Az emlékek könnyen átverhetik az embert - mutathatják a múltat jobbnak és rosszabbnak is annál, amilyen valójában volt.
-Oliver Bowden-
Nastya
A testedzés hasznos,kikapcsol és feltölt.Eltereli a gondolataidat és levezeti a felesleges energiádat.Vagy legalább is az átlagos embereknél ez az edzés hatása,azonban nálam csak még gyorsabban száguldoztak a gondolatok,amelyeket épp próbáltam lecsitítani.Az újra és újra felugráló képek rengetege teljesen gúzsba köti elmém és alig látok ki mögülük.Emlékek sokasága rohan meg én pedig mintha fejbe vágtak volna térdelek le a még mindig himbálózó bokszzsák előtt. Tudom mi történik,volt már ilyen párszor,ez a jele annak,hogy túl régóta vagyok ébren,kezdenek felszínre törni a kimosott emlékek és érzelmek.Zihálva megpróbálok felállni,de mintha ülnének a mellkasomon,a gyomrom tejesen összeszűkült és nyelni is alig tudok. Fogalmam sincs mit is kéne kezdenem magammal,a Hydránál ezek a bizonyos 'rohamok' csak a szálláson jelentkeztek eddig.Ilyenkor mindig egy csapat orvos rontott be a szobába,ahol éppen tartózkodtam és a vége mindig az volt,hogy kiütöttek és a villamosszékben ébredtem fel. Senki nem akarta,hogy a kedvenc bábjuk öntudatára ébredjen és elkezdjen szembe menni a kapott parancsokkal,ezért amint elkezdtek jelentkezni a 'tünetek' már mindenki tudta mi a tennivaló.Nekem pedig egy idő után se energiám sem pedig lélekjelenlétem nem volt harcolni az újabb és újabb agymosás ellen.
Most viszont elemi erővel nehezedett rám minden,kezdtek visszajönni az érzelmek,végre nem voltam teljesen üres.A bűntudat és a kételkedés gyűrtek először padlóra,az a rengeteg áldozat és a családjuk,úristen mit tettem?!? Csak úgy villognak előttem az arcok,lehunyom a szemem,de úgy sem jobb,vért átok, sok vért,rengeteget,teljesen elborít.Tetőtől talpig mindenem csupa vörös és nem tudom lekaparni sem,már szinte hisztérikusan dörzsölöm a kezem,amikor valaki megszólal.Csodálatos nemde?-visszhangzik egy férfi hang,forgatom a fejem,de a szobában rajtam kívül nincs senki,ez az én fejemben van esik le.A hanghoz most már kép is társul,ahogyan egy ősz hajú kissé már pocakos férfi megáll egy hozzám hasonló lány mellett,végigméri és elismerően bólint 'Ő lesz az új nemzedék,egy darab,de mégis egész' beszél hangosan és szinte érzem,ahogyan a kezét a vállamra teszi. 'Üdvözöllek Inferno' suttogja és szavait üdvrivalgás követi,nem én tapsolok,engem tapsolnak,az a lány én vagyok.
És akkor mintha elzárták volna a csapot az emlékhalmaz eltűnik.Az elmém kitisztul a légzésem pedig lelassul,vége van-sóhajtok egy hatalmasat és szemeimet még lehunyva tartom egy picit,amíg sikerül megemésztenem a látottakat.Óvatosan felállok,kezdenek visszatérni az érzékeim,de még nem vagyok száz százalékos.Sejtettem,hogy itt nem fogom sokáig húzni és ez most igazolódott is,csak az sajnálom,hogy ilyen hamar kell búcsút mondanom a szabadság egyetlen kis szikrájának.Azonban akármennyire is satnyán éreztem magam muszáj volt összeszednem magam.Nyugodt környezet ide vagy oda még mindig az ellenség terepén voltam,ahol egy cseppnyi gyengeség is végzetes lehet.
A tőlem telhető leggyorsabb sebességgel indultam meg a terem másik felébe,mivel úgy döntöttem ennyi kínzás elég volt mára a testemnek,plusz el akartam tűnni erről a helyről minél előbb.Már meg is volt a terv a fejemben,egyszerűen csak távozok az épületből,mintha én is egy itt dolgozó lennék,közben meg majd erősen szorítok,hogy éppen senki ne figyeljen a biztonsági kamerákon keresztül.Tudom elég hiányos és elég sok sebből vérzik,de most per pillanat ez a legépkézlábabb elképzelés,ami szóba jöhet tekintve az állapotomat és a rettenetes fejfájásomat.
Azonban minden reményemet a szökésről keresztbe húzza egy alacsony,vörös nő,amint belép az ajtón.Elég zabosnak tűnik első ránézésre,mondjuk valamilyen szinten együtt tudok érezni vele,én is ilyen szokta lenni,amikor valaki elver a ringben.Csak kettőnk között az a különbség,hogy én tudom,hogy meg tudom verni az előttem felsorakoztatott legjobb katonákat,akik azt hiszik egy padlóra küldés után,hogy esélyem sincs ellenük.De a kis orosz viszont azt hiszi,hogy tényleg van sansza,hogy leverjen engem,talán akkor hinném el,hogy képes rá ha egyenlő szintről indulnánk,de így.Magasan felette állok mint tapasztalatban,mint pedig erőben,tudom,hogy kiegyenlítetlen lesz a küzdelem,amire most készül,hiszen mi másért lenne itt ha nem azért,hogy visszavágót követeljen. Jót szórakoztam magamban,amíg elért az ajtótól hozzám-derűs voltam attól,hogy egy Özvegy azt hiszi meg tud verni a saját játszmámban, de egyben tetszett az,hogy puszta felindulásból csörtetett le hozzám és nem maradt egy székben kuksolva, hallgatva a bezárásom részleteinek kidolgozását.
Megáll előttem és,hogy a szemembe tudjon nézni kicsit hátra kell hajtania a fejét,ami szintén kicsit ironikus,mindig olyan tekintélyt parancsoló a megjelenése a magabiztos járásával és a fekete szerkójával,de most,hogy vagy 15 centivel magasabb vagyok nála már valahogy nem annyira felsőbbrendű.Most inkább én érzem magam nyeregben,hiszen ő jött ide hozzám .
-Visszavágó?-kérdezni meg egyenesen,mindenféle kertelés nélkül.Szemöldököm felszalad karjaimat pedig egyből keresztbe fonom a mellkasom előtt,nálam van az előny és ezt jó is ha ezzel tisztába kerül.
-Mi előnyöm származik nekem abból,ha megint elverlek?Legutóbb se voltál kihívás.-köpöm oda neki a szavakat
-Gondoltam kiélnéd magad egy kicsit a közelharcban-fonta ő is keresztbe a karjait mellkasa előtt
Jól gondolta,hogy vevő leszek a kis ajánlatára csak hát mégsem adhattam be a derekam egyből, túl büszke vagyok hozzá,hogy ne kelljen könyörögnie egy kicsit.Ránéztem és láttam felvillanni a szemében a siker szikráját,gonosz mosolyra húztam a számat és már kezdtem sajnálni.Nem tudja mibe mászott bele, hiszen attól,hogy most nem a csatatéren voltunk még nem fogom egy cseppet sem kímélni.
&&&&
-Elég!-visszhangzik egy hang valahonnan a szoba másik feléből
Fújtatva engedek a szorításomon és engedem ki a lábaim közül Natashát.Ő egy hatalmas nagy lélegzetvétellel gördül arrébb és erős köhögés tör fel a torkából.Én is a hasamra fordulok és onnan nyomom fel magam.
-Normális vagy?!?-harsan fel ismét egy ordítás,de most már közelebbről.ÓÓ remélem ez nem nekem szólt,mert most,hogy már fel vagyok piszkálva egy pillanat alatt felkenem a falra,ha kekeckedni mer.-Neked beszélek barna!-ugat tovább én pedig akármennyire is szeretném nem tudom figyelmen kívül hagyni,ezért lassan és komótosan a csörtető férfi felé fordítom a fejem.
-Mivan?
-Majdnem megölted az van!-kiabál ismét nekem meg már lassan agyérgörcsöt kapok
-Figyelj nem tudom melyik lyukból szalasztottak-kezdem el szájbarágósan mesélni a mondókámat csöpögő gúnnyal a hangomban-,de felénk egy mérkőzés akkor ér véget ha az egyik fél feladja.-lépek közelebb Sólyomszemhez és rábökök a mellkasára-és ő nem adta fel
-Azt hittem legalább most lesz benned egy kis kihívás-nézek a még mindig négykézláb köhögő vörös felé-tévedtem-köpöm oda neki fölényesen és azzal elindulok kifele
Fura volt,hogy egy profi bérgyilkosnőt,vagy legalábbis akit annak állítanak ilyen könnyű leverni.Egészen addig azt hitték,hogy ő a legjobb,amíg egy még nála is felette álló ember meg nem jelenik és le nem alázza a porba.Most Natashával is ez történt,sokáig magaslaton volt és elhitte,hogy jó,most pedig itt vagyok én és bebizonyítom neki,hogy teljesen értéktelen mellettem.Nem szereti ha a tény az arcába van dörgölve ezt az imént tanúsította is,viszont ha valóban olyan ügyes amilyennek mondják most majd magához ér és 120 százalékot fog nyújtani.
Viszont az elgondolkoztató,hogy milyen gyorsan fölé tudtam kerekedni.Még csak nem is küzdöttem teljes erőmből,a Hyda programjába bekerülő újoncoknál harcoltam ennyire laposan. Mi lett volna ha a felnevelt csemetéimmel jelenek meg a toronynál-játszom el a gondolattal- még csak a kisujjamat sem kellett volna megmozdítanom.Már a régi kiképzőprogramok sem a régiek,túlságosan földhöz ragadt mindegyik,nem haladnak a korral és ez meg is látszik az embereiken.
Egy hatalmas sóhajtással zártam le az egész eszmefuttatásomat,már nincs értelme a múltban ragadt dolgokon fantáziálni,azok már elmúltak és most itt vagyok.Az időt nem lehet visszaforgatni,lelassítani vagy akár megállítani,ha akarjuk ha nem halad folyamatosan előre vagy velünk vagy pedig nélkülünk.
Azonban amint kiléptem az edzőteremből ismét kezdődött a jól ismert nóta elölről-Merre induljak el?-vicces,hogy még ennyi bolyongás után sem ismerem ki magam.Röhöghetnékem támadt hirtelen a helyzet abszurditásától-ismét itt állok a labirintus bejártánál és még senki sem érkezett mellém,aki utat mutathatna.És kössük le most a valaki alatt az egyik bosszúállót értem-hogy van az,hogy 2 hétig egy cellába zárva őriztettek,de amikor kiszabadulok és teljesen egyedül járkálok fel-alá a toronyban nincsen senki,aki figyelne rám.Hozzáteszem mindezzel nem arra vágyom,hogy valaki kísérgessen,hanem csak elég felelőtlennek tartom a döntésüket.
Az ismételten elkalandozó gondolataimat összeszedve indultam meg ismét egy kiadós kis sétálgatásra.Levezetésnek jó volt és így legalább nem egy helyben tipródok,hogy valaki végre megtaláljon.És mivel most eldöntöttem,hogy brahiból benyitogatok majd a számomra szimpinek tűnő ajtókon-hiszen most kiélhettem az elvesztet gyerekkoromat-el is indultam az emeleten egészen izgalomba jőve a saját kis játékomtól.
Na,hogy mást ne mondjak ez egy egészen pocsék ötlet volt,ugyanis rettenetesen katasztrofálisan végződött az elején tök jól induló szórakozásom.Minden örömöm elrontója pedig nem más volt mint a 9765-ös számú szoba,vagyis lényegében ajtó.Röviden elmagyarázva mivel szimpatikusnak találtam,ezért-mert miért is pont ne-lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót.Visszagondolva több eszem is lehetett volna-de nem volt-és sajtos ezt meg is szívtam.
A szobában éppen Tony Stark a milliárdos,a playboy,az egoista zseni turkált egy nő szájában,de úgy,hogy majdnem lenyelte.A kilincset fogva elképedve bámultam a két emberre és hirtelen nem is tudtam,hogy mit is kéne kezdenem magammal.Mivel a párocska igen el volt foglalva egymással nem vettek észre,ezért óvatosan megpróbáltam kihátrálni megmentve magamat egy igen kínos szituációtól.A szememet le nem véve a két alakról léptem óvatosan kifelé,amikor is Stark felém fordította a fejét és a szemembe nézett.És ott abban a pillanatban,amikor barna szivárványhártyáját és a barna haját megláttam bekattant nálam valami.Rettenetesen erős késztetést éreztem a cselekvésre,testem minden egyes idegszála bizsergett és az izmaim teljesen megfeszültek,majd jött a bevillanás és már el is borult az agyam.Két lépéssel ott termettem mellett és letéptem róla a nőt,a selyme szőke lobánc arcon csapott majd a következő pillanatban már a padlót nyaldosta.Stark először hüledezve nézett rám,majd megszólalni készült,de nem adtam neki időt.Hideg fém ujjaim a nyakára kulcsolódtak és megemelve testét vágtam neki a falnak,nyögött egy hatalmasat és megpróbálta levakarni az ujjaimat magáról. Azonban nem adtam olyan könnyen a szabadságát,visszahúztam a kezem és vele együtt mozdult Tony teste is,majd erőmet fitogtatva hozzákentem a padlóhoz,de most már nem nyögött,inkább levegő után kapkodva zihált.
-Most már nem vagy olyan nagyfiú mi?-suttogtam és mégjobban összezártam az ujjamat,mire vonaglott egyet a milliárdos-nálam vannak az ütőkártyák ne is próbálkozz nyerni-vigyorodtam el és belenézve a férfi szemébe láttam ,hogy tudta,hogy tudom a mocskos kis titkát.
Azonban ahogy abban a pillanatban elhatározásra jutottam a férfi sorsát illetően az ablak hangos robajjal tört ki a helyéről és Stark egyik páncélja berepült rajta.Ostoba voltam,hogy azt hittem most egyszerű lesz végeznem vele,elkapott a hév és túlságosan is hirtelen döntöttem,aminek a következményével most kell szembenéznem.Mielőtt eltalálhatott volna egyetlen felém küldött lövedék is amilyen gyorsan csak tudtam fedezéket kerestem magamnak.De a bökkenő ott volt,hogy a vas kis akciója miatt el kellett engednem a zseni nyakát, aminek aztán végképp nem örültem. Gyorsan haditervet kovácsoltam a gyorsaságomra alapozva,és akkor határoztam el,hogy ezúttal nem fogom hagyni,hogy ez a kis nyámnyila kicsússzon a kezeim közül.
Mielőtt fel tudta volna vennie a páncélját előbújtam a rejtekhelyemről és a kis beavatkozásomnak köszönhetően a nagyhalom technika már zuhant is lefele a torony egyik legfelső emeletéről,hogy aztán csörömpölve érjen földet a kemény betonon.A férfi megrökönyödve kapta ráma tekintetét és amit bennük láttam meghökkentett.Színtiszta félelem,sőt rettegés vert gyökeret mogyoróbarna szemeiben,teljesen meg volt rémülve a kis hirtelen rögtönzött akciómtól. Megeresztettem felé egy kis mosolyt,ami szerintem elárulta számára,hogy mennyire is meg vagyok elégedve magammal.Most már semmi nem választott el a meggyilkolásától.
-Ezt most élvezni fogom-céloztam neki a mondatomat és utoljára megindulta felé,hogy bevégezzem a küldetést,amivel megbíztak
A következő,amire felfigyeltem az csak a rettenetes fájdalom a tarkómban és utána csak sötétség és színtiszta kín maradt meg..