Pontosan háromkor kellet elindulnunk a fő térrel. Addig már nem mentünk ki horgászni a testvéremmel. Inkább készülődni kezdtünk. Én a meleg vízzel teli kádban mostam hajat. Számomra kikapcsolódást jelentett ez a kis fürdés. Újra elmerülhettem egy kicsit a vízben.Ez pedig sokat segített .Kitisztította a fejemet és nem izgultam annyira már, mikor végeztem a fürdéssel. Sose voltam egy idegeskedő fajta, de ilyenkor még is elöntötte a pánik egy részemet. Biztos voltam benne, hogy anélkül is izgulnék, hogy Steph nem lenne itt . Viszont azóta, hogy Stephanie neve is benne van a gömbbe sokkal jobban aggódok .Ő az utolsó személy, akit eltudnék képzelni az Éhezők Viadalán. Olyan törékeny és kedves lány, szét aggódja sokszor magát és egy dolgoban kimondottam biztos voltam vele kapcsolatban. Még pedig, hogy sose ölne embert, pedig Éhezők Viadalán, ha élni akarsz, akkor ölsz.
Fürdés után azonnal a szobánk felé vettem az irány, viszont mikor beléptem valamit szemet szúrt nekem. Még pedig Steph ruhája, amely az ágyra volt kiterítve. Tudtam, hogy már nagyon rég óta szerette volna ezt a darabot megszerezni. Sokat dolgozott érte, hogy megkapja, ezért is nem értettem miért nincs még rajta. Rajtam kívül a szobában még a testvérem volt, viszont ő egy másik ruhában ült már készen. Halvány kék öltözetben virított és a Kapitóliumi adást nézte. Szőke haja fonott kontyba volt kötve, amelyet nagy eséllyel anyánk csinálhatott. Egyszerűen gyönyörű volt.
Elbambultam egy ideig az ő látványában, de aztán gyorsan észbe kaptam. Elsőnek értetlenül pillantottam rá az ágyon heverő ruhára, majd a testvéremre, aki bejövetelemet biztosan észrevette.
-Stephani ez nem a kedvenc ruhád ? -kérdeztem meg a biztonság kedvéért. Mivel lehet csak összekevertem valamelyik másik ruhájával.
-Igen az . -felelte egyszerűen .
-Miért nincs még rajtad ? -érdeklődtem.
-Kérhetek valamit ? -nézet fel rám csillogó szemekkel, majd felállt az ágyról. Én pedig természetesen bólintottam egyet. -Azt szeretném kérni, hogy rajtad legyen.
-De Steph ez a kedvenc ruhád ! Miért szeretnéd, hogy rajtam legyen ? -pislogtam felé értetlenül.
-Tényleg 13 -szor van a gömbbe a neved ? -kérdezte halkan meg, mire megdöbbenten pillantottam a lányra, ezzel persze elárulva magamat. Tudni kellett, hogy mikor felírattam magamat még 8-szor, akkor Steph erről nem tudott. Azt hazudtuk neki, hogy apa munkát talált, de nem véletlen. Nem akartuk, hogy a lány meggondolatlanságot csináljon és ő is hozzám hasonlóan felírassa magát, csak azért mert ő is akar valamit a családjáért tenni. Elég volt az is már, hogy nekem 13-szor van a nevem az üvegben.
-Igen.-vallottam be kicsit kínosan. A tarkómat vakargatva néztem a lányra tanácstalanul. A reakcióját vártam.
-Akkor jól hallottam tegnap este.-szavai csöpögtek a csalódottságtól . -Hát ezért lett hirtelen annyi élelmünk, amikor 14 évesek voltunk. Miért nem mondtátok el ?
-Mert nem akartam, hogy úgy érezd magad, ahogy most és főleg el akartam kerülni, hogy te is tesszerát vegyél fel. Ezért mondtuk az apával, hogy újra munkát kapott. Ne haragudj. -ültem le mellé és biztatóan megfogtam a kezét.
-Ha felveszed a ruhát nem haragszok. - húzta ravasz mosolyra a száját.
-Rendben . - ráztam meg mosolyogva a fejemet. Nem gondoltam volna, hogy még ezen a napon is vigyort tud csalni a fejemre Steph.
Ekkor viszont a testvérem azonnal felpattant és körbe járt engem. Sose volt arról híres a testvérem, hogy haragtartó szerencsémre. Felvettem a ruhát a parancsára, majd a testvérem kezelésbe vett. Mindent megigazított rajtam. 15 percig szobroztam, mire megengedte, hogy megmozduljak .
-A hajadat enged ki. Olyan gyönyörű akkor.- Lépett mögém és kioldotta a copfomat . Kicsit megráztam a fejemet, mikor ez megtörtént, majd megvártam, hogy Steph kifésülje a hajamat és az ő kedvére állítsa be azt.
-Tökéletes. -mért végig, mikor kész volt.
Én odaálltam az törött tükör elé, majd megvizsgáltam magamat. Steph tényleg jó munkát végzett. Úgy néztem ki, mint egy igazi 4. körzetbeli gazdag lány. Fehér és kék színű ruhám a tengerre emlékeztet, ahogy a kis gyöngyök is, amik a öltözetet ékesítették. Nap barnított bőröm tökéletesen passzolt a darabhoz, ahogy sötét barna, szinte fekete hajam is, amely be volt egy icipicit göndörödve. Az egyenes és a göndör között állt valahol, bár ezzel nem sokat foglalkoztam eddig.
-Gyerekek indulnunk kell!-kiabálta anya. Még mielőtt kimentem volna a szobából, felvettem a nyakláncomat. Ez volt a nyakamra akasztva mikor, megtaláltak. Azóta is nagy becsben tartom a kis tárgyat. Az ékszer egy karikából állt, melynek belsejében egy kis kés helyezkedett el, persze nem lehetett használni fegyverként, mivel csak egy ártalmatlan dísz volt. Kicsit kopottas is volt a nyakék, de mégis imádtam. Elég sokat segített nekem, a nehéz időkben, pedig ebből merítettem erőt.
A szüleimmel együtt 3-kor elindultunk a térre. Mindenki ott volt, így csomó ismerős arcot láttam. Sokukat a hal piacról, iskolából vagy csak a hétköznapokról ismertem. Csak azok nem jöttek el, akik halálos betegek voltak. Nekik nem volt kötelező részt venni, de a többi körzet lakót szigorú szabályok köteleztek a megjelenésre. Anyánktól és apánktól hamar elszakadtunk, így csak ketten maradtunk Stephanieval. A testvéremmel szorosan egymás mellett sétálva léptünk a fő térre, amely tele volt zászlóval. A tévések is itt voltak már, hogy közvetítsék az aratást az egész Kapitóliumnak, amely még inkább nagyobb terhet tett a vállunkra. Mindenki, akit láttam félve pillantott a barátjára, sokan szinte már most elsírták magukat, így nem is volt meglepő, hogy a szokott vidám hangulat tejesen eltűnt. Mindenki csak némán baktatott előre, senki sem szólalt meg. A komorság és a félelem felemésztett ilyenkor mindent.
Steph és én elsőnek is bejelentkeztünk, majd a saját sorunkba álltunk. Előre a 18 évesek kerültek, mivel elvileg nekik volt ilyenkor a legnagyobb esélyük kiválasztottnak lenni. -Persze ha nem vettük bele azokat, akik évenként tesszerát vettek fel-. Mögöttük a 17 évesek sorakoztak, majd mi 16 évesek jöttünk. Ez a sorrend egészen a 12 éves kis gyerekekig ment. Minden korosztály kötelekkel volt elválasztva. A gyerekek után egy nagyobb sor békeőr állt. Utánuk pedig a szülők és a hozzátartozó idősebb emberek várakoztak, akik leginkább a gyerekükért aggódtak, de volt pár olyan ember is, akik csak fogadásokat kötöttek. A nevelő szüleimről viszont tudtam, hogy sose mennének bele ilyen játékba. Nagy eséllyel valahol hátul egymást kezét szorongathatták és az egyik kijelzőn kerestek minket. Miután végig néztem a 4. körzet lakosságán akaratlanul is, de a színpad felé fordultam. Ott még 2 kisebb emelvény helyezkedett el, amelyen 2 hatalmas gömb foglalt helyet.Egy az összes 4. körzetben élő 12 és 18 év közötti leányoké, míg a másik a fiúké volt. A színpadon ezen kívül még 4 szék volt, amelyek már mind foglaltak voltak. Az egyiken a polgármester ült, kinek barna hajában látszódott már jó pár fehér tincs. Mellette Anelma Cyrus foglalt helyet. Egy tenger és arany színű ruhát viselt, amelyhez egy kis kalap is társult, melyen egy arany színű hal díszelgett. Paróka volt rajta, amely fehér és a kék szín között mozgott. Bőre viszont tiszta fehéren csillogott. Szemével minket kémlelt, miközben kék száját mosolyra húzta. Anelmától jobbra Annie Cresta ücsörgött. Elbambulva kémlelte az eget, miközben idegeskedve törte az ujját. Bizonyára ő lesz ez évben a mentor, amelynek nem tudtam, hogy örülnöm kéne vagy nem. Az előző 2 évben mindig Finnick Odair volt mentor, mivel Annie nem állt készen pszichológiailag. Tudni kellett, hogy a lány a 70. Éhezők Viadalát nyerte meg, ahol társát, akivel érkezett előtte ölték meg. Azóta a lány kicsit bekattant. Néha nagyon furcsa volt, de alapjáraton egy kedves személyiség volt. Mondjuk számomra ez is egy elég meggyőző érv volt, hogy ne legyek önként jelentkező. Amit tett Annie Crestával a Viadal egy szörnyű dolog volt. Teljesen kikészítették a lányt, miután megnyerte a Viadalt látszott rajta, hogy csak az Odair fiú tartja benne a lelket, aki a mentora volt. Ami viszont ma meglepett az az volt, hogy az ez évi mentor mellett Finnick Odair ült. Érzéstelen arccal kémlelte a tömeget. Olykor a mellette ülőkre sandított vagy az órára. Egy ideig néztem őt, miközben azon gondolkodtam miért is van pontosan 2 mentor ebben az évben.Ezzel aztán gyorsan felhagytam, hiszen tudtam, hogy majd úgy is ki fog derülni, ezek mellett pedig 4-et ütött az óra, ami azt jelentett, hogy elkezdődött a műsör. A kamerák bekapcsoltak és a polgármester is felállt és a mikrofonhoz sétált, hogy előadja az évenkénti szövegét, amely mindig megegyezett. A Panem története volt ez. Minden dolgot megemlített viharokat, aszályokat, tűzvészeket, áradásokat. A szó szoros értelmében mindent elmondott. -,, A Panem, mely egy régi világ darabkáin jött létre. A Fényűző Kapitólium és a 13 körzet" -Mindig is ezzel a mondattal szórakoztunk Stephel. - A hosszú felsorolás után következett a Sötétség Napjai, ahol 12 körzet elbukott és 1 elpusztult. Akkor a 13. körzetet a földé tették egyenlővé. Azokban az időkben rengeteg új szabályt és törvényt vezettek be, más dolgokkal egyetemben. Többek között a most is létező Éhezők Viadalát, amely jelzésként szolgál még most is arra, hogy soha nem ismétlődhetnek meg a Sötétség Napjai. A polgármester ezek után a győztesekre tért át. Elsőnek is a korábbi nyerteseket olvasta fel, akikből volt egy-kettő, majd a most is élőkre, akik már csak hárman voltak: Annie Cresta, Finnick Odair és Mags, aki egy korosabb néni és többek között a legidősebb győztes is volt.
Ekkor pedig elkezdődött az a dolog, amelyet senki sem várt. Mindenki visszakívánta volna az előző unalmas perceket, mintsem, hogy elkezdődjön a választás. Többek között a mellettem álló Stephanie is, aki erősen szorongatta a kezemet, mikor meglátta, hogy Anelma Cyrus felállt. A személyes érzelmem inkább az volt, hogy végre történjen már meg a választás, így is rengeteget izgultam már, ezért leginkább már túl akartam ezen esni ezen.
-Boldog Viadalt mindenkinek ! Sok szerencsét és sose hagyjon el benneteket a remény !- kiáltotta bele az ismert mondatott a mikrofonba a kapitóliumi nő.
Egy gyors bemutatkozás és egy vidám csevegés után, melyben arról ecsetelt, hogy mennyire boldog, hogy újra itt lehet és láthatja ezt a gyönyörű körzetet el is kezdődött az, amelytől mindenki rettegett. Kivéve talán Anelma Cyrus, aki szinte csiripelő hangon jelentettebe, hogy megkezdődig a választás.
-Akkor kezdjük is a hölgyekkel.- szólalt fel boldogan, majd oda tipegett a hatalmas gömbhöz. Egyik kezével belenyúlt, melyen egy vékony kék kesztyű volt, majd elkezdte kavargatni a cédulákat. Akkor a lányok sorában szinte mindenki elfelejtett levegőt venni. Némán és lefagyva vártuk, hogy végre kihúzza a nevet.
Csak ne az én nevemet, csak ne az én nevemet.
Anelma visszatipegett az elemvényre, majd a mikrofonhoz emelte a száját és elkezdte kibontani őrjítően lassan a cédulát, amely le volt ragasztva. Amint sikerült neki kibontani és elolvasni a nevet hangosan bekiáltotta azt a mikrofonba. Az a név visszahangzott csak egyedül a 4. körzet főterén, egyedül csak az ő neve.
-Staphanie Cross!