„Szabály: Csak az iskolával foglalkozz! Semmi! Érted? Semmi és senki mással!"
Elvesztettem az eszem, és ez szörnyen megrémiszt. A gyomrom görcsben, lépni is alig bírok, a vödör majdnem kicsúszik az ujjaim közül.
Én akarom uralni az érzéseimet. Én akarom irányítani a gondolataimat, mégsem megy. Félek, hibát követek el. A gimi első évétől kezdve tudom, ki az a Shonn Robertson, sokszor láttam és kerültem, mint a mérges gombát. Sose tagadtam, hogy jól néz ki, de a róla szóló pletykák, a balhék, a csajok... olyan könnyű szörnyetegnek látni. Kip viszont évről évre csak nőtt a szememben. Számtalanszor lestem meg a neten a profilját, ostoba módon simogattam a kijelzőt, sóhajtoztam.
Éppen az előbb dobtam az álmaimat azért, mert Shonn közelsége jobban felizzítja a vérem, mint Kip. Ez nem normális.
Fejem lehajtom és amennyire csak tudom, eltüntetem a vizet Will szobájából és a folyosóról. A fiúk segítenek, elhúzzák az asztalt, a szekrényeket, és szorgosan ürítik a teli vödröket. Éjfél, mire mindennel végzünk.
Tanulnom kéne, de ezek után semmi energiám. Ellenőrzöm Mollyt. Elaludt a mese alatt. Kikapcsolom a tévéjét, betakargatom, és a szobám felé tartva veszem észre a sáros lábnyomokat a lépcsőn. Vállam megereszkedik. Ezt ma tutira nem csinálom meg, majd holnap.
Nehéz végtagjaimat mozgásra bírva lecaplatok, jó forró vízben letusolok, hajat mosok, végül az ágyon elterülve magam elé veszem a távirányítót.
Halk kopogásra figyelek fel.
Shonn áll az ajtóban. Nadrágja térdig felázott, felgyűrte, talpa meztelen. Ujjain a tapaszok szintén benedvesedtek, némelyik le is esett.
- Szóltam Willnek, hogy rendeljen új szekrényeket - kezdi álomittasan. Ő is elfáradt. - Ha megjöttek hívj és összeszerelem, ha olyan.
Kezem leejtem, a matracba süpped.
- Nem maradsz?
- Azt hitted, csak szánalomból nem rúgtalak ki. Most meg én gondolom úgy, hogy szánalomból akarsz maradásra bírni.
- Túlértékeljük a szánalom fogalmát és mind a ketten fáradtak vagyunk a döntésekhez. Aludjunk egyet, utána átbeszéljük.
Fejét oldalra billenti.
- Aludjunk? Együtt?
Felrántom a szemöldököm. Tagadóan megrázom a fejem, de közben eszembe jut a neki tett ígéretem.
- Mindegy. Hulla vagyok. Csak magyarázd meg, neked miért jó, ha itt szorongsz mellettem, ahelyett, hogy kényelmesen elterülnél a saját ágyadban.
Zsebébe mélyeszti az egyik kezét. Egy doboz gyógyszert emel ki, megrázogatja.
- Vagy te, vagy ezek.
Elhűl a szavam. Amíg észre nem veszem a Shonn ajkán bujkáló mosolyt, addig nem tudom eldönteni, ezt mennyire vegyem komolyan.
- Ez lelki zsarolás! - csattanok fel.
- Ultimátum - helyesbít. Arca ellágyul, a szeme alatti sötét karikák ellenére is játékosan mosolyog. De én látom, mennyire nehezére esik könnyedén viselkedni. Teste merev, ujjai enyhén rázkódnak, akárcsak az álla. - Mondtam, ha mellettem vagy, az lenyugtat.
- Oké! Ha előtte letusolsz, és azt - a gyógyszerre mutatok - itt hagyod.
Hosszan gondolkodik. Elbizonytalanodom, láthatóan ő is. Végül a tévé alatti komódra teszi a dobozt, de idegörlő lassúsággal peregnek a másodpercek, mire elengedi és ellép mellőle. Egyenesen a fürdőmbe indul, homlokán ráncok, tekintetében kétely.
A zsigereimben érzem, hogy jó döntést hoztam. Az a gyógyszer fogva tartja, a rabja lett, és észre sem veszi. Ha igazat mond és csak együtt alvásra vágyik, mert az segít rajta, ám legyen. Magamnak is alig merem bevallani, de engem is biztonsággal tölt el a jelenléte.
Kábaságában még a fürdő ajtaját is elfelejti bezárni. Amint ezt felfogom, bensőm megrezzen.
Meghallom a víz csobogását. Fészkelődni kezdek, az ágy közepére hajolok és belesek a fürdőbe. A vízüveges zuhanykabinon át is ki tudom venni az alakját, széles vállát, izmos lábát és a pofátlanul formás hátsóját, amitől zakatolásba kezd a szívem. Minden porcikám izzik a látványtól, a bizsergés a gyomromból lefelé kúszik, ismeretlen érzéseket ébresztve bennem. Ajkamba harapok, szemem egyre jobban meresztem.
Jesszusom!
Sebesen visszahelyezkedem. Nem kukkolhatom! Próbálom kideríteni, mi is ez az egész. Tudom, ha engedek a nyers testiségnek, elvesztem. Nem ítélhetem meg a külseje alapján, az puszta vonzalom lenne, ami tévútra vihet.
Habár... Kipben is a külseje fogott meg, de nála a ragyogó mosolya, a mindig csillogó tekintete és az a tisztalelkűség, amit sugároz. Shonn ezzel szemben ősi vágyat ébreszt bennem.
Ismét összezavarodom. Inkább a tévére koncentrálok, keresnem kell valami filmet, ami eltereli a gondolataimat. Romantikus filmek tiltólistán.
Shonn a dereka köré tekert törülközőben lép a szobába. Tekintetem a köldökénél futó vágásra siklik.
- Szépen gyógyul - jegyzem meg, kizárva elmémből a tökéletes hasizmát.
Egy szolid mosollyal reagál, az ajtó felé indul, végül meggondolja magát és a válla felett visszanéz rám.
- Tekerjem feljebb a termosztátot?
Még csak az kéne. Így is lángol az arcom.
- Nem kell, nem fázok.
- Biztos?
- Aham - bólogatok.
Shonn elégedetten vigyorogva kimegy. Zavartan nézek utána, kételyek gyötörnek: vissza fog jönni vagy sem. A felsőm kissé megrángatom, ne tapadjon úgy lángoló bőrömre és hátravetem magam, az ágy keretének támaszkodom. Ekkor veszem észre az ágaskodó bimbóimat. Levegő után kapok a rémülettől és a szégyentől, arcom még inkább felforrósodik. Tenyeremmel gyorsan megdörzsölgetem a bimbóimat, de a hatás sikertelen. Leugrom az ágyról és kikeresek egy bő pólót, magamra kapom.
Shonn felöltözve tér vissza, mintha már nem láttam volna majdnem mindent. Kezében három chips és két doboz kóla, lehajítja őket az ágyra, aztán nedves hajába túrva ő is lehuppan. A matrac megsüllyed a súlya alatt, megérzem a dohány illatát, ami a friss mentás tusfürdőével keveredik.
Ő is a falnak veti a hátát és kinyújtóztatja a lábát. Csak az ételek és az italok választanak el minket, mégis túlságosan közel érzem magamhoz.
- Mit nézünk?
- Még nem találtam semmit - felelem, és visszafordulok a tévé felé, ahol éppen két férfi csókolózik, miközben tenyerük vadul jár a másik testén.
Nagyot nyelek, és gyorsan megpróbálok átkapcsolni, de semmi nem történik. Eszeveszettül nyomkodom a gombot, mire Shonn felnevet. Kiveszi a kezemből a távirányítót, megfordítja.
Érzem, amint a vér kifut az arcomból.
- Mit szeretnél? - kérdezi.
- Vért - vágom rá hevesen, mire szeme kipattan. - Valami horrort, zombikat, gyilkolást és hasonlókat.
Shonn a homlokát ráncolva kapcsolgat, meglephette a választásom.
- Holtak hajnala? - kérdezi.
- Igen, az jó lesz.
- Chipset? - mutat a zacskókra. - Hoztam sajtosat, sósat és hagymásat.
- Hagymásat - csapok le a lehetőségre azonnal.
Ha azt rágcsálok, biztos távol marad tőlem.
- Nekem is az a kedvencem. - Felveszi a chipset, kibontja, és közénk fekteti.
Ennyit a kellemetlen szájszagról.
Kivennék egy darabot, de egyszerre nyúlunk a zacskó felé. Elrántom a kezem, ő is ezt teszi. Kínosan feszengeni kezdek, úgy érzem bénázok, mint egy kiskamasz az első csók előtt. Az a határozottság, amivel az utóbbi időben kezeltem Shonnt, köddé foszlik. A vallomása cseng a fülemben, és ettől a jelenléte új értelmet nyer.
Hátra dőlök, ő is így tesz és lábával lesepri az ágy végében pihenő tankönyvet. A bizsergésem elillan. Azonnal felpattanok és felveszem a könyvet.
- Ugye nem ilyenkor akarsz tanulni?
- Nem, még az áradat előtt vágtam belem - magyarázkodom és az ő oldalán lévő éjjeliszekrényre teszem a többi tankönyv tetejére. - Hátha reggelre megszáll az ihlet és rájövök a megoldásokra.
Shonn oldalra sandítva megszemléli a borítót.
- Elég érdekes technikával tanulod a matekot. - Kézbe veszi a könyvet és a post-itnál kinyitja. A jegyzeteim kicsúsznak belőle, oldalra sepri őket. Szélesen elmosolyodik. - Plusz pontokra hajtasz?
- Ja - bólintok. - Ha meg tudnám oldani, azzal szereznék egy potya A-t.
- Volt, hogy bevált a módszered?
Ajkam lefelé konyul.
- Nem igazán. De muszáj az összes külön feladatot megcsinálnom, azzal húzom fel a felmérők eredményét.
- Adj egy ceruzát.
Csípőre vágom a kezem.
- Azt már nem! Nem fogod összefirkálni a könyvem. Örülj neki, hogy nem pofoztalak fel, amiért lerúgtad.
- Nyugi, megcsinálom helyetted a feladatot. Csak egy perc. Na - szabad kézfejét sürgetően megpörgeti. - Add azt a cerkát!
Csücsörítve megrázom a fejem. Itt szakadjon rám a plafon, ha elhiszem, képes megcsinálni bármilyen iskolai feladatot is.
Shonn látja rajtam az ellenkezést. Mint a villám felül és matatni kezd az éjjeliszekrényen, mígnem rálel a bőr tolltartómra.
Az iskola, a jegyeim jelentik a jövőmet, a menekülési utat, és nem hagyom, hogy egy öntelt alak péniszeket vagy ki tudja milyen perverzségeket rajzoljon a lapokra. Már szívtam Kip miatt, nem kívánok még egy fegyelmit kapni a megrongált könyvért. Testem megfeszül az idegtől és korábbi lányos zavarom a mélybe hull. Shonn keze után kapok, elmarnám tőle a tolltartóm, de elhajol. Utána ugrom.
- Add vissza!
Feltérdel, a feje felé emeli a könyvet és a tolltartót. Morogva fújok. Álnok módon a derekára csapok. Hangosan felnyög, meggörnyed és végre elernyednek annyira az ujjai, hogy elvegyem tőle a cuccaimat.
Felmarrom a többi tankönyvet is és trappolva kerülöm meg az ágyat. A komód fiókját kirántom, mindent belecsúsztatok, hangosan csattan, amikor becsapom. Még mindig dühöngve, állkapcsom feszítve ülök le az ágy szélére.
- Ez övön aluli ütés volt. Gonoszabb vagy, mint hittem.
- Pff - morgok.
A hátam mögé kúszik, karját a derekam köré fonja. Megmerevedem. A testem olyan, mint egy villanykapcsoló, mely csak az ő érintésére működik. Becsukom a szemem, a levegőt bent tartva koncentrálni próbálok. Nem hagyhatom eluralni ezt az érzést. Csalfa, konok és őrjítően vágykeltő.
- Ezek itt maradtak.
Szemem kipattan. Orrom elé emeli a jegyzeteimet.
Elvenném őket, de visszahúzza a karját. Kiszakadok az öleléséből, az ágy szélén ülve megperdülök és szembenézek a magabiztos tekintetével. A háta mögé rejtette a lapokat. Óvatosan nyúlok érte. Mire egyet is pislanthatnék ő elhajítja a lapokat, hátradől és magával ránt engem is.
A párnákon nyugvó lapokat figyelem, a mellkasán átkúszva megszerezném őket, de felül. A hirtelen mozdulattól majdnem összefejelünk. A következő pillanatban az ölében találom magam, szorosan karol, mindkét csuklóm a hátamhoz feszíti. Érintése gyengéd, már-már játékos, ahogy a mosolya is. Már nem érdekelnek a jegyzetek. A mellkasa az enyémhez feszül, és ettől számomra megszűnik a szórakozás. Túl közel van, érzem a leheletét, a kesernyés füsttel kevert hagymás chipset - ami cseppet sem kellemetlen. Az ajka vonzását. A feszes bőrét, érdes ujjait. Forróság lesz úrrá rajtam, zsigereimet elárasztja azt a felfoghatatlan szomjúság, amit felé húz.
- Ez nem vicces - mondom reszketegen, és egyből tudom, hiba volt megszólalni. Hangom elárul.
- Utálod az embereket - kezdi határozottan. - Utálod a számokat, a rámenőséget, a figyelmet és a szabályokat. Nem dohányzol, ha jól sejtem inni se szoktál. Sem a romantikus filmek, sem a horrorok nem kötnek le. Gyűlölöd a teát, főleg angolosan. Nem vagy társasági lány és ahogy elnézem, egy lángész sem.
Egyszerre varázsolja el a testem és sértésével feldühíti a lelkem. Visszaszívom a levegőt. Valami frappáns beszóláson töröm a fejem, de mellette képtelenség gondolkodni.
- Játszunk Tíz dolog amit-et, és akkor elengedlek.
- Mitamit? - értetlenkedem.
- Lassan rájövök, miket utálsz. Most mondj tíz dolgot, amit szeretsz, és én is így teszek. - Nem nyújthatok valami barátságos ábrázatot, mert hátra rántja a nyakát, és elkomolyodva néz a szemembe. - Szeretnélek megismerni és valljuk be, egyikünk se indulhatna az év legőszintébb embere címéért.
Ez igaz. Hazudunk, titkolódzunk a világnak. Egyformák vagyunk, mégis kerülöm őt, pedig egyedül ő értheti meg, milyen lehet másnak lenni, mint amilyen igazán lehetnék.
Bólintok.
- Kezd te - mondom.
Nagy levegőt vesz és megszünteti a szorítását, egyik tenyere a derekamra siklik, a másikkal közénk helyezi a chipses zacskót. Le kéne másznom az öléből, lassan mozdulok, mire jobb karja ismét körém fonódik. Fogalmam sincs, mit szeretne, miként gondolta, hogy kiváltom a gyógyszereit, így nem mozdulok. Talán nem is tudnék. Bizseregnek a végtagjaim, és valahol mélyen szeretnék így ülni, élvezni a pillanatot, a mámort, mégha csak illúzió is, és neki nem több, mint megnyugvás.
Kezem sután magam mellé ejtem. Szeretném megérinteni, de nincs bátorságom.
- Szeretem a küzdősportokat, enyhítik a feszültségem és a fájdalom elzsibbasztja az agyam. Szeretem a motoromat, a tetoválásokat.
Elhúzom a szám és ciccegni kezdek.
- Ezeket mindenki tudja rólad.
Teletömi a száját chipsszel, meredtem rám szegezi a tekintetét, de mintha nem is engem nézne. Gondolkodik. Miután lenyeli az utolsó falatot is folytatja.
- Szeretem a gyorséttermi ételeket. A nagynéném sokat utazott, ha tehette magával vitt minket és állandóan egzotikus vagy több csillagos éttermekben ettünk, de igazán csak egy jó hamburgerrel tudtam jóllakni. - Ismét nagyot markol a chipsből és rág.
Felsóhajtok.
- Mit nem adnék azért, ha ezt én is megtehetném. Bárcsak megízlelhetném az igazi olasz, japán vagy keleti ízeket. Ha élőben láthatnám a séfjeiket, amint főznek.
- Nem látszik rajtad, hogy szeretnéd a hasad.
- Nem is az evés a lényeg, hanem az alkotás. Igazi művészek. Minden mozdulatok aranyat ér.
Shonn a fogát szívva kutatja a tekintetem, mire észbe kapok, mennyire belelkesedtem. Lesütöm a szemem.
- Szeretsz főzni?
- Imádok - motyogom, mintha ezt szégyellnem kéne. A mai lányok mind girlbossok, a konyhában tevékenykedni olyan, mint megtagadni a fejlődést, behódolni a régi kornak, amikor a nők helye a tűzhely mellett volt. Mégis, a legjobb séfek mind férfiak. Nevetséges, hogy még ebben is jobbak nálunk, nőknél. Ekkor villan be, miért ne lehetnék erős és hű a modern világhoz, ha olyan, sőt jobb szeretnék lenni náluk? Büszkén felemelem a fejem, karom keresztbe fonom magam előtt. - Ha tehetném, egész nap a konyhában lennék, a legjobb alapanyagokkal és a legjobb gépekkel dolgoznék, és bunkóság volt tőled, amikor azt mondtad, inkább rendeljek, mintsem főzzek. Jó vagyok!
Shonn összeszorítja az ajkát, utána tenyerével végigsimít a feszülő karomon. Hátam meggörnyed, elengedek.
- Van még valami, amivel megsértettelek, és nem tudok róla?
- Azon kívül, hogy Dr. Dornan irodája előtt a falnak löktél? Vagy amikor majdnem a kezembe rúgtál az első napon? Lássuk csak - ajkamhoz emelem a mutatóujjam, mintha gondolkodnék. - Minden egyes alkalommal, amikor beszélgetünk, valamivel megbántasz. Az előbb lehülyéztél.
- Nem is!
- De! Azt mondtad, nem vagyok egy lángész?
A szemöldöke a magasba szalad.
- Miért, az vagy?
Szám eltátom, hebegni kezdek és érzem, ahogy puffad az arcom. Ajkam feszítve, az orromon át fújom ki a levegőt.
Igaza van. Magolásban jeleskedem, nem a logikában.
- Folytasd - duzzogom.
Apró mosoly bujkál az ajkán. Derekamon erősödik a szorítása. A zacskó megcsörren. Enyhén megemelve a csípőm kényelmesebben elhelyezkedem. Érzem, ahogy centinként közelebb kerülünk egymáshoz, keblem már a mellkasát súrolja. Lábaim között érzem a szunnyadó férfiasságát.
Így képtelenség figyelni rá. Túl sok ez Shonnból, mégsem akarok kibontakozni az öléből, ellökni a karját.
- Bármilyen hihetetlen, de szeretem a tesóimat - folytatja. - Csak Wil miatt iratkoztam be a suliba. Elsősként a végzősök kipécézték maguknak, belekötöttek, festéket öntöttek a táskájába, nem tudták kicsoda, mert ő is meghúzta magát, mint te. Egy hétig ment ez, aztán megjelentem én. - Büszkeségtől csillog a szeme, de rejlik mögötte valami komorság is.
- Azelőtt hova jártál, ha nem a Medisonba? - suttogom a kérdést. Egyre nehezebben kapok levegőt.
- A baleset után dobbantottam a suliból. Rendbe akartam hozni ezt a házat. Szeretek szerelni meg bütykölni, a fizikai munka. Az is tisztán tartja a fejem, mert megterhelő... azt hiszem.
- Várjunk csak - vágok a szavába. - Minden, ami segít neked az fizikai fáradtsággal vagy fájdalommal jár. Hogy jövök én a képbe?
Keze a hátamnál a pólóm alá csúszik, ujjai a bőrömet cirógatják. Vággyal teli borzongás fut végig rajtam.
- A szerelem fájdalmas - válaszolja hanyagul, de szavai mögött bujkál valami. Rákérdeznék, de félek, tönkre vágom a hangulatot. Hadarva sorolja tovább: - Ez volt a hatodik, ha jól számolom. Koffein. - bólogatva rázza a fejét. - Koffein és alkohol. Imádom őket, és szeretek olvasni is.
- Könyvek? - kérdezem túlságosan éles, magas hangon. Még magamat is meglepem. - Arra gondolsz, amit az előbb a lábaddal rúgtál le az ágyról? Kamuzol.
Tenyeremmel megbököm a vállát, kissé hátrabillen, majd visszaegyenesedik. Egyik keze még mindig a hátamnál, a másikkal finoman a nyakamat érinti. Önkéntelen halk nyögés szakad ki a torkomból.
Shonn olyan közel von magához, hogy szinte kipréseli kettőnk közül az összes levegőt. Gyengéd csókot lehel a fülcimpán alá. Megmerevedem a hirtelen jött villámló érzéstől.
- A játék lényege, hogy nem hazudunk egymásnak - leheli.
Pedig lassan oda a maradék józanságom is. Ha így folytatja, még azt is elhinném neki, hogy az űrből jött.
Félresepri a hajam, csókjai sokasodnak, forrósodnak. Fejem hátrabillentem. Átkarolom a vállát, kezem reszket az izmait érintve. Hangom is szaggatott.
- Tehát szoktál olvasni? - faggatom zihálva. - Sportmagazint? Playboyt?
Elhúzódik, de csak annyira, hogy homlokom a homlokához húzza.
- Szótárakat. Mondtam, sokat utazgattunk. Nyaranta heteket, akár hónapokat töltöttünk más országokban. Hat nyelven beszélek.
A nyálam is félrenyelem. Krihálok. Ha nem fonódnánk össze és nem tartana gúzsban a köztünk cikázó vágy, a hasam fognám a nevetőstől.
- Még ha egyet, vagy kettőt mondtál volna. De hat? - ismétlem a hihetetlen számot. - Miként lehet tizennyolc év alatt ennyi nyelvet megtanulni?
- Tizenkilenc.
- Tessék?
- Múlt hónapban töltöttem a tizenkilencet.
Szám elnyílik. Felismerés villan bennem. A torta, amit Will velem süttetett, az Shonn-nak készült. Szívem összeszorul, keserűség költözik a jókedv helyébe.
- Egy év kórház, majdnem egy év bujkálás. Tizenhat évesen kezdtem a Madisonban - magyarázza tovább, hangja elcsuklik.
Veszélyes terepre értünk. Ujjbegyemmel félve simítok végig az arcán, mintha parazsat érintenék. Izzik, és tudom, meg fog perzselni.
Felnéz rám, tekintete az enyémbe mélyed. Mély levegőt vesz, akárcsak én.
- A tizedik, amit szeretek, és amit elsőnek kellett volna mondanom, az te vagy.
Ajkát az enyémre szorítja. Lágyan, apró mozdulatokkal mozgatja a száját, a nyelvét, mégis érzem benne a mohóságot. Nyelve vad táncba hívja az enyémet, ő diktálja a ritmust. Izgatottság dobogtatja a szívem. Életemben először csókolózom, fogalmam sincs, mit csinálok, csak hagyom, irányítson. És én követem. Minden porcikám többet és többet akar belőle, amennyire még lehetséges hozzásimulok. Ujjai egyre szorosabban fogják a hátam és a tarkóm.
Combom belső oldalán érzem a duzzadó vágyát.
Az érzelmek kavalkádja csillapodik bennem, átadja a helyét a színtiszta szenvedélynek.
Megszívja az alsó ajkam. Apró puszikat lehel a számra, az államra, és én hagyom, hogy ajka felfedező útra induljon. Tenyere egyre lejjebb csúszik, mígnem kemény mellbimbómra siklik.
Az érintése utáni éhség bűnös élvezetté válik, és az agyam dübögve jelez.
Becsukom a szemem, vihar éled bennem, és nem tudom, elég erős vagyok-e ahhoz, hogy ellenálljak a szélrohamnak.
A hátamon találom magam. Shonn felém magasodik. Ajka ismét lecsap az enyémre. Mindkét tenyerem a hajába szánt, combom a dereka köré fonom, nem akarom elengedni. Egy részem üvölt, tegyem meg. Lökjem el. Állítsam le.
Egyik keze a hátsóm alá siklik, rámarkol, mire megemelem a csípőm. Mélyen felnyög, hangja keveredik a sóhajommal, ahogy csípőjét előre tolja. Keménysége fokozza a vágyam, tudom, hogy ezt én értem el, miattam feszül, teste a testem után áhítozik.
Lejjebb csúszik.
Pólóm alját a fogával húzza fel, csókot lehel a köldökömre, közben egyik keze az anyag alatt felfelé siklik, a keblemig.
Megmerevedem.
Vészharang kong a fejemben. Mégis mit csinálok? Alig egy perce csókolt meg, és máris többet akar?
Én is többet akarok. Mindent. De nem hagyhatom, hogy a testem irányítson.
Ő is megérzi a változást, belefagy a mozdulatba. Felemelkedik és lenéz rám.
Mellkasa zihál, szeme csillog, a nadrágja elárulja a szándékát.
Mindkét tenyerem az arcomra teszem, ne lássam, ne vágyjam, és ő se lássa a zavarom.
- Én még nem... - motyogom a kezembe. Nem bírom kimondani.
Mellém gördül. Óvatosan megragadja a csuklómat, lefejti a kezem az arcomról.
- Sosem?
Oh, Istenem. Miért kellett rákérdeznie? Oldalra perdülök, arcom a mellkasába fúrom. Bólogatok. Átkarol.
- Ez fantasztikus. - Szavai elárulják, mosolyog. - Féltem, hogy úgy is bántottak.
Elkapom a fejem, a szemébe nézek.
-- Dehogy! - sipítom a kelleténél élesebben. - Még sose, semmit... most csókolóztam először.
Hüvelykujját végighúzza az ajkamon, elmereng.
- Tudok várni - suttogja, és picinyke csókot lehel a számra. - Hány percre van szükséged?
A levegő bennem reked.
Felnevet.
A vállába öklözök.
Kacaja elhall, elsőre azt hiszem, megint olyan ponton érintettem, ahol fáj neki, mígnem arca elkomolyodik. Mélyen a szemembe néz.
- Alice?
- Igen?
- Ez, ami most történt, nekem többet jelent a testiségnél. Te jelentesz többet. Próbáljuk meg együtt.
- És ha csak testiség? Ha azon kívül totál nem passzolunk?
- Derítsük ki.
Habozok a válasszal. Ajkamba harapva viaskodom magammal.
Mi vesztenivalóm lehet? Pár napja még szentül hittem, hogy esélyt kell adnom magamnak. De talán tévedtem, és ez az esély nem Kip, hanem Shonn.
- Folytasd a játékot - kérlek. - Beszélgessünk.
Ennyi kérdéssel a fejemben nem bírnék magamról beszélni. Azt hiszem, még nem is szeretnék. Ez korai, ahogy a testiség is, de a tomboló vágyamat nem vehetem figyelmen kívül. Akarom Shonnt.
- Rendben - felelem, és nagyot dobban a szívem. - Próbáljuk meg, de most inkább aludjunk. Majd folytatjuk holnap.
A tévé alatti órára siklik a pillantása. Majdnem hajnali egy.
- Ma?
- Igen, ma - helyeselek és visszahajtom a fejem a mellkasára. Érzem a szívverését, a békés sóhajait, és a belőle áradó nyugalom álomba ringat.