*Jimin PoV*
Miután elment a két jó madár teljesen össze törtem. Ne..nem tudja ki vagyok... Vagy csak nem akarja tudni és nem akar rám emlékezni. Lehet durva voltam vele azon az éjszakán? Vagy ennyire bántotta amiért elhagytam minden szó nélkül?
De miért pont Joshua? Ő miben jobb? Ő minden szó nélkül leszopja? Hogy szopnátok egymást fulladásig! Én szerettelek TaeHyung… Átvertél, kihasználtál és eldobtál…
Az első könnycseppek elkezdték végigáztatni az arcom. Ebben a 4 évben egyszer sem sírtam, mert titkon reméltem, hogy meg fog érteni… De persze mit értsen meg, ha nem tud semmit?
Halk sóhajt engedtem ki és a kezemben lévő tulipánokat Mrs. Jeon kezébe nyomtam.
- Köszönöm szépen, hogy itt lakhatok- mosolyogtam szomorkásan
- Ez a gyönyörű csokor nem engem illet. Nem az én kedvencem. Elrakom neki vízbe- mosolygott bíztatóan és kivette a kezemből a virágokat.
Hálásan bólintva vittem fel a bőröndöm Kook régi szobájába. Miért tölti be még ezt a helyet is az ő illata? Miért jut mindenről eszembe? Miért szeretem ennyire és miért nem tudom elengedni?
Apró könnyek folytak szomorkás szemeimből, ahogy a közös képünkre néztem, ami a telefon hátterem is volt.
Seo Tae ölébe és mindketten olyan édesek, ahogy próbálnak képet csinálni. Milyen gyönyörű és ÉLVEZETES volt, azaz egy hét. Sokszor visszasírtam 4 év alatt.
Szomorúan pakoltam az üres szekrényekbe a ruháim. 3 évig itt leszek… egy házban azzal akit mindennél jobban szeretek. Lesz időm visszahódítani úgy hiszem.
Vajon ő milyen egyetemre megy? Lehet már említette… Ah a nyamvadt virágokat megjegyzem, de ezt nem. Gratulálok Jimin. Egy igazi balfasz vagy
Hallottam, ahogy Choi a fia nevét kiabálja. Lementem, de csak halkan és lassan, hogy ne hallják. Beszélgettek. Rólam. Megálltam úgy, hogy ne vegyenek észre.
Mindent hallottam. Pont TaeHyung utolsó mondatára léptem be, de még így is befejezte. Tekintete szinte jéggé dermesztett. Azok a hűvös szemek… Miért TaeHyung? Mit tettem ellened, hogy ezt érdemlem?
Anyukája látta nem éppen a legjobb pillanatban van jó helyen, így fiára egy csúnya pillantást vetve és bíztató mosolyt felém, kilibbent a konyhából teljesen kettesben hagyva szívem választottjával.
- Na, rájöttél végre, hogy ki vagyok?- kérdeztem elfojtott hangon kissé gúnyos hanglejtéssel.
- Mi a fasznak vagy itt?- kezeivel a mögötte lévő pult lap szélébe markolt, ezzel tudtomra adta, hogy bizony majd szétveri az ideg.
- Anyudék befogadtak a következő 3 évre az egyetem miatt- adtam meg a választ, amit várt. De tudom kicsit sem volt ínyére ez a dolog.
- Mert Amerikába nem volt jó az egyetem? Ha ott élni jó, egyetemre mi a fasznak nem oda mentél?- sziszegte idegesen.
- Tae… Tudod, hogy nem magam miatt mentem- próbáltam elkapni a tekintetét, de mindig elfordította a fejét.
- Nem érdekel. Elmentél…- hallottam a hangján kicsit megremegett. Jézusom, mit tettem veled Tá macim…
- Kicsim… Kérlek- mentem közelebb hozzá és szinte suttogtam a szavakat, hogy csak ő hallja.
- Ne hívj így!- szólt rám keményebben.
- Sajnálom… Taehyung- simítottam meg az arcát. Vagyis próbáltam volna, de elrántotta a fejét.
Próbálkoztam volna még, ha nem kezd el csörögni a telefonom.
- Szia Bell- köszöntem mosolyogva. De rég hallottam a hangját. – Am… lehet…- néztem félve Tae-re, aki kicsit felkapta a fejét kedvenc kislányának, az anyjának a nevére. – Hát, ha neki sincs ellenvetése megpróbáljuk.
Szinte visítva köszönte meg. Mosolyogva bontottam a hívást.
- Mit szeretne?- kérdezte halkan és mély hangon TaeHyung.
- Pakolj. Egy hétre megyünk megint Seo-hoz. Beteg, Bell-nek meg muszáj dolgoznia- tettem el a telefonom és a bólintását megvárva rohantunk pakolni.
Mi van veled pici kislányom? Neked is hiányzik Tá Oppa? Az a Tá Oppa nekem is. De majd ketten visszahozzuk!
Haluu! :)
Mai második rész!
Ha tetszett nyomokat hagyni 😊😊
U.i: Seo imádok a jövőben előnyben 😊😊❤❤❤
Pussz: VALAKI