Egész álló nap a hirdetések után kajtattam. Elmentem minden bejelölt helyre de mindenhonnan ugyanazt vagy hasonló válaszokat kaptam.
„ Betöltötték! Eladói tapasztalatokkal rendelkező lányt keresünk! Cicám, ez LA, kelj fel korábban!”
Kedvetlenül sétáltam haza az újságot a lábam mellett lóbálva , bámultam a házakat az embereket akik elégedetten nevetgéltek munkából haza térve, én meg itt állok és csak szenvedek. Na jó tudom, hogy nem kellene elkeserednem az első nap után de mindenhol kinevettek kábé, mit képzelek én nyár közepén, mit gondolok hol kapok majd munkát hisz ilyenkor a diák munkások már rég betöltötték a legrosszabb állásokat is. Csak azt nem értem, hogy akkor minek hirdetik meg azt a nyomorult állást.
Haza érve ledobáltam a ruháimat és felvettem a pizsamám. Na jó lehet hogy korai hatkor pizsamában beülni a tévé elé de akkor is, ez a kudarc nagyon nem építette az önbizalmamat.
Egy mesecsatornára kapcsoltam ahol Micimackó maratont tartottak. Kihoztam a laptopomat és beléptem facebookra és írtam a lányoknak. A mesenézés és a beszélgetések kicsit elvonták a figyelmemet de csak azért mert nem meséltem nekik hogy mindenhonnan elküldtek. Azt mondtam várost néztem és néhány képet is küldtem nekik amit napközben csináltam a telefonommal. Mikor meguntam hogy csak a jóról beszéljünk elköszöntem, nem volt kedvem tovább megjátszani, hogy minden rendben van. Tudom, csak egy nap....de mi van ha egy hét múlva sem találok munkát. Az apától kapott pénzből még van bőven, de mi van ha elfogy? Azt várják tőlem hogy önellátó legyek és az így nem fog menni. És nem akarok hetente kunyerálni apától nem is amiatt amit ő gondolna hanem azért amit anya. Megígértem neki, hogy felelősségteljesen nagylány módjára, vigyázva magamra fogok itt élni. Találok munkát és büszke lesz majd rám… Nem akarok neki csalódást okozni…
A következő három nap, lényegében az elsőnek az újrajátszása volt. Minden reggel megvettem az újságot és elmentem vagy tíz helyre. Az eredmény ugyanaz volt, azzal a kivétellel hogy az egyik hely üzletvezetőjének volt egy night klubja ahová felvett volna de miután bejelentette hogy lényegében egy tangában és egy alig takaró melltartóban kellene felszolgálni, és ahogy megláttam a képet amit mutatott az új egyenruháról, gyors hátra arc után kisétáltam a kávézóból.
Egy másik helyen pedig furán méregetett és dicsérgetett az üzletvezető így az sem nagyon nyerte el a bizalmamat. Miért olyan perverzek azok a középkorú pasik akiknek egy kicsi hatalom is van a kezükben?
Eltelt két hét. Anyának hazudtam, a lányoknak hazudtam, apának meg anyán keresztül hazudtam. Justinnal nem beszéltem, üzenetet küldtem amiben leírtam hogy minden szuper itt és boldog vagyok. De az igazság az volt hogy minden szar volt és nem tudtam mi legyen. Nem volt egy normális munka sem , és már kezdtem bele törődni, hogy takarítónőként végzem valahol.
A két hét alatt rengeteg emberrel találkoztam akik ugyanazt várták ettől a várostól mint én, változást, új életet, kitörést. Többen tehetséges fiatalok voltak és arra vártak hogy felfigyeljenek rájuk, de találkoztam íróval, zeneszerzővel, színésszel, énekessel, és olyannal aki csak úgy sodródott az árral és idehozta útja. Kalandot kerestek. Én is azt kerestem, többek között, ki akartam kerülni a nyugodt kisvárosból.
Sok emberrel megismerkedtem, némelyikkel telefonszámot is cseréltem de mégis olyan egyedül voltam. Anya nélkül, a lányok nélkül, még Justin is hiányzott és a tudat, hogy tehetetlen vagyok elő hozta belőlem a reménytelen Cassiet.
A napok teltek, az órák csak úgy elszaladtak mellettem , egésznap a telefonon lógtam, az internetet is csak munka keresésre használtam szinte de semmi...mi a francért nem törlik a hirdetést ha már elkelt a munka?
Július végén jött el a pont hogy feladom, felhívom anyát és haza megyek. Munka nélkül nem tudom összeszedni a pénzt a tandíjra. Nem érdekel, mit gondolnak majd a lányok és hogy, hogy nézek Justin szemébe akivel két nappal ezelőtt végleg szakítottam üzenetben. Nem érdekelt apa rosszalló fejcsóválása, és nem érdekelt hogy anya is le fog szidni, haza megyek. Viszont előtte kell egy hosszú séta , kikell szellőztetnem a fejem, valami jó szöveget kell kitaláljak amitől majd nem tűnök akkora lúzernek.
A partra érve meglepve vettem észre hogy valaki elfoglalta a helyemet. Ott ült egy srác az én kis sziklámon egy gitárral a kezében. Hajamba túrva mentem közelebb majd megálltam előtte. Keresztbe font karokkal álltam míg nem lentről felfelé végig mért és mikor találkozott tekintetünk elmosolyodott.
- Elfoglaltad a helyem.- mondtam mire felnevetett.
- A helyedet, bocs nem láttam, bele vésted a neved is?
- Nem vicces, menj el..
- Várj már egy kicsit, ez az én helyem.
- Áh szóval a te neved van bele vésve,? Mikor idetaláltam körbe vizsgáltam és egy nevet sem láttam bele vésve.- néztem rá hunyorogva.
- Oké, szerintem ennek semmi értelme.
- Akkor miért vagy még itt?
- Miért vagy ilyen harapós?
- Mi közöd hozzá?
- Semmi, ez igaz de elmondhatnád. Jó hallgatóság vagyok.
- Nincs semmi oka, csak mióta ebben a városban vagyok ide járok ki.
- Mióta vagy itt?
- Egy hónapja. És majdnem mindennap ide jöttem gondolkozni.
- Hűha, sok gondod lehet ha ennyit kell gondolkoznod.
- Na ehhez végképp semmi közöd. - mondtam majd látva hogy nem fog elmenni fogtam magam és tovább indultam remélve, hogy találok egy hasonló kis sziklát.
- Peter vagyok.- kiabált utánam. Megtorpantam.
- Hogy mondod?- fordultam vissza. Elmosolyodott és leugrott a szikláról. Letette a gitárt és elindult felém. Lazán sétált majd ahogy elém lépett nyújtotta a kezét.
- Peter vagyok.
- Hát jó neked.
- Ugyan már… mi a neved?- kérdezte mire kicsit oldalra biccentettem fejem. A szél belekapott hajamba így az arcomba fújta azt, ő csak nevetett ezen én viszont tényleg nem voltam valami jó passzban most.
- Cassie vagyok.- fogtam meg kezét.
- Szép név, simán Cassie vagy Cassandra esetleg?
- Cassidie.- húztam el a kezem.
- Nos Cassie, nincs kedved visszajönni, elférünk azon a sziklán ketten is. Ne kéresd magad…- mosolygott és nem tehettem róla de valami megfogott a mosolyában. Olyan pozitív kisugárzása volt és most minden pozitív energiára szükségem volt. Elsétálva mellette felültem a sziklára majd ahogy csatlakozott mindketten az óceánt bámultuk.- Van kedved beszélni róla?
- Nem is tudom, nem is ismerlek.- néztem rá mire felhúzta szemöldökét majd felnevetett. Üdítő volt a nevetését hallani.- Félek.
- Na és mitől félsz?
- Kudarcot vallottam.
- Mesélj..- támaszkodott meg háta mögött és kíváncsian nézett rám.
- Idén érettségiztem, és miután nagyon jó eredménnyel sikerült lezárni a sulit több egyetemre is felvettek otthon de én ide akartam jönni.
- Otthon?
- Washington állam, egy kisvárosban nőttem fel de nem akartam még négy évet ott tölteni, kalandra vágytam, új embereket megismerni és önálló akartam lenni. Ki akartam onnan törni így nagy nehezen de a szüleimet sikerült rávenni hogy itt tanulhassak. Július elején érkeztem. Apa kifizetett nekem egy lakást egy évre előre és biztosított pénzt a kajára meg ilyenek. Viszont kikötés volt hogy a tandíjra nekem kell megkeresnem a pénzt. Így csak úgy jöhettem ide ha dolgozni kezdek a suli előtt nyáron és mellett.
- És mi a gond?
- Nem találok munkát. Egyszerűen mindenhonnan elküldenek, vagy betöltötték vagy mert nincs gyakorlatom… majdnem egy hónapja már, hogy keresgélek..
- Ne mond, hogy semmilyen munka nem akad neked. Olyan szép vagy..- mondta mire rápillantottam.- Rosszat mondtam?
- Nem, csak... jól esett amit mondtál, de igazából azt jobban szeretném ha nem a külsőm miatt kapnék munkát. Arra vonatkozóan kaptam ajánlatokat…
- Tényleg , milyen ajánlatokat , mesélj..- mondta izgatottan mire csak felnevettem.
- Volt aki egy klubba akart felszolgálónak felvenni.
- De hát ez jó.
- Melltartóban és tangában?
- Na jó, valakinek biztos jó.- röhögött fel.
- Volt aki aktmodellt akart belőlem csinálni, de kaptam pornós ajánlatokat is. Volt aki perverz módon méregetett vagy olyan beszólásokat ejtett el így inkább én mondtam nemet. - Reménytelen a helyzetem ha pár napon belül nem kezdek el dolgozni haza kell mennem mert nem lesz pénzem a suli kezdésre, és a tandíj nem párszáz dollár.
- És a szüleid?
- Ezért is félek, hatalmasat csalódnának bennem, annyira akartam ezt az egészet és bizonygattam, hogy felnőttem menni fog, jól megleszek, pikk pakk találok munkát is, ha most haza mennék az azt jelentené hogy kudarcot vallottam, tudom hogy csalódnának bennem, és bár apával nem olyan jó a viszonyunk, még sem akarok így a szeme elé kerülni. Ő győzte meg anyát is és a barátaimról ne is beszéljünk, vagy a volt barátomról.
- Akkor tényleg nem egyszerű…
- Nem, nem az. És olyan egyedül vagyok itt. Az elmúlt egy hónapban mindennap a várost jártam, rengeteg emberrel találkoztam mégis…
- Olyan egyedül vagy mint a kisujjad?
- Igen. Na de mindegy… És te ? Csak nem egy álom kergető vagy?
- Micsoda?- nevetett fel?
- Hát tudod, annyi olyan fiúval és lánnyal találkoztam akik egy gitárral a hátukon érkeztek ide hogy valóra váltsák az álmukat miszerint világhírű énekesek legyenek, te is ilyen vagy?
- Mondhatni.- vette ölébe a gitárt.
- Kipróbálhatom?
- Tudsz gitározni?
- Nem tudom, majd most kiderül. - Nyújtottam kezem mire ölembe tette. Én próbáltam szakszerűen megfogni és elkezdtem pengetni a húrokat. Nem igazán értettem a szisztémáját és mikor megláttam eltorzult arcát nevetni kezdtem. - Na igen , a gitár nem az én hangszerem.
- Elképzelhető..- nevetett majd közelebb ült. Ujjaimat a húrokra helyezte majd átkarolta vállam és úgy irányította másik kezem. Nem is igazán tudtam figyelni mert ahogy megéreztem az illatát lehunytam a szemem. Finom illata volt, férfias, de az a kellemes ,amikor arra gondolsz hogy még, még, nehogy eltávolodj, érezni akarom.- Nem vagy reménytelen eset.
- Gondolod?- néztem rá, elég közel volt ahhoz hogy meglássam magam barna szemeiben.
- Határozottan … csak pár óra és gitárszólózhatnál egy teltházas koncerten.
- Túlzásokba ne essünk.- húzódtam el nevetve.
- Tudsz énekelni?
- Nem.
- Ne már, egy gyönyörű lánynak csak gyönyörű hangja lehet.
- Na jó akkor úgy mondanám, hogy ha egyszer gyerekeim lesznek, van annyira jó hangom hogy altatót énekelhessek nekik anélkül hogy halláskárosodást szenvednének.
- Vicces lány vagy.
- Sokan mondták már.
- És szerény is.
- Az a fő erényem és köszönöm a bókot.- bólintottam mire nevetett csak.- Gondolom te tudsz énekelni is.
- Azt mondják.
- Mutatsz valamit?
- Saját dal legyen vagy van kedvenc énekesed?
- Vannak saját dalaid?
- Szoktam írogatni.
- Akkor saját.
- Rendben, lássuk csak, nem baj ha felállok?
- Csak nyugodtan.- mondtam mire leugrott a szikláról majd elvette ölemből a gitárt. Én felhúztam a lábaimat és figyeltem ahogy gitározni majd énekelni kezd.
- And take a piece of my heart, and make it all your own, So when we are apart , Never be alone, You’ll never be alone.- énekelte miközben el-elmosolyodott majd csak dúdolgatott és mikor végzett tapsoltam.
- Egy nap híres leszel. - mondtam mire elég hülyén nézett rám de azért a végén nevetve bólogatott.
- Egy nap, igen, talán igazad lesz.
- Most ne haragudj de mennem kell. Élveztem a beszélgetést meg minden de jobb ha haza megyek, elfáradtam.
- Elkísérhetlek?
- Miért tennéd?
- Azt el sem tudod képzelni hogy minden hátsószándék nélkül tenném?
- Nem igazán, nem tudom.
- Csak jó fej akartam lenni..
- Akkor gyere.- pattantam le a szikláról. Ő átdobta vállán a gitárt majd mellém lépett és együtt indultunk el.
- Van hobbid?
- Nem is tudom. A gimiben futottam, de mióta elballagtunk nem vettem fel a futócipőmet. A dráma körben is játszottam és ennyi azthiszem.
- Te ennél sokoldalúbb lánynak tűnsz..
- Na jó szeretek rímeket faragni, tudod tévé reklámokhoz. Ezt is fogom tanulni, vagyis ezt tanulnám ha sikerülne pénzt szereznem.
- Mondj egy rímet, de gyorsan ne gondolkozz rajta sokat.
- Ümmm… A tehéntej az finom nagyon, és mi nálunk nem egy vagyon.
- Komolyan?
- Oké oké, tudom, de most elvagyok keseredve, csak ennyire futja.- nevettem.
- Talán máskor…
- Máskor?- néztem rá. Szemembe nézett de nem mondott semmit.
- Nagyon kedves lánynak tűnsz és szívesen látnálak újra..
- Nem hiszem, úgy értem én nem vagyok az a típusú lány…
- Milyen típusú is?
- Tudod te azt jól Peter… Itt is vagyunk.
- Akkor viszlát?
- Ég veled, az is lehet, hogy pár nap múlva haza utazom.- húztam elő kulcsomat.
- Ha egy nap híres leszek és túrnézok, talán meglátogatlak.
- Rendben.- mosolyogtam majd intettem neki és beléptem az épületbe. Ahogy az ajtó becsukódott elindultam a lépcső felé majd az elsőre érve megálltam a lakásom előtt. Kikerestem a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Zavartan keresgéltem a villanykapcsolót és varázsoltam fényt az előszobába és a nappaliba. A hálóba mentem ahol az ablakot résnyire nyitottam majd kinéztem rajta. Peter már nem volt sehol. Ami persze nem lepett meg.
Sziasztok!
Itt is lenne a következő rész!
Remélem tetszett , de ha nem írjátok csak meg nyugodtan.
Mostanában baromi fáradt vagyok de próbálom kihozni amit csak lehet magamból.
Nyugodtan írjatok, jól viselem a kritikát 😀😀