„Fogalmad sincs, milyen érzés, amikor piszkosul vágysz valamire, és bárki megkaphatja, egyedül te nem. Ezért nincsenek barátaim. Az irigység miatt meggyűlölném őket." (Clara)
A tegnap történtek nem mennek ki a fejemből. Képtelenek vagyunk Alice-szel egy értelmes beszélgetést lefolytatni. Más lányokkal olyan könnyű, mosolyognak, nevetnek, a fociról vagy a motoromról kérdeznek, aztán hagyom, csipogjanak ők magukról.
Alice hazajött miattam, egyértelműen fontosabb vagyok neki, mint Kip, de utána a szememre vetette, hogy kibaszott domináns fasz vagyok, aki csak azért hajt rá, mert nemet mondott nekem. A francnak van kedve és ideje olyan csajok után loholni, akik nem akarnak, amikor sorba állnak azok, akik szívesen a karomba omolnának. Alice észrevehetné, hogy nála azért próbálkozom újra és újra, mert ő az a lány, akiért érdemes harcolni. Akire igazán szükségem van. Ő nem csak egy lány, ő maga a lány.
Gondolataimból Parker feldúlt arca rángat ki. Őrült bika módjára csörtet elém. Az iskola folyosója izzik a belőle áradó dühtől.
– Beszélnünk kell! – szól katonásan. Ha nem ismerném a végtelenül szende természetét, megijednék. Amekkora állat a pályán, annyira érzékeny a való életben.
A fal mellé állok, lazán nekitámaszkodom és várok. A nyugodtságom láttán Parker merevsége elillan. A tarkóját dörgölgeti, láthatóan kellemetlenül érzi magát, a szavakat keresi. Határozott kiállása ellenére sem mer lecseszni, pedig le merném fogadni, ha tehetné, torka szakadtából ordítozna.
– A következő négy hétben végig kell csinálnod az edzéseket. Hiába maradsz a próbajátékig, ha azt félbe hagyod, edző bá úgy veszi, mintha ott sem lettél volna. Azon filózik, hogy kispadra tesz.
Akkor inkább kiszállok a csapatból. Nem leszek tartalék a taknyos másodévesek mellett. Felnézek Parkerre. Tőlem egy fejjel magasabb, szikár, de kemény srác, mégis most úgy mered rám, mint egy kiskutya.
– Leszereltem Kipet. Jó vagyok. Ez neki nem elég?
– Szabályos szerelés volt, tovább kellett volna játszanod.
– Valld be, csak hiányzik, hogy a zuhany alatt bámulhasd a farkam. – Az arcába nevetek, de most nem vevő a poénjaimra. Máskor lepisszegne, pedig nem csak én sejtem, hogy nem a foci miatt képtelen időt szakítani a csajozásra.
– Nem alapozhatsz arra, hogy az első két negyedben kiállítanak. És ha végig kell játszanod, menne? A negyedik negyedben is képes lennél egy ilyen szerelésre?
Olyan erősen szorítom össze a fogaimat, hogy az állkapcsom is belesajdul. Úgy tűnik, már a többieknek is feltűnt, mennyire csökkent az állóképességem, és ez rohadt gáz. Azt hiszik a bulik és a lustaság tehet róla, és az én hedonista életemnek köszönhetik majd a vereséget.
Egyszerre kedvelem és utálom a bandát. Jófejek, bármikor számíthatnék rájuk, mégsem bírok őszintén viselkedni velük, és ezt Alice is szóvá tette. Hallgatnom kéne rá... részben.
Iszonyat koncentrálnom kell, hogy ne remegjen a kezem. Az arcomra mutatok, a szemem melletti zöldes foltra, a karcolásokra.
– Látod ezt?
– Bunyóztál – mondja a szemöldökét ráncolva, mintha ez nem is lenne kérdés.
Körülnézek, csak páran lézengenek mellettünk és Parker takarásában állok. Kissé felhúzom a pólóm, megmutatva a derekamtól a köldökömig tartó tapaszokat, amik körül kékes-vöröses árnyalatú a bőröm.
– Elzúgtam a motorral – hazudom és visszaejtem a pólóm alját. – Józanul. Kurvára nem kéne edzenem, de baszd meg! Megcsináltam! Lefutottam Kipet. Leszereltem. És ma is meg fogom tenni, meg holnap is, de ha leszopsz sem bírok ki két órát. Szóval, vagy leszálltok rólam az edzővel és a mérkőzésre teljesen felépülök, vagy a mai játék után vihettek a sürgősségire összevarrni. Válassz!
Parker arca megnyúlik.
– Haver! Ezt miért nem mondtad?
– Mert akkor edző bá nem enged játszani. Rajtad áll, ott leszek-e a nagy meccseden, vagy sem.
– Nem ér annyit, hogy kórházba kerülj miatta.
A fejem zsibogni kezd, a levegő is bennem reked. Nem akarok hinni a fülemnek. Parker inkább kockáztatná a nagy lehetőségét, mintsem az én épségem? Erre nem számítottam. Vajon akkor is ezt mondaná, ha bevallanám, hogy egy bunyóban sérültem meg?
– Kibírom, csak fedezd a seggem. Oké?
Kelletlen, de biccent.
– Oké, ebédszünetben beszélek vele! De baszod, járj inkább autóval.
Azt várhatja.
A döbbenet – miszerint Parker aggódik értem – másik világba repít. Amióta ide járok folyton a szemébe hazudok, most is azt tettem, de részben igazat mondtam, és ez különös, meglepően kellemes érzés. Apám szavai ott csengnek a fülemben: ha király akarsz lenni, a királyt mutasd, ne a kisfiút. Tökéletes tárgyalási technika. Akárhány üzleti vacsorára ment, sosem engedett az álarcából. Összeszorul a szívem a felismeréstől, miszerint hiába gyűlölöm apámat, én is azt teszem, amit ő.
A gondolataimba temetkezve haladok Parker mellett egészen a teremig. Utolsóként érkezünk, és éppen látom, amint Kip széles vigyorral az arcán lehuppan Alice mellé. Egyből löki neki a szöveget, Alice meg elpirul.
Megtorpanok.
Még nem láttam Alicet elpirulni. A félmeztelen látványom sem hozta zavarba, de Kipnek már a jelenléte is. Ujjaim ökölbe szorulnak, közéjük akarok csapni, ám valaki megkocogtatja a hátam. A vállam fölött hátranézek. Mrs. Hannover nem mond semmit, csak az asztalok felé mutat. A leghátsó padhoz megyek és elhessegetem Parkert, helyet cserélünk. Így rálátok Kipre és Alicere.
Nem hagy nyugodni a kérdés: Kip mi a retkes fenével képes hatni Alicere?
Mrs. Hannover a tanári asztalnál lassan és tüzetesen ecseteli a legújabb kísérlet során elvégzendő lépéseket, amiket Parkerre hagyok, csinálja csak egyedül, az én figyelmem most más vonja el. Mint egy rossz kém lesem a mosolygó párost. Felfigyelek arra is, hogy Kip nem azt teszi, amit a tanárnő mond. Valamit előhúz a táskájából és cinkos vigyorral az arcán megmutatja Alicenek. Alice a fejét rázza, ki akarja kapni a kezéből azt a valamit, mire Mrs. Hannover megfordul, sasszeme végigjár a diákokon. Alice lehajtott fejjel úgy tesz, mintha jegyzetelne. Kip közben a kis zacskó tartalmát beleszórja az ecetsavval teli kémcsőbe, amit egy óvszerrel zár le.
Ez hangos lesz.
A folyadék pezsegni kezd.
Alice felkapja a fejét, és ahelyett, hogy oldalra ugrana hősiesen odébb löki Kipet.
A folyadék robbanásszerűen felbugyog. Az óvszer lerepül a csőről és hirtelen mindent eláraszt a maró, kesernyés szag.
Mrs. Hannover orosz medve bájával csörtet Kipék asztalához.
Feltörő nevetések áriája tölti be a termet.
Alice prüszköl és köhög. Az óvszer a hajában fityeg, a kifröccsenő lé pedig elárasztotta a ruháját és az arcát. Többen is előveszik a mobiljukat és fotózni kezdenek. Azonnal kilépek a padból, segíteni szeretnék Alicenek. Kip ekkor kiveszi Alice hajából a gumit, kétségbeesetten szólni akar, de Alice zárt ökle Kip orrába csapódik még mielőtt hozzájuk érnék. Síri csend támad. Mrs. Hannoverbe is belefagy a szó, mígnem hangosan felnevetek. Tapsolni kezdek. A többiek utánoznak. Alice vérvörös tekintete előbb rám, majd Kipre vándorol.
– Csendet! – sipítja Mrs. Hannover, mire lassan, de csökken a hangzavar. – Miss Ravin! Azonnal velem jön az igazgató irodájába!
A tanárnő az ajtó felé mutat olyan vöröslő arccal, mint amilyenben a haja is tündököl.
Alice kiegyenesedik.
– Talán Bakerre gondolt, tanárnő – mutat Kipre, és nem veszi le a szemét a vérző orrú fiúról.
– Maga – bök Alicere, és felemeli a hangját. – Most!
– De, miért?
– Az igazgatóiba! – ordítja, mire Alice fújtatva kiviharzik, Mrs. Hannover alig bírja utolérni.
Ennyit a pírről és a pálya melletti találkákról. Alice kárára, de öröm kúszik végig a rajtam. Tudhattam volna, hogy Kip el fogja baszni, mindig ezt csinálja. A pályán előny a hiperaktivitás, de a csajoknak nem jön be, ahogy a Lokit megszégyenítő csínyei sem.
Star megy oda Kiphez, valamit magyaráz neki, de háttal áll nekem, és az újból feltámadó hangzavartól semmit nem hallok.
– A szentségit! Valaki adjon már egy tampont neki – szól Kipnek Heath, mire Kip válaszként beint és Starral az oldalán ők is elhagyják a termet.
A Kipék mögötti padban lévő lány összedugja a fejét a padtársával, a friss fotókat nézegetik és kuncognak. Átnyúlok az asztalon és kikapom a lány kezéből a telefont, mire hebegve utána nyúlna, de amikor a szemembe néz megijed. Orrlyukam kitágul, dühöm az arcomra lehet írva. Törlöm az Aliceről készült képeket, mielőtt visszaadnám a mobilt az asztalra.
---
Amikor belépek az ebédlőbe tüzetesen végigpásztázom a helyiséget, Alicet keresem. A banda a szokásos helyen étkezik, úgy foglalok helyet köztük, hogy rálássak Alicere. Háttal ül nekem, de még ez is megnyugvással tölt el. Haja még mindig nedves, egyik kezével a fejét támasztja. Star heves mozdulataiból arra következtetek, hogy próbálja még jobban felszítani, de Alice rezzenéstelen marad, még csak a fejét sem emeli fel.
Szeretnék mellette lenni, de tudom, ha odaülnék azzal az egész étkező figyelmét rá irányítanám. Leteszem a tálcám és egyből előkapom a mobilom. Tegnap elmentettem a számát, írok neki.
Én: Lerendezzem Kipet?
Alice unottan felveszi az asztalról a mobilját, majd megfeszül.
Alice: Ha megteszed, megöllek!!!
Basszus! Még egy balta és egy fegyver emojit is odabiggyesztett mögé. Pedig szívesen bemosnék egyet Kipnek. Valahogy segíteni szeretnék Alicenek.
Én: Akkor mit tegyek?
Alice: Semmit!
Én: Te is segítettél nekem.
Alice: Csak hagyd, hogy méltóságteljesen az asztal alá süllyedhessek.
Ilyen könnyen nem szabadul tőlem.
Én: Mi volt a dirinél?
Én: Szólj a barátnődre, hogy ne nyúlkáljon a telódért.
Én: Leállítanád?
Alice: Akkor ne írogass!
Én: Nem válaszoltál. Mi volt a dirinél?
Alice: Fegyelmi testi sértésért.
Én: Mi a fasz? Egy pofonért?
Alice: Én nem te vagyok.
Alice: Már azért fegyelmit kapnék, ha lefinganám valamelyikőtöket.
Önkéntelen is felnevetek. Imádom ezt a csajt! Elmondhatatlanul szeretnék most ott ülni mellette, fogni a kezét, hallani a hangját, ahogy mindezt kimondja.
– Azta, te tudsz nevetni? – Blair kérdésére felkapom a fejem és lefordítom a telefonom. – Nagyon jól áll.
Blair szorosan mellém ül. Combját az enyémhez dörgöli, megsimítja a karom, mire ledermedek. Most érzem igazán, mennyire idegen, semmitmondó az érintése. Odébb húzódnék, de Adam úgy terpeszkedik mellettem, mintha övé lenne az egész pad.
– Kivel beszélgetsz? – kérdi Blair áhítattal a hangjában.
– A pszichiáteremmel. Éppen most tiltott el a hajrálányoktól. Kiváltképp a szőkéktől.
Blair arcára fagy a mosolya.
– Mutasd – mondja erőteljesen.
Mélyen a zsebembe csúsztatom a mobilom, a jókedvem mellé.
– Gondold át, mit mondtál – figyelmeztetem.
A feszültség kézzel tapinthatóvá válik, az asztalnál minden szempár ránk mered. Blair arca vörösbe vált, és ezzel együtt a tekintete is elhomályosodik. Remek! Már csak ezt hiányzott, hogy elsírja magát. Sophie oldalra fordul, keresztbe ül a padon és kihajol Adam mögül, azt hiszem be fog szólni, de végül ostoba tekintetét rólam Kipre szegezi.
– Rászálltál a csöves csajra? – kérdezi, elterelve ezzel a figyelmet rólunk. Ez lassan szokássá válik a bandába. Amint kínossá válik Blair és a köztem lévő kapcsolat, valaki egyből témát vált. Általában Blair barátnői, Sophie vagy Zoe.
Ezúttal viszont nagyon is érdekel a téma, elsősorban Kip válasza. A tányéromba merülve fülelek, izgatottan piszkálom a brokkolis krumplit. Pfuj, tüzes vasat dugnék annak a valagába, aki ezt kitalálta. Blair még közelebb csúszik, egy sajnálomot suttog a fülembe, aztán leheletnyi csókot nyom rá. Elrántom a fejem, hallani akarom Kip válaszát.
– Nem szálltam rá – feleli Kip, de látszik a zavara.
– Én tudom, miért csinálja – emeli fel a hangját Zoe és még a mellét is kidülleszti, miközben játékosan Kip mellé dörgölődik. – Bejön neki a csaj. A mi kis Kipynk megint szerelmes – dallamosan énekli. – Olyan édes, de nem? Az idén már hanyadszor is? Ott volt az a gitáros lány, aztán a hitgyülekezetes, a pincérlány, az a kék hajú az államiból..
– A vizibiciklis bódést se hagyd ki – vág a szavába Sophie, és közben mind a ketten hiénaszerű vihogásban törnek ki. Még Blair is elmosolyodik.
– Ja, és a francia lány a nyaraláson. Maldívon is volt valaki? Arról nem is meséltél. O-o, még ott volt az a szemüveges duci.
– Aki fotózott.
– Befejeztétek? – kérdi Kip dühösen. Elhúzódik Zoétól, a tekintetünk találkozik. Korábban sose zavarta, ha a fellángolásaival szívatják a csajok, de ezúttal komorságot olvasok le az arcáról. Már nem élvezi a mókát, mert számára ez már nem játék, és ez az, ami megrémiszt. Még sose láttam Kipet nem nevetni a saját szerencsétlenségén, a túl heves és hirtelen támadt érzelmein.
– Kipy! – vihogja Zoe.
– Ne hívj Kipynek, nem kutya vagyok – morogja.
A fejfájásom visszatér. Nem lehet, hogy Kip komolyan gondolja Alice-szel.
– Fiúk, valamit tennetek kéne – vékonyítja el a hangját Sophie. – Csak nem hagyjátok, hogy egy ilyennel kavarjon? – fintorog, és pisze orrát felhúzza.
A villa kiesik a kezemből.
– Egy milyennel is? – vágok vissza.
Kip egyenesen rám néz, tekintetében hála. Pedig nem miatta csinálom.
– Nézzetek már rá – mutat Alice felé Sophie. – Hogy öltözködik? Egy lúzer. Nem barátkozik senkivel és fix, hogy szándékosan kerül mindenkit. Tudtátok, hogy az öltözőben is behúzódik a sarokba, hogy senki ne lássa, ahogy vetkőzik?
– A fésűről szerintem is hallott – folytatja Zoe és Kipre mutat. – Csoda, hogy még nem kaptál tetvet tőle. Én biztos nem ülnék mellette. Fogadjunk, hogy büdös is. Azért mindennek van határa, Kipy.
– Mondtam, hogy ne hívj így!
– Vau-vau – vakkantja Zoe, hogy még jobban feldühítse a fiút.
Kip az asztalra csap.
– Csak hogy tudjátok, az illata annyira vadító, hogy azt elképzelni se tudjátok. És a lényeg, nem omlik ki annyi fos a száján, mint a tiéteken.
Édesség, döbbenek rá. Alicet mindig frissen sült sütemény illata lengi körbe, az otthon, a család illata.
Zoe hátrahőköl.
– Feladtam – tartja fel mindkét kezét. – Ez már orvosi eset. Fiúk, ti jöttök – egyenesen rám néz.
– Hagyjátok – szól Blair. – Kedves lány, mégha különc is.
– És van pasija – mondom gondolkodás nélkül.
Blair oldalba bök, mire összerándulok, és ajkamba harapva elfojtom a fájdalmam.
– Akkor igaz? Az öcséddel kavar?
Nagy lófaszt! Az én barátnőm lesz, csak még nem tudja.
– Barátok. Még – hangsúlyozom erőteljesen.
Kip fészkelődve az asztalra könyököl.
– Várjunk csak? Azt mondod, nem járnak, Will csak udvarol neki? – puhatolódzik.
– Még – ismétlem. – De ne feledd, Will az öcsém.
– Valamiért megéri bekapni pár jobbhorgot – mondja lelkesen. – Bocs, haver!
Az állam megfeszítem, ugrásra készen állok, de mielőtt felfognám Kip mire utalt, már fel is pattan és kiviharzik az étkezőből.