Még mindig nagyon rossz ötletnek tartom ezt a hülye tervet, de már semmit sem mondhatok hiszen igaza van. Nem próbáltam meg tagadni sem, amikor kijelentette és utána sem, már úgysem érdekelné, ha nem szeretnék benne lenni ebben a hülyeségben. Idegességemnek köszönhetően pedig valahogy túléltem a nap hátralevő részét, bár még fáradt voltam, de aludni képtelen lettem volna. Este sem fog menni, ezt már előre látom, ahogy azt is, hogy ez nagyon nem fog jól végződni és van egy olyan érzésem, hogy nem Ash miatt, hanem miattam.
- Liz! - állok meg a szekrénye mellett. - Muszáj veled beszélnem, már azt hiszem, hogy megőrülök és biztos vagyok benne, hogy a ma este után nem fog tőlem messze állni.
- Tudod, utálom ezt a helyzetet, de egyben rohadtul élvezem is - pillant rám, miközben tovább matat a szekrényében. - Most először nem én kérek tőled tanácsot pasikkal kapcsolatban, hanem te, neked van szükséged a véleményemre, amitől végre igazi barátnőnek érzem magam.
- Szóval, akkor menjünk már és történjen valami - türelmetlenkedem. - Egyedül vagyok otthon, szóval mehetünk hozzám, az úgyis közelebb van - adom a tudtára.
Nem vagyok jó az ilyen beszélgetésekben, fogalmam sincs, hogy kell elkezdeni vagy akármi, hiába hallottam már egy csomót Liztől. Az nem olyan, mintha én magam mondanám. Nehéz az érzésekről, félelemről beszélni főképpen úgy, hogy még te magad sem vagy benne biztos teljesen, de érzed, hogy lassan kikészít az egész szituáció. Én lassan már ott tartok, hogy legszívesebben eltűnnék, viszont van egy vad énem, aki semmi mást sem akar, csak belemenni abba, hogy legyünk barátok, de néha amikor úgy érezzük, hogy a másiknak szüksége van ránk, akkor kicsit többek. Képes lennék ebbe belemenni? Képes lennék rá azért, hogy megőrizzem az épp eszem? Ezzel segítenék magamon, vagy csak rontanék a helyzeten? Mindkettőre van esély. Ezzel egyedül már nem tudok megküzdeni. Szükségem van valakire, valakire aki biztat, aki elmondja, hogy szerinte mit kellene tennem, valaki aki megpróbálja velem elhitetni, ha belemegyek és teljesen más leszek nem fogom a padlón végezni, még ha ebben ő sem teljesen biztos. Ez a személy pedig nem más, mint Liz.
- Oké, most hogy kirohantuk magunkat - sóhajt fel Liz - elmondod mi a baj?
- Őszintén? Már én magam sem tudom, hogy mi a bajom. Várjuk, de tudom, viszont azt kívánom bárcsak ne tudnám, bárcsak ne létezne a probléma vagy legalább tudnék rá egy megoldást. De erre nincs megoldás, mert képtelen vagyok kiverni a fejemből. Nem tudom kizárni, érted? Megpróbáltam, de mindig ott van előttem, ahogy megcsókol vagy hozzám ér. Pedig igazából még hozzám sem ért, olyan módon, akkor miért érzem azt, hogy megőrülök a közelébe? És miért félek ennyire ettől az éjszakától? Nem is attól tartok, hogy ő csinál valamit, hanem magamtól. Magamtól félek, mert tudom, hogy mit képes kihozni belőlem és egy ágyban vele, nem biztos, hogy a legjobb ötlet számomra...
- Mi? - nyílnak nagyra Liz szemei. - Éjszaka? Egy ágy? Egy pillanat, jól értem, hogy te ma vele tervezel aludni? - vonja fel a szemöldökét aggódóan, bár én felfedezem a szemében csillogó örömöt is, hiszen a barátnője végre bepasizik vagy mi a francot csinál. Én is tudni szeretném mi a francot teszek. - Te ebbe belementél?
- Nem akartam, de lefagytam és nem tiltakoztam és Asht nem könnyű meggyőzni, hogy nem jó ötlet... Meg a francba is nem aludtam két napja. Már mindent megpróbáltam, de nem megy... ez is egy próba, lehet beválik lehet nem, de ha meg sem próbálom, akkor sosem derül ki.
- Te akkor ma éjjel Ashton ágyába fogsz aludni? - próbálja elrejteni a mosolyát.
- Aha, asszem, de ennek nem kell ennyire örülni. Egyáltalán nem. Hiszen a francba is mi csak barátok vagyunk - nyögök fel egy párnát magamhoz ölelve.
- A barátok nem smárolnak és nem viselkednek úgy, mint ti - jelenti ki. - Biztos vagy benne, hogy ő csak barátságot akar? Kijelentette?
- Konkrétan sosem, de utált rá nem is egyszer. A barátság extrákkal nálam meg nem igazán jönne be. Nem vagyok az a személy, de Liz már annyira nem bírom tovább, hogy ott tartok mit veszíthetek, ha belemegyek az előadás vége után?! Ha nem teszem meg, akkor beleőrülök abba, hogy amikor látom nem ölelhetem meg vagy nem viselkedhetek úgy, mint eddig, viszont ha elfogadom és valóra is váltom akkor ribancnak érzem majd magam, ami nem vagyok.
- Nem vagy az, és ez hülyeség - forgatja a személyt. -Miért baj az, ha vonzódsz valakihez? Nincs benne semmi rossz. Tudod a testnek és a szívnek nem lehet parancsolni, nem te mondod meg, hogy ki jöhet be és ki nem. ő dönt felette és neked, ha tetszik, ha nem el kell fogadnod. Tudod nekem is volt már ilyen, barátság, de kicsit több is. Lehet, hogy undorítóan hangzik és talán az elején annak is fogod érezni, de nem az. Nagyon jól el lehet valakivel lenni, aki egyben barát és egyben több is. Néha úgy érzem azok inkább a barátságok, mert ők képesek arra amire sok barát nem. Ne kérdezd miért gondolom ezt, nem tudom és valószínűleg az indokom béna és kurvás lenne, de én nem beszélnélek le róla. Még akkor sem, ha te úgy érzed, hogy szar vége lesz és beleszeretsz. Mel nézz magadra, te már most szereted! Ez nem ronthat rajta, ha te nem engeded.
- És szerinted én erre képes lennék? Képes lennék visszafojtani a dolgokat, amiket érzek és úgy élni, hogy minden rendben legyen a belsőmben, mert én nem érzem így. Én úgy érzem ezzel mindent elbasznék és csak rosszabb lenne, mint volt. És erre a ma este is bizonyíték lesz, mert a francba is vágyom rá. Ő megígérte, hogy semmit sem tesz és leállít, ha én készülnék valamire, de mi van nem lesz elég ereje hozzá, mi van ha túlságosan akarom majd és végül ő is engedni fog?
- Kislány, tudod, hogy én szeretek veszélyesen élni, nem is kicsit szóval erre csak annyit mondok, hogy élj a pillanatnak és ne gondolj másra. Csak ott alszol, nem mész hozzá, nem kell vele lefeküdnöd, csak aludnod, és ha bármi más történik annak oka is van valahol a jövőben, szóval ne félj. Csak légy önmagad és ne foszd meg magad attól, amit szeretnél és akkor jól leszel.
***
Lizzel megbeszéltük, hogy a családnak azt mondom nála alszom, bár nem szeretek hazudni, de azt sem mondhatom, hogy ma ne várj mert Ashtonnál alszom, mert valószínűleg balhé lenne. Ez csak egy próba nem fogok belőle rendszert csinálni, még akkor sem, ha sikerül és így tényleg fogok tudni aludni, nem éri meg.
A: "Itt vagyok érted, remélem nem kell bemennem és kihoznom"
M: "Mindjárt megyek"
Miután elküldöm a választ felkapom a csomagom, majd leszaladok a lépcsőn és megölelem anyát. Már most bűntudatom van, hogy hazudtam neki, de máshogy nem engedett volna el, nekem pedig meg kell próbálni, hogy utána képes legyek azt mondani, hogy ez nem volt megoldás a problémámra.
- Tudod nem hittem volna, hogy magadtól fogsz kisétálni azon az ajtón, majd beülni mellém - szólal meg Ash, amint bezárom a kocsija ajtaját.
- Még visszamehetek - motyogom. - Különben, biztos lehetsz benne, ha rajtam múlna, akkor már rég a világ másik felén lennék messze tőled, de Liz túl jó barátnő és nem beszélt le róla, hanem sokkal inkább azon volt, hogy rávegyen elmenjek hozzád... - suttogom.
- Már mondtam, hogy minden rendben lesz - mosolyog rám, miközben a kezét a combomra helyezi, mire én megdermedek. - Nem megölni viszlek, Hercegnő, csak aludni, nem kell tőlem félned - paskolja meg a combom.
- Pont nem tőled félek - morgom az orrom alatt, miközben próbálom figyelmen kívül hagyni a kezét. - Ash, megtennéd? - mordulok rá.
- Talán zavar? - nevet fel, mire csak morgok egyet. - Hát persze, hogy nem zavar csak beindít.
- Fogalmad sincs róla, hogy engem mi indít be - közlöm vele, keresztbe fonva a kezeim a mellem alatt. - És nem is fogod megtudni.
- Hercegnő - fordul felém egy lámpánál - csak úgy közlöm veled, már tisztában vagyok vele, tudod nekünk már voltak kalandjaink még ha annyira nem is voltak merészek, de voltak - kacsint rám.
- Állj meg! - csattanok fel. - Nekem teljesen elment az eszem. Nem akarok veled aludni, tiszta hülye vagyok - próbálom kikapcsolni az övem, sikertelenül mivel a kezem megállás nélkül remeg. - Ashton azonnal állj meg! - kiáltok fel, amikor észreveszem, hogy még mindig mozog a kocsi.
- Nyugodj meg - fogja meg a kezem. - Mindjárt megállunk, de nem mész haza. Ma velem alszol. És hidd el nekem, hogy ez volt életed egyik legjobb döntése.
Amint megállunk felkapva a lábamnál lévő táskám pattanok ki a kocsiból, majd csapom be annak az ajtaját. Remegek. Nem a félelemtől, egyáltalán nem félek tőle, megnyugtat a közelsége és olyan érzéseket kelt bennem, amiket nem kellene, éppen ezért érzem azt, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha eltűnnék a francba mielőtt még valami nagy hülyeséget csinálhatnék.
- Nem - kapja el a karom, majd szorít testével a kocsijához. - Már mondtam, hogy nem mész sehová - emeli fel az állam. - Miért tartasz annyira ettől a közös alvástól? Nem értelek - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy neked ez első lenne, de Hercegnő el sem tudod képzelni, hogy milyen jó érzés, amikor valakinek a karjaiban kelsz fel, amikor érzed, hogy nem vagy egyedül. Engedd, hogy megmutassam neked - kérlel.
Szemeimet behunyva döntöm homlokom a mellkasának.
- Miért történik ez velem? - suttogom. - Én nem akarom ezt. Sosem akartam, főképpen nem így... ennek sosem lett volna szabad megtörténnie, mégis sikeresen megtörtént... én nem akarom, hogy ezt érezzem. Nem akarok a közeledbe lenni úgy, hogy megőrüljek tőled, egyszerűen már nem megy - túrok a hajamba.
Erős karok fonódnak körém, majd ölelnek magához. Érzem, ahogy a szívem ver, érzem, ahogy ő is ugyanolyan zaklatott, mint én, de mégis sokkal jobban bírja tőlem.
- Lazulj el - suttogja. - Zaklatott vagy és ez azért van, mert napok óta nem alszol rendesen. Ki kell magad pihenned, vagy tényleg bekövetkezik az, amit az előbb mondtál én pedig nem hagyhatom, hogy megőrülj. Nyugodj meg, mondtam neked, hogy ma este semmi sem lesz, amit te nem szeretnél, nem fogom erőltetni, bízz bennem - emeli fel az állam. - Mély levegő és jobban leszel.
- Miért történik ez? - kérdem halkan a szemeibe nézve.
- Mert egy idióta vagyok és nem foglalkoztam veled - suttogja szomorúan. - Sajnálom, de ígérem, hogy könnyebb lesz neked.
Nem értem, hogy mit akar ezzel mondani. Már, hogy lenne könnyebb mikor most is a karjaiban tart? Nem értek semmit, de ebben a pillanatban nem is érdekel. Sóhajtva bújok hozzá, majd ölelem át. Mély lélegzetet veszek, így lassan érzem, hogy kezdek lenyugodni.
- Gyere menjünk be és dőljünk le - fogja meg a kezem, majd másik kezével a csomagom. Szó nélkül követem a házba, majd fel a szobájába.
Az ágyához vezet, majd leül rá, miközben én még mindig előtte állok. Emlékszem amikor utoljára ilyen helyzetben voltunk, akkor arra kért, hogy üljek az ölébe, most anélkül teszem meg, hogy megkérne rá. Érzem, ahogy meglepődik. Én magam is meg vagyok lepve, hogy ilyen nyugodtan foglalok helyet az ölében, majd rejtem arcom a nyakhajlatába.
- Jól vagy? - kérdi alig hallhatóan.
- Igen - suttogom. - Jól vagyok - nyomok egy puszit a nyakára. - Sajnálom - motyogom, amint tudatodul bennem, hogy mit tettem. - Ezt nem lett volna szabad.
- Nyugi Hercegnő, semmi rosszat nem tettél csak nem számítottam rá - kuncog fel. - Ugye tudod, hogy sosem akartam neked fájdalmat okozni?
- Tudom... nem te tehetsz róla - sóhajtok fel. - Na jó, talán mégis, mert ha nem jelensz meg akkor nem lenne semmi, de attól még nem a te hibád, hanem az enyém... De meg fogok vele birkózni. Nem lehet olyan nehéz, én pedig semmit sem adok fel könnyen.
- Mit csinálnál, ha megcsókolnálak? - kérdi szinte már alig érthetően, de én mégis tisztán hallom, amit kérdezett.
- Ash, tudod, hogy nem lehet... megbeszéltük, hogy nem fogsz semmit sem csinálni és ebbe a csók is beletartozik...
- Mintha te nem szeretnéd - komolyodik el. - Lehet, hogy hibáznánk, de Hercegnő, te is pontosan annyira szeretnéd, hogy az ajkam érintse a tied, mint én magam ebben a pillanatban.
- Tévedsz - suttogom.
- Biztos vagy benne? - hajol hozzám közelebb.
- Igen - suttogom, szinte már az ajkára.
- Nem győztél meg róla - mosolyodik el, majd tapasztja ajkát az enyémre, én pedig gondolkozás nélkül karolom át a nyakát és csókolom vissza.
Tudtam, hogy hiba volt belemenni, éreztem. De úgy látszik, sokkal jobban szeretném ezt a hibát elkövetni, mint megelőzni...