Casey unott arccal álldogált az ajtó előtt, amikor pár másodperccel később kiléptünk. Időközben sikerült felfedeznünk, hogy a nyílászárónknak tulajdonképpen semmi baja sem volt, csupán egy kissé beragadt, én pedig kretén voltam és utána rossz irányba próbáltam meg kinyitni.
Dávid eközben minden erejével azon volt, hogy minél jobban befeszítsen annak érdekében, hogy az összes kockája a hasán kivehető legyen. Szerencsére már csak ezt tudta mutogatni, hiszen mielőtt kiléptünk, meggyőztem, hogy egy törülközőt legalább csavarjon maga köré.
– Azért vegyél levegőt is, látszik rajtad, hogy erőlködsz – tette karba a kezét Casey Dávidra nézve, aki még mindig egy fotózáson képzelte magát.
Abban a pillanatban azt hittem, hogy Dávidban egy világ fog összedőlni, ám szó sem volt erről. Teljesen figyelmen kívül hagyta a beszólást és ugyanolyan lelki nyugalommal folytatta tovább a dolgot.
– Csak azért jöttem amúgy, hogy elmondjam, a buli egy kicsit később kezdődik – váltott témát a lány – Nem tudom, hogy addig előtte ti akartok-e csinálni valamit vagy...Mégis mi ez a fejeden? – akadt meg, ahogy meglátta a homlokomat. Egy hatalmas, fehér gézréteg volt ráragasztva.
– Egy kicsit elestem – vakartam meg a tarkóm, azonban a részletekbe nem igazán akartam belemenni. Ez már így is elég kínos volt.
– Nem kéne látnia egy orvosnak? Egy kicsit átvérzett – vizslatta aggódóan a kritikus területet.
– Azért nem olyan súlyos. Bár kicsit még szédülök amúgy...
– Basszus – húzta el a száját a lány együttérzően – Remélem, azért jobban leszel.
– Lehet offolom ezt a mait amúgy, annyira szarul nem vagyok, de így inkább nem mennék sehova – mutattam grimaszolva a homlokomra – De ti nyugodtan menjetek, én addig majd elleszek – legyintettem, majd oldalra léptem és a szoba belseje felé vettem az irányt, mert hirtelen kicsit jobban megszédültem.
Megkönnyebbülve lehuppantam a kanapéra és vártam, hogy elmúljon a rosszullétem. Szerencsére pár perc múlva ez meg is történt, ezért felegyenesedtem és megpróbáltam megkeresni a távirányítót. Casey és Dávid közben már eltűntek a szobából. Nem is vettem észre, mikor kimentek. Fasza. Tudom, hogy én mondtam nekik, hogy menjenek, de azért elköszönhettek volna. Vagy valami.
Igazából nem rájuk voltam mérges, hanem magamra, amiért ilyen szerencsétlen vagyok. Most egy rohadt ajtó miatt lemaradok egy ilyen eseményről. Ez nem csak egy buli lett volna, ez lett volna a belépőm ebbe a suliba.
Realizáva, hogy hiába siránkozom, attól még nem lesz jobb, nagyot sóhajtva bekapcsoltam a tévét és elkezdtem céltalanul kapcsolgatni a csatornák között.
Mikor pár perccel később éppen egy középkorú férfi esküdözött, hogy annál nincs jobb zöldségaprító, mint amit éppen a kezében tart és, ha most megvesszük, akkor egy ajándék hámozó is jár mellé, hallottam az ajtót becsapódni. Megrezzenve néztem az irányába és Dávidot pillantottam meg belépni a szobába. Hevesen beviharzott, aztán ledobta magát mellém.
– Mégis miért nézel teleshopot? – fordította felém a fejét, miközben engem majdnem letúrva, félig fekve megpróbált elhelyezkedni a kanapé maradék részén.
– Nem nézem, itt maradt a csatorna – rántottam meg a vállam és löktem egyet szobatársamon egy kis plusz férőhely reményében.
– Akkor méltányolnám, ha elkapcsolnád.
– Én meg méltányolnám, ha leszállnál a távirányítóról – ragadtam meg az említett eszközt és megpróbáltam kiráncigálni alóla.
Talán, ha csak egy minimális együttműködést is mutatott volna, akkor nem kellett volna ezzel szórakoznom. Hirtelen gondoltam egyet aztán a derekához nyúltam és beleböktem az oldalába. Azonnal megugrott, mire elégedetten vettem magamhoz a távkapcsolót. Ördögien elvigyorodtam. Ezek szerint csikisek vagyunk?
– Hagyj békén, mindjárt itt vannak a többiek is – tornázta magát ülő helyzetbe és a kanapé másik végébe csúszott.
Kérdőn felé fordultam. Azt hittem Casey lerázta vagy ilyesmi, azért jött vissza.
– Ne bámulj már – fújtatott és nekem dobott egy párnát.
Szörnyű ez a gyerek. Most pont olyan hisztis, mint, amikor találkoztunk a reptéren.
– Tényleg idejönnek? – dobtam vissza, mire egy hirtelen mozdulattal felém vetődött és kicsavarta a kezemből a távirányítót.
– Nem baszki, csak vicc volt, ilyen ratyi humorom van – ragadta magához a távirányítót és elkezdte váltogatni a műsorokat.
Ezután egy kis ideig élvezhettem Dávid szeszélyes TV nézési szokását, miszerint minden adásból meghallgat körülbelül tíz másodpercet, majd továbbáll. Ez egészen odáig eltartott, amíg kopogásra nem lettünk figyelmesek, amely jelezte a barátaink megérkeztét. Dávid elordította magát, hogy „nyitva", így a többiek benyitottak a helyiségbe.
Casey Ryan-nel az oldalán toppant be, mögöttük pedig Elisa és Cara haladtak. Pár doboz pizzát, valamint néhány üdítőt tartottak a kezükben és érdeklődve forgolódtak körbe, megbámulva a szobánk minden szegletét.
– Basszus, ez a hely sokkal jobb, mint a miénk – húzta el a száját Elisa még mindig ide-oda nézelődve.
– Én mondtam év végén, hogy gyors iratkozzunk ki és aztán vissza, mert az újak a jobb épületben fognak lakni – vonta meg a vállát Casey.
– Nem igazság – rázta meg a fejét a barna hajú lány, majd lehuppant Dávid mellé a kanapéra. Pedig amúgy a mellettem lévő hely közelebb volt...na mindegy.
Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett, Casey megfogta a távirányítót és egy mozdulattal kikapcsolta a készüléket.
– Van egy ötletem – kezdte el és körbenézett a szobában – szerintem miután elkezdődik a suli, kéne csinálni egy közös bulit. Ha már erre ugye valaki miatt nem tudunk menni – nézett rám jelentőségteljesen.
– Várjatok...ti most miattam nem is fogtok menni? – lepődtem meg és éreztem, hogy valamiféle kislányos melegség önti el a lelkem.
– Rohadt okos vagy Marty, hogy ezt kitaláltad.
Figyelmen kívül hagytam Dávid beszólását, mert baromi jól esett, hogy a többiek megtették ezt értem. Pedig csak egy hete ismertem őket, senkinek sem lett volna kötelessége.
– Nem akartunk itt hagyni egyedül – mosolyodott el Casey. Végignéztem a többieken és mindenki egyetértően bólogatott.
– Visszatérve a témára, nem akarok ünneprontó lenni, de nem gondoljátok, hogy év elején mindenkinek lesz fontosabb dolga annál, mint hogy buliba jöjjön? – tárta szét a kezeit Cara és elkezdte kibontani a pizzát a csomagolásából.
– Pont fordítva, ez egy lehetőség lesz egy kis kikapcsolódás az első hetek fáradalmai után. Ráadásul nem egy ilyen tanévnyitó buli kaliberű dologra gondoltam. Csak pár évfolyamtárs és kész – közölte, majd meglátta, hogy Cara kész a doboz szétszedésével, így felettem átnyújtózva, kezét kinyújtva kérlelte őt egy darabért.
– Várjál már – csapta el a kezét játékból, mire a lány sértődöttséget tettetve karba fonta őket és lebiggyesztette ajkait – Előbb még fel kéne vágni.
– Nincs felvágva? – lepődött meg Ryan – Akkor hajrá, hugi – nézett testvérére, aki egy nagyon csúnya pillantással jutalmazta meg.
– Egyáltalán van késetek? – egyenesedett fel Elisa és körbenézett.
Én kérdőn Dávidra néztem, akitől egy pont ugyanolyan bizonytalan tekintetet kaptam vissza. Felálltam, hogy megnézzem található-e bármiféle vágóeszköz valahol, de Dávid is pont ugyanabban a pillanatban tápászkodott fel. Gondoltam majd visszaül, ha látja, hogy én már elindultam, de helyette elkezdett követni. Az ajtó felé vettem az irányt és kiléptem rajta. Mikor azt hittem, most már tényleg egyedül folytathatom az utam, hallottam, hogy újból megmozdul a nyílászáró.
– Mégis hova mész, Marty? – ért utol Dávid és a vállamra tette a kezét, mintha meg akart volna állítani. Megfordultam és ránéztem.
– A konyhába? – bámultam rá értetlenül. Olyan komoly arcot vágott, hogy nem tudtam mire vélni.
– Ja, jó – vonta meg a vállát aztán elindult – Jövök én is.
Egy ideig szótlanul sétáltunk a keresett helyiség felé, a lépéseink zaja betöltötte a folyosót.
– De mégis mit gondoltál? – törtem meg a csendet hirtelen – Azt, hogy világgá megyek, vagy mi?
– Most honnan tudjam, hogy éppen hova szándékozol menni? – csattant fel aztán karba fonta a kezeit.
Összeráncoltam a homlokom, de aztán hirtelen egy mosoly kúszott az arcomra. Ha fogalma sincs, hogy hova akartam menni, akkor az azt jelenti, hogy nem tudott a konyha létezéséről?
– Ember...te most komolyan nem vetted észre, hogy itt egy konyha, mikor minden nap erre kell menni? – nevettem el magam, de mikor Dávidra néztem az ő arcra komoly maradt. Ettől azonban csak még jobban kellett röhögnöm. Hiába, ebből már nem mászik ki.
– De észrevettem – nézett rám mérgesen.
– Persze – kuncogtam szórakozottan.
– Jól van baszki, sosem néztem oldalra! – csapott hátba mérgesen, de már az ő ajkai is felfelé kerekedtek
– Hé! Én sérült vagyok, nem ér ütni! – böktem a bordái közé, mire összegörnyedt.
– Ha rendben leszel, kihívlak egy bunyóra – nézett rám szúrós szemekkel.
– Pont ez a legfőbb vágyam, hogy veled verekedjek – forgattam meg a szemem, aztán lefékeztem a lépteimet mivel elérkeztünk célunkhoz.
A tágas, félig nyitva lévő ajtón át beléptem a helyiségbe, aztán Dávid felé nyújtottam a karom.
– Üdvözöllek a konyhában – hajoltam meg egy kicsit – Konyha, ez itt Dávid.
Az említett nem szólt semmit csak mogorván bámult rám én közben pedig ellépkedtem a fiókhoz és kiválasztottam egy megfelelő méretű vágóeszközt.
– Szerinted jó csaj Elisa? – hozta fel hirtelen a témát. Egy kicsit meglepett ez a kérdés, hiszen még nem beszélt nekem személyes dolgokról. Visszatoltam a fiókot és ránéztem.
– Ja, nem rossz. Aranyosan néz ki – vontam meg a vállam – Szerintem bejössz neki.
– Szerintem is – vigyorodott el aztán pacsira tartotta a kezét.
– Mégis miért pacsiznék veled? – emeltem föl a szemöldököm – Ez nem nekem siker – néztem rá szórakozottan.
– Viszont neked ott van Casey.
– Nem hiszem, hogy Casey egyszerű eset lenne – nevettem el magam.
Eddig még nem gondoltam rá ilyen értelemben. Valahogy nem tűnik reálisnak, hogy ő bármit is akarjon tőlem. Viszont ha belegondolok egyáltalán nem csúnya, sőt. Ráadásul valami benne, ami az embert rögtön jó kedve deríti.
– Ezt csak azért mondod, mert fogalmad sincs, hogyan kell csajozni – nézett a szemembe és félmosolyra húzta a száját.
És baszki, nem ismerném be neki, de igaza volt. Soha nem volt még komoly barátnőm. A régi sulimban én voltam az a tipikus kocka stréber. A lányok általában csak azért írtak nekem, hogy megkérjenek, segítsek nekik matekban vagy töltsem le nekik a Sims-et.
– Ez nem igaz – védtem meg magam, ám átlátott rajtam.
– Ne aggódj, majd megtanítalak. Dave papa elintéz mindent. De cserébe majdneked is segítened kell – mutatott rám.
– Bocsi, de nem tűnik túl jó ötletnek randitippeket elfogadni egy olyanembertől, aki Dave papának nevezi magát – néztem rá elfojtva a mosolyom.
– Te tudod – vonta meg a vállát – Ám ha meggondolod magad, az ajánlat még áll – kacsintott rám aztán hátat fordított és kicaplatott a helyiségből, én meg ottmaradtam egy fióknyi késsel és legalább ugyanannyi kusza gondolattal.