What I like about you - Ashton Irwin fanfic

10.rész

 Kedvem lett volna az egész utat végignyafogni, mivel majd megfagytam, hiába volt jó meleg a kocsiban, a fűtésnek köszönhetően, meg hát a fejem sem éppen segített rajtam. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ilyen beteg, ha egyáltalán voltam és nemcsak túldramatizálom az egészet... Bárhogy is legyen, ebben a pillanatban eldöntöm, hogy soha többet nem kívánok egyik reggel sem, hogy bár beteg lennék és ne kellene bemennem a suliba, mert a végén, amilyen szerencsém van még teljesül is, mint például most, vagy az is meglehet, hogy ez az egész csak annak köszönhető, hogy a fentiek meg akarnak büntetni, mivel rosszul cselekedtem, de ebben még én sem hiszek. Sosem hittem abban, hogy a fentiek megbüntethetnek és most sem fogok. Ha valami történik velem az az én hibám, nem pedig másé.

- Hercegnő, tegnap szinte biztos voltam benne, hogy azért mondod azt nekem, hogy nem vagy jól, mert nem szeretnél a történtekről beszélni, de ahogy látom, nem az volt az oka.

- Nem igazán szoktam hazudni - motyogom, összébb húzva magam az ülésen.

A piros lámpánál Ash mosolyogva fordul felém, mire én összeráncolt homlokkal bámulok rá. Mi a fenének örül ennyire? Ha most nem lennék ilyen szar állapotban, biztosan kérdőre vonnám, viszont ebben a pillanatban még, ahhoz is lusta vagyok, hogy feltegyem neki a kérdésem, nemhogy veszekedjek vele.

- Ne vágj ilyen értelmetlen fejet - rázzam meg a fejét, továbbra is mosolyogva. - Elárultad magad. Azt mondtad nem hazudsz, velem mégis el akartad hitetni, hogy amit mondtál az nem volt igaz, de ezzel most lebuktál.

- Mi a francról beszélsz? - vonom fel a szemöldököm. - Azt én egy szóval sem mondtam, hogy nem szoktam hazudni - szólalok meg, miután rájöttem mire értette. - Hanem, hogy nem igazán szoktam, ami annyit tesz, hogy nagy ritkán amikor szükség van rá, akkor simán megteszem. Különben is szerinted vagyok olyan hülye, hogy a szemedbe mondjam, ha igaz lenne? - kezdek bepöccenni. Legtöbbször nehezen lehet kihozni a sodromból, viszont, ha beteg vagyok, akkor elég néhány másodperc és teljesen megváltozok.

- Még mindig annyit mondok, hogy ne próbálj meg nekem hazudni, mert nem tudsz. Van egy jeled, ami érthetővé teszi számomra, hogy hazudsz, de ebbe most nem fogok belemenni, mert látom, hogy egyre dühösebb leszel és nem szeretném, ha én lennék az oka annak, hogy ettől is rosszabbul lennél.

- Hát ezzel kicsit már elkéstél - morgom az orrom alatt, mire Ash a tenyerét a combomra helyezi, aminek köszönhetően egy pillanatra megdöbbenek, majd a düh újra átveszi felettem az uralmat. - Megtennéd, hogy elveszed a kezed? - mordulok rá.

- Túl feszült vagy és pont olyan vagy, mint egy hisztis hercegnő, de mielőtt még sértésnek vennéd ez bók volt, imádni valóak a hisztis hercegnők pont, mint te.

- Te pedig idegesítő vagy - fonom össze a karjaim.

- Mégis pár perccel ezelőtt hozzábújtál ehhez az idegesítő személyhez, hogy felmelegedj - kuncogja el magát.

Sosem volt még ilyen hosszú a hazafelé tartó út, mint most. Alig állt meg a kocsi én már rohanok is az ajtó felé, hogy minél hamarabb a házban tudhassam magam. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog tőle megszabadítani mégis úgy érzem itt több terem van, mint egy apró kocsiban vele összezárva. A táskám levágom az ajtó mellé, majd lépteim a konyhába vezetnek, ahol egyből gyógyszer után kezdek kutakodni, de persze minden a kezembe kerül azon kívül, amit éppen keresek. Csapkodva és morogva fordítom fel a maradék két fiókot is, hogy végül észrevegyem, hogy a gyógyszer a pulton van. Biztosan anya tette oda nekem.

Megkönnyebbülten sóhajtok fel, miután lenyeltem a két tablettát, ám arra nem számítok, hogy amint megfordulok szembetalálom magam Ash-vel, aki túlságosan is közel áll hozzám. Kezeit a mögöttem lévő pultra helyezi, ezzel helyben tartva engem, mire én morogva helyezem tenyereim a mellkasára próbálva eltolni magamtól, de mindhiába, hiszen sokkal erősebb tőlem.