Napok teltek el, és végre finom ételeket kaptam, persze Nigel megmondta, csak azért, hogy gyorsabban gyógyuljak.
A sérüléseim már alig látszanak, néhány helyen még lila foltos vagyok, de ez semmiség ahhoz képest, ami volt.
Hallom az ajtó nyikordulását, és még pár cella nyitódását, aztán közeledő lépteket, és Nigel megjelenik a rácsok előtt, a kezében valami ruhával.
-Eljött az idő.
Nyitja ki az ajtót, és int, hogy menjek ki.
Kisántikálok, és körül nézek.
Az ajtó előtt még néhány ember várakozik, gondolom ők is eladásra kerültek.
-Ezt vedd fel!
Nyomja a kezembe a ruhákat Nigel.
Jobban szemügyre veszem, és ekkor veszem észre, hogy ez még fehérneműnek is kevés lenne. Egy fekete rövid egyberuha, aminek a háta teljesen ki van vágva.
-Miért?
Nézek rá, és elfog a félelem. Ez a ruha semmit se takar, főleg nem a hegeim.
-Azt mondtam vedd fel!
Mordul rám, és elindul a többi ember felé.
-Nem fogom!
Rázom meg a fejem, mire visszafordul.
-Akkor majd segítek!
Vigyorodik el, mire kétségbeesetten nézek rá.
-Nigel, kérlek!
Suttogok elcsukló hangon, az arca pedig egy pillanat alatt megváltozik. A vonásai kisimulnak, és megértést tükröz. Nem kérdezi, hogy miért, csak kikapja a kezemből a ruhát és csendben elindul.
Követem a többieket, de őket Nigel fülkékbe vezeti, átöltözni.
Amíg öltöznek, a ház előtt ülünk, és várunk rájuk.
-Áruld már el nekem, miért nem akarod felvenni azt a ruhát.
Mert akkor kilátszanak azok a rohadt hegek a hátamon és úgy érzem magam mint valami kurva, mi másért nem?
-Miért kellene felvennem?
Kérdezek vissza, mire csak elneveti magát, de nem néz rám.
-Könnyebben eladtalak volna. Nézz magadra, szakadt a ruhád. Az angyalok sokkal jobban veszik azokat az embereket, akik nem néznek ki ilyen rongyosan.
Vonja meg a vállát, aztán feláll. A karomnál fogva magával vonszol, hogy megnézze, végeztek-e már a rabszolgái.
Ahogy meglátom őket, egy pillanatra nyelni se tudok. Arra számítottam, hogy majd olyan fekete ruhákban lesznek, de normális öltözéket kaptak.
Mérgesen, egyben kérdőn nézek Nigelre, aki csak vigyorog.
Végül bilincseket szerel ránk, hogy ne tudjunk elszökni amíg a vásárba visz.
Ahogy kilépünk és elindulunk, egyre kínosabban érzem magam.
Mindenki minket bámul, ahogy a csörgő láncokkal megyünk Nigel után, aki kihúzva magát, büszkén lépked előre.
Végül megérkezünk egy kisebb vásárra, ahol sorra kiköt minket az egyik bódénál.
Én egy harmincas éveiben járó nő és egy bibircsókos férfi között landolok. Nigel komótosan mindenki karjára ragaszt egy cetlit, amin az áll, hogy mennyibe kerülünk.
a fejem az égnek emelem, elég sötét van pedig süt a nap. Ekkor veszem csak észre, hogy még csomó emelet van fölöttünk, ahol további bódék állnak, és angyalok röpködnek közöttük.
Körül nézek, a velünk egy szinten lévő bódékra, és ekkor veszem csak észre, hogy itt nem gyümölcsöket, és hasonlókat árulnak, hanem fegyvereket és embereket.
Szúrósan nézek Nigel felé. Mégis hova hozott minket? Ez leginkább hasonlít feketepiacra, minthogy valami zsibvásárra.
Az egyik sarkon hajléktalan hibridek kéregetnek, és ekkor tűnik fel, hogy itt nem a leg bíztatóbb alakok járkálnak. Bőrkabátos angyalok, harci sérülésekkel, vagy páncélos katonák, rossz arcú nemesekkel. Lehet, hogy szintek szerint osztják be a vásárt, és ez a legalacsonyabb?
A karomra pillantok, és két számot olvasok le. 19, és valami ismeretlen jelzést. Most komolyan tizenkilenc mit tudom én mibe kerülök, amikor a fekete szárnyútól hatért se akart megvenni?
Az egyik angyal megáll a mellettem ülő férfi előtt, és végig tapogatja, aztán megvizsgálja, milyen állapotban van. Na, ha engem is így meg akarnak vizsgálni, biztos vagyok benne, hogy nem fognak megvenni, mert minimum lerúgom a fejüket.
Az angyal Nigellel alkudozik, végül elviszi a férfit.
A bódé és közöttem most egy üres lyuk tátong, de nem tudok odébb csúszni a láncok miatt.
Vagy negyedórát ülünk, a lábam pedig kezd zsibbadni, amikor egy kövér angyal megáll előttem.
Felnézek rá, és csak nagyon kicsi tart vissza attól, hogy elnevessem magam. Olyan gömbölyű, hogy csodálom, ha tud repülni.
Hatalmas tokája van, és kopasz feje. A haja feltételezhetőleg még réges-régen szőke volt, mert a szárnyai is olyan színűek. Az egyik kezét a zakójába pihenteti, de kilátszanak a hurkás ujjai, amin minimum öt gyűrű szorong.
Apró fekete szemeivel méreget, én meg próbálok minél ellenségesebben nézni. Lehet, hogy jobb dolgom lenne nála, de akkor se akarok egy szárnyas labdához kerülni.
Szerencsére lassú léptekkel végigsétál a soron, mindenkit alaposan feltérképezve, de aztán megindul visszafelé. Egyenesen a szemembe néz, mire kétségbeesetten Nigel felé kapom a fejem. Ő csak vigyorogva bámul vissza, amitől képes lennék megfojtani.
A kövér angyal végül megáll előttem, és Nigelre néz.
-Ez mennyibe kerül?
Kérdezi, mintha nem lenne a karomra ragasztva egy cetli.
Azt, hogy nem ez hanem ő már meg se említem neki. Komolyan mondom, azt hittem, nemes létére tudja, hogy az emberek nem tárgyak...
Nigel önelégülten mosolyogva felkel a bódé mögül, és mellém lép.
-Ő itt kérlek szépen. -Teszi a vállamra a kezét. - Tizenkilenc dorin.
Mondja, mire a dagadt elégedetlenül morog.
-Na, mi van sokallod?
Horkanok fel gúnyosan.
-Nyugi, én is, mert nem érek annyit. Hatért se akart megvenni.
Nézek fel diadalmasan Nigelre, aki összepréseli a száját, de nem néz rám. A szorítása a vállamon erősödik, de nem kiáltok fel, csendben tűröm.
A dagadt egy pillanatig szóhoz se jut, aztán elneveti magát.
-Hogy felvágták a nyelvét... Nem neveltétek meg?
Néz Nigelre, aki már éppen nyitná a száját, de megelőzöm.
-Oh, dehogy nem! Fellógattak, és addig ütöttek ostorral, amíg el nem ájultam.
Nézek az angyalra, Nigel pedig szinte már belém mélyeszti a körmeit.
-És ennek ellenére ilyen merész vagy? Nagyon együgyű lehetsz...
Veti oda a dagadt, Nigel pedig gúnyosan felnevet. Őszintén fogalmam sincs, erre mit reagálhatnék, nem gondoltam volna, hogy így vissza fog vágni.
-Nem az. Okos kis bestia, igaz?
Rázza meg a vállam, aztán elenged.
-Gondolkodtam is, hogy harmincért adjam-e el, de mégiscsak túl fiatal.
-Igaz.
Morogja a dagadt, aztán a bódéhoz csoszog.
Még pár szót vált Nigellel, aki bólogat, aztán elém lép. Átadja a láncaimat az angyal dagadt kezébe, mire tehetetlenül nézek rá.
-Ezt nem hagyhatod!
Artikulálok hangtalanul, de csak elneveti magát, és még egy férfit és egy nőt átad a dagadt angyalnak.
Az fizet, és minden ellenkezésemre maga után vonszol. A másik két ember csak csöndben engedelmesen megy utána, látszik rajtuk, hogy ők is a jobb életben reménykednek. Ahogy ellenkezek, észreveszem, hogy a csuklóm kezd kicsúszni a bilincsből. Ha egy kicsit jobban összehúzom a kezem, simán kiszabadulhatok.
A szívem hevesebben kezd verni, ahogy az egyik kezemet kiszabadítom. A dagadt angyalra sandítok, de észre se vesz. A másik kezemet is kiszabadítom, és óvatosan a földre rakom a bilincseket. Megyek még utánuk egy kicsit, nehogy észre vegye, hogy már csak két ember követi, aztán villámgyorsan megfordulok, és sietős léptekkel elindulok. Most már senki se fog keresni, úgyhogy simán megszökhetek. Megkeresem Sosiék házát, segít kijutni a falon túlra, kiszabadítom a lányát, és végre hazaérek. Haza Mairennhez.
Az angyalokat kerülgetve futok és szinte sírni tudnék örömömben. El se hiszem, hogy szabad vagyok. Vigyorgok.
-Picúr?
Hallom, mire lefagy az arcomról a vigyor, és a hang felé fordulok.
Nigel engem bámul a bódé mögül, döbbent tekintettel. Ekkor esik le, hogy pont a vele szemközti oldalon rohantam. Nem csoda, hogy kiszúrt. Egy pillanatig csak bámuljuk egymást, aztán szó nélkül tovább futok, persze hiába.
A szemem sarkából látom, ahogy átugrik a bódén, és utánam rohan.
Pár másodpercen belül pedig már magához szorít.
-Te, meg mit keresel itt?
Kérdezi, és a bódé felé vonszol. Hiába sikítok, és ellenkezek, senki se figyel.
-Megszöktem.
Sziszegek, mire elneveti magát.
-Miért nem lepődök meg...
Csóválja a fejét, kinyit egy kisebb fiókot aztán köteleket vesz elő belőle.
-Legalább tud róla?
Kérdezi.
-Dehogyis...
Morgok, és megpróbálom kiszabadítani magam a szorításából.
-Most meg mit csinálsz?
Nézek rá ijedten, miközben megkötözi a kezeimet.
-Eladlak még egyszer.
Vigyorog, és rögzíti a köteleket a földhöz.
-Mi?!
Kiáltok fel.
-Ezt nem teheted!
-Miért ne? Jó kis bizniszt csinálsz nekem.
Vonja meg a vállát, aztán a szemembe néz, és közelebb hajol.
Fancsali képpel bámulok rá, és szerintem, ha nem lenne kikötve a kezem, pofon csapnám. Végül is nekem már tökmindegy, ha elad, már nem tud megbüntetni.
-Ne nézz már így.
Röhögi el magát.
-Figyelj, üzletet ajánlok. Ha napnyugtáig keresek rajtad száz dorint, szabadon engedlek, sőt! Én magam foglak hazavinni. Ha nem, eladlak, egy olyan személynek, akitől hétszentség, hogy nem fogsz tudni megszökni.
Folytatja, és a válaszomat várja.
Egy pillanatig csak ülök. Lehetetlen, hogy napnyugtáig száz dorint keressen. Ahhoz minimum hatszor el kéne adnia.
-És mi van, ha nem jövök vissza?
Nézek rá szúrósan. Nem fogok a kezére játszani, ráadásul úgy, hogy nem is kapok belőle semmit.
-Vissza fogsz jönni.
Vigyorodik el.
-Miért vagy benne olyan biztos?
-A szabadságod a tét.
Vágja rá.
Fú, úgy utálom ezt az alakot. Biztos vagyok benne, hogy tudja, milyen fontos ez nekem, és így biztos, hogy belemegyek. Nem hiszem el...
-Honnan tudom, hogy nem vágsz át?
-Nem szoktam megszegni az ígéreteim.
Egy pillanatig csak az arcát fürkészem. Keresek valamit, bármit, ami elárulhatná, hogy hazudik, de a szemei őszinték.
-Na jó...
Sóhajtok fel, és lehajtom a fejem.
-Legyen.
Morgok, mire elégedetten elvigyorodik, és megveregeti a vállam.
-Tudtam, hogy okos vagy.
A kezemhez nyúl, és lazít a kötéseken. Épp csak annyira, hogy ne legyen feltűnő, de könnyen ki tudjam húzni a kezeim. Most is simán el tudnék futni, de nem teszem. Utolérne még mielőtt kettőt pislognék.
-De ehhez az kell, hogy a legjobb formádat nyújtsd.
Kacsint, és visszaül a bódé mögé.
Nem reagálok rá, csak ülök, és várok.
Percek múlva feltűnik egy sebhelyes angyal nő és egyenesen felénk tart. Sötétvörös haja kontyba van fogva, a szemei padlizsánlilák, a tekintete pedig tiszteletet parancsoló. A testét páncél fedi, és lassan megáll előttünk.
Őszintén, fogalmam sincs, miért mindenki minket szúr ki, amikor van itt még sok emberkereskedő, de nem baj. Minél előbb végzek, annál előbb szabadulok.
A nő egy rideg mosollyal biccent Nigel felé, aztán észre se véve engem, a férfiakat méregeti.
-Elnézést!
Köhhintek, mire felkapja a fejét, és kérdőn rám néz.
-Nem akarsz inkább engem megvenni? Én Terepvadász voltam, és értek a harcművészethez.
Próbálkozok, mire a nő vonásai ellágyulnak, és elmosolyodik. Most már közel se látszik olyan vérengzőnek.
-Te, emberlány?
Kérdezi, de továbbra se közelít.
-Igen, én!
Húzom ki magam, mire Nigel elmosolyodik.
-Nagyon ügyes... Mennyit kapsz ezért?
Kérdezi, és csípőre teszi a kezét.
-Mi?! Miért?
Kérdeztem értetlenül, őszintén tényleg nem tudom miről beszél.
-Biztos vagyok benne, hogy magadtól nem akarnád eladatni magad.
Néz végül Nigelre, aki csak megvonja a vállát, mint aki nem tud semmit.
-Dehogyis nem! Annál, amit náluk kaptam, már csak jobb lehet.
Próbálkozok.
-Bántottak?
Ráncolja össze a szemöldökét a nő, mire alig láthatóan bólintok.
-Miért?
Kérdezi, de még mielőtt válaszolhatnék Nigel megelőz.
-Pontosan ezért. Nem képes befogni, és szökős.
Morogja, mire a nő csak elneveti magát.
-Hát jó, akkor sok sikert. Remélem hamar új gazdára találsz.
Mondja, és továbbáll.
Nigel csak egy gyilkos pillantást vet rám.
-Megtudhatnám, mi a fasz volt ez?
Kérdezi idegesen.
-Azt akarom, hogy minél előbb eladjanak.
-Akkor pofa be, ha pedig meg akarnak venni, nézz csábosan vagy szomorú szemekkel. Érted?
Fordul felém, mire dühösen az ajkamba harapok. Kedvem lenne visszavágni neki, de nem lehet, ezért csak bólintok egyet.
-Helyes.
Sóhajt fel és visszaül a helyére.
Nem sokkal később jön még egy nő, aki sikeresen meg is vesz, persze elszökök tőle, vissza Nigelhez. Megdicsér, mint egy kutyát, aztán újra és újra kiköt.
A nap vészesen telik, és még mindig nem sikerült összeszednem a kért összeget. Megkérdeztem Nigelt, mi lenne, ha kicsit felemelné az áram, de erre csak azt válaszolta, hogy szó se lehet róla.
Néhányszor el kellett bújnom a bódé mögé, mert a vásárlók visszajöttek reklamálni, hogy elszöktem. Persze Nigel csak vonogatta a vállát, és úgy csinált, mintha semmiről se tudna.
Végül sikeresen összeszedtem a kért összeget, még idő előtt.
-Hé! Most meg mit csinálsz?
Kiáltok fel, miközben Nigel újra kikötöz.
Már csak én és egy férfi maradtunk.
-Még van pár óránk a napnyugtáig. Addig miért ne adhatnálak el még párszor?
Kérdezi vigyorogva, mire mérgesen kitépem a kezem a kötelek közül, és felé ütök. Elkapja, és csak elneveti magát.
-Te szemét! Nem ebben egyeztünk meg!
Sziszegek, miközben visszarögzíti a kezem.
-Abban egyeztünk meg, hogy keresek rajtad száz dorint, nem? Azt már nem mondtam, mi van, ha végzel napnyugta előtt.
Néz rám olyan tekintettel, mintha neki lenne igaza.
-De ez nem ér!
-Szabadság.
Kacsint egyet válaszul, emlékeztetve, hogy ha engedelmes leszek, szabadon enged.
-Utállak!
Sziszegek, és mérgesen leülök a porba.
-Tudom, Picúr.
Vigyorog, miközben ő is elfoglalja a helyét. Kedvem lenne kirúgni alóla a széket, de nem ér el odáig a lábam.
-Jóestét!
Köszön egy lágy hang, mire felnézek.
Egy szőke hajú, narancssárga szemű és fekete szárnyú hibrid nő áll meg a bódé előtt. Fehér ruha van rajta, fekete szegéllyel, és egy narancssárga övvel. A kezén pedig egy fekete drágaköves karkötőt visel.
Nigel biccent, és elmosolyodik.
-Miben szolgálhatok?
Kérdezi.
-Nyitva vannak még?
Tudakolja a nő.
-Persze, de nemsokára pakolok.
-Tudja, olyan embert keresek, aki jól bírja a házimunkát, még nem olyan öreg, és nem fogyaszt sokat.
Mondja, aztán Nigellel együtt rám néz.
-Talán ő jó lenne.
Jegyzi meg, rám mutatva.
-Szó sem lehet róla!
Csattanok fel. Most a tőlem telhető leg bunkóbban kell viselkednem, ha nem akarom, hogy még egyszer eladjanak. Elegem van már abból, hogy Nigel folyton kihasznál.
-Mi?
Húzza fel megrökönyödve a szemöldökét a hibrid.
-Jól hallottad, korcs! Vagy talán süket vagy? Az én munkám az volt, hogy angyalokat öljek, nem pedig holmi padlósikálás! Le lehet kopni, van itt még rajtam kívül más is!
Mosolygok diadalmasan, de kerülöm Nigel tekintetét.
-Micsoda szemtelen kis emberfajzat!
Húzza fel az orrát a hibrid, és rám rúgja a port.
-Azért na!
Kiáltok fel sértetten, és felnézek a nőre.
-Elnézést!
Emeli fel a hangját, és Nigelre néz.
-Hm?
-Megpofozhatom?
Kérdezi, mire Nigelre nézek a tekintetemmel nem-et sugározva, de ő csak unottan megvonja a vállát.
-Csak nyugodtan.
Válaszol, mire a nő lekever nekem egy pofont. Persze közel sem akkorát, mint Nigel anyja volt, de még így is csíp az arcom.
Mérgesen a nőre nézek, és szép tagoltan, hogy megértse, elkezdem.:
-A kurva anyád!
Nigel egy pillanatra olyan hangot ad ki, mint aki megpróbálja visszatartani a röhögést, mire mindketten felé nézünk. Tényleg mosolyok.
-Sajnálom asszonyom, ez elég neveletlen, de a másik egy csendes fajta.
Bök a fejével a férfi felé, aki csak csöndben, lehajtott fejjel ül.
A nő odalép elé, felemeli a fejét, megvizsgálja, mintha meg akarna győződni róla, hogy tényleg csöndes. A férfi csak szó nélkül tűri, aztán a hibrid lepillant a karjára.
-De nekem nincs huszonöt dorinom...
-Mi?!
Kiáltok fel, és vádlón Nigelre nézek.
-Ő huszonötbe kerül, én meg csak tizenkilencbe?!
-Ha továbbra is így locsogsz, még jobban leértékellek.
Veti oda nekem, az arca pedig kifejezéstelen.
-Mennyi van magánál?
Kérdezi aztán a hibridhez fordulva.
-Csak húsz...
Válaszol, az mire Nigel összecsapja a tenyerét.
-Elviheti annyiért is, kárpótlásul a kellemetlenségekért.
Mondja, mire a nő elmosolyodik, Nigel pedig átadja neki a férfit.
Lassan eltűnnek a tömegben, én meg izgatottan Nigelre nézek. Eladta az utolsó embert is, úgyhogy most már végre elenged!
-Megtudhatnám mi volt ez?
Kérdezi miközben próbálja elrejteni a mosolyát.
-Nem fogsz több bőrt lehúzni rólam!
Mondom, mire csak elneveti magát.
-Mindig meg tudsz lepni.
Ingatja a fejét, és visszaül a bódé mögé.
-Mégis mit csinálsz?
Nézek rá mérgesen.
-Minek tűnik? Várom a vevőket.
-De...Megígérted, hogy...
-Lement már a nap?
Vág közbe, és a szemembe néz.
-Nem, de eladtad az utolsó embert is... Most már hazavihetnél.
-És akkor te mi vagy? Te vagy az utolsó.
A kijelentésére elkomorulok, és legszívesebben elsírnám magam. Megígérte, hogy visszavisz, és a nap is mindjárt lemegy. Nem értem, mire vár még.
-Nálunk hivatalosan két óra múlva lesz napnyugta, addig még várunk.
Folytatja, és rám néz, de kerülöm a tekintetét. A hajam mögé bújok, hogy még véletlenül se láthassa az arcom.
-Mire? Senki se fog tudni megvenni.
Morgok mérgesen és ökölbe szorítom a kezem.
-Ne csináld már ezt, a szavamat adtam, hogy visszaviszlek, nem? Akkor meg ne durcizz.
-De két óra alatt elpusztulok az unalomtól!
-Nem fogsz.
-És mi van, ha nem tudok majd megszökni, hm?
Nézek rá mérgesen, mire csak megvonja a vállát.
-Akkor meg fogsz később. Ha eltalálsz a házunkig, várj ott, és hazaviszlek.
-És ha nem fogok tudni?
-Biztos vagyok benne, hogy meg tudsz. Ügyes emberlány vagy.
Mosolyodik el bíztatóul, de csak egy gyilkos pillantással viszonzom, aztán nekidőlök a bódénak. Ha már itt kell várnom két órát a szabadulásomig, alszom, hogy gyorsabban teljen az idő. Vagyis csak akarok, mert nem jön álom a szememre. Túl izgatott vagyok, szinte el se tudom hinni, hogy nemsokára szabad leszek!
Az angyalokat bámulom, ahogy elsétálnak előttem, és várom, hogy lemenjen a nap.
Már vagy fél órája ülök a földön, amikor a tömegből kiszúrok valakit. Nincs olyan messze, de valamiért megakad rajta a szemem. Kitűnik a tömegből, egyszerre néz ki főnemesnek és bűnözőnek. Hatalmas drapp szárnyai vannak, a tollai vége pedig fekete. A szárnya végére viszont az egész elfeketült, mintha megégett volna. Ha nem lenne ilyen magas, simán azt hinném, hogy korcs, de nem az. Nemes ruhában van, de a haja egyáltalán nincs jólfésülve. Hirtelen rám pillant, és megakad a tekintete. Bámuljuk egymást egy másodpercig, aztán elkapom a tekintetem, és a bódé mögé húzódok. Az kéne még csak, hogy még egyszer megvegyenek.
Nigelre nézek, aki ugyanúgy az alakot bámulja.
Az lassan közelebb jön, és ekkor veszem észre, hogy még két angyal van vele.
-Csá, Nigel!
Köszön rá hanyagul, kezet fognak aztán rám néz. A szemei olyanok, mint a rókáé. Sunyi.
-Szia, haver, mi járatban erre?
Kérdezi Nigel, és felkel a helyéről. Ezek, ezek szerint ismerik egymást? Az már nekem régen nem jó...
-Semmi különös, csak gondoltam, körül nézek.
Biccent felém.
A hajam tincsekben áll a piszoktól és a zsírtól, a ruhám szétszakadt, és el se akarom képzelni, milyen nyúzott fejem lehet. Már vagy hetek óta nem is fürödtem... Fogalmam sincs mit akar, ilyen kinézettel. Jó, mondjuk a többi angyal is simán megvett...
-Én nem vagyok eladó!
Fordítom komolyra a szót.
-Nem?
Húzza fel az egyik szemöldökét az angyal, aztán kicsit közelebb hajol.
-Akkor miért vagy kikötve? Nem, jobbat kérdezek. Miért van rajtad árcédula?
Kérdezi.
Nem tudok válaszolni, a tekintete belém folytja a szót. Azok a jégkék szemek... Úgy néz rám, mintha valami rosszat mondtam volna, az írisze széle pedig körben fekete. Ilyet még egy angyalnál se láttam. Segély kérően Nigelre nézek.
-Velem akar maradni.
Vigyorog.
-Nem is!
Kiáltok fel mérgesen.
-Akkor miért nem akarod, hogy megvegyenek?
Kérdezi, pedig tudja.
-Azért mert...
Elhallgatok. Mégis, hogy mondjam meg neki, hogy akkor leszek szabad úgy, hogy a másik három angyal ne fogjon gyanút?
-Utállak!
Kiáltok fel kis hallgatás után, mire Nigel felszisszen, a kék szemű pedig elröhögi magát.
-Huhú, Nigel, nem nevelted meg?
Kérdezi, aztán fejcsóválva rám néz.
-Na, akkor majd én...
Vigyorog.
-Mi? Nem!
Kiáltok fel, és amennyire csak tudok, hátrébb húzódok.
-Szó sincs róla, de nem ért a szóból. Se semmi másból.
Dünnyögi Nigel, és a bódéra támaszkodik.
-De ha meg akarod venni, fizesd ki az árát.
Tér a lényegre, engem meg csak nagyon kicsi tart vissza attól, hogy felugorjak, és felpofozzam. Mégis, hogy lehet ilyen bunkó? Megígérte, hogy hazavisz, közben meg arra játszik, hogy eladjon.
A kék szemű kiskutya szemekkel Nigelre néz.
-Nem adnád oda ingyen? Mint barát a barátnak?
Kérdezi.
-Őt nem. Értékesebb ennél.
Kacsint rám Nigel, de én csak gyilkos tekintettel bámulok rá. Ha így folytatja, sose leszek szabad.
-Kár.
Biggyeszti le a száját a kék szemű, aztán visszanéz rám.
-Pedig úgy megvennélek.
Folytatja, mire felé rúgok. Elég nehéz úgy, hogy a kezem a földhöz van rögzítve.
-Ha kifizeted, megkapod.
Veti oda unottan Nigel, mire a kékszemű a bódéra támaszkodik.
-Na ide figyelj!
Csattanok fel, mire mindketten rám néznek.
-Én nem valami olcsó ribanc vagyok, akit meg lehet venni, oké?! Elegem van már abból, hogy olyan nagy a pofátok, és olyan nagyra vagytok magatokkal... Én is simán érek annyit, mint egy angyal, sőt szerintem több érzelem szorult belém, mint belétek, girhes madarakba, el se tudjátok képzelni, milyen borzasztó érzés is belegondolni, hogy most engem árusítanak ki, mint egy zoknit, úgyhogy le lehet szállni rólam, és békén hagyni!
Ahogy elhallgatok már meg is bánom, hogy ezt kimondtam. Nigel döbbenten néz rám, a kék szemű meg olyan szúrósan, hogy szinte átdöf a tekintetével. Oké, lehet, hogy megbántottam őket a girhes galambos dologgal, meg a többivel, de akkor se akarom, hogy ilyen lekezelők legyenek, és újra eladjon.
-Picúr!
Szól rám hitetlenkedve Nigel, aztán elneveti magát.
A kék szemű unottan felém fordítja a fejét, de a tekintete nevet.
-Beragasszam a szád?
Kérdezte, amivel sikerült elhallgattatnia. Olyan hidegen kérdezte, hogy a torkomon akadt a szó. Fogalmam sincs miért, de meg se merek mukkanni.
-Tizenkilencbe kerül.
Morogja Nigel, amitől megkönnyebbülten felsóhajtok. Az árból legalább nem enged.
-Tizenhat?
Nigel csak megrázza a fejét.
-Tizenhétnél többet nem adok érte.
-Ebben az esetben. -Áll fel Nigel, és ő is a bódéra támaszkodik. -Én meg nem adom el neked. Ennyire egyszerű.
Fejezi be a mondatot, és rám néz. Hálásan nézek vissza rá.
-Ne már Nigel!
Csattan fel a másik.
Ő csak megvonja a vállát, mintha azt mondaná, ez van haver, és mögém lép.
-Arra is gondoltam, hogy huszonötért adom el, szóval így is már ár alatt van.
A kék szemű csak elneveti magát, és elém sétál. Nigel védelmezően a vállamat fogja. Így olyan érzésem támad, mintha megvédene, és nem eshet semmi bajom. Mintha azt mondaná, hogy úgyse foglak eladni.
-De még felvihetem az árát.
Folytatja, mire a kék szemű felmordul.
-Talán még annyiért is megvennélek.
Nem válaszolok, csak elfordítom a fejem, és inkább a tömeget bámulom. Minél bunkóbbnak mutatom magam, annál kevésbe fognak megvenni...Remélem.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy a kék szemű előttem áll, mire ellenségesen felnézek rá. Végigmér, a szeme pedig csillog. A tekintete olyan átható és szelíd, mintha nem egy angyal állna előttem. Egyáltalán nem látszik dühösnek, inkább kihívó.
Nigel eloldozza a köteleim, aztán átadja a kékszeműnek. Ijedten nézek rá. Nem ebben egyeztünk meg!
-Hát, azt hiszem, itt az idő, hogy búcsút mondjak.
Húzza ki magát, a kezeit pedig a háta mögé kulcsolja.
-Legyél jó, Picúr.
Folytatja, de nem válaszolok.
Némán bámulom a piszkos földet, és próbálom elfojtani a könnyeim.
A kék szemű elém lép, és eloldozza a köteleim. A kezeim szabaddá vállnak, a köteleket pedig átnyújtja Nigelnek. Nem értem, miért csinálta, ez nem vall az angyalokra. Olyan érzés árad szét bennem, mintha szabad lennék, de nem tudok elfutni. Még mielőtt bármit is tehetnék, átkarolja a derekamat. Egy pillanatra megfagy bennem a levegő. Még soha senki nem fogott meg így. Ha a keze kicsit lejjebb vándorolna, találkozna a hátsómmal. Ez már most rosszul kezdődik.
-Akkor áll az alku?
Kérdezi, Nigel pedig bólint.
Várjunk csak... Milyen alku? Lemaradtam valamiről? Jó, mondjuk amúgy se figyeltem nagyon a beszélgetésüket, lehet akkor egyeztek meg valamiben. Csak remélni tudom, hogy nem én vagyok az alku tárgya...
-Akkor majd én megtanítom a tiszteletre.
Vigyorodik el, és köszönés képen biccent.
Elindul, engem is magával húzva, de nincs kedvem ellenkezni. Elegem van már mindenből...
-Hé, Drake!
Szól utánunk Nigel, mire a kékszemű hátranéz a válla felett.
-De ha egy hajszála is meggörbül, saját kezűleg foglak kibelezni.
Folytatja, Drake pedig csak elneveti magát.
-Nyugi, jó kezekben lesz.
Mondja, a hüvelyk ujjával pedig megsimítja a derekam. Felkapom a fejem. Mégis mi a francot csinál ez?