Miután megérkeztünk a hosszú repülő út után,Louis és Eleanor eljöttek értünk a reptérre és fuvaroztak haza minket. Az aggodalmam hátul ütője az volt,ahogyan összenéztek Louisval az első pillanatban amikor meglátták egymást. Nem tudom mit kommunikálhattak le fiúsan,szavak nélkül,de azzal teljesen tisztában voltam valami nem jó fog kisülni ebből. Onnantól kezdve Harry nem szólt hozzám az autóban csak a gondolataiba merülve tördelte az ujjait. Mikor a kezeimet az övére helyeztem nyugtatás képen megrázta a fejét mire kelletlenül húztam vissza magam mellé azokat. Viszont miután segített vinni a bőröndjeimet a kollégiumi szobába szinte nekem esett és éhesen csókolt. Egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta mikor kijelentette marad aznap délutánra mellettem. Nem értem mire volt jó úgy viselkednie velem. Talán Louisék előtt akarta ezt mutatni? Ezt erősen kétlem,figyelembe véve azt ahogyan El és Lou mosolygott ránk a vissza pillantó tükörből. A nap további részében láttam rajta a feszültség jól tapintható jeleit annak ellenére,hogy erősen próbálta palástolni,ezért inkább szó nélkül magamba fojtottam a véleményem és élveztem a társaságát amennyire csak lehetett. Jó érzés volt újra a kis szobában lenni. Észre sem vettem,de hiányzott minden. Furcsa,ugyan is nem éreztem fájdalmat látva a sok rosszra emlékeztető tárgyat. Talán azért,mert Ő itt volt mellettem ezzel újabb emlékeket hagyott maga után. Nem csodálkoztam azon,hogy Ashley nem volt jelen a szobában. Vajon előtte is úgy viselkedett volna velem Harry mint Louisék előtt? Fájdalmas grimasszal az arcán távozott este felé,ezzel ismeretlen ürességet keltve bennem.
-
Álmatlan volt az éjjelem,ugyan is rászokhattam az ő meleget sugárzó testére és ölelő,biztonságot nyújtó karjaira. Na és persze a szíve ütemes dobbánására. Késő éjjel toppant haza Ashley de mivel amúgy is csak vergődtem az ágyban el kezdtünk beszélgetni. Meglepődött látva a sokkal élettel teltebb arcomat na és persze hangulatomat. Mindenről beszélgettünk -persze,a Harryvel kialakult kapcsolatunkról egy szót sem ejtetettem- addig míg ténylegesen el nem álmosodtunk és aludtunk el. Reggel izgatottan kezdtem készülődni több okból kifolyólag. Elsőnek,láthattam Harryt,másodjára Felicitének el kellett mondanom mindent,harmadjára pedig egyszerűen hiányzott az egyetem és az itteni mindennapok. Feldobódva táncolgattam öltözködés közben ezzel szórakoztatva Ash-t.
-Mi történt veled?-Nevetett fel miközben felém dobta a kispárnámat amit sajnos nem tudtam elkapni így a földön landolt.
-Semmi érdekes.-Vontam vállat miközben belebújtam a kényelmes kötött pulóverembe aminek Harry illata volt. Talán azért,mert a ruháinknak egy szekrényben kellett lenniük. De ez egyáltalán nem jelentett gondot,sőt...
-Mindegy is,jó végre így látni téged.-Mosolygott rám majd lépett ki az ajtón.
Miután mindent magamhoz vettem amire esetleg szükségem lehet indultam meg egyenesen a parkoló felé. A kedvem jelentősen csökkent ugyan is nem találtam őt a motorjának támaszkodva,maga előtt össze kulcsolt kezekkel,nagyképű mosolyával az arcán rám várva. Persze,azzal teljesen tisztában voltam,hogy nem kötelező számára engem fuvarozni,még is elszomorodtam ettől a ténytől,hogy nincs itt. Hosszú idő után lassan kullogva indultam meg az egyetemhez vezető ismerős utakon. Bevallom,ismeretlen volt újra hozzá szokni mindenhez ez alatt a tanulást is értem. Lesújtva léptem át a hatalmas kaput,ugyan is H motorja nem volt jelen az itteni parkolóban sem. Mély döbbenettel vettem tudomásul,hogy Fizzy át ült a nagy terem egyik legmesszebbre elhelyezkedő padsorába az eddigi helyünktől mérve. Állva a sarat ültem le mellé próbálva nem magamra venni azt a tipikus Tomlinson -féle pásztázását.
-Beszélnünk kell!-Súgtam halkan oda neki mikor már a tanár elkezdte az előadását,mert láttam,ha előbb szólalok meg,Fizz biztosan át cuccol máshová.
-Igen,ideje lenne magyarázatot adnod,miért tettél rám egy kalappal aztán miért tűntél el több mint egy hétre. Egyetlen szó nélkül!-Villant rám kék szemeivel csalódottan egyben mérgesen ami tudatta velem: szörnyű barát vagyok.
-Gyere a parkba ma tanítás után.-Itt volt a rövid beszélgetésünk befejezése,mindketten belemerültünk az irodalom világában. Óra végén szó nélkül pattant fel mellőlem ami által mintha kést szúrt volna a szívem feletti részére akarata ellenére. Hogy hanyagolhattam el ennyire őt? A lelkiismeret-furdalás csak úgy emésztett belülről. Lehajtott fejjel indultam meg a következő előadásomra aztán az azt követőre addig míg el nem érkeztem az utolsó előttire. A szívem a nyakamba ugrott mikor megpillantottam Harryt ahogyan feszes háttal siet le gyors léptekkel a lépcsőn. Testén teljesen fekete és szűk ruházat volt,viszonylag rövidnek számító barna,göndör haját kissé feltupírozta,oldalról az arcába fésülte szokásához híven. A látványától izgatott mosoly terült szét a profilomon és már éppen indultam meg felé ha nem állított volna meg egy Ír akcentussal rendelkező hang:
-Bébi!- Pillanatnyi csalódottságomban összébb húztam a szemeimet és tartottam a tüdőmben pár másodpercig a levegőt majd fordultam hátra a sarkaimon ezzel végleg elvesztve Harryt a látókörömből.
-Szia Niall!-Intettem az immáron előttem álló barna (?) hajú fiúnak. Ez a hajszín elsőre ismeretlen volt,de pillanatok alatt hozzá szoktam. Kifejezetten kiemelte kék szemeinek állandó boldog csillogását.
-Milyen kis vékony vagy!Eszel te rendesen?-Ragadott meg karomnál fogva és kezdett ölelgetni. És ekkor tudatosult bennem az,hogy az elmúlt hetekben egyáltalán nem foglalkoztam Niallel sem,pedig ha jól emlékszem ígértem neki egy találkozót...
-Uhm...Tudod,én sajnálom a múltkorit,hogy nem tudtunk találkozni...-Kezdtem rágcsálni az alsó ajkamat szégyenemben. Hirtelen az az érzés villant be mikor Harry harapdálta azokat játékosan morgolódva. Próbálva erről elterelni a gondolataimat szenteltem a figyelmem a nekem magyarázó fiúra.
-Semmi,azóta minden megoldódott.-Vont vállat lazán kis mosoly kíséretével.
- Oh,ezt örömmel hallom!
-És veled mizu? Hallom Harryvel voltál nászhéten Párizsban.-Kezdte húzogatni a szemöldökét fel-le kaján vigyorral megpecsételve a szavai alatt bújó huncut értelmet.
-Ez iskolai utazás volt.-Kezdtem el hevesen tiltakozni elvörösödve amin szabadon elnevette magát.
-Nincs ezzel semmi baj,Bébi!-Kacsintott rám. Nem is gondoltam volna,hogy ennyire félre lehetett érteni a Franciaországi utunkat Harryvel.
-Jól áll a barna haj!-Tereltem az előző témát olyan nagy ívben amilyenben csak tudtam,látszólag sikeresen.
-Huh,végre valaki nem azzal jön 'hol van a szőke herceg Niall'?-Változtatta nőiesen nyávogóssá a hangját ezzel nevetésre késztetve engem. A mellkasára böktem a mutató ujjammal és szólásra nyitottam a számat:
-Barna herceg Niall,örülök,hogy találkoztunk!-Búcsúztam el a szórakozott fiútól aki búcsú szóként gyors csókot nyomott az arcom oldalára. Megkönnyebbültem,hogy legalább ő nem érez felém haragot Fizzyvel ellentétben. A következő előadásomra menet a népes tömeget pásztáztam de sehol sem láttam meg újra Harryt,akinek a közelsége nem ártott volna. Nem is tudom,kissé nyugtalanság kerített hatalmába... Ez biztosan az miatt van,hogy napokig non-stop egymás társaságában fürdőztünk. Mintha hiány érzet alakult volna bennem még attól is ahogyan a nevét megemlítem magamban. Nem tudom,ezt negatív vagy pozitív érzésként éljem meg... Kilépve az egyetem kapuján pályáztam meg egyenesen a parkhoz vezető legrövidebb utat. Tíz perc várakozás után már vettem volna elő a telefonomat de abban a pillanatban érkezett meg Felicité.
-Szia.-Motyogtam halkan miközben helyet foglalt mellettem a hideg padra. Az előttünk elhelyezkedő apró tavacska teteje lassan már kezdett jegesedni ezzel jelezve,hogy ténylegesen nagyon hűvös volt a minket körül vevő levegő.
-Szóval...?-Pillantott rám várakozó teljesen eközben kisöpörte az arcából a hajat amit a szellő fújt oda.
-Huh... Tudod,hogy a közeli könyvtárban dolgozok,igaz?-Válaszul bólintott mire a torkomban fojtogató csomó jelentkezett,de ezt próbáltam figyelmen kívül hagyni és folytatni:
-Régebben,még Szeptember végén megismerkedtem egy fiúval,mindezt dacból az én oldalamról nézve. Direkt telefon számot cseréltünk,de én abban a tudatban éltem,hogy többet nem fog érdeklődni felőlem. Nos,tévedtem. Nap mint nap üzent nekem addig...
-Várj egy picit...Ő Edward?-Szakított félbe Fizz mire nemlegesen megráztam a fejemet válaszul.
-Nem. Hallgasd tovább,akkor meg fogod érteni. Visszatérve,mindig üzengetett nekem,de én teljesen figyelmen kívül hagytam. Egy napon a munkából haza menet megjelent mellettem az autójával és elvitt engem egy italra. Valamit k-keverhetett az üdítőmbe,amitől bekábultam és megerő...-Itt volt az idő,hogy elszakadjon az a bizonyos cérna és sírjak fel a mellkasom legmélyéről.
-Oh,te szentséges...-Ölelt át erősen Fizz akit ugyan olyan erővel vontam magamhoz. Eltekintve a körülményekről boldog voltam,hogy újra a barátomnak tudhatom.
-És jól vagy most?-Törölte le a szeme aljában megjelenő könnycseppet mikor elhúzódtunk egymástól.
-Sokkal jobban.-Szorítottam meg kissé a kezembe pihenő tenyerét bizonyítékként halvány mosoly kíséretével.
-El sem hiszem mi történt veled Liv...-Préselte egymás ellen az ajkait elsápadt arccal.
-Ha mondhatok ilyet akkor ebben a dologban azért van valami jó.-Néztem fel rá csintalanul a nedvessé vált szempilláim alól.
-Még is micsoda?
-Kiderült,hogy Edward végig Harry volt akivel elutaztunk egy hétre Európába a sulis projekt miatt,és hát...-A szavaim hallatán széles vigyor jelent meg az arcán és biccentett,hogy folytassam.
-Megcsókolt! Többször is csókolóztunk és együtt aludtunk hét éjjelen keresztül. Hozzá teszem,ő mentett ki Cameron karjai közül azon az ominózus estén és vitte végig mellettem a siralmas,depressziós napjaimat,sokkal inkább heteken keresztül ha pontosabb akarok lenni.-Kimondva mindezt végleg tudatosult bennem:Harry az én megmentő angyalom. A heves természetű,zöld szemű angyalom.
-Szent szar!-Sikkantott aprót Fizz majd rendezve a hirtelen kedélyeit szólalt újra meg:
-Csináltatok valamit úgy?
-Nem állnék semmi olyanra készen a történtek után,ezzel ő is tökéletesen tisztában volt... Nem erőltetett semmit.
-És hogy csókol?-Váltott át bizalmasba amitől újra fülig elpirultam mindezek ellenére helyeslően bólogattam a fogsorom közé csíptetett felső pittyel.
-De elég már rólam,mi történt veled míg én az űrben jártam?-Fújtam ki az orromat mert úgy éreztem a hidegtől bármelyik pillanatban elcsöppenhet. Most ő volt a soros,az arcra normális színe át változott sokkal inkább élénk rózsaszínné ami tudatta velem,hogy valami történt vele.
-Azt hiszem,én...Khm szerelmes vagyok Niallbe.- Sütötte le a tekintetét ám most rajtam volt a sor,hogy örüljek meg az ő boldogságának.
-Ez nagyon jó! És Niall mit mond,mit érez?
-Elvileg ő is szeret engem...Csak még mindig nem mertük bevallani Louisnak,ezért még nem adtam választ a járási kérdésére,pedig ha tehetném azonnal igennel válaszolnék.-Sóhajtott gondterhelten és túrt bele a hajába egy kézzel.
-Mi lenne ha beszélnék erről Harryvel? Talán Ő meg tudná puhítani Louist.-Vetettem fel az ötletet ami látszólag azonnal feldobta Felicité lankuló hangulatát.
-Megtennéd?-Nézett fel rám kétségbeesetten elkerekedett szemekkel.
-Persze.-És csak remélni tudtam,ebből nem fog kisülni semmilyen viszály. Még pár percig beszélgettünk Fizzyvel aki elkísért a könyvtárba azzal a címszóval nem ártana valamilyen könyvet becserkésznie. Maura mikor meglátott elkezdett tapsikolni majd ő is szóvá tette,mennyire lefogytam.
-Hogy vagy Maura?-Sétáltam ki a könyvsorok mögül mikor végeztem minden feladatommal a mai napra. Időközben már elment Fizzy 5-6 könyvvel egyensúlyozva az ölében ugyan is jött érte Niall. Drukkolok nekik,őszintén. Mindketten kedves emberek számomra,mindent megpróbálok elkövetni,hogy segítsek nekik,ügyelve arra,hogy Louis se haragudjon meg rám. Ha vissza gondolok,az első találkozásomra velük,egyáltalán nem gondoltam volna róluk,hogy ilyen jó emberek valójában. A zord külsejük mögött csodálatos személyiség bújik.
-Jól,Kicsikém. Hiányoltalak már.-Simított végig ráncos kezével az arcom mentén.
-Hát,most már minden nap itt leszek!-Kezdtem ujjongani ezzel nevetésre késztetve az öreg nénit.
-És a mi Harrynk hogy érzi magát? Holnap jön dolgozni?-Ivott bele a gőzölgő teájába amitől az orrára csúsztatott szemüvege bepárásodott.
-Hát,azt hiszem minden rendben van vele. Elvileg igen,jönnie kéne.- Somolyogtam kissé kábán Harry gondolatára. Reménykedővé tett a tudat,hogy a holnapi délutánt vele tölthetem.
-Jut eszembe,holnap nem tudnál kicsit korábban jönni legalább te? Kiszeretnék menni a temetőbe sötétedés előtt.
-De,természetesen.-Mosolyogtam rá miközben a sálamat tekertem körbe-körbe a nyakam mentén.
-Várni foglak!-Integetett utoljára mielőtt becsuktam volna magam után a nehéz tölgy ajtót. A kollégiumhoz vezető úton úgy éreztem mintha néznének. Mindhiába álltam meg és néztem minden felé alaposan magam körül alaposan nem találtam senkit. Talán az emlékek hatására alakult ki az üldözési mániám.
-
Általában ha éjjel csörren meg a telefon az nem jelent jót. Mint ezúttal sem. Remegő kezekkel,félig nyitott szemekkel fogadtam a hívást ezáltal hallottam meg egyből Louis kétségbe esett magas hangját.
'-Olivia?'
'-Igen,én vagyok az. Mi történt?'-Hadartam idegesen. Az előbbi álom amiből kirángatott a telefonom sipító hangja mintha kipattant volna a szemeimből,teljesen éber lettem. Tudtam,történt vele valami. Éreztem.
'-T-tíz perc múlva ott vagyok érted,azonnal öltözz.'-Szakította meg hirtelen a hívást. Nem tudtam mi is történik valójában,de már a sírás kerülgetett. Ami a kezeim közé kaptam fel a testemre és szaladtam le egyenesen a parkolóba ahová nagy hanggal kanyarodott be Lou az autójával. Nem foglalkozva az illemmel ültem be mellé a kocsiba mire azonnal újra elindította a járművet és már siettünk is valahová.
-Louis,az Isten szerelmére is mi történt?!-Szinte már sikítottam idegességemben látva az ő teljesen kétségbe esett,lesápadt arcát.
-Harolddal és a többiekkel elmentünk egy motor versenyre ma... Bassza meg,belé mentek hátulról!-Csapta meg teljes erejéből a kormányt miközben akarata ellenére megtört és folyt le az arcán egy kusza könny amit egyből le is törölt.
-Tessék?!Hogy mi?!-Pánikoltam be teljesen. Nem,nem eshetett Harrynek semmi baja! Egész héten nyomát se hamvát nem láttam,még a könyvtárba sem jött el. Nem keresett a héten,egy üzenetet sem hagyott a hogylétéről,ezzel az őrületbe kergetve engem. Hiába reménykedtem abban,hogy felbukkan valahol és megcsókol,de nem tette. Szombat éjjel erre kelni a legrosszabb érzés a világon,hogy balesete lett. A haragom amit éreztem felé elszállt,csak a nyers aggodalom és fájdalom maradt.
-Hol van?-Törtem meg szinte ordító csendet ami közénk állt.
-A sürgősségin...Több métert csúszott...-Suttogta a szomorú szavakat amitől azt hittem helyben szét hasad a szívem. Szerencsére a kórház viszonylag közel volt így hamar oda értünk. Mikor megérkeztünk mindketten villám sebességgel pattantunk ki a járműből és szaladtunk be a nagy intézménybe. A portához rohantam egyből ahol egy fiatal unszimpatikus nő állt.
-Jó estét. Harry Stylest keresem,hol találom?-Hadartam és csak remélni tudtam,hogy megértette mit mondok.
-Közeli hozzátartózója?-Méregetett szúrósan barna szemeivel amit legszívesebben helyben kikapartam volna.
-A barátnője.-Rántott ki Louis a számomra kellemetlen helyzetből mentő mellényként helyet állva. Normális esetben feldobott volna a tény,hogy ezt kellett hallanom,én mit Harry barátnője,de erre most nem volt időnk.
-Az első emeleten a második szobában van. Nem lehet egysz...-Nem hagytam,hogy befejezze a totálisan felesleges mondókáját azonnal a lépcsőt pályáztuk meg Louissal az oldalamon. Az ajtó elé érve bátortalanul a fiú kék szemeibe néztem mire bátorítóan a vállamra tette a kezét.
-Mondanék valamit,de nem tudom milyen a helyzet azon kívül,hogy milyen volt...-Utalt arra,hogy milyen állapotban találom Harryt. Válaszul bólintottam,hogy megértettem miközben nagy levegő vétel után lenyomtam a kilincset. Ami a steril szobában fogadott nem voltam rá felkészülve. Robot léptekkel közelítettem meg a tipikus kórházi fehér ruhába bújtatott hosszú testét. Erre nem lehetett felkészülni.
-Te szent ég...-Suttogtam magam elé látva,ahogyan a feje körbe be lett tekerve fáslival ami át ázott a vörös vérétől. A karjaiba több infúzió volt kötve. A gépek csipogása ami jelenleg életben tartotta őt fájdalmasan ordított a fülembe minden egyes alkalommal mikor hangot adott ki. A gyönyörű arcát sok-sok helyen sebek keretezték. Csukott szemhéjai néha-néha megrándultak.
-Oh Harry.- Sírtam fel és az ágya mellé guggoltam. Óvatosan a kézfejére nyomtam a számat pont oda,ahol elhelyezkedett a kereszt tetoválása. Fájt,emésztett a tény hogy ezúttal nem az a kellemes hő fogadott tenyerében mint szokott. Sokkal fagyosan hideg volt.
-Khm,Hölgyem.-Hallatottam meg a hátam mögül egy hangot mire azonnal álló helyzetbe vágtam magam és töröltem le a könnyeimet.
-Jó estét,kérem mondjon el minden az állapotáról!-Léptem a zöld köpenyes doktor mellé.
-Estét. Először is kérem adjon a fiatal emberről néhány adatot.-Áldottam,hogy Franciaországban át olvastam a személyigazolványát így minimálisan megtudtam róla valami személyes adatot amivel most segíteni tudtam a helyzetét.
-Kérem kitöltené?-Ez volt a legnehezebb kérés amit jelenleg csinálnom kellett. Remegő kezekkel próbáltam forgásra bírni a bénult agyamat és helyesen leírni azokat az átkozott szavakat.
-Maga a barátnője?-Szólalt meg az idős doktor mellettem állva.
-Igen.-Motyogtam mikor befirkantottam a születési dátumát majd nyújtottam vissza a papírokat a férfinek.
-Ezzel meg is lennénk,köszönöm. Nos,Harry állapotáról annyit tudok mondani,súlyos,de nagyon szerencsés az Úr. Ha nem lett volna rajta a bukó sisak azonnali halál érte volna. Állítások szerint felborult a motor motorjárművel és csúszott 5 métert majd neki csapódott egy nagydarab kőnek. Hihetetlen csodának köszönhetően nem tőrt el semmije csak komolyabb zúzódások érték a testét,ami nagy dolognak számít ekkora becsapódás után. Orvosi beavatkozásra nem lesz szüksége,pár öltésen kívül. Viszont... Az agyrázkódása elég komoly,eddig semmi jelet nem találtunk maradandó károsodásra. Egyenlőre kómában van,de a vizsgálati eredményekből következtetve mindent érez és hall. Bármelyik pillanatban felébredhet,ám el is húzódhat ismeretlen időre.
-Nagyon szépen köszönöm.-Bólogattam már véresre rágva a számat belülről lekövetkeztetve abból,hogy éreztem azt a bizonyos fémes ízt.
-Ugyan.-Mosolygott rám oldalasan majd lépett ki az ajtón amin a következő pillanatban Louis toppant be. Kérdőn nézett rám,ám én ezúttal nem bírtam megszólalni csak hozzá szaladtam és megöleltem mire körém fonta a karjait.
-Jobban lesz,Harry erős fiú!-Suttogta,de a tekintete nem ezt sugározta magából. Látszott,bármelyik pillanatban újra megtörhet. Nem is tudom,valaha fel tudnám emészteni őt látni miközben elveszti az irányítást és a vesztébe rohan.
-Köszi,hogy szóltál...Sokat segítettél.-Léptem tőle el de a szemeimet nem tudtam levenni Harry megroncsolt lényéről úgy ahogy Lou sem.
-Ugyan,de ez a Göndör -mutatott H felé- kifog nyírni engem ha magához tér és megtudja,hogy láttad ilyen állapotban.
-Át vállalom helyetted.-Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra nem sok sikerrel.
-Vissza vigyelek a kollégiumba?-Vonta fel jobb szemöldökét kérdőn.
-Nem,mellette akarok maradni.-Pirultam el ami büszke,széles mosolyt csalt az arcára. A borostáját megvakarva köszörülte meg a torkát és kezdett hátrálni.
-Akkor én most megyek. A többiek is aggódnak érte,valakinek kell vinnie a híreket.
-Oké,persze. Köszi még egyszer.
-Aztán hívj ha bármi lesz valami fejlemény és ha szükségetek lenne valamire.-Mutatott rám jelentőség teljesen mire bólintva tudattam vele,hogy megértettem.
-Kitartást!-Mielőtt kilépett volna az ajtón vissza pillantott a legjobb barátjára majd nagy sóhajjal tűnt el a látókörömből. Harry ágyához húztam egy közeli széket és ültem le arra. Az arcán semmi rezzenés sem volt. Ezúttal nem nyugodt kifejezés volt hanem sokkal inkább semleges. Ezerszer inkább láttam volna azt az arcát amikor mérgesen mered rám össze húzott szemöldökökkel. Az arca mentén végig simítottam az ujjbegyeimmel olyan óvatosan ahogy csak tudtam. Az jellegzetes orra élén jártam ahol az ujjaim megremegtek és sírtam el magam. Közelebb hajolva hozzá nyomtam az ajkaimat óvatosan az övére a könnyeim fátyla közt. A tettemre az egyik gép gyorsabban kezdett el sípolni. Rémületemben azonnal hátrébb léptem tőle,de mikor át is gondoltam mit jelentett a reakciója hirtelen megörültem magamnak. Hallott,érzett engem.
-Gyerünk nagyfiú,szedd össze magad! Legalább értem tedd meg.-Suttogtam a fülébe majd a lába mellé hajtottam a fejemet és hagytam hogy a könnyeim némán folyjanak a plédre. Pont a látó szemszögembe volt a keze így tökéletesen láttam hogy kissé megmozdította a középső ujját. Igaza volt Louisnak,Harry elképesztően erős.
-Itt vagyok,nincs semmi baj.-Kezdtem rajzolgatni a tenyérben lévő vékony vonalakat és az éjszaka folyamán vártam még további reakciókra,de nem kaptam mást mint a gép hangok monoton sípolását.