Három hete élem az életem a családomtól távol London egyik legjobb főiskoláján. Irodalom-angol szakon kezdtem tanulmányaimat, és minden bizonnyal végig is csinálom. Igaza volt édesanyámnak tényleg pazar hely, a tanárok fantasztikusak. Kedvesek és segítőkészek. A tanulókkal teljesen ellentétben. Míg a tanárok próbálnak a kedvünkben járni, ezt a húszas éveikben járó fiatalok teljes mértékben ki is használják. Szemtelenek, figyelmetlenek, és szörnyen udvariatlanok. Nem csak tanáriakkal, de társaikkal szemben is. Ebből kifolyólag még barátra nem igazán találtam, de még olyan egyénre sem akivel két szót válthatnék. A szobatársam egy nagy egoizmussal, anyuci és apuci pénzével felpakolt, lelkileg illetve szellemileg üres ember. És azt gondolom ezzel mindent elmondtam róla.
- Emily. - rikácsolta Jesy, hosszú szinte már sárgás szőke hajkoronáját simogatva. Gyönyörű szép, szög egyenesre vasalt fejdísze nap mint nap gondosan el volt igazgatva. Már-már irritálóan tökéletesen. Egyedül a színe ami nem volt az igazi, valamit elcseszhetett a fodrásza, mikor szőkíteni próbálta a lányt. Míg az én tejfölszőke hajam természetesen omlott vállaimra, vagy egy hanyag lófarokban díszítette hátam teljes hosszát.
- Elizabeth. - javítottam ki kedvesen, már sokadszorra.
- Nekem mindegy. - legyintett szemét forgatva. - Mindjárt ideér a pasim, és te fogsz falazni nekünk. - vázolta tervét, nekem pedig elakadt a lélegzetem.
- Egy fenét. - vágtam rá kapásból. Még mit nem! London egyik legelitebb főiskoláján, ahol nem csak, hogy egy emeletre, de még egy épületben se szállhatnak meg fiúk lányokkal.
- Csak pár perc az egész ne nyafogj már! - kapta el a karomat majd ránott egyet rajtam, így apró termetemnek köszönhetően egyensúlyomat elvesztve a földre zuhantam. Ekkor az ajtó az orrom előtt kicsapódott.
- Mi folyik itt? - nézett szét zavartan egy magas, göndör hajú fiatal srác, mikor felmérte a terepet. Én a földön, Jesy pedig agresszív tekintettel bámult le rám. - Jesy mi a frászért nem tudsz uralkodni magadon? - üvöltötte a srác majd mikor a kezét felém nyújtotta, csak feltápászkodva kikerülve őket kiléptem a folyosóra. Mostmár mindegy, az én szobám is, szóval ha meglátják engem is páros lábbal rúgnak ki a kollégiumból. Nem kell udvarisanak beállítania magát.
- Itt vagyok, mondjad mi van, de utána mostmár akadj le rólam. Rohadtul irritálsz! - sziszegte idegesen Jesy állítólagos barátja. Képzelem milyen kapcsolatuk lehetett. Végülis a személyiségük és a természetük nem sokban különbözik.
- Elizabeth Amelia Moon! Ön miért ácsorog kint mikor már fél órája takarodó van? - lépkedett felém Mrs Peterson, a világ egyik legfélelmetesebb, ugyanakkor a légynek sem ártó nevelő tanára.
- Ó, igazából kizártam magam. - néztem rá kétségbeesetten, mire összeráncolt szemöldökkel pillantott rám majd a szobaajtómra.
- Jesy nincs bent? - jött teljesen közel én pedig az ájulás határán megkapaszkodva az ajtófélfában vártam a következményeket. - Hozok pótkulcsot. - mosolyodott el kedvesen.
Amint hátatfordított a szobajtó kicsapódott és a srác gyönyörű zöld szikrákat szóró tekintetével találtam szembe magam, amint kicsörtetett a folyosóra. - Ez megmit jelentsen? - nézett rám szigorúan Mrs Peterson.
- Tanárnő én..meg tudom magyarázni! Én csak.. - kezdtem magyarázkodni.
- Elizabeth idehívta Alex-et és ránkzárta az ajtót! Ki akar rúgatni tanárnő! - hisztizett Jesy.
- Nem én nem! Azt se tudom ki ez! - mutattam a srác felé, aki a földet pásztázta, de még így is láttam, ahogy széles mosolyra húzza ajkait.
- Alexander! Mit keresett itt? Igaza van Jesy-nek? - kérdezte kimérten.
- Teljes mértékben igazat adok Jesy-nek tanárnő! - mosolyodott el pimaszul, majd rákacsintott az idős nőre. Szánalmas!
- Mi? - tártam szét a karjaimat értetlenül. - Ez nem lehet igaz! - kiáltottam kétségbeesetten, majd dobbantottam egyet lábammal jelezve hogy szörnyen dühös vagyok, mire a fiú felnevetett, Jesy gúnyosan mosolygott rám, a nevelő tanár pedig rosszallóan rázta a fejét.
- Szedje össze a cuccait! - biccentett kimérten majd sarkon fordult. Jesy elégedetten kihúzta magát, Alexander pedig lefagyva meredt a tanár után.
- Tanárnő kérem, ezt nem teheti! - nyögtem erőtlenül.
- Ó, hogyne tehetném! Tudod Elizabeth, szívesen mondanám, hogy van még egy esélye, megússza egy figyelmeztetéssel, de miután több panasz is érkezett felőle kénytelen vagyok más eszközökhöz folyamodni!
- Miféle panaszok? - néztem rá értetlenül az elmúlt néhány percben sokadszorra. Mind a hárman minimum egy fejjel magasabbak voltak nálam, kicsinek és erőtlennek éreztem magam. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem tehetek semmit.
- Jesy többször is figyelmeztette a nevelői kart, miszerint Ön a házirendet megsértve viselkedik a kollégiumon belül, de bizonyíték híjján szó nélkül hagytuk az ügyet. Eddig! Szedje össze a holmiját és várjon meg a tanári előtt, ne kelljen többször kérnem! - monda, majd végleg magunkra hagyott minket.
- Jajj ne már Emily, nehogy sírva fakadj! - nevetett Jesy. Alexander annak ellenére, hogy éppen miatta rúgtak ki a kollégiumból dühösen meredt az előbb említett lányra.
- Elizabeth. - mondtam és visszaigyekeztem a szobába. - Nagyon jól tudod, hogy Elizabeth a nevem. - dühöngtem miközben a bőröndömbe hanyagul bedobáltam a ruháimat, két sporttáskába pedig az egyéb dolgaimat, majd a tanárihoz siettem, ahol közölték, hogy egy évre felfüggesztenek, így új kollégiumot vagy albérletet kell keresnem. Ugyanakkor azt is elmondták mennyire sajnálják, hogy egy ilyen jó képességű lány csalódást okozott az iskolának. Külön kérésemre, mivel elmúltam tizennyolc éves, az édesanyámat nem értesítették. Majd én elmondom neki, ha rájöttem, hogyan közölhetném ezt vele. Mikor visszaértem a szobához Alex még mindig ott volt.
- Jesy! Normális vagy? - rántotta magához a lányt a karjánál fogva. - Ki fogják rúgni! Mit ártott neked ez a szerencsétlen? - bökött felém. A táskákat magamra akasztva és bőröndömet magam után húzva, mit sem törődve az emberekkel akik miatt utcára kerültem, elindultam a folyosón.
- Nem fogják kirúgni. Már ki is rúgták! - nevetett fel, mintha az év poénját sütötték volna el neki. Minden mindegy alapon megtorpantam, majd némi hezitálás után visszasiettem és ökölbe szorított kezem Jesy agyonsminkelt arcán landolt. Az ütés erejétől, és mivel váratlanul érte hanyatt esett én pedig a kezemhez kaptam. Rohadt csontos az arca!
- A picsába! - szitkozódtam, majd a jajjgató lányra pillantottam. - Csak szerettem volna, ha van egy kis valóságalapja is a panaszaidnak ha már kirúgnak. - mosolyogtam rá majd kisiettem az épületből. Még hallottam, ahogy Alex elneveti magát, gratulált Jesy-nek és magára hagyta.