Azt mondom jól vagyok, minden oké,
Közben csak párszor szakadok szét.
Dühöm, melyet mások okoztak,
Vidáman vágja szét karomat.
Vigyorogva nézem ömlő vérem,
Mintha fájdalmam szállna ki vele,
Majd percekkel később visszatalál,
Ezért újra kell neki egy menekülő nyílás.
Tudom, hogy rossz, helytelen,
De ez már nem fér el bennem.
Túl sok dolog volt már apró testemben,
Ezért gondoltam kiengedem.
Gyengéden csorog lelkem csuklómon,
Arcom sápadtan mosolyog.
Még mindig nem vagyok teljesen üres,
De egy kicsit könnyebb lett.
Most még ezt mondom,
De nemsokára újra folytatom,
Mert megint tele lesz belsőm,
Ki leszek készülve a sok hülyétől.
Akkor majd újra széttárom bőröm,
Hagyom, hogy kicsit szellőzön,
Aztán majd egyszer talán visszazárúl,
Ha nem, igazából nekem az sem szomorú.
Mert belekerültem ebbe az ördögi körbe,
Már nem bírom leállítani kezem,
Már kényszeresen távolítom el bőrömet,
Hogy röhögve nézzem friss véremet.