AVA
1.nap 17:57 Párizs, repülőtér
El sem hiszem, hogy szárazföldön gurul a gép. Még mindig a torkomban dobog a szívem. Tényleg azt hittem, hogy mindannyian meghalunk. Na pontosan ezért félek a repüléstől. Nagyon veszélyes dolog, és bármi megtörténhet. Mikor megáll a gép, én még percekig mozdulatlanul ülök. Nem merek egyszerűen megmozdulni. Talán el sem hiszem, hogy épségben vagyok.
- Le kellene szállni - szól hozzám hosszú idő után először Mr. Brown.
Körbenézek, és igaza van. A személyzeten kívül már senki nincs a gépen. Bólintok egyet, és végre kikötöm magam. Összeszedem a holmimat és el is indulok. Mr. Brown-nak oda hozzák a bőröndjét, ekkor eszembe jut, hogy nekem le kellett adni, úgyhogy még arra is várnom kell. Ismét rájövök, hogy utálom ezt a fickót.
Most, hogy már nem kell aggódnom a landolás miatt, természetesen találok mást, ami foglalkoztathat. És ez nem más, mint az, hogy hogyan fogok eljutni Porosra. Egyszer akarok elutazni, és akkor is megnehezítik a dolgomat.
Egyenesen a csomagátvevő szalaghoz megyek, sőt futok. Reménykedem benne, hogy a nagy tömegben Mr. Brown elveszít szem elől. Körbenézve látom, hogy mindenki meg van zavarodva. Senki nem tudja merre menjen, ahogyan én se. Ha meg van a csomagom, nem tudom mi tévő legyek. Már, ha egyáltalán megtalálom a bőröndömet. 10 perce ácsorgok a szalag mellett, de az enyém csak nem akar jönni. Már idegesen toporgok egyhelyben.
- Talán nem ezt keresi? - lóbálja meg előttem Mr. Brown a bőröndömet.
- Honnan tudta, hogy ez az enyém? - nézek rá idegesen, majd kikapom a kezéből.
- Rajta van a neve - forgatja szemeit.
Nagy sebességgel indulok meg a recepció felé bőröndömet magam után húzva. Nem érdekel, hogy egyesek kicsit csúnyán néznek rám. A hatalmas sietségben néhány embert kissé meglöktem. Engem csak az érdekel, hogy ez a fickó ne kövessen. Miért talál meg mindenhol? Sajnálatomra a recepció előtt kígyózó sor áll. Mr. Brown ráérősen sétál mellém.
- Sokan vannak mi? - kérdezi nyugodtan, én pedig idegességemben fújtatok.
Megint nem sikerült leráznom. Ráadásul vagy 100-an állnak előttem. Idegesen toporgok egyhelyben, alig halad a sor.
- Most miért olyan nyugtalan? - kérdezi tőlem Mr. Brown.
- Maga szerint miért? Leszálltunk Párizsban, 2000 km-re Porostól. Fogalmam sincs hogyan fogok odajutni és a pénzem is véges - emelem fel kicsit a hangomat.
- Már mondtam, hogy majd segítek magának. Nem kell aggódnia, el fogunk jutni Porosra - bíztat, de ez engem egy percre sem nyugtat meg.
Hát nem érti, hogy nem kell a segítsége?! Nekem nem kell senki, aki fogja a kezemet.
***
Bő fél óra várakozás után végre sorra kerülök. El sem hiszem, hogy én jövök. Nagy meglepetésemre idegesítő, és egyben szexi utastársam is velem jön a pulthoz.
- Jó estét! - köszönök a hölgynek, aki már teljesen le lehet fáradva.
Meg is értem nyúzott kinézetét. Én se viselném jól, ha folyamatosan csak jönnének az emberek, és nem is látnám a sor végét.
- Jó estét! Miben segíthetek? - próbál meg mosolyogni, de inkább csak vicsorítás lesz belőle.
- Most szálltam le a Bostontól Athénig tartó járatról. Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan jutok el Athénba.
- Sajnos a vihar miatt előreláthatólag 3 napig nem indul gép. Utána viszont ingyenesen tovább utazhat Athénba - mondja el a jól begyakorolt szöveget.
3 nap rengeteg idő. Nem is az a baj, hogy ennyi időt elveszítek a nyaralásból. Inkább azzal van gondom, hogy hol fogok megszállni addig. Nem készültem ilyen előre nem látható kiadásokra.
- És ha nekem az már későn van? Ilyenkor mi a teendő? - kérdezek rá.
- Más légitársaságokat is megkereshet, de nem hinném, hogy onnan indulna járat - vallja be őszintén.
- Pénzvisszafizetésre van lehetőség? - fújom ki a levegőt idegesen.
- Sajnálom Hölgyem, de ez sajnos nem kivitelezhető. Túl sokan károsultak, ennyi pénzt nem tudna kifizetni a légitársaság - sóhajt fel.
- Tessék? Hiszen le kellett szállni a géppel! Ezt nem csinálhatják meg! - kap el az idegesség.
- Hölgyem, kérem nyugodjon meg! Természetesen kárpótoljuk Önöket, ezért is utazhatnak ingyen a 3 nap múlva induló járaton, ráadásul első osztályon. A légitársaság csak ezt tudja felajánlani, és sűrű elnézést kérünk a kellemetlenségért. - magyarázza.
- És mégis mit csináljak itt 3 napig, és miből éljek? - fakadok ki.
- Én azt ajánlom Önnek, hogy nézze meg Párizst, gyönyörű hely - mosolyodik el kényszeredetten.
Szólásra nyitom számat, de már nem tudom kimondani, amit akarok. Az eddig csendben figyelő pasi, itt mellettem, most megszólal.
- Köszönjük szépen! Innentől megoldjuk - mosolyog a lányra.
- De... - kezdenék bele az ellenkezésbe.
- Még egy pillanat - szólal meg a hölgy, mire mindketten ránézünk. - Ha úgy döntenek, hogy igénybe veszik a 3 nap múlva induló járatot, akkor ott, a sarokban tudnak rá feliratkozni - mutat abba az irányba.
- Rendben, köszönjük - mondja Mr. Brown, aztán elhúz onnan.
Megint nem bírta ki, hogy ne szóljon bele.
- Mit művel? - rántom ki a karomat szorításából.
- Ne aggódjon, meg fogom oldani. De annak a veszekedésnek nem volt semmi értelme. Látta, hogy nem fogják visszafizetni a pénzt - ingatja a fejét.
- Na de, nekem nincs arra pénzem, hogy 3 napig itt lebzseljek - vallom be szomorúan.
- Kitalálunk valamit. Jöjjön iratkozzunk fel arra a járatra - fogja meg vállamat, de én lerázom magamról kezét.
- Nem! Biztosan van valami más megoldás. Valaki csak megy Athénba. Nem tudom elhinni, hogy muszáj itt maradnom Párizsban - hisztizek.
- Biztos lehet kocsit is bérelni. Akkor béreljünk azt - sóhajt fel lemondóan.
Belegondolva ez nem is olyan rossz ötlet. Biztosan olcsóbb, mint a repülő, vagy ezek a méregdrága hotelek itt a környéken. Olcsóbban megúsznám a dolgot. És még jogsim is van. Sokat vezetek, úgyhogy azzal se lesz gond.
- Oké - mondom végül.
Mr. Brown kicsit meglepődik a dolgon, de aztán elindulunk.
Nem messze a repülőtértől találunk is egyet. Szerencsére senki nincs előttünk, úgyhogy ezzel nem is fog menni az idő.
- Jó estét! - köszön Mr. Brown. - Autót szeretnénk bérelni.
- Jó estét! Pont időben jöttek - mosolyodik el az idős bácsi. - Még pont van egy autóm.
Nem, nem, az nem lehet.
- Csak egy van? - kérdezem nyugtalanul.
- Sajnos igen. Az utóbbi egy órában hirtelen elvitték az összeset. Engem is meglepett kisasszony. Még soha nem volt itt ekkora forgalom. Aztán az egyik Úr elmondta, hogy hatalmas vihar közeledik, ezért az összes gépnek le kellett szállnia. Rengeteg repülő landolt itt - magyarázza az idős úr.
- De, csak van valami kis tragacsa. Nekem mindegy milyen, csak menjen - reménykedek.
- Sajnálom asszonyom - ingatja a fejét. - Csak ez a Terrano maradt - mutat az egyetlen, sarokban álló Nissanra.
- Szeretnénk - csap le rá rögtön Mr. Brown.
- Rendben, akkor jöjjenek - invitál minket beljebb az öreg.
- Na, de Uram - suttogom Mr. Brown-nak. - Hogy fogjuk ezt megoldani?
- Majd megbeszéljük. Most intézzük el ezt a kocsit. Utána ráérünk beszélgetni - ráz le finoman.
Durcásan követem a két férfit az irodába.
Leülünk a kihelyezett székekre. Úgy érzem, hogy nekem nincs beleszólásom ebbe az egészbe.
- Szóval, normál esetben 10 Euro/nap az autó bérlése - kezdi. - Hány napra lenne rá szükségük?
- Az igazat megvallva egy hosszú utazásra kellene. Athénba szeretnénk vele utazni. Fogalmam sincs, hogy hány nap lesz.
- Ó, az innen nagyon messze van - vakarja fejét az öreg. - Így meg kell dupláznom az autó árát - gondolkozik.
Na most már muszáj közbeszólnom.
- De, Uram! Általában csak pár napra szokták kibérelni az autókat. Mi elvisszük 2 hétre, ezt garantálom. Ez magának biztos bevétel, miért duplázná meg az árát?
- A Hölgynek igaza van - mondja Mr. Brown is. - Dollárban fizetnék, 2 hétért adok 84 $-t.
Ügyesen észreveszem, hogy magában jól lealkudta az árat. Na kíváncsi vagyok mit fog szólni az öreg.
Egy darabig gondolkodik, vakarja a fejét, aztán végül rábólint és a kezét nyújtja. Mr. Brown megrázza és már le is rakja elé a pénzt.
- Köszönjük, remek üzlet volt - mosolyodik el. - Jöjjön Ava - húz fel a székből, és egyenesen a kocsihoz visz.
A bácsitól megkapjuk a kulcsokat, és Mr. Brown aláír valami papírt, aztán mehetünk is.
- Jobb lett volna megvárni azt a 3 napot - durcázom.
Most vele kell egy kocsiban utaznom? Ez az utazás egyre rosszabb lesz. A nap hét ágra süt. Még ez is gúnyt űz belőlem. Hol van itt vihar?
- Na jó, most már ne variáljon! - néz rám szúrós szemekkel.
Csendben tűröm, ahogy Mr. Brown beültet a kocsiba, és kihajt a garázsból.
- Menjünk el egy kávézóba és megbeszéljük a részleteket - ajánlja.
- Nem! - mondom határozottan. - Nincs mit megbeszélnünk! Én nem fogok magával utazni, ezt gyorsan felejtse el. Inkább várok itt 3 napot, aztán elmegyek repülővel.
- Most viccel velem? - emeli fel hangját és gyorsan félre áll az autóval. - A maga ötlete volt, hogy béreljünk autót! Ne variáljon most már. Komolyan mondom megáll az eszem - mérgelődik.
- Nem viccelek, ez teljesen komoly. Azt hittem ez olcsóbb lesz, de rájöttem, hogy nem. Nekem nincs végtelen pénzem, mint magának - sziszegem a fogaim közt.
- Egy autóval megyünk. Ha úgy akarja, vállalom én a költségeket - sóhajt fel.
- Nem, azt nem engedhetem. Nem vagyok ingyenélő. Azért nekem is van méltóságom -háborodok fel.
- Mondták már magának, hogy nagyon makacs? - forgatja a szemeit. - A gépen persze nem volt ekkora a szája.
- Kihasználta a gyengeségemet - teszem karba a kezemet.
- Csak meg akartam nyugtatni - forgatja a szemét. - De most nem is ez a lényeg. Akkor döntsön, hogy mivel akar menni. Én nem fogok magára erőltetni semmit. De remélem azzal tisztában van, hogy a repülőtéren újra ki kell állnia a sort, és talán már nincs is hely, na meg persze az én társaságomat is elveszíti - rántja meg a vállát.
Na nem mintha ez probléma lenne nekem, de igaza van. Nem akarok megint a repülőtéren ácsorogni órákat. És ez a kocsi már biztosan megvan, nem kell vele bajlódnom. Még akkor is jobb megoldás ez szerintem, ha Mr. Brown folyamatosan mellettem lesz. Arról nem is beszélve, hogy az autóban nem félek, míg a repülőn halál félelmem van. Főleg az után, ami történt. Nem érezném magam biztonságban.
- Jó, rendben, igaza van. Menjünk autóval, de a bérlés felét én állom - mondom szigorúan.
- Ahogy akarja - rakja fel a kezét védekezően.
Nem kevés pénzről beszélünk, és még ott van a benzin is, de valahogy meg fogom oldani. Hoztam azért pénzt magammal, majd kevesebbet költök a szigeten. Nélkülöznöm semmiképpen sem kell majd, csak kevesebb ajándékot fogok haza vinni. De végül is valamit valamiért.
NICK
1.nap 20:05 Párizs, Bagel Café
Nem repesek az örömtől, hogy ekkora utat kell megtennem, és ennyit kell vezetnem. Biztos nem lesz könnyű. Viszont annak örülök, hogy több időt tölthetek Avával. Ha ez alatt a hosszú út alatt sem hódítom meg, akkor soha.
Miután megbeszéltük Avával, hogy mégis kocsival jön, egy kávézóba mentünk. Meg kell nyugtatnom, hogy nem lesz hosszú utazás. Tudom, hogy csak bepánikolna.
- Szóval, kiszámoltam gyorsan fejben és nagyjából 36 óra lesz az út - kortyolok bele kávémba.
- Az nem is olyan rossz - vidul fel.
- Ha belegondolsz előbb oda fogunk érni, mint azok, akik repülővel mennek. Szóval még az időnket se vesztegetjük - bólogatok.
- Ez nagyszerű! -mosolyog. - Jó döntés volt magával menni.
Legalább már nem durcázik, hogy ennyi időt kell velem lennie.
- Viszont ez a 36 óra csak úgy fog menni, ha csak akkor állunk meg, amikor nagyon muszáj - vallom be.
- Ne aggódjon, én kibírom. Sikerülni fog, ígérem.
- Nem kell félnie. Én nem bánom, ha többet vagyunk együtt - mosolyodok el, és az asztalon nyugvó keze felé nyúlok.
Megérinteni sajnos nem tudom. Észreveszi, hogy mit akarok, és gyorsan az ölébe teszi a kezeit. Ott már nem tudom elérni.
- Abban biztos voltam - fintorog.
Nem tudom miért ilyen ellenséges velem. Nagyon jól tudom, hogy jól nézek ki. De ezek szerint ez neki nem elég. Jobban meg kell izzadnom érte. Pedig már 12 órája bőszen próbálkozom, és ő még nem fáradt bele az ellenkezésbe.
- És mikor indulunk? - kérdez rá pár perc csend után.
- Én arra gondoltam, hogy ma estére megszállhatnánk egy hotelben, és holnap reggel indulnánk. Persze, ha ez neked is megfelel - vázolom a tervet.
- Tessék? Így már rögtön nem 36 óra lesz az út - akad ki. - Én jobban örülnék, ha most indulnánk.
Azt rögtön gondoltam.
- Nagyon lefáradtam a repülés alatt. Muszáj pihennem. Nem fogom kibírni a vezetést - vallom be.
Ava pár percig gondolkozik, aztán egy aprót bólint beleegyezésként.
- Köszönöm - mosolygok hálásan.
Azért látom rajta, hogy nem szívesen egyezik bele a dologba. És nem csak miattam, hanem a pénz miatt sem. De nem kell aggódnia, majd én megoldok mindent.
Úgy döntöttem, Avát Párizs legjobb hotelébe viszem. Nem mondtam neki semmit, gondoltam meglepem. Már az előtér annyira modern, és gyönyörű, hogy Ava nem bírta szó nélkül hagyni.
- Ez elképesztő - suttogta elképedve. - De Mr. Brown -ragadta meg a karomat. - Tudja, nekem ez túl előkelő -kerülgette a témát.
Tudtam, hogy arra akar kilyukadni, hogy neki erre nincs pénze. És ezzel tisztában is voltam. Tudom mennyibe kerül itt egy szoba, és valószínűleg neki sose lenne ennyi pénze. De véleményem szerint minden nő megérdemli a luxust, legalább egyszer az életében, főleg Ava. És ő olyan szerencsés helyzetben van, hogy találkozott velem.
Külön szobát kértem nekünk, tudtam, hogy soha nem egyezne bele közös szobába. Még akkor sem, ha nem egy ágyban alszunk. De szerencsére ez a kis plusz pénz nem okoz nekem fejfájást. Már a szobarendelésnél rendeztem a számlát, hogy Avának ne legyen beleszólása.
És most itt állok Ava szobája előtt, és azon morfondírozok, hogy bemerjek-e kopogni hozzá. Jó lenne látni őt, esetleg mást is csinálni, de nem tudom, ő mennyire örülne neki. Mindegy. Meg kell próbálni. Próba szerencse, szokták mondani.
Óvatosan kopogok az ajtón. Eltelik egy perc, de az nekem egy évezrednek tűnik. Egyhelyben toporgok. Gyűlölök várakozni. Miután kinyitja az ajtót, Ava meglepetten néz rám. Nem érti, hogy miért vagyok itt, még én se tudom, hogy mi a célom.
- Mit akar? - húzza magán jó szorosan össze a vékony hálóingjét.
Egyszerűen eláll tőle a szavam, annyira gyönyörű. Rögtön megragadja a fantáziámat ez a hálóing. Elképzelem, hogy alatta semmi nincs rajta. Elképzelem ahogy végigsimítok testén. Nem kellene elkalandoznom! Csak magamat kínzom vele.
- Beenged? - kérdezem finoman.
Állandóan olyan hideg velem. Néha megkockáztatom a tegezést, de mindig vissza kell állnom az önözésre, ahogy most is. Egyszerűen nem tudom így tegezni. Kiskoromban megtanultam, hogy aki hivatalosan beszél velem, azzal nekem is úgy kell beszélnem. Most viszont jó lenne, ha ezt nem verte volna belém apám olyan keményen.
- Nem! Itt mondja, ha akar valamit - néz rám villámokat szóró szemekkel.
- Miért ilyen velem? - bukik ki belőlem. - Csak beszélgetni akartam egy kicsit - rázom a fejem reményvesztetten.
- Magában nincs semmi önzetlenség. Nem jött volna ide, ha nem akarna valamit. Tudom mire készül, és már most elmondom, hogy nálam ne is próbálkozzon.
- Rendben! Akkor holnap 6-kor - köszönök el.
Minden egyes alkalomkor próbálkozni fogok. Nekem meg kell szereznem ezt a lányt. Jelenleg olyan erős érzéseim vannak iránta, hogy azt egy jó szexszel el kell oszlatni. Nem akarok szerelmes lenni. Isten ments! Csak egy menetet akarok. Tudom, hogy utána úgysem tudnék nőként tekinteni rá.
Bemegyek a szobámba és ledobom magam az ágyra. Hatalmasat sóhajtok. Egy pár pillanatig a gondolataimba merülök, aztán a telefonom csörgése visszaránt a valóságba.
Jessica keres. Az a hülye ribanc. Természetesen nem veszem fel a telefont. Pont előle menekültem el. Na jó, nem csak előle, de részben igen. Nem hiszem el, hogy nem tudja felfogni, hogy nem kell nekem. Az élet fintora, hogy itt epekedek Aváért, és mégis Jessica fut utánam.
Egyébként nem rossz lány ő. Aranyos, és kedves, de nem az esetem. Na jó, minden nő az esetem, de csak egy éjszakára. Nem tudnám vele elképzelni az életemet. Barátok voltunk. Ő volt a másik, aki Ryanen kívül megértett. Őt direkt nem említettem Ava előtt, még félreértené. De egy idő után észrevettem, hogy másként néz rám. Nem akartam, hogy a barátságunk rovására menjen, de mégis lefeküdtem vele. Azóta minden megváltozott. Alig tudtam levakarni magamról. Folyamatosan csak házasságról beszélt. Ettől persze beparáztam. Nem hagyott békén ezzel, muszáj volt elmenekülnöm. Ez az eset óta zaklat. Meghülyült. A fejébe vette, hogy megszerez engem. De ez lehetetlen. Nekem jelenleg csak Ava jár a fejemben.