Nem sokkal azután, hogy Lil és Niall elmentek, a gyerekek felébredtek. Először nem volt baj, mert még kicsit hullakómásak voltak, de ahogy kiment az álom a szemükből, hirtelen mindegyiknek kellett valami. És még csak nem is úgy voltam, hogy leteszem őket a padlóra, hadd játszanak, mert a gyerekszobában voltunk, miközben szinte minden játék lent, a nappaliban. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik, mikor láttam, hogy hamarosan kitör a hiszti. Nem tudtam, mit is csináljak. Három bömbölő gyerekre nem igazán voltam felkészülve, se testileg, se lelkileg. Aztán eszembe jutott valami.
- Ha megígéritek nekem, hogy jók lesztek, akkor kereken egy perc múlva itt leszek, és leviszlek titeket, hogy aztán jót mulathassunk, rendben? Kérlek titeket, el ne törjön a mécses, mert akkor nem lesz túl jó a hangulat... - adtam nekik egy puszit, és konkrétan rohantam, hogy meg tudjam csinálni, amit terveztem. Miután végeztem a nappaliban, mint a szélvész száguldottam vissza hozzájuk, és hál' Istennek, nem sírtak.
- Rendben. Akkor most leviszem az én nagy fiam. Addig kérlek szépen Riri, vigyázz Danre, oksi? - adtam a lányomnak egy cuppanósat, majd lesétáltam. Chris azonnal elindult a kedvenc játékai irányába, így félelem nélkül hagytam ott, mert tudtam, hogy a következő negyed órában semmi sem fogja tudni elvonni a figyelmét. Mire visszaértem, Dan arca kissé el volt kámpicsorodva, de Ad nagyon édesen ott ült mellette, és simogatni próbálta.
- Ez az én nagy lányom. Imádlak - kaptam fel, és az orrommal megcsikiztem a nyakánál, mert tudtam, hogy ott nagyon csikis, és mindig élvezi. Ezúttal sem maradt el a kacagás, ami Danre is átragadt. Miután mindkettőjükkel leértem, és elhelyezkedtek,a telefonom után nyúltam. Gondoltam, felhívom anyát, hogy jöjjön át segíteni, hogy egyszerűbben boldoguljak. Aztán arra gondoltam, hogy apa vagyok, és nem is olyan sokára nekem lesz három babám, akiket majd el kell tudnom látni, és meg kell őket vigasztalni, meg hasonlók. Szóval a telefon maradt a konyhapulton, én meg visszamentem a nappaliba. Örömmel láttam, hogy a tervem bevált. Még korábban láttam, hogy Lilnek megvan az összes One Direction album. Gondoltam, jobban mondva reméltem, hogy a gyerekekre nyugtató hatással lesz majd a banda zenéje, és láthatólag nem is tévedtem. Öröm volt nézni, ahogy felfedeznek mindent, és elmerülnek egyes játékok használatban. Még a kicsi Dan is elmélyülten csócsálta a kedvenc rongyállatkáját, annak ellenére, hogy a napokban volt négy hónapos. Hihetetlen, hogy a születése óta mennyit változott...
A merengésemből és a játékból a csengő hangja szakított ki.
- Nyitva van, bújj be! - kiáltottam el magam, mert sejtettem, hogy a srácok lesznek azok. Így nem kicsit lepődtem meg, amikor Emma hangját hallottam meg magam mögött.
- Szia, apuci!
- Em? Mit keresel te itt? És egyáltalán, honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Igen, neked is szia, én is örülök, hogy láthatlak. Az előbb voltam nálatok, és anyukád mondta, hogy itt próbálkozzak. Bár nem nagyon örült nekem.
- Igen, anya most biztosan ki van bukva, és nemsokára be fog állítani valami pitiáner dolog miatt. Miben segíthetek? Gyere, ülj le ide hozzánk, csak vedd le a cipőd - intettem neki.
- Igazából csak látni akartalak. Mióta otthagytalak akkor este, nem találkoztunk, és hiányoztál - ült le a két fiú közé.
- Te is eszembe jutottál azóta, de nem mondanám, hogy a nap minden percében rád gondoltam, bocsi. Pár napja jöttek haza, és azóta ki se mozdultam innen, haza se mentem. Minden rendben köztünk Lillel, és az így a jó.
- Ennek nagyon örülök - mosolygott, és őszintének tűnt a szemében tükröződő szomorúság ellenére is. - Ő most hol van? Szeretnék neki bemutatkozni, és elmondani, hogy mi történt köztünk.
- Pár órája ment fel Londonba az egyik haverommal. Három nap múlva lesz a húga esküvője, és ment segíteni meg mulatni.
- És itt tudta hagyni a gyerekeket?
- Nem volt neki egyszerű. Tényleg azt hittem, hogy amint elhagyják a várost, visszafordulnak, mert nem megy neki. Majdnem elsírta magát, mikor puszit adott nekik indulás előtt. Úgyhogy büszke vagyok rá, mert képes volt felállítani egy fontossági sorrendet.
- Értem. Akkor most itt leszel a három gyerekkel egyedül két napig? Nem lesz az kicsit sok neked?
- Nem leszek egyedül. A srácok nemsokára jönnek. Itt tartjuk a legénybúcsút.
- A gyerekek mellett? Hogy fogtok így bulizni?
- Amennyire én tudom, egyikünk se nagyon akar bulizni, viszont a lányokra ráfér a lazulás. Így ezt választottuk. Négyen vigyázunk a három gyerekre, és hagyjuk, hogy most a lányok vetkőzzenek ki magukból.
-Nem mindennapi legénybúcsú lesz, úgy érzem - nevetett halkan.
Nagyon jól elbeszélgettünk, miközben a kicsikkel is foglalkoztunk. Észre se vettem, hogy repül az idő, csak akkor, mikor váratlanul nyílt az ajtó.
- Harry?
- Ki ez? - nézett rám értetlenül Em.
- Ő az én...
- Ex menyasszonya és a gyerekei anyja. És te ki a frász vagy és miért van nálad a lányom?
- Édesem, mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy Londonban maradsz a lányokkal? Baj van? - indultam el felé.
- Nincs semmi bajom! - csattant fel. - Változott a program, és gondoltam, nem szólok, hanem megleplek! De úgy látom, én lettem a zavaró tényező, méghozzá a saját házamban!
- Annie, minden rendben? - tódult be az ajtón Liam, őt pedig követte Niall, Louis, Gem, Deb és Leila.
- Képzeld, Harold barátunknak vendége van! - mondta gúnyosan.
- Nem tudom, mit tett Harry, hogy ennyire bizalmatlan vagy vele szemben, de legalább hagyhatnád megszólalni - mondta halkan Emma, mégis mindenki hallotta.
- Még mindig nem tudom, ki a fene vagy te, és neked ebben a beszélgetésben, emlékeim szerint, nem osztottak lapot, úgyhogy pofa be! - üvöltötte Liliann.
- Elég volt! - emeltem meg én is a hangom. - Srácok, megtennétek nekem, hogy udvarias ember módjára meglesztek egy légtérben Emmával, és megnyugtatjátok a gyerekeket, míg én elbeszélgetek vele?
- Nem marad a gyerekeim közelében!
- Nem érdekel, mit mondasz, ők az én gyerekeim is, és én bízom benne. Szóval indulj meg az emeletre, vagy fogom a gyerekeket és Emmát, beülünk a kocsiba, és megpattanunk! Indulj! - üvöltöttem, mire szinte megfagyott a levegő a házban.
- Nővérkém, menj fel, és beszéljétek meg higgadtan, kérlek! Mi addig itt leszünk lent, és figyelünk mindenre és mindenkire! És kérlek, gondolkodj, mielőtt beszélsz!
- Az a ribanc nem marad a gyerekeim közelében - acsargott tovább. Láttam, hogy Emnél kezd elszakadni a cérna, így igyekeztem higgadt maradni.
- Utoljára kérlek szépen, Edwards! Vagy megindulsz felfelé, vagy bottal ütheted a nyomunkat! Elegem van a folytonos bizalmatlankodásodból és féltékenykedésedből! És próbáld meg az előkelőbb szókincsedet használni, ha másokról beszélsz, vagy ne lepődj meg, ha ugyanolyan hangnemű választ kapsz vissza! Most pedig, irány a háló! - mutattam a lépcső felé.
Amikor meg akart szólalni, Liam fojtotta bele a szót.
- Annie, most az egyszer Harryvel értek egyet. Hagyd, hogy elmondja, mi folyik itt, és csak utána borulj ki, ha van miért. A gyerekek pedig jó kezekben lesznek, itt van mindenki. Kérlek!
- Rendben. Kapsz tíz percet, hogy kitálalj, utána kidobom a felesleges egyedet a házamból! - közölte, majd az emeletre csörtetett.
- Srácok, kérlek titeket, próbáljatok meg normálisan viselkedni, rendben? Sokat jelentene nekem, ha Emma is a baráti társaságunkhoz tartozna. Legalább adjatok neki egy esélyt! És Em - fordultam az érintett felé - bocsi a közjátékért. Remélem itt leszel akkor is, ha lejöttünk a tombolás után.
- Itt leszek, csak akkor fogd vissza a csajod, haver! - mosolygott rám, és intett, hogy nyugodtan menjek Lil után.
Amikor felértem, a háló ajtaja volt egyedül nyitva, így célirányosan oda mentem. Becsuktam magam után az ajtót, kulcsra zártam, majd a kulcsot a gatyámba süllyesztettem. Vettem egy nagy levegőt, és csak utána fordultam meg. Lil az ágyon ült törökülésben, szemei lecsukva, kezei a hasán és mélyeket lélegzett.
- Nem ajánlom, hogy megint felidegesíts, mert ha beindul a szülés, gondoskodom róla, hogy biztosan ne legyen több Styles baba.
- Nem állt szándékomban felidegesíteni téged. És remélem, hogy nem fogsz nekem hirtelen szülni, mert tudom, hogy a lányomnak még idő kell a tökéletes belépőhöz, és szeretnék még gyereket.
- Harry - nyögött fel.
- Bocsi, ezt majd később megbeszéljük. Szóval... A lány a nappaliban, ő Emma. Ő volt az, akivel a kanapén voltam, amikor anya és te rajtakaptatok. Évekkel ezelőtt a barátnőm volt, de szakítottam vele, mert a műsor fontosabb volt. Nemrég tudtam meg, pontosabban akkor este, mikor kiakadtál, hogy mikor magára hagytam, terhes volt.
- Ha most az jön, hogy rajtam kívül mástól is van gyereked, nyugodtan kereshetsz egy magas helyet, ahonnan levetheted magad, vagy eskü, én csinállak ki - pattantak fel a szemei.
- Nem sokkal később erős alhasi fájdalmai voltak, és kórházba került. Utólag tudta meg, hogy méhen kívüli terhessége volt, és elvesztette a kicsit. Akkor este azért vette le a ruháját, hogy megmutassa a műtét után megmaradt hegét. Tényleg nem tudom, hogy mi vett rá akkor, hogy belemenjek a játékba, de megtörtént, és rettenetesen sajnálom. Miután anya felviharzott az emeletre, bocsánatot kért, hogy belerondított a dolgaimba, és arra biztatott, hogy próbáljak meg veled beszélni. Mondtam neki, hogy úgysem fogsz velem szóba állni, és hogy időre lesz szükséged. Megértette, és nem keresett. Ma csak úgy felbukkant.
- Az én házamban?
- Nem. Anyához ment először, ő mondta neki, hogy itt vagyok. Azt hittem, a srácok jönnek, így csak kiszóltam, hogy nyitva van, jöjjön be. Én is meglepődtem. De elmondta, hogy csak látni akart, mert hiányoztam neki, és érdeklődött, mi van velünk. Elmeséltem, hogy hazajöttetek, és hogy épp a húgod esküvőjére tartasz. Aztán csak beszélgettünk mindenről, és játszottunk a gyerekekkel. Nem történt semmi.
- Nem hiszek neked.
- Sose hittem volna, hogy ilyen nehéz a felfogásod. Emma a barátom, és nem fogok lemondani róla, de már nem érzem iránta azokat, mint évekkel ezelőtt. Tény, hogy tud dolgokat, de nem akarok visszamenni hozzá. Nekem már te és a gyerekeim vagytok a fontosak.
- Nem hiszek neked.
- Édesem, vírusos lett az alaplapod, és megakadt a tűd?
- Továbbra sem hiszek neked.
- Wow, egy új szó volt a mondatodban! Próbálkozz erősebben, mert innen addig ki nem teszed a lábad, még nem hiszel nekem.
Farkasszemet nézett velem, és nem reagált. Aztán amikor elfáradt a szeme, pislogott egyet, majd feltápászkodott az ágyról, és közvetlenül előttem állt meg.
- Miért kellene neked hinnem?
- Jobbat kérdezek. Miért NEM kellene hinned nekem? Erre válaszolj nekem, de lehetőleg megdönthetetlen érvekkel, és akkor hagylak kisétálni innen.
Percekig csendben állt előttem, és az arcom fürkészve gondolkodott.
- Csókolj meg!
- Ez most valami csajos beugratós teszt?
- Azt kértem, csókolj meg.
- És ha megcsókollak, abból tudni fogsz valamit?
- Csak csináld, Harold!
Olyan közel mentem hozzá, amennyire lehetséges volt. A kezeim a karjáról a nyakára csúsztak, majd az arcát simogattam ujjaimmal. Légzése egyre szaggatottabbá és nehézkesebbé vált, de tartotta a szemkontaktust. Nagyon lassan hajoltam felé, és először csak végigsimítottam számmal az ajkain. Aztán nyomtam rájuk egy puszit, és vártam a hatást. Már kapkodta a levegőt. Lassú csókokkal kezdtem, majd finoman beleharaptam alsó ajkába, minek következtében elnyílt a szája és elmélyíthettem a csókot. Addig műveltem vele az édes kínzást, míg a térdei remegni nem kezdtek, és el nem fogyott a levegője. Ekkor a homlokom az övének döntöttem, és adtam neki egy utolsó puszit.
- Szóval most mennyivel tudsz többet? - suttogtam, és a tekintetét kerestem.
- Nagyon sokkal. Szóval most már lemehetünk. Szeretném látni a gyerekeimet.
- Tudod, hogy mi a feltétel.
- Hiszek neked - erre csak kétkedve felvontam a szemöldököm. - Azért kértem, hogy csókolj meg, mert kíváncsi voltam, hogy reagálsz. És pont azt tetted, amit reméltem. Addig csókoltál, míg ki nem sült az agyam. És ebből tudom, a szenvedélyből, a játékból, hogy nincs miért kételkednem benned. Régebben, egy veszekedésünk után is hasonló szituba keveredtünk, és pont ez lett a vége.
- De én erre nem emlékszem. Győzz meg, hogy hiszel nekem.
- Hmm... Ez kemény dió... Oké, beadom a derekam, és hajlandó vagyok beleegyezni abba, hogy annyi gyerekünk lesz, amennyit szeretnél, és amennyi ép ésszel elfogadható. Tudom, hogy nagy családot szeretnél, és én ezt adom biztosítékul.
- Oké, megvettél kilóra. Szeretlek - mosolyogtam, és adtam neki egy csókot, ami kicsit más irányt vett.
- Én is szeretlek. De most látni akarom a kicsiket.
- Kiengedlek, ha megígéred nekem, hogy nem esel neki. Emmának.
- Nem ígérhetek semmit, de erősen fogok próbálkozni.
- Ezt remélem is - vettem elő a kulcsot, és kéz a kézben indultunk a földszintre, hogy részesei legyünk a világ legkínosabb szitujának.
Sziasztok!
Tudom, hogy egy-ketten kifejezetten rühellitek Emmát, de a későbbiekben még fontos szerepe lesz. Amúgy pedig, öt rész múlva finálé!
Puszi: K.