- Angie, kellj fel! - rázott fel álmomból Kate. Kiderült, hogy a prefektusok keltését simán átaludtam, és már mindenki lement reggelizni, csak mi ketten maradtunk a hálókörzetekben.
Álmosan rángattam magamra a taláromat, idegességemben azt sem tudtam, hogy kössem meg a nyakkendőm, és úgy egészében, semmi kedvem nem volt a mai naphoz. Féltem, hogy még több ellenséget szerzek magamnak, hogy a tanárok szigorúak lesznek, hogy valami hülyeséget mondok vagy csinálok, vagy mint álmaimban, hiányos öltözetben jelenek meg. Legalább a legutolsó opciótól most már nem kellett tartanom, de így is maradt még egy jó hosszú lista.
Kate-tel felsiettünk a Nagyterembe, ahol már javában zajlott a reggeli. A lány leült ugyanarra a helyre, mint tegnap, szóval helyet foglaltam mellette.
Kivettem egy zsemlét a tálból, és sebtében elkezdtem megkenni, de megzavartak benne.
- Jó reggelt, Angie! - hallottam mögülem egy ismerős hangot, így hátrafordultam, és Ronnal találtam szemben magam. Rámosolyogtam a fiúra, és magamban nyugtáztam, hogy talán még sem lesz olyan szörnyű ez a nap.
- Szia, Ron! Hogy vagy?
- Jól, köszi! - válaszolta szintén mosolyogva Ron. - A második óránk együtt lesz, ha jól láttam.
- Mi a második óránk? Egyáltalán mi az első? - pislogtam Kate felé kérdőn, aki kihalászta talárja zsebéből az órarendünket (amik, mint kiderült, a ládáinkra voltak kitéve az egyenruhák mellé, szóval valószínűleg nekem sikerült elvesztenem az enyémet első nap), és odanyújtotta nekem. Átfutottam a táblázatot, és magamban próbáltam megjegyezni a mai nap beosztását: bájitaltan, átváltoztatástan, és két jóslástan. Azt hiszem, ez menni fog, tekintve, hogy a régi sulimban minimum napi hat óra sorrendjét kellett fejben tartanom.
Ron elköszönt, mert sietnie kellett gyógynövénytanra, én pedig belehúztam a reggelievésbe, mert Kate már rég végzett, és így is le volt maradva a többiekhez képest. Közösen lementünk a hálószobába, hogy elhozzuk a felszerelésünket, aztán végigmentünk a klubhelyiség előtt futó folyosón, ahol helyet kapott a bájitaltan terem is. Kate meg is jegyezte, hogy még szerencse, hogy ilyen földalatti életre száműztek minket, így legalább nem kell lépcsőket másznunk, ha Pitonnal szeretnénk találkozni. Nevetve reagáltam a poénjára, és közben próbáltam lecsillapítani izgalmamat, amit az elkövetkező óra gondolata váltott ki belőlem. Nem tudtam elképzelni, milyen lesz... Egy biztos: nem ilyenre számítottam.
Már sokan ültek az asztaloknál egymással társalogva. Kate felvilágosított, hogy Pitonnál mindig fiú-lány párokban kell ülni, szóval ez még úgy sem a végleges ülésrend.
- De azon kívül szabadon ülhetünk? - kérdeztem.
- Akármelyik fiú mellé ülhetsz, ha ez érdekel! - kacsintott rám Kate, és megragadta a kezem, mert még mindig az ajtóban ácsorogtam. Mellesleg a termet vizslattam; érdekelt, milyen helyen dolgozik Perselus. A padok két oszlopba voltak elrendezve, közöttük volt hely bőven a közlekedésre. Négy-négy sornyi pad volt, ahol soronként hatan ülhettek. Az asztalaink előtt Pitoné kapott helyet, mögötte pedig polcokon és szekrényeken sorakoztak a különböző hozzávalók, főzetek és a bájital főzéshez szükséges egyéb kellékek.
- Gyere, foglaljunk le egy jó helyet!
Az utolsó előtti padsorhoz rángatott, ami már félig megtelt. Többek között Draco is ott ült.
- Ülsz mellé vagy én üljek? - kérdezte Kate előzékenyen, mire megvontam a vállam olyan „minden mindegy" stílusban, és leültem a fiú mellé.
Draco eddig a hátsó sorban ülő Crackkal és Monstroval dumált, de az érkezésemre megfordult, és végignézett rajtam.
- Mi van, Piton, jöttél bocsánatot kérni? - kérdezte gúnyosan, mire csatlósai hangos hahotázásba kezdtek. Draco egy megsemmisítő pillantással elhallgattatta őket, aztán engem fürkészett tovább válaszra várva. Nem zavartattam magam, elrendeztem az asztalomon a felszerelésemet, hogy egy kis időt nyerjek, és csak azután válaszoltam:
- Nem, csak itt volt üres hely.
A fiú körbefordult, végignézett a termen, ahol még legalább öt hely várt gazdára, ha nem számoljuk a teljesen üres, az ajtóhoz közelebbi padsorokat, amik azokra az esetekre voltak fenntartva, ha közös óránk van egy másik ház diákjaival.
- Ah-ha! Tényleg csak itt van - ironizált, és közben nagyképűen mosolygott hozzá. Legszívesebben felképeltem volna, annyira idegesítő volt ez a tenyérbe mászó stílusa! Kezdtem sajnálni a többieket, akik már negyedik éve kénytelenek elviselni Malfoy pökhendiségét.
- Draco, nem fogok bocsánatot kérni, mert nincs miért. Amúgy is, ha valakinek bocsánatot kéne kérnie kettőnk közül, az te vagy! - világítottam rá a tényre mérgesen, és a fogaim között szürve a következő mondatot, hozzátettem. - Az egész lánytársaság hallotta az üzeneted.
- Milyen üzenetet? - fordult teljes testével felém, hátat fordítva barátainak. Unottan megforgattam a szemem, és Pansy Parkinson hangján elismételtem:
- Draco üzeni, hogy menj a francba! Ha-ha-ha-ha! - kezdtem nevetni a lány idegesítő hangján, de Kate oldalba bökött, mert elég hangosra sikeredett az alkalmi előadásom. Sokan felénk is fordultak, köztük Pansy is, de ők csak annyit értettek a szituációból, hogy Dracoval vagy Dracon röhögök. És hogy hülye hangom van.
- Ja, hogy az! Nem kértem Pansytől, hogy adja át neked, de ha már megtette... Viszont, ha tőle nem volt elég érthető, akkor... - hajolt hozzám közel, és az arcomba suttogta. - Menj a francba!
Szikrázó szemekkel néztem rá. Zavart a fiú közelsége, és akaratlanul is ökölbe szorítottam a kezem, de nem volt időm visszavágni valami szellemeset, mert Perselus kivágta a terem ajtaját, és átviharzott a padok közötti folyosón. Mentében elkiáltotta magát:
- Nyissák ki a tankönyvet a tizedik oldalon, és kezdjék el olvasni az első fejezetet!
Teljesítettem a feladatot, - vagy inkább parancsot, ha figyelembe vesszük, hogy Piton milyen hangsúllyal mondta -, és elkezdtem olvasni. Nem volt könnyű a szövegre koncentrálnom, mert Crack és Monstro papírgalacsinokkal kezdtek dobáltak már az óra első percében. Értetlenül széthajtogattam egyet, de üzenet nem volt rajta. Hátrafordultam, mire mindketten a ki sem nyitott könyvükbe temették arcukat. Fiúk...! De mikor újra nekikezdtem az olvasásnak,folytatták a piszkálásomat.
- Mi bajotok van? Hagyjátok már abba! - néztem hátra rájuk a vállam felett, és próbáltam minél halkabban beszélni. Nem jött össze. És persze a kérdésemre sem kaptam választ.
- Nem dumál, olvas! - harsogta nagybátyám. Draco válla mintha megrázkódott volna, de lehet, hogy csak képzelődtem. Továbbolvastam a nagyon izgalmas fejezetet, ami a tavaly tanultakat foglalta össze, de a papírfecni-áradat megint beindult. Legutoljára talán ötödikben volt ilyenben részem, és már akkor sem találtam viccesnek. De így tizennégy éves fejjel már egyenesen szánalmasnak számított.
Az egyik fecnire ráfirkantottam egy mondatot, és odacsúsztattam Draconak. A fiú először úgy tett, mintha észre sem vette volna, de mikor lábszáron rúgtam, felszisszent, és kibontotta a papírost. Meg kell mondjam, nagyon jól esett. Mármint a rúgásos rész!
Draco gyorsan körmölt valamit, majd visszaadta. Ez állt a papíron:
(Én): Fegyelmezd a csatlósaid!
(Draco): ?
Egy kérdőjel. Nem, egy KÉRDŐJEL, csupa nagybetűkkel. Egyrészt, ne próbálja beetetni velem, hogy nem tudja, miről beszélek! Másrészt pedig legalább tőmondatokat írjon! De ne egy nyamvadt írásjelet!!!
Idegesen rákanyarítottam, hogy „Crack és Monstro nem hagyja abba a dobálást", mire annyit válaszolt, hogy „Nem az én dolgom".
Addigra már egy jó nagy papírgalacsin-hegy állt a padom alatt és a padomon. Kate értetlenül figyelte az eseményeket mellőlem, néha szúrós szemekkel fordult hátra a fiúkhoz, de nem tudott mit csinálni.
Oké, ha így játszunk...!
- Tanár úr! - jelentkeztem, mire Piton felemelte a fejét, és rám vetett egy sötét pillantást.
- Végzett az olvasással?
- Nem, csak...
- Olvassa el, aztán kérdezzen! - szakított félbe.
- De Cra... - próbálkoztam tovább, mire Perselus felpattant, fenyegetőn az asztalára támaszkodott, és rám meresztette mérges szemeit. Meg is ijedtem volna, ha nem használta volna már rajtam ezerszer ezt a fenyítési módszert. De így, majdnem másfél évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött nem hatott meg túlzottan nagybátyám magatartása.
- Miss - kezdte, de aztán rájött, hogy itt most mondhatná a saját nevét, szóval inkább kijavította magát. - Angelina, csinálja a feladatot!
Csalódottan sóhajtottam egyet, és lapoztam a könyvemben. A szemem sarkából láttam, hogy Draco némán kuncog magában.
- Viccesnek találod? - vetettem oda neki, mire ártatlan arcot vágott.
- Ne zavarj, Angie, olvasni szeretnék! - mutatott a könyvére, ami valahol a századik oldal körül volt kinyitva.
- Arghhh! - morogtam, félresöpörtem a könyvemre pottyant fecniket, és próbáltam a szövegre koncentrálni. Aha, én kis naiv! Annyira ideges voltam, hogy legszívesebben felpattantam volna, és Perselusra szórtam volna az összes papírgalacsint, amiért nem vett komolyan. Vagy tudom is én, Dracora!
- Annyira gyerekes vagy! - fordultam a fiúhoz újra, mert egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni a dolgot.
- Te nem hagysz békén óra közben.... - válaszolta rám sem nézve, úgy tett, mintha olvasna, pedig tudtam, hogy magában rajtam szórakozik.
- Nem fogok bocsánatot kérni - jelentettem ki dacosan.
- Akkor nem fogják abbahagyni! - emelte végre rám a tekinteét Draco, mire diadalittas arccal így szóltam:
- Annyira tudtam, hogy erről van szó! Szörnyen gyerekesek vagytok.... - állapítottam meg újra, és még időben abbahagytam a beszédet, mert Piton mérgesen pillantott fel az asztala mögül. De csak azt láthatta, hogy a könyvemet olvasom. Újra nekikezdtem a fejezet tanulmányozásának, mert egyszerűen semmi nem maradt meg bennem az olvasottakból. De nem maradt nyugtom.
- Fejezzétek már be! - csattantam fel, mert a két fiú még mindig engem dobált. Erre persze mindenki felkapta a fejét és engem kezdett méregetni, beleértve Persit is. Jó, most már úgy is mindegy. - Tanár úr, Vincent és Gregory nem hagyják abba, folyamatosan dobálnak!
- Crack és Monstro abbahagyja a dobálást, maga meg fejezze már be a beszédet! - szólt ránk Piton kimérten. Főleg rám. Mi ez a bánásmód? Én semmi rosszat nem csináltam, próbáltam az órai feladatot csinálni!
- Csak gondoltam szólok, hogy miattuk nem tudok a feladatra koncentrálni - védtem meg magam. Piton kígyó módjára, összeszűkült pupillákkal meredt rám.
- Megmondaná nekem, hogy ha annyira a feladatra óhajt koncentrálni, akkor miért társalog Malfoy úrral? Apropó, az előző intelem magának is szól, Draco! Pofa be!
- Én csak... - próbáltam menteni a helyzetet, de nagybátyám újra félbeszakított.
- Ne feleseljen nekem!
- Nem feleseltem, csak...
- Ma este hatkor várom az elzáráson, Miss Piton! - hirdette ki az ítélete. A teremben egy pillanatra megfagyott a levegő, és az összes szem rámszegeződött. Zaklatottan beleharaptam az ajamba. Jól kezdem az évet... és azt hiszem, egy életre elástam magam Persinél. Pedig olyan jó család voltunk, mi ketten....
- Professzor úr, Angelina csak megkért, hogy teremtsek rendet! - szállt védelmemre Draco váratlanul. Csodálkozva fordultam felé, de a fiú úgy tett, mintha nem vette volna észre, hogy őt vizslatom.
- Önt is, Mr. Malfoy! - csattant fel Perselus, és ezzel lezártanak tekintette a vitát. Az óra további részében senki nem mert még csak megmukkani sem, és több papírfecni sem landolt a hátamon.