- Várj! – szólt rám és megálltam. – Miért teszed ezt? – kérdezte ismét ezt az amúgy elég egyértelmű kérdést.
- Hogy miért? Lássuk csak... mert egy pöcs voltál a suliban, azért. Kielégítő választ kaptál? – köszörültem meg torkom, és elkezdtem újra felé sétálni. – Félsz?
- Nem! – remegett a hangja, és nem értettem. Neki most félnie kellene!
- Hazudsz! Tudod, mi jár annak, aki hazudik? – ha lehet, most igazán berezelt, és balszerencséjére engem ez még inkább feltüzelt. Hirtelen közvetlen előtte teremtem, és a késem hegyét szeme elé tartottam. Még levegőt is csak akadozva vett.
- Ez az! – felkiáltottam, ugyanis ijedtében összevizelte magát és ez nekem egy elég pozitív jel.
- Kérlek, ne! Megteszek bármit. Akármit! Csak ne ölj meg. Taehyung légy szíves.
- Ugyan, üres szavak. Ha a légynek szíve volna, nem csípne. Tehát ebből mi a következtetésed?
- Hogy meg fogok halni.
- Szuper! Okos vagy. Bárcsak az iskolában is kedves és okos lettél volna, mondjuk nem kellett volna szekálni. De nem hibáztatlak, nem számítottál azzal, hogy évek után rád török, késsel fenyegetlek, és megöllek. Tényleg nem a te hibád. Sajnálom.
És a következő pillanatban a késem éle végig siklott igazán sima arcbőrén és maga után hagyott egy nyílást, amiből azonnal vércseppek kezdtek el kiszivárogni.
Csodaszép élénkvörös színe volt.
Felkiáltott.
Ezután egy másik vágást ejtettem, immáron a nyakán, ahonnan csak úgy spriccelt a vér.
Ruhámat kezdte beteríteni az áldozatom vére, így arra fókuszáltam, hogy minél hamarabb végezzek vele, de közben élvezzem is.
Következésképp megfogtam pólója alját, erősen téptem és így leszakadt belőle egy darab, ezt pedig nyakára tettem, hogy valamelyest megállítsam a vérzést.
Eközben ez a nyomorult összecsuklott és már csak a földön feküdt.
Belerúgtam, és még vagy tízszer megismételtem ezt a műveletet.
Köhögött és minden, ami kijött a száján már csak vér volt.
- Élvezed? Hm? Milyen érzés? Nem kellemes, ugye? – kiabáltam neki minden egyes szavam, hogy hallja. – Ugyan ezt tetted te is velem, mindig belém rúgtál, megaláztál, kigúnyoltál, és megverettél. Visszaadom! Mindet! – csupán köhögni tudott, mivel a sok vér elzárta légcsövét és szinte láttam, ahogyan folyik le a sok vér a tüdejébe, itt-ott a gyomrába.
- Meg tudsz mozdulni? – unottan beszéltem hozzá, és közben a késről töröltem le a majdnem megszáradt vért az ujjammal. Azonban választ nem kaptam kérdésemre, és kezdtem nyugtalan lenni. – Mi van? Nem hallasz? – nyögött és megrázta a fejét, amit nemleges válasznak vettem. – Nem hiszem el, hogy még ezt is nekem kell csinálni. Túl gyenge vagy.
Oda léptem mellé és elkezdtem levenni róla pólóját, aztán nadrágja következett, közben néha bele nyöszörgött, esetleg egyszer-kétszer felszisszent, de leszartam, szenvedjen csak.
Miután már meztelenül feküdt előttem.
Egy pillanatra végig futott gondolataimban a tudat, hogy bármit tehetnék vele.
Mocskos ötleteim támadtak, és próbáltam a megölésére koncentrálni, de jól kidolgozott felsőteste, sima bőre, és az, ahogyan ott feküdt egy momentumig elterelte a figyelmem, hogy mennyire gonosz volt velem, és hogy valójában mit is érdemel.
Visszatértem és már nem fantáziáltam arról, hogy beletúrok enyhén hullámos, mogyoróbarna színű hajába, utána ajkára hajolva kezdünk el szórakozni.
Itt most nem ilyen szórakozás lesz.
Hanem sokkal jobb, kielégítőbb, mint az, ha pár lökés után bele élvezhetnék.
Elkezdtem a móka folytatását.
Ráültem csípőjére, és a rendezetlen légzését figyeltem.
Kezdett sok vért veszíteni, így sietnem kellett.
Még mindig csípőjén ülve elkezdtem felnyitni a kis késemmel a mellkasát.
Kulcscsontjánál kezdve kezdtem el felnyitni rettentően fehér és sápadt bőrét.
Lassan húztam a kést, hogy minél jobban érezhessem azt, ahogyan a kés mély sebet ejt a húsában.
Aprót rándult teste e tettem után, de folytattam.
Végül hasa aljához érve késem megállt és kezemmel akartam hozzá nyúlni, de avval nyomot hagynék, bár már nem mindegy?
Tehát megfogtam frissen szétvágott bőrét és kezemmel alaposan alá nyúltam.
Jól eső érzés fogott el és folytattam.
Csupán annyit tettem, hogy szétnyitottam őt.
Lassan működtek belső szervei, szíve épphogy vert, és tüdeje is csak éppen hogy emelkedett.
Leszálltam róla és jobbnak láttam, ha csinálok vele valami értelmeset is, ezért újra hozzá kezdtem.
Minden egyes végtagja hajlatát megvágtam, néha egy-két késszúrást mérve testrészeibe, de a végén elhatalmasodott rajtam a vágy és vagy két tucatszor felnyitott mellkasába szúrtam a késem.
Kezem véres volt, késemről a szó szoros értelmében csöpögött a vér és ő pedig már nem élt többé.
Én tettem ezt vele.
Ügyes vagy.
Egy pillanatra megijedtem, de nem igazán foglalkoztam vele.
Még párszor megjelöltem testét, és ezután kellett valami, valami olyan, ami rám jellemző.
Elhatároztam, hogy egy jelölésem lesz, egy olyan, amit senki se fog érteni.
Véghezvittem cselekedetem és mosolyogva, boldogan hagytam el a házat, már egy kicsit paranoiásabban és aggódva, de nem fordítottam neki túl sok figyelmet.
A vér a kezemen már csak alvadt vérként jelent meg és minél előbb le akartam magamról mosni.
Késztetést éreztem rá, de sürgősen.
Amilyen gyorsan csak tudtam autómba ültem és haza siettem.
Nem is törődve avval, hogy hova parkolok, csak azon nyomban az első üres helyre a parkolóban beálltam és már a blokkhoz tartottam.
Kulcsaim elővettem és már bent is voltam.
Szapora légzésem csaknem akart abba maradni és futottam az emeletre, ahol lakom.
Becsaptam magam mögött az ajtót, és térdre ereszkedtem, most fogtam fel igazán, hogy mit is tettem.
Megöltem egy embert, és élveztem, piszkosul élveztem.
A fürdőszobába botorkáltam és út közben vettem le magamról kissé piszkos, véres és bűnténytől szagos ruháim, amik így a lakás padlóján kaptak helyet.
A fehér kádban lévő vizet, amint bele ültem halványrózsaszínre színezte, az, ami borította a testem; Park Seujon vére.
Lassan mostam le magamról a bizonyítékot, és közbe visszaemlékeztem mindenegyes pillanatára, libabőrös lettem.
Büszke vagyok rád.
Ezekkel a gondolatokkal tértem nyugovóra és vették át az álmok az elmém gondolatait.
Jó éjszakát.