Jó olvasást!
Ha egy lány azt mondja 'hagyj békén!' a szíve mélyén sosem gondolja komolyan. Titkon várni fogja az elmaradt hívás vagy esetleg azt, hogy bármelyik sarkon felbukkanjon az adott személy. Minden egyes alkalommal mikor megrezdül a mobilja egyből Őrá fog gondolni. Hirtelen jött izgatottság veszi át az uralmat a hangulata felett,ami le is kókad figyelembe véve,ezúttal sem Ő jelentkezett. Fáj mélyebben belegondolni,de mi más ugrana be ahelyett -ezzel bizonyítva lett- hogy annyira nem is érdekli a másikat mint gondolta volna. Ilyenkor a nő neműek többsége elgondolkozik azon,milyen is lesz az a bizonyos viszont látás,miután megtörtént s mi egy más. Elképzeljük,térden állva fog esedezni bocsánatért,mire egyből az ölébe ugrunk boldogságtól könnyes szemekkel. De,ugyan! Az élet ennél ravaszabb.
-
A Harryvel való veszekedésünk óta -pontosabban két napja- rengeteg fajta érzelem kavarog bennem szüntelenül. Sokszor próbálom rávenni magam,jobb lesz mindkettőnknek egymás nélkül. Hisz,számára többé nem leszek teher,csinálhat bármit amihez kedve tartja,engem pedig nem fog érni több lelki sérülés. Még is hiányzik az érzés,amikor átölel vagy kezdi lágy csókokkal behinteni az állam mentén lévő bőrt. És a tudat -ami immáron kiderült,hogy hamis tévhit volt- számára is többet jelentek valamit. Abban bíztam én hülye,minden egyes érintésem különleges lesz számára. Hát,mint kiderült,más érintése sokkal hatásosabb az enyémnél.
-Ha neki ez kell,hát rendben.-Mondtam ki hangosan a gondolatomat a tükörbe nézve miközben a hajamat fésültem. Az előttem álló lány megnyúzott arcát néztem,ami jelen esetben én voltam,félnótásan vettem tudomásul,hogy már magamban beszélek. Megrázva az egész lényemet ezzel megpróbálva helyre téríteni az agyamban tomboló zűrzavart,vettem inkább a kezeim közé a sminkes ládikómat.
-Uhm...-Húztam el a számat és kezdtem vizslatni a szépség szereket. Hozva a törhetetlen énemet,előkaptam a korongos púderemet,szempilla spirált na meg persze az elmaradhatatlan világos bézs szájfényt. Fél pillanat alatt felkentem az arcomra a maszkarákat amitől egyből jobban éreztem magam a bőrömben. Vidámabban szökdécseltem be az időközben üressé vált szobába,beálltam a szekrény elé és csak bámultam a ruha kupacot,mintha az magától a testemre került volna. Az alkatom elé mértem az egyik eléggé csinos selyem felsőmet és a legszűkebb nadrágomat ami a térdénél direkt ki volt szakadva. Talán azért választottam ezt,mert azt akartam,lássa én sem vagyok annyira nyomorult mint amilyennek látszok. Mielőtt kiléptem volna a szobából beugrott,hogy a kontakt lencséimet elfelejtettem. Vissza szaladva az ágyam melletti kis szekrényhez helyeztem be a szemeimbe a látásomat segítő lencséket. Gyors pislogások közepette zártam kulcsra az ajtót majd indultam meg ezúttal ténylegesen az egyetem felé. A hatalmas előtérben elhelyezkedő kis kávézóba tartott a szokásos utam ahol a megszokott ellenére két ember várt rám.
-Sziasztok!-Helyeztem le a földre a táskámat és foglaltam helyet Eleanorral és Fizzyvel szemben.
-Kérettem már neked is kapucsínót!-Mosolygott rám büszkén Felicité mire a fejemet megráztam halkan nevetve.
-Ezer hálám!-Kacsintottam rá miközben a kabátom gombjait kezdtem kibontani kissé nyújtózkodva,nem szerettem volna több sérülést szerezni a könyökeimre.
-Olivia,én annyira sajnálom ami történt a bulin...-El együtt érző tekintete tudatta velem,valóban így érezhet. A történtek hatására a szívem mintha mélyebbeket ütött volna a kelleténél. Azok a fránya érzelmek...
-Oh,ennek ezek szerint meg kellett történnie...-Motyogtam az orrom alatt birizgálva a fa asztalból kiálló pár szúró tüskét ezzel próbálva elterelni a hullámzó gondolataimat.
-Várjatok csak,miről maradtam le?!-Kapta felénk a tekintetét Fizz mire megkezdődött a szabad húsz percben tartó csajos pletykázás. Jól esett a támogatásuk és a véleményük is amit szabadon megosztottak velem. Mégis,mintha Eleanor tudott volna valamit amit én nem,de inkább szó nélkül hagytam.
-A srácoknak pénteken lesz edzésük nyílt pályán,és nem is mutat az időjárás olyan hideget aznapra. El kéne jönnöd.-Mosolygott rám halványan Eleanor amikor megérkeztünk a második emeletre ahol mindkettőnknek volt az első előadása.
-Nem is tudom...
-Hé,nem azt mondtam,hogy Harryért gyere el. Hanem miattunk,értem és Fizzyért! Jól elleszünk!-Szemeiben keletkező boldog ám még is reménykedő csillogás láttán meggondolatlanul bólintottam válaszul.
-Úristen,de jó! Akkor majd beszélünk!-Öleltük egymást meg fél kézzel ezután különválva indultunk meg a hosszú folyosó két elágazó irányába. A történelem órám szinte elrepült pillanatok alatt. Idegessé tett a tudat,hogy találkoznom kell vele a történtek után ez alkalommal először. A hétfői napon szerencsére nem futottunk össze,de ez a mai napra teljesen elkerülhetetlennek tűnt. Mellette ülni egy órán keresztül,ráadásul az egész délutánt mellette tölthetem figyelembe véve,hogy munkatársak vagyunk. Morgolódva lépdeltem a francia terem felé ember csoportokat kerülgetve. A szívem egyenesen a nyakamig felugrott ahogyan megpillantottam őt. Butaságnak számított,de olyan halkan próbáltam helyet foglalni mellette ahogyan csak tudtam. Fél pillanatig egymásra néztünk. Zöld szemei megbánóan villantak rám,amit próbáltam oly annyira figyelmen kívül hagyni amennyire csak tudtam. Látva a vissza utasító reakciómat kezdett fújtatni. Szerencsémre a következő pillanatban a dékán megérkezett és kezdte meg a prédikációhoz hasonlító oktató óráját. Szinte fellélegeztem amikor végre lejárt a gyöszönes lassan döcögő 45 perc Harry vibráló kisugárzása mellett. Pillanatok alatt ugrottam fel mellőle a holmimmal együtt. Talán,azért azt vártam volna tőle,hogy azt mondja: 'próbáljuk meg helyrehozni.' Ehelyett mit kaptam? A folytonos idegesítő pásztázását amivel az agyamra ment. Az egyetemen töltött időben nem futottunk össze,ezzel megelőzve még több kellemetlenséget mindkettőnk számára. A következő óráimban azt hittem le esek a székről és alszok el. Nem gondoltam volna,hogy ennyire nem köt le a jog tanulása. Talán ha másik pályát választanék...Áh,a szüleim nem engednék. A gondolataimba merülve csatangoltam a számomra kedvessé vált könyvtár felé,annyi különbséggel,ezúttal nem sok kedvvel.
-Maura,megjöttem!-Kiáltottam miután levettem magamról a kabátomat és akasztottam fel a fogasra majd csatoltam a névtáblámat a mellem feletti részre. A hangomra az idős néni kikukucskált az egyik hosszú könyvsor mögül és intett maga felé,ezért hát mellé lépkedtem.
-Szia Kincsem!-Simított végig az arcomon szokásához híven anyáskodó mosollyal az arcán.
-Hogy vagy?-Döntöttem a hátamat óvatosan a mögöttem elhelyezkedő tölgy szekrénynek.
-Jól,jól! Harry már megérkezett,fent van az emeleten,nyomás segíteni neki!-Hessegetett két kézzel mire tehetetlenül sóhajtva lépdeltem fel a lépcső fokokon olyan lassan ahogyan csak tudtam,ezzel húzva az időt amennyire csak lehetséges volt. Amikor rám kapta a tekintetét látványosan megfeszült az egész teste. Nyomasztó érzés volt belenézni azokba a nagyra nyitott zöld szemekbe amivel szinte mesélt számomra szavak nélkül. A szám belsejét véresre rágva ültem le mellé és biccentettem kérdőn a fejemmel.
-Mi a feladatunk?-Krákogtam ezzel palástolni a pirossá vált arcomat.
-Ma jön egy csoport,ki kell válogatnunk a megrendelt könyveiket.-Mutatott hosszú ujjával a tornyosuló könyv kupacra.
-Értem.-Tápászkodtam fel,szó nélkül a kezembe kapva az egyik papírt amin a megrendelés volt és kezdtem pakolászni majd egy helyre tenni bizonyos könyveket. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a köztünk sípoló kínos csendet,de nem igazán tudtam...Szinte bántotta a fülemet. Úgy tűnt,bármelyik pillanatban kitörhettünk volna. Miután végeztünk lementünk Maurához aki mintha megérezte mikor végzünk,ugyan is az asztalra kitett teánk még gőzölgött.
-Mi lenne velünk nélküled Maura néni?-Karolta át Harry féloldalasan az alacsony termetét nagy mosollyal az arcán.
-Semmi érdekes,csak munka nélküliek lennétek,és nem innátok ennyi teát!-Válaszolt halál komolyan amin pillanatokkal később mindhárman hangosan elnevettük magunkat. Pár perces beszélgetés után megérkezett a várt körülbelül 15 fős társaság. Egyébként is lézengtek jó páran a könyvtárban,de velük együtt mintha az a hatalmas tér teljesen megtelítődött volna. Az emberek között cikázva végeztük a feladatainkat addig míg meg állított volna egy ismerősen csengő hang:
-Elnézést,tudnál segíteni?-Addig ameddig háttal álltam neki,varázsoltam magamra a tipikus 'miben segíthetek?' mosolyomat és fordultam meg.
-Persze...-Az előttem kirajzolódó arc láttán halkan felsikkantottam pillanatnyi sokkomba.
-Shawn?!-Tátottam el a számat döbbenten. Az előttem tornyosuló fiú vigyorogva tárta szét a karjait amikbe szinte belekatapultáltam magam fél szempillantás alatt. A kellemes édeskés illata ismerősen fogadott,amitől olyan volt mintha újra megéltem volna a gyerekek koromat.
-Liv,milyen gyönyörű vagy még mindig!-Pásztázott ámulattal a szemeiben miközben kissé hátrébb tolt a vállaimnál fogva. Mogyoró barna szempára boldogan meredtek rám,az arcán még mindig látható volt az alig észrevehető szeplői.
-Köszönöm.-Döntöttem meg a fejemet kissé oldalra lányos zavaromban,így feltárult előttem Harry lángoló arca hogyan minket néz. Titkon kicsit élveztem,hogy ilyen helyzetbe tudom hozni.
-Basszus,mióta nem találkoztunk?-Shawn hangja térített észhez mire egyből rá szenteltem a figyelmem.
-9 éves korunk óta?-Biggyesztettem le szomorkásan az alsó ajkamat.
-Egy szónak száz a vége,jobb is,hogy nem láttál a csúnya mutálásomon végig menni!
-Gyerünk már!-Löktem meg játékosan mellkasánál fogva röhögcsélve.
-Jól van!-Nevetett fel ezáltal annyi sok emléket tépett fel belőlem.
-Jó lenne ha egyszer vissza jönnél Kanadába.-Tűrte ki a szemembe logó kusza hajtincsemet lassú mozdulattal.
-Még mindig nem tudnék...-Csuklott el a hangom mire újra átölelt ami nagyon jól esett mégis... Biztos voltam abban,hogy ha Harry ölelt volna meg egyből elmúlna minden pillanatnyi zavarom. Nem,nem és nem. Nem hasonlíthatom őket egymáshoz!
-Megértem,hidd el... Mindannyiunknak hiányoznak.-Motyogta a fülembe jól hallható Kanadai akcentusán,amitől azt a késztetést éreztem,hogy még erősebben szorítsam őt derekánál fogva.
-Nem kellett volna megtörténnie.-Mosolyogtam rá fájdalmasan,szinte egy pillanatig látszott,hogy a szemei bekönnyeznek,de rögtön megemberelte magát. A kockás ingét igazgatva pátyolgattam a tőlem fiatalabb fiút aki gyökeresen beköltözött a szívem legmélyére.
-Oliva,légy szíves gyere ide!-Szólt rám Harry nem hangosan,még is kihallottam a hangja alatt bújó élességet.
-Ne haragudj,mindjárt vissza jövök,ha lesz lehetőségem.-Mosolyogtam bocsánatkérően Shawnra akinek a hiánya most kezdett igazán előtörni belőlem.
-Tessék?-Álltam meg Harry előtt csípőre tett kézzel. Ilyet még sosem láttam tőle. A smaragd zöld íriszei helyett feketén villant rám ezzel kellemetlen,szinte félő bizsergést kiváltva belőlem.
-Dolgozni kéne,rengetegen kérnek segítséget.-Mormogta az ujjait hangosan tördelve. Látványosan mindenki tökéletesen elvolt,de inkább szó nélkül hagytam.
-Oké.-Bólintottam és kezdtem csinálni a feladataimat,ám a kellemest kötöttem a hasznossal. Shawnt magam mellett marasztaltam és a hátra maradt bő egy órában végig beszélgettünk mindenről. Annyira jó volt újra a társaságában lenni,hogy elfelejtette velem rossz történtet. Ezúttal próbáltam magamról lerázni H pásztázását,és csak Shawnnal töltött időt kiélvezni amennyire csak lehetséges volt.
-Ígérd meg,hívni fogsz!-Parancsoltam rá komolyan,mire a kezét a homlokához emelte úgy mint a katonák szokták ezzel nevetésre késztetve engem.
-Ígérem! Légy jó kicsi LivLiv!-Puszilt homlokon majd csatlakozott a társaihoz akikkel jött. Mielőtt kilépett az ajtón utoljára intett,búcsú jelképeként küldtem neki egy puszit amit mintha a szívébe passzírozott volna halk nevetgélése közbe. Somolyogva megráztam a fejemet miközben magamra kaptam a kabátomat. Milyen gyorsan megy az idő...
-Holnap találkozunk!-Szóltam oda Maura felé,aki semmi reakciót nem mutatott,olvasott tovább. Csak a szokásos. Éppen hogy becsuktam magam mögött az ajtót kicsapódott ez ezáltal megjelent előttem Harry hevesen lélegezve.
-Várj! Elvihetlek?-Dörzsölte meg az állat,amit akkor szokott mikor ideges vagy zavarban van. Ezt már több alkalommal megfigyeltem.
-Nem,köszönöm.-Ráztam meg a fejemet és indultam újból meg a sötét utcákon ha az ujjai szorítása nem marasztaltak volna helyben.
-Nem fogom hagyni,hogy egyedül sétálj ilyen későn.-Látva az arcára kiülő önakaratot sóhajtottam fel a versengő gondolataim közt.
-Ha nem ülsz be abba a meleget nyújtó kocsiba,akkor gyalog foglak elkísérni. Ezt követően beteg leszel,ezért saját magamat fogom okolni!
-Oké.-Dobbantottam a jobb lábammal amitől látványosan felragyogott az arca és kezdett vezetni a fehér autója felé. Elvörösödve köszöntem meg neki,hogy ezúttal is kinyitotta előttem az ajtót és segített beülni. Amikor a bőrünk minimálisan összeért mintha áram ütéshez hasonló szikrák reppentek fel köztünk. És ezt ő is érezte. Ahogyan rám kapta abban a pillanatban a tekintetét,mindent elárult. Néztem ahogyan átkocog a vezető oldalra és pattan be mellém majd jobb kezével indítja el a járműt. A vastag,fém karika gyűrűk amik az ujja tövében helyezkedtek el tökéletesen hozzá járult a kinézetéhez. Nélkülük talán Harry nem is lett volna Harry. Úgy mint a tetoválásai,zord külseje,magas alkata,zöld szemei,gödröcskés mosolya és a tipikus borzos göndör haja nélkül. És akkor már meg sem említem a heves természetét.
-Erm...Beszélni szeretnék veled.-Pillantott felém fél másodpercre,majd újra az előttünk lévő utat nézte.
-Nincs miről beszélnünk,Harry.-Mondtam olyan fagyosan ahogyan csak tudtam.
-Ezt nem mondhatod. Igen is van miről!
-Akkor hajrá!-Csattogva hátra vetettem dőltem az ülésen az arcát vizslatva amin egyre több ránc jelent meg ahogyan feszülten felhúzta a jellegzetes orrát.
-Nem így,nem itt! Elszeretnélek vinni valahová,ahol gond nélkül lehetünk. Mindent el kell mondanom.-Túrt bele a göndör hajába fél kézzel míg a pirosnál megálltunk. Ha elfogadom az ajánlatát az még nem azt jelenti,hogy megbocsájtottam neki,igaz?
-Rendben.
-Holnap 7 órakor ráérsz?
-Ühüm,azt hiszem.
-Köszönöm.-Törte meg a csendet mikor már megérkeztünk a kollégium parkolójába és csak bámultunk ki a fejünkből. Az oldalamra kipillantva ahová pont abban a pillanatban parkolt egy igen ismerős telepjáró.
-Apa?-Pattantam ki a járműből,a másikból ugyan abban a pillanatban tették ugyan ezt.
-Hercegnőm!-Dörmögte mire meglepetten léptem közelebb hozzá és öleltem meg a pocakos alkatát.
-Jó estét Uram!-Hallatottam meg Harry rekedt hangját közvetlen a jobb oldalamon. Erősen egymás ellen szorítottam az ajkaimat. Ezt most még is mi a fenéért csinálja?!
-Helló,hát még is ki ez az úriember,kislányom?-Kezdte összehúzott szemöldökkel méregetni a mellettem álló Harryt aki egyből a kezét nyújtotta felé.
-Oh,elnézést! Harry Styles,a lánya udvarolója!-Az utolsó szava hallatán azt hittem helyben eldobom az eszemet! Szájtátva néztem ahogyan apa erősen rászorít a kezére miközben lekezeltek,de látszólag meg sem rándult Harry hazudós képe.
-Adam Taylor,tiéd az a járgány?-Biccentett a fejével az autóra ami úgy látszik egyből közös téma lett számukra.
-Papa,hát te?-Szóltam közbe amikor már úgy éreztem bármelyik pillanatban letörhetnek a lábbujjaim a tomboló mínusz fokokban. A hangomra azonnal felfigyeltek a számomra egyáltalán nem érdekfeszítő témából amiről már hosszú percek óta csevegtek.
-Oh,igen! Hercegnőm,beszélni szeretnék veled.-Kezdte nekem pedig egyből az ugrott be: velem mindenki beszélni akar?-A hétvégén anyáddal Sydneybe kell utaznunk,mindkettőnknek ott van komoly tárgyalása. Arra gondoltunk,haza jöhetnél és vigyázhatnál az időre a házra na meg az öcsédre. Nem szívesen bízzuk valami idegenre...
-Persze,mindenféle kép!-Kezdtem hevesen bólogatni,hisz végre láthatom az kistestvéremet és amúgy is régen voltam már otthon.
-Harry,ha gondolod tarts te is Livvel!-A mai nap folyamán sokszor történt velem kiakasztó dolog,de ez túl tett mindenen. Alig tíz perce ismerik egymást,de meg is hívta hozzánk egy egész hétvégére úgy,hogy ők otthon sem lesznek? Mi történik,megbolondult a világ?
-Ha nem jelentek gondot,akkor ezer örömmel!-Mosolygott rá gödröcskésen ami látszólag még a saját apám szívét is elragadta.
-Most viszont mennem kell,anyád így is pipa lesz rám!-Nézett az órájára majd vissza rám. Bólintva adtam a tudomására,hogy megértettem amit mondott mire megölelt utána lazán lekezelt Harryvel.
-Mond nekik,puszilom őket!-Szóltam utána mielőtt bezárta volna a sötétített ablakos ajtót.
-Oké!-Hajtott el gyors sebességgel ezzel megint kettesbe hagyva vele.
-Jó fej faterod van!-Vigyorgott rám szélesen,válaszul felhorkantottam.
-Holnap jövök érted.-Simított végig a szájam mentén meleg ujjbegyével.
-Oké...-Dadogtam kisebb kábulatba esve a tapintása által ezzel hatalmas nevetésekre késztetve őt amire szinte pillanatok alatt ráuntam,mérgesen trappolva közelítettem meg a szobát hátra hagyva a rajtam szórakozó fiút.
Ígérem,a következő rész izgalmasabb lesz! ;)