A napok csak teltek és nem történt semmi. Elizával takarítottam, a nap végén pedig beestem az ágyba. Draket és Jeremyt szinte sose láttam, csak vacsorára értek haza, akkor is csont részegen. Drake anyja szerint a város bárjaiban bandáznak. Elmondása szerint mindig ezt csinálják, ha Jeremy náluk van vendégségben. Általában Drake apjától kaptam feladatokat, és kiderült, hogy sokkal kedvesebb, mint aminek látszik. Sokat beszélgettünk, bár a papíros incidenst nem mondtam el neki. Megtudtam, hogy a katonaságnál szolgált, többek között ezért is borítja ennyi heg a bőrét, és hogy azért „foltos" a szárnyuk, mert egy nemes angyal fajba tartoznak. Ők a harcosok leszármazottjai, akik magasabbak a társaiknál, a feladatuk pedig régen a védelem volt. Most a királynő kegyeit szolgálják. Bemutatkozott, Galennek hívják, a feleségét pedig Letthiának. Megengedte, hogy megnézzem a kisbabát is, és mit ne mondjak, nem erre számítottam. Egy csupasz, világos bőrű újszülött, aki teljesen úgy néz ki, mint egy emberbaba a szárnyait leszámítva. Apropó, szárnyak. Ez a gyerek úgy nézett ki, mint egy kopasztott csirke. Semmi toll nem volt rajta, ami így elég furán mutatott. Persze ezt nem hangoztattam.
-Szóval mindenkit?
Nézek Elizára döbbenten, mintha nem tudnám miről van szó.
-Úgy bizony! Mindenkit egytől egyig elengednek. Nem tudtál erről?
Bólogat az ebédlőasztalt sikálva.
-Nekem senki se szólt.
Vonom meg a vállam, és bevizezem a rongyomat.
-Ez furcsa. Na mindegy, most legalább teljesül az álmod.
Mosolyodik el.
-Melyik?
Kapom fel a fejem. Annyi álmom van, amit elmondtam neki. Egyszer kipróbálnám a repülést, pedig tériszonyom van. Haza szeretnék jutni Mairennhez, megölelni és visszatérni az Alberoba. Megkóstolni a banánt, ami Eliza elmondása szerint valami sárga gyümölcs, amit szülinapjára kapott. Egy olyan macskát tartani, mint Dorcus, és segíteni Sosinak kiszabadítani a lányát. Beszélni Nigellel és jól a fejéhez vágni, hogy mekkora bunkó, és megölelni Draket... Na jó, a legutolsó talán nem. Nem is tudom, hogy juthat ilyen hülyeség az eszembe. Elvégre is, ő egy angyal. Egy nagyon, nagyon bunkó angyal. Fura, hogy ha az apja a közelben van, tud viselkedni, sőt egyenesen tisztelettudó, de ha egyedül, vagy Jeremyvel marad, néha igazi ördög.
-Az, hogy szabad lehetsz.
Válaszol, mire egy pillanatra abbahagyom az asztal sikálását. Olyan lehetetlennek hangzik ez az egész. A szabadság szó, mintha valami elérhetetlen dolog lenne. Bele se merek gondolni, hogy szabad lehetek.
-Igen.
Suttogok.
-Csodálatos lenne.
Sóhajtok fel és szinte magam előtt látom, ahogy a szarvasomon vágtatva rohanok az erdőben a növények között. Hallom a madarak csicsergését és senki se mondja meg nekem, mit tegyek.
Eszembe jut, miről is beszélt Drake az apjával, úgyhogy kis tétovázás után felteszem a kérdést. Biztosra akarok menni, hogy igaz volt-e.
-De miért is engednek el minket? Ez nem vall az angyalokra.
-Dehogy nem! A királynőjük, az az Andriata támadást szervez az egyik emberfalu ellen, és ilyenkor mindig el kell engedni a rabszolgákat. Van egy ilyen szokásuk, mivel mi emberek gyengébbek vagyunk, nagyobb eséllyel nyernek. A rabszolgák úgy mond hordozzák az információt, így több helyre is eljut a hír, és lesz idő elég katonát toborozni annak a városnak, akit a támadás fog érni. Tudod, távirathoz hasonló a dolgunk, csak ők nem galambbal küldik a levelet, hanem szolgákkal.
Magyarázza, miközben keservesen elmosolyodik.
-De ez olyan igazságtalan! Különben is, miért engednének el minket? Mi dolgozunk helyettük.
Fakadok ki, mire csak szárazon elneveti magát.
-A támadás után több szolgájuk lesz, mint, amennyi volt. Akit nem ölnek meg, elhurcolnak. Nem mindenki olyan kegyes ám, mint az Urunk.
Ezeket hallva, most már értem, miért nem akart szökni.
Nem válaszolok, csak az asztalt takarítom. Mióta Drake rokonai itt vannak, mindig disznóólat hagynak maguk után.
Ebből ugyan nem tudtam meg, hova szervezik a támadást, de így is okosabb lettem. Ha Drake nem is visz vissza, elszökök és mindent elmondok, amit itt tapasztaltam. Persze, ha életben maradok addig. Hiába ehetek amit akarok, a vendégeké minden, ráadásul nem mindig marad nekem hely az asztanál, olyankor pedig nem eszek. Fürdéskor már a tükörbe se merek nézni. Nem akarom látni a kiálló csontjaim.
A vacsorán viszont megtudtam, mi lesz a támadás tárgya.
Mivel újra állnom kellet, az ételhordás feladatát kaptam, és hogy innivalót töltsek az angyaloknak. Jeremy után már nem próbálkoztam újra kiönteni a bort, nem akartam újra balhét. Mondjuk ő szerencsére nem volt jelen, biztos Drakevel bandáztak.
Éppen Galennek töltöttem, aki Keirannal beszélt a támadásról, amikor kicsúszott a száján.
-Nem tudom, kedves Keiran. Nem hiszem, hogy az Albero katonái olyan puhányok lennének.
Szólal meg, mire lefogy körülöttem a levegő. Hát igaz... Igaz, amit a szőke hibridlány mondott. Igaz, a támadás, és az is, hogy az én otthonom ellen lesz. Ez Lehetetlen! Nem akarom elhinni! Mairenn is ott van, őt ki fogja megvédeni?
A szemembe könnyek gyűlnek és csak állok. A pohár lassan megtelik, a piros bor pedig kifolyik a terítőre, majd le a földre. Az angyalok felkiáltanak, de a hangjuk messziről, tompán hallik. Galen felpattan és véletlenül odébb lök, de meg se mozdulok. A bor folyása lassan megáll, nem jön több a kancsóból. Az összes szem rám szegeződik, de a kép homályos. Nem lehet igaz!
-Emberlány, minden rendben?
Érinti meg a vállam Galen, mire összerezzenek, majd ránézek. Egy aggódó kék szempár néz vissza rám, de mégse látok mást, csak egy gyilkos angyalt. Valakit, aki miatt lehet sose látom viszont a szeretteim. Félve hátrálok egy lépést, kiejtve a kezemből a kancsót. Nem látok magam előtt mást, csak egy hatalmas termetű harcost, aki embereket öl.
A fülem zúg, a porcelán csörömpölése pedig emberek sikolyaivá vált át. A látásom elhomályosítják a könnyek és remegő lábakkal rohanni kezdek. Nem törődök vele, hogy a szilánkok felsértették a talpam, csak rohanok. Egyenesen a szobámba és a sarokba vetem magam. Hangosan zokogok. Nem akarok hinni a fülemnek. Tennem kéne valamit, de mégse tudok. A tudat, hogy lehet, örökre elvesztem azt a helyet, ahol felnőttem, hol biztonságban voltam, és szerettek, szinte éget belülről.
Zokogva a falba vésem az ujjaim, mintha lehetséges lenne, hogy alagutat fúrjak. A vakolat becsúszik a körmöm alá és szétárad bennem a fájdalom. Ekkor kezdem csak érezni, hogy a lábam is lüktet. Könnyes szemekkel végigézek a padlón. A parkettán apró véres lábnyomok vezetnek el egészen hozzám, de a tudat, hogy nem tehetek semmit, ezerszer jobban kínoz. Széttép belülről a tehetetlenség. Már nem tudok, csak könnyek nélkül sírni. A szemem kiszáradt és éget a fájdalomtól, de nem tudok leállni. Csak szárazan zokogok, de senki se szól érte. Lassan, lassan abbahagyom másodpercekre a sírást, a fejem meg lecsuklik. Elfáradtam.
Kinyitom a szeme, sötétség vesz körül. Elaludtam. Egy pillanatra nem tudom, hol is vagyok, de aztán lassan kezdem megérezni a testem fájdalmait és eszembe jut minden szörnyűség. A lábam még mindig lüktet a fájdalomtól, az ujjaim már nem annyira, viszont mardos belülről az érzés. Nem is tudom, mióta nem ettem, csak robotoltam reggeltől estig. Talán két napja? Drake viszont azt mondta, hogy a hűtőből is ehetek.
Megpróbálok feltápászkodni a földről, de a fájdalom, mint egy villám fut végig a lábamon. A térdem megremeg és összecsuklik. A földön fetrengek és próbálom a sötétben kitapintani a szilánkokat. Sokat sikerül is kiszednem, de pár apró darabbal nem bírok.
Kisántikálok a folyósóra, amit megvilágít a hold fénye. A padlón elkenődött fekete foltok vannak. Vér. Az én vérem. Minden egyes lépésre apró tűszúrás nyilall a lábamba, de nem állok meg. Minden csendes, ezek szerint már mindenki nyugovóra tért, nem zavarhatom őket fel a kiáltásommal. Furcsa... Mióta vagyok tekintettel az angyalokra?
Az első emeletre vonszolom magam és feloltom a lámpát. A pulton most gyümölcsök és félig elfogyasztott ételek sorakoznak. Odavonszolom magam, amikor meglátok valamit. A sok finomság között ott van valami. Egy torta... De ez nem akármilyen torta. Alig hiányzik belőle pár szelet és az egész csokis. Egy csokitorta! Belül valami melegség tölt el és mosolygásra késztet. Nem akarok hinni a szememnek. Egyszer ettem életemben csokoládét, de akkor is finom volt. Ennek a tortának pedig csokis tésztája van, közötte és a tetején pedig vastag csokihab.
Nem tétovázok, vadul befalok egy egész szeletet, majd még egyet. Mennyei az íze, nem tudok betelni vele. Nem tudom, mikor ettem ilyen finomat életemben.
Már nem is tudom, hányadik szeletnél tartok, amikor a távolban nevetgélést hallok, majd valaki begurul az ablakon. Oda kapom a fejem. Jeremy az. Felkel és tántorogva leporolja a ruháját. Fogalmam sincs, hol járt, de az öltözéke rongyos és néhány helyen szakadt.
-Én nyertem!
Üvölti el magát, majd röhögve a fürdő felé tántorog.
-Na, mentem zuhanyozni.
Folytatja, alig érthetően.
A következő pillanatban egy másik alak is az ablakhoz ér, de fennakad rajta. Morog valamit, majd átcsúszik a párkányon, egyenesen a földre. A hátára gurul és nevet. A szárnyai eltakarják, csak a csupasz lábait látom. Őszintén remélem, hogy nem pucér. A tollai össze-vissza állnak. Drake az.
Zihálva fetreng a padlón, de közben röhög. Meg se merek mozdulni és egyre inkább nem értek semmit. Ezek most jöttek haza? Hány óra van egyáltalán?
Drake a lábaival kapkod, majd az oldalára gurul és feltápászkodik. Egy pillanatra se hagyja abba a kuncogást miközben megrázza a fejét és kiroppantja a derekát. Azt hiszem, ha ennék, most félrenyeltem volna. Nincs rajta egyéb, csak egy véres alsónadrág. Érzem, hogy elönt a forróság, úgyhogy inkább elfordítom a fejem és csöndben maradok. Talán így nem vesz észre.
Kiabál valamit, de nem lehet érteni, majd vigyorogva a hűtő felé fordul. Lerí róla, hogy csont részeg. Egyenesen a szemembe néz. Basszus.
Dermedten állok az egyik kezemben a félig megevett tortaszelettel, a másikban pedig egy tányérral, mire dülöngélve megindul felém.
-Nocsak, emberlány!
Sántikálva hátrálok és próbálom nem a véres alsóját vagy a kidolgozott testét bámulni. A szárnya néha-néha megrándul, és csuklik.
A hátam egyszer csak a hűtőnek ütközik.
Meg se bírok mozdulni. Úgy néz rám, mint valami prédára, miközben egyre csak közeledik. Nevetgél, de nem mond semmit.
Végül elém ér, és már alig választ el minket pár centi. Végig farkasszemet néz velem, a szeme pedig úgy csillog, mint a napfény a vízen.
Előre dől, de megtámasztja magát így teljesen fölém magasodva. A tekintete ravasz, de mégis olyan, mintha nem lenne magánál. Iszonyú alkohol szag árad belőle, és azt hiszem, kevés tart vissza attól, hogy összeessek. A lábaim elgyengültek, de nem a fájdalomtól...
Mélyen a szemebe néz és vigyorog.
-Szia.
Dünnyög végül, de meg se bírok szólalni. Olyan közel van, hogy majdnem összeér az arcunk.
Lassan a kezemben lévő tortára néz, majd vissza rám. A vigyora még szélesebbre húzódik, a szabad kezével pedig az arcom felé nyúl. Nem tudok mit reagálni, csak nézem azokat a kék szemeit.
-Csokis a nózid.
Motyogja szórakozottan, majd lassan letörli a habot az orromról. Azt hittem, ezzel megfordul és elmegy, de nem. Újra a szemembe néz, de a tekintete most ravasz. Vigyorogva a szájához emeli az ujját és lenyalja. Egy pillanatra megszűnik körülöttem minden és biztos vagyok benne, hogy rákvörös a fejem. Tényleg csak nagyon kicsi tart vissza attól, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot és a padóra csússzak.
-Drake?!
Szólal meg hirtelen egy mérges női hang.
Összerezzenünk és odakapjuk a fejünk.
Drake anyja, Letthia áll a fal mellett, kócos hajjal, álmos tekintettel, egy szál fehér hálóingben.
-Mi a fenét ordibálsz? Van fogalmad hány óra, már mindenki alszik!
Emeli meg a hangját és közelebb siet.
-Ilyenkor kell hazatántorognod, ráadásul egy szál semmiben, véres alsónadrágban? Hol a ruhád, és hol jártál, drága fiam!?! Mégis mit képzelsz magadról?
Drake csak bambán bámul és hátrébb tántorog ahogy az anyja egyre csak közeledik és hadonászik a kezével.
-Azonnal menj el lezuhanyozni és nyomás az ágyba! Egyáltalán, hol a ruhád?
-Anyu, megmagyarázom.
Préseli ki magából alig érthetően Drake.
-Nem magyarázol te semmit! Azonnal mész fürdeni és mostantól nem jársz el sehova! Főleg nem este!
Hadonászik az angyal , aztán a fürdőszobára mutat.
-Nyomás!
-De... Jeremy fürdik.
Motyog Drake, de ebben a pillanatban kilép az említett, törölközővel a dereka körül, a haját törölgetve.
-Már nem.
Vigyorog és megveregeti Drake vállát.
-Mehetsz.
Folytatja, és elindul a szobája felé.
Drake gyorsan betántorog a fürdőbe és becsapja az ajtót, mondjuk meg is értem. Az ő helyében én is minél messzebb lennék az anyámtól. Vagyis nem. Annak is örülnék, ha leszidna, csak végre vele lehessek. Hiányzik Mairenn. Elszorul a torkom.
-Jeremy!
Szól Letthia a srác után.
-Ne gondold, hogy ennyivel megúsztátok.
A srác nem válaszol, csak vigyorogva megvonja a vállát, kacsint egyet és egy emelettel feljebb repül.
Letthia ekkor gondterhelt arccal felém fordul, miközben a könnyeimmel küszködök.
-Bántott?
Kérdezi, de csak megrázom a fejem.
-Jó.
Sóhajt fel, majd a hajába túr.
-De ha bármit is csinál, szólj nekem.
Mosolyodik el szelíden, mire csak bólintok.
-Na, menjünk vissza aludni. Esküszöm, holnap Drake egész nap a földeken fog ganajt lapátolni. Jeremyvel együtt.
Jegyzi meg, majd lassan eltűnik a falak mögött.
Azt hiszem, csak arra vártam, hogy végre elmenjen.
Lecsúszok a földre és sírni kezdek. Teljesen össze vagyok zavarodva és hiányzik Mairenn. Olyan komikus volt látni ahogy Letthia, ez a vékony kis angyalnő letolta azt az izomkolosszust, de látszott, hogy aggódott érte. Bele se akarok gondolni, Mairenn mit érezhet most. Látni akarom, még a támadás előtt!
Puffanást hallok, de nem figyelek rá. Halkan sírni, hogy ne verd fel a ház népét, a lehető leg nehezebb dolog. A Mairenn utáni aggodalom szinte már megőrjít. Tudom, hogy utolsó leheletéig küzdene. El kell jutnom az Alberoba, minél hamarabb!
-Te sírsz?
Szólal meg egy hang, mire hirtelen felkapom a fejem.
Drake áll a pult előtt és bambán bámul.
-Nem.
Vetem oda és letörlöm a könnyeim. Elfordítom a fejem, nem akarom, hogy lásson. Egyedül akarok lenni. Legszívesebben elfutnék, de vonszolni is alig tudom magam.
-De, sírsz.
Mondja és hallom, hogy közelebb jön.
-Menj innen!
Kérem szipogva és ránézek. Látszik, hogy még mindig nincs magánál, a szárnyáról pedig csöpög a víz. Lassan mozog és próbálja feltérképezni a helyzetet. Szerintem arra se emlékszik, hogy mit csinált pár perce.
-Te vérzel.
Állapítja meg motyogva.
-M...Mi történt?
Kérdezi, miközben próbál velem szembe leülni. Kiesik az egyensúlyából és a hátsójára huppan. A törölköző pedig lecsavarodik róla.
Elfordítom a fejem és nagyon sóhajtok. Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen?
-Oh...
Motyogja bambán, majd visszatekeri magára a törölközőt.
-Tiszta szilánk a talpad.
Fordítja kissé oldalra a fejét.
-Már nem is...
Motyogok és átkarolom a térdem. Nem akarom, hogy a lábam bámulja.
-Mibe léptél bele?
-Porcelán kancsóba...
Válaszolok kedvetlenül és feltápászkodok. A szobám felé akarok indulni, de rosszul lépek, összecsuklik a térdem és a földre rogyok. Mérgesen az ajkamba harapok és ökölbe szorítom a kezem.
Pont most, pont itt kell összeesnem?
-Várj, segítek.
Mondja Drake és egy hatalmas nyögés közepedte felkel a földről, mintha nehezére esne felállni. Egy pillanatig csak szédeleg, majd lehajol és felém nyúl.
-Nem kell!
Ütöm el a kezét és leplezve a fájdalmaim felkelek. A térdem remeg és ahogy lépnék újra össze csuklik. Nem esek össze, de a következő pillanatban már Drake karjaiban találom magam.
-Tegyél le!
Kérem félve.
Már így is alig áll a lábán és ha még engem is visz, abból esés lesz.
Mintha meg se hallotta volna, elindul egyenesen előre a szobám felé.
Félúton majdnem elejt, de végül megtartja magát.
-Kitartást, mindjárt ott vagyunk.
Motyogja, majd a lábával berúgja az ajtót.
Az ágyhoz sétál és feltételezem, óvatosnak szánt mozdulattal az ágyba dob. Még észbe se kaphatok, már a takaróért nyúl és gondosan betakar. Vagyis csak akar, mert ahogy előre hajol, kiesik az egyensúlyából és az ágyra esik. Egy pillanatra kiszalad belőlem az összes levegő. Ilyen nehéz lenne egy angyal?
-Drake?
Szólok neki levegőért kapkodva, de csak valami morgást kapok válaszul.
Megpróbálom odébb tolni, de nem sikerül.
-Drake, szállj le rólam!
Kérem, de hiába. Ez bealudt...
Úgy fekszik a hasán, mintha ez lenne a világ leg természetesebb póza, a szárnya pedig úgy áll, mint egy merev halott madárnak. El nem tudom képzelni, hogy tudja így tartani alvás közben.
Drake nagyot sóhajtva a takaróba markol és magához öleli. Most vagy alszik, vagy szórakozik velem.
-Drake!
Suttogok most már mérgesen. A fél teste lelóg az ágyról és kilátszik a segge, mert félig lecsúszott róla a törölköző.
Válaszra se méltat. Nem mozog csak szuszog, a szárnya pedig néha megrándul.
Hát remek, mondhatom... Ha reggel így találnak rá én minimum elásom magam a szégyentől, de mégis mit tudnék csinálni? Mozdítani se tudom, kimászni se tudok alóla ráadásul alszik is. Azt hiszem, jobb lenne, ha hagynám az egészet a francba és megpróbálnék én is aludni kicsit. Megpróbálok kényelmesen elhelyezni és a takaróba fúrom magam.
Én most aludni fogok!