr. Brown követi az út mellett található Hotel táblát, és 5 perc alatt oda is érünk. Egyáltalán nem tud érdekelni, hogy hogy néz ki a szállás. Csak aludni akarok, és kipihenni az imént történteket. Amúgy se érezném jól magam, ha most hisztiznék és fáradtan vezetne tovább. Tőlem most biztos nem fog egy rossz szót sem hallani. Még akkor sem, ha ez a hely egy koszfészek, márpedig az. Inkább motelnek nevezném, de a hotel szóra nem méltó. Kívülről elég sivár, és elhagyatott. Mondhatjuk úgy is, hogy romokban áll, le van robbanva. Normál esetben nem tenném ide be a lábam, de mint mondtam, most nem ellenkezek.
Ez a hotel már éppen Németországban van. Pont a határon fekszik. Valószínűleg az volt az elképzelés, hogy majd milyen sokan meg fognak itt állni aludni. De ahogy látom ez nem jött össze.
Mr. Brown se szól semmit, így bemegyünk az ajtón. Egy kis harangszó jelzi érkezésünket, mégse látunk senkit az úgy nevezett recepción. Hátulról hallottunk csak egy női kiabálást.
- Hans, vendég jött!
Mégse jött oda hozzánk senki. Annyira nem lelkesedtek a vendégekért. Így volt egy kis időm jobban körülnézni. Az előtérben nem volt igazából sok dolog. Csak az ajtó, amin bejöttünk, mellette egy kisebb ablak, amiről pókháló lógott le és ez a pult, ami előtt most állunk. A falon végig vannak rakva a szobák kulcsai, ebből is látszik, hogy egy vendégük sincs. És ekkor végre előre jön, az imént említett Hans.
- Elnézést, csak pont megy a meccs - mutogat a hátsó szoba irányába.
Jobban tette volna, ha ezt inkább nem osztja meg velünk, de most már mindegy.
- Nem gond - legyint Mr. Brown.
Az mondjuk egy jó jel, hogy tud angolul. Az ilyen helyeken általában csak a saját nyelvükön beszélnek. Ezen meglepődtem, de akkor sem viszi feljebb a szálloda színvonalát.
- Akkor egy szoba lesz az úrnak és a kéjhölgyének?
Na ekkor azért kigúvad a szemem. Még a számat is eltátom. Mi az, hogy kéjhölgy? De nem szólok, hiszen megígértettem magammal, hogy nem fogok mondani egy rossz szót sem.
- Nem, nem, közel sem - nevet fel Mr. Brown. - Külön szobát kérünk, és a hölgy nem kurva.
- Ó, bocsánat, csak tudják általában olyan hölgyek társaságában jelennek meg itt férfiak - magyarázkodik. -Itt van a szobakulcsuk, az 5-ös és a 6-os - adja a kezünkbe. - A szobák az emeleten találhatók - mondja és már el is tűnik a hátsó helységben.
Valószínűleg nem akart lemaradni a meccsről, vagy nem tudom.
Elindulunk a lépcsőn fel. Ez is eléggé rozoga, tartok tőle, hogy összeszakad alattunk, nagyon nyikorog. Óvatosan mozgok, biztos, ami biztos, de szerencsére épségben megússzuk. Ahogy látom csak a mi szobánk van fent az emeleten, a többi valahol máshol lehet. Fent sincsenek jobb állapotban a dolgok, de egy éjszakára tökéletes lesz. Jóformán csak aludni kell, már sötét van, és reggel korán megyünk.
A szobák előtt elbúcsúzok Mr. Browntól. Bemegyek a szobámba, és lerakom a bőröndömet az ajtó mellé. Legalább itt tisztaság van. Annyi azért volt a szállásadónkban, hogy a szobákat kitakarítsa. Nincs semmi modern benne, félreértés ne essék. A faparketta nyikorog a talpam alatt, és eléggé egyszerű a berendezés, de legalább nem undorodom tőle. Fürdőszobát hiába keresek nem találok, gondolom a szobán kívül található koedukált formában. Mennyivel jobb volt, az az 5 csillagos hotel, ahová Mr. Brown vitt. Ezt össze se lehet vele hasonlítani.
Na jól van, előveszem a holnapi ruhámat, és le is fekszek aludni. Úgy sem tudok mit kezdeni magammal. Oda is sétálok a bőröndömhöz, es lefektetem az ágyra. Éppen a ruháim között válogatok, amikor egy csótány fut el a lábam között. Annyira megijedek, és egyébként is annyira undorodok a bogaraktól, hogy nagyon hangosan sikítani kezdek, és ugrálni. Az egész szoba beleremeg.
- Mi történt? - ront be Mr. Brown a szobába.
- Csak...egy...csótány - lihegem és azt se tudom hova bújjak ijedtemben.
- Hova futott? - néz körbe.
- Arra fele - mutatok abba az irányba, ahol eltűnt.
Óvatosan odamegy, és meg is találja a szekrény lábánál. Azon nyomban eltapossa.
- Van máshol is? - kérdezi.
- Nem tudom - ingatom a fejem, még mindig megrendülve az előző tragédia miatt.
Szó nélkül körbenéz a szobában, de nem talál már többet. Nagyon hálás vagyok neki ezért, most megmentette az életemet.
- Köszönöm - mosolyodok el, amikor már biztos, hogy megtisztult a szoba.
- Ugyan - legyint. - Ez a dolgom. Holnap 6-kor indulunk, ne késs! - mondja, aztán ki is megy, amin mondjuk csodálkozom.
Jó lett volna egy kicsit beszélgetni, nem akarok még aludni, de hát így muszáj leszek. Felveszem a pizsamámat, a hálóingemet és lefekszek az ágyba. Éppen lehunynám a szemem, amikor a telefonom jelez, hogy üzenetem érkezett. Rögtön megnézem, hogy mi történt. Melissa írt nekem, hogy mi újság. Nem is vála-zolok erre, inkább felhívom, és szerencsére fel is veszi.
- Na szia csajszi! Mi van veled? Megszálltatok valahol? - kérdezi boldogan.
- Szia. Minden oké, megvagyok. De még nagyon sok van hátra az útból - sóhajtok. -Igen megszálltunk, már éppen alváshoz készülődtem - vallom be. - De nem valami jó ez a hely. Előbb találtam egy csótányt - nevetem el magam.
- Jézusom, hol találtatok ilyen helyet? - kérdezi elhűlve.
- Itt volt az út mellett, és már muszáj volt megállnunk. Nem volt más választásunk.
- De akkor remélem azzal a félistennel osztozol a szobán - ujjong.
- Dehogy Mel, hova gondolsz? - csitítom. - Külön szobában vagyunk természetesen.
- Nem tudom miért kéreted magad - vált komolyra. - Olvastam az újságban, hogy elvileg csak egyéjszakás kapcsolatai vannak. És te amúgy se akarnál semmi komolyat. Miért nem használod ki a helyzetet? - értetlenkedik.
- Mert nem Mel! Nem akarok egy trófea lenni a falán. Pontosan tudom, hogy neki csak egy éjszakára kellenek a lányok, én nem akarom megalázni előtte magam, hogy beállok a sorba. A másik pedig, hogy szerintem már letett rólam - mondom szomorúan.
- Miért tett volna le?
- Ennyi idő alatt már rég meg szokta hódítani a kiszemeltjeit. Szerintem már beleunt ebbe. Ha kellenék neki már rég letepert volna, vagy valami, de igazából a szavakon kívül mást nem is tett - gondolok bele a dologba.
- De várj, ezért miért vagy szomorú? Hát nem ezt akartad?
- Ajj, de. Örülnöm kellene, de mégsem vagyok boldog. Jól esett, hogy foglalkozott velem. Magabiztosabbnak éreztem magam, vagy nem tudom. Most újra csak egy szürke kisegér vagyok a szemében.
- Te bolond vagy - nevet fel barátnőm. - Nem lehetséges, hogy csak látta, hogy te nem olyan lány vagy, aki belemegy az egyéjszakás kalandokba, nem akar kihasználni, és ezért vette vissza a tempót?
- Ajj, nem tudom Mel - sóhajtok fel gondterhelten. - De mindegy is, mert én úgysem kezdenék vele, még egy éjszakát sem.
NICK
2.nap 22:05 Saarbrücken, Anne's Hotel
Már rég aludnom kéne, de bezzeg ilyenkor nem jön álom a szememre. Egész nap fáradt voltam, este meg kipattan a szemem. Tipikus. Most mi a szart csináljak? Ebben a rohadt hotelben nincs semmi. Ide tényleg csak aludni lehet jönni, és még ahhoz is alacsony színvonalú.
Ava vajon mit csinálhat? Annyira szívesen megnézném, beszélgetnék vele, amíg el nem alszunk. Jézusom! Én beteg vagyok! Még soha, senkivel nem akartam együtt aludni. Főleg nem úgy, hogy csak beszélgetünk. Kezdem elveszíteni az állatiasságomat, és ez egyáltalán nem tetszik.
Na jó, most átmegyek és magamévá teszem! Neem, dehogy, megőrültem. Úgysem hagyná, és csak én lennék a perverz állat. Ő nem akar tőlem semmit, ezt tiszteletben kell tartanom. Nem találkoztam eddig még olyan lánnyal, aki nem akart engem, de nyilván nem fogom megerőszakolni.
Én mégis átmegyek most. De csak beszélgetni, nem fogok hozzányúlni. Mégis muszáj egy kicsit vele lennem, hogy megnyugodjon a lelkem. Nem tudok így elaludni, olyan érzésem van, mintha valami hiányozna. Beszélnem kell vele, már csak azért is, mert unatkozom. Aztán ha elálmosodok, akkor visszajövök a szobámba. Igen, így jó lesz! -határozom el, és már indulok is a másik szobába.
Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót, aztán megtorpanok. Mi van, hogyha már alszik? Nem akarom felkelteni, és már késő van. Lehet, hogy nem lenne jó ötlet odamenni. De végül is ha már alszik, akkor úgyse kel fel egy halk kopogásra. A kamion hangos dudáját se hallotta meg, nincs mitől félnem. Tovább folytatom az utamat. Az ajtó előtt állva hallom, hogy valakivel beszél, tehát nem fogom felkelteni, úgyhogy kopogok. Ekkor veszem észre, hogy boxerben vagyok. Talán nem ártott volna felvennem valamit, de most már mindegy, nincs visszaút.
- Gyere - kiált ki Ava a szobából, én pedig benyitok.
Látom, hogy Ava szeme elkerekedik, és csak nyökög a telefonba.
- Ööö...ne haragudj Mel, most le kell tennem - mondja. - Mit keres maga itt? - kérdezi csodálkozva, és egy nagyot nyel.
Csak nem varázsolta el Ms. Rodriguezt a testem? Érdekes látvány, nem mondom, hogy nem tetszik. Mégse volt olyan rossz ötlet ebbe jönni. Azért mégis hatással vagyok rá, tévedtem vele kapcsolatban. Talán van egy kis esély arra, hogy mi ketten együtt legyünk egy éjszakára.
- Csak nem tudtam aludni, és gondoltam jó lenne beszélgetni egy kicsit - rántom meg a vállam, és leülök mellé az ágyra.
- Hmm...végül is beszélhetünk. Én se tudok aludni - vallja be. - És miről akar beszélni?
- Hát...lenne egy-két dolog - kacsintok rá kacéran.
- Öhm...tényleg? - kérdezi zavartan, és még mindig kockáimat bámulva.
Le sem tudja róla venni a szemét. Erre nem válaszolok neki, csak csillogó szemekkel nézek rá. Kíváncsi vagyok mit lép most. Vajon mennyire varázsolta el kockahasam?
Ava észrevétlenül közelebb hajol testemhez. Észrevétlenül, nekem mégis feltűnik. Minden egyes rezdülését figyelem. Én is közelebb csúszok hozzá. Ava szája kissé elnyílik, ujjai közelítenek hasamhoz. Óvatosan végigsimít rajta, majd felnéz rám. Gyönyörű látvány. Elkap a vágy, nem tudom uralni a testemet. Óvatosan megfogom az állát és felhúzom magamhoz. Nagy, bociszemekkel néz rám, és újra elnyílik szája. Ezt beleegyezésnek veszem. Közelebb hajolok hozzá, és rátapasztom ajkaimat övéire. Először csak egy lágy csókot lehelek rá, aztán amikor nem tiltakozik elmélyítem. Végig nyalok alsó ajkán, bebocsátást kérek szájába. Az engedélyt meg is kapom, így nyelvünk összefonódik. Ava aprót nyög, amitől rögtön megkeményedik férfiasságom. Keze végig a hasamon nyugszik, nem tudja elengedni kockáimat. Én is kikötöm hálóingjét. Egy szót sem szól, csak keményebben csókol. Át akarja venni a vezetést, de nem engedem, egyik kezemet arcára rakom, és újra én diktálom az ütemet. Szívem szerint végig csókolnám az egész testét, de nem akarok túlzásokba esni. Keze megindul hasamon, és cirógatni kezdi. Ezen felbátorodva én is benyúlok pólója alá, én is simogatni kezdem az oldalát. Megragadom a csípőjét, és közelebb húzom magamhoz, bele akarom ültetni az ölembe. De ez már nem sikerül. Eltol magától, és egy akkora pofont kapok az arcomra, hogy még a fülem is belecseng. Na erre nem számítottam.
- Ezt nem kellett volna - áll fel az ágyról, és fel-alá sétál.
- Ne haragudj - állok fel én is, de ő távolodik tőlem.
- Nem, én ezt nem akartam. Nem kellett volna erőltetnie - rázza a fejét.
- Tessék? Én nem erőltettem semmit - emelem fel a kezem védekezően.
- Most menjen el - mondja halkan.
- Mi? De miért? - kérdezem csodálkozva.
Olyan jó volt az a csók. Nem tudom miért lök el magától. Biztosan neki is jó volt, hiszen nem ellenkezett. Mire jó az, ha magának is hazudik?
- Csak menjen el - kiabálja most már.
Nem akarom még jobban felidegesíteni, ezért kisétálok a szobából, visszamegyek az enyémbe.
- Nem értem én ezt a nőt! - sóhajtok fel, aztán lassacskán elnyom az álom.