A Hold és Nap mint ellentétek
Egymást vonzzák egy ellopott percben
~Davien Lawrence~
Lassan nyitottam ki a szemeimet, majd fáradtan néztem körbe, a helyiségen. És amikor tudatosult bennem, hogy hol is vagyok kétségbeesetten pattantam fel a székből. Ugyan is Evangelinat, sehol sem láttam.
- Evangelina!- kiabáltam hangosan és teljesen urrá lett rajtam a pánik.- Eva....
- Nyugi már Lawrence, nem szöktem el sehova sem.
Nagyokat pislogva indultam meg a hang irányába, majd a medence széléről figyeltem meglepetten Evangelinat, aki mind végig csukott szemmel lebegett a víz felett. Testét csak egy fehér trikó és egy fehér nemű takarta. És ez a látvány, ahogy kiterült testtel, arca körül úszó hajával lebegett a víz felszínén, szinte mindent megért.
- Meddig szeretnél még bámulni?- még csak ki sem nyitotta szemeit, úgy kérdezett tőlem.
- Tudod, most eléggé megilyesztettél.
- Csak ugyan?- nyitotta ki végre szemeit, majd lassan a medence szélére úszott, pontosan velem szembe.
- Igen.
- Tudod, elég éret nő vagyok már ahhoz, hogy értem ne kelljen aggódni.
- Hát persze. Mert te maga vagy a makacsság kicsi lány.
Evangelina csak dühös tekintettel figyelt engem, majd egy bájos mosollyal támaszkodott meg a lábaimnál.
- Jobb, hogy ha ezzel a makacs lánnyal nem húzol ujjat.
- Ugyan mit tudnál te tenni velem szemben?- hajoltam le hozzá egy pimasz mosollyal, mire ő csak bájosan pislogott rám.
- Hát ezt- mondta és megragadva engem rántott bele a medence meleg vízébe.
Hajamat hátra tűrve mentem fel a víz felszínére mire szembe került velem a pimaszul mosolygó Evangelina.
- Azt ugye tudod, hogy most nagy bajban vagy kicsilány?
- Ha azt hiszed, hogy pont tőled fogok félni, akkor nagyon is tévedsz.
- Majd ha elkaplak, akkor mást fogsz mondani.
Evangelina csak győztesen figyel engem, de amikor látja, hogy megindulok felé, hirtelen tűnik el szeméből a mosoly. Aztán fogja magát és a medence vége felé kezd el úszni. Amikor oda ér egy gyors mozdulattal mászik ki, majd hátra pillantva rám figyel engem. Aztán meglepetésére utol érem őt és elé érve próbálom elkapni. De Evangeline csak kerülgetve próbál meg előlem kitérni. Ezt addig játsza, amíg meg nem fogom kezénél, majd feje mellet megtámaszkodva szegezem neki őt az üvegnek.
Szaporán és hangosan veszi a levegőt. Az én mellkasom is ugyan olyan ütemet jár, mint ahogyan az övé. Kicsi teste szinte remegve tapad oda az üvegnek. Szemei pedig izgatottan figyelik az én sötét szem párjaimat.
- Most legyen nagy a szád kicsi lány.
- Nem fogsz engem elnémítani Davien.
- Nem is ez a célom. Ha nem az, hogy még hangosabb legyél.
Evangelina csak figyel engem és én is csak őt figyelem. Csendben nézek ajkaira, míg ő az anyémre. Aztán egymás szemeibe nézünk és hirtelen csókoljuk meg a másikat. Gyorsan ízleljük egymást. Evangelina kezeivel erősen kapaszkodik meg a hátamban, míg én derekánál fogva csókolgatom a nyakát.
- Miért vagy velem ilyen rideg Hercegnő?- lihegem, miközben elválok nyakától, majd újra szívni kezdem azt.
- Nehéz lenne ezt elmagyarázni- lihegi remegő ajkakkal Evangelina, mire mellkasát kinyomja.
- Bátran mond ki amit gondolsz Hercegnőm.
- Volt egy rossz álmom- próbálja rendbe hozni légzését, de amikor nyakáról lejjebb vándorolok teljesen felborul a rend körülötte.- Félek hogy ennek az álomnak igaza lesz. Hogy elárulsz és nem bízhatok majd benned.
Hirtelen állok meg mozdulataimban, majd mélyen Evangelina szemeibe nézek. Arcát kezeim közé vettem és komoly hangnemmel törtem meg a csendet.
- Jól jegyezd meg Evangelina. Soha. De soha nem foglak elárulni. Nem tudnék neked kárt okozni.
- Ígéred?- kérdezte reménnyel a hangjában Evangelina.
- Ígérem- mondtam, majd ismét megcsókoltam őt.
Ígérem.. Egyetlen egy szó és még is mennyi hazugságot tud magával hordozni.
Megfogtam Evangelina kezeit, majd hirtelen nyomtam őket neki az üvegnek. Mozdulatunkba az egész ablak beleremegett. Mohón és vágyakozva akartam még többet Evangelinaból. Egyik este megfogadtam magamban, hogy türelmes leszek. De így, hogy ott volt előttem, már nem igen tudtam türtőztetni magamat.
Feneke alá nyúlva emeltem meg Evangelinat, majd ölembe kapva őt döntöttem neki az üvegnek. Ő csak hajamba markolva kulcsolta lábait derekam köré és úgy csimpaszkodott rajtam, mint egy kétségbeesett kismajom. Kezeim felfedező útra indultak testén és amikor testünk mégszorosabban simult össze Evangelina száját egy hangos sóhaj hagyta el.
- Davien- suttogta nyögdécselve, majd mocorogni kezdett az ölemben amikor jobban megérzet engem odalent.
- Tudod Kis Krizanténom, szeretem nézni amikor lovagolsz. De jobban szeretem azt, amikor az én ölemben ülve sóhajtod el a nevemet.
Testemmel én is mocorogni kezdek, mire a ruhán keresztül érzett apró gyönyör által Evangelina fejét szorosan dönti hátra az üvegnek.
- Davien- sóhajtja megint a nevemet, miközben az én kezem egyre lejjebb vándorol rajta.
- Igen Hercegnő?
- Én ezt nem bírom már- kapaszkodik meg erősen hátamba, majd lábaival még szorosabban von magához.
- Mond ki- mosolygok pimaszul, ajkához közel hajolva, miközben kezem már a fehérneműje alat van és lassan érintem meg legérzékenyebb pontját.- Csak mond ki Hercegnő és én minden kívánságod teljesítem.
- Érezni akarlak. Add meg nekem a gyönyört Davien.
Ajkunk szinte miliméterekre vannak egymásétól. Már majd nem megtettem, hogy Evangelinat magamévá tegyem és egy szebb gyönyört adhassak át neki, amikor egy telefon csörgés hirtelen meg nem törte a varázst. Kezem megáll Evangelina fehér neműje alatt és olyan kínzó, lassú mozdulattal emelem ki azt onnan, hogy a lány szinte fájdalmasan sóhajt fel. A köztünk lévő csend a hangos sóhajtásainkkal és levegő vételeinkkel telik meg. Egy darabig még mind ketten vívódunk azon, hogy megcsókoljuk e a másikat, vagy ne, de végül egyikünk sem mozdul a másik felé.
- Szerintem jobb lenne, ha felvennéd- szabályoztam légzésemet, miközben Evangelinat figyeltem.
- Igen.. persze- köszörülte torkát, mire lábait levette derekamról.
Ő a vállamba kapaszkodva várta, amíg óvatosan lerakom őt a földre . Amikor lába a padlót érte, el kezdte igazgatni fehér trikójának az alját zavartan, miközben telefonja szüntelenül csörgött a háttérben.
Hátra nézek, majd vissza a lányra, aki kipirult arccal nézett fel rám.
- Már megyek is- mondta, majd engem kikerülve indult meg a terem másik felébe.
Míg lassú léptekkel haladt a fotel felé, addig én levettem magamról a pólót, majd kicsavarva belőle a vizet dobtam fel az egyik vállamra. Evangelina háta mögé álltam és amikor megfordult, nem tudta hogy meztelen felső testemet, vagy a telefont nézze zavarában.
- Ki az?- kérdeztem a telefon felé biccentve fejemmel, mire Evangelina remegő kézzel tűrte egyik vizes tincsét a füle mögé.
- Rosie- mondja ki a nevet mindvégig a szemembe nézve.
Aztán a csendet egy újabb csörgés szakítja meg. Előhalászom kabátom zsebéből a telefont, majd ráncolt homlokkal olvasom el a nevet róla.
- Ki az?- kérdeze Evangelina nyakát kíváncsian nyújtogatva.
- Viktor- nézek fel telefonomból Evangelina szemeibe.
- Most mi legyen?
- Szerintem vedd fel.
- És te nem veszed fel Viktornak?
- Nem. Majd vissza hívom őt- egy mozdulattal nyomtam meg a piros gombot, majd várakozóan Evangelinara néztem.
A lány csak nyelt egy nagyot, majd fogadva a hívást emelte telefonját a füléhez.
- Igen?
- Evangelina hol vagy?!
- Figyelj Rosie én....
- Tudod, hogy miért pont én hívtalak és nem pedig Tina?- kérdezte Rosie a vonal túlsó oldaláról.
- Nem- rázta a fejét Evangelina.
- Mert ha most ő beszélne veled, akkor már rég le ordibálta volna a fejed a helyéről. Evangelina, már megint még is hova a fenébe tűntél el?
- Sajnálom oké, de muszály volt egy kicsit kiszellőztetnem a fejem.
- Hidd el, hogy én nem haragszom rád. De ha Tina ezt megtudja, hogy megint elkószáltál akkor neked tényleg annyi Eva.
- Én is tisztában vagyok vele. De már nem vagyok egy öt éves, akit minden egyes perckor szemmel kell tartani.
- Eva, te pont olyan eset vagy, akit jobb minden egyes percben szemmel tartani.
Rosie szavaira én helyeslően bólintok, mire Evangelina egy gyilkos tekintettel int engem csendre.
- Ez igazán kedves, tényleg köszi.
- Figyelj, nem tudom hogy hol vagy, de most azonnal gyere haza.
- Biztos hogy nem.
- Komolyan mondom, ha ez az egész megint kitudódik, akkor Tina után én is kinyírlak téged.
A vonal hirtelen szakadt meg, Evangelina pedig mérgesen markolta telefonját a kezében. Majd a nem rég végetért hívást most az én telefonom csörgése követte.
- Most nézzük, hogy mit akar az én bácsikám- mondta Evangelina gúnyosan, majd fogadva a hívást intettem le a lányt, hogy halkabban örjöngjön.
- Igen?
- Davien egy okot mondj, hogy miért ne nyírjalak ki!!!
- Mert ellenálhatatlanul jóképű vagyok- mondom, mire Evangelina csak szemeit forgatva néz fel rám.
- Most még viccelődsz, de amikor a szemem elé kerülsz akkor már nem fogsz. Még is hol a francban vagy Davien?!
- Ennyire hiányolsz Viktor?
- Én neked inkább egy nyaklevest adnék, nem hogy még hiányolnálak. Pontosan a tudtodra adtam, hogy ma sok munkád lesz. Erre mi történik? Te már megint nem vagy sehol sem!
- Majd megyek, ne aggódj.
- Nem majd, ha nem most! Most szépen fogod magad és haza jössz. Merőn ajánlom, hogy negyven öt perc múlva itthon legyél!
El tolom fülemtől a telefont, ahogyan a hívás vége után felsípol hangosan. Evangelinaval összenézünk és mind ketten erősen szorítjuk telefonjainkat.
- Hát, el mondhatjuk, hogy most mindketten bajban vagyunk- nem mozdul semerre sem, csak tekintetével mélyen engem figyel.
- Indulnunk kéne- töröm meg a csendet, miközben a kinti csillapodó vihart figyelem.
Evangelina csak halkan bólint egyet, én pedig még utoljára végig néztem a lányon. És nagyon is örültem annak, hogy végül semmit sem tettem vele. Evangelina még ártatlan, így minden tettem az első lett volna neki. Még ha akarta is volna, akkor sem tehettem meg ezt vele. Még nem ált készen. Másrész felől pedig, másnap férjhez megy. Egyszerűen tudnom kellett, hogy hol a helyem.
Felsőmet vissza véve szedtem össze holmijaimat, majd szemem sarkából figyelve követtem végig Evangelina mozdulatait. Kínzó lassúsággal öltözött fel, ami az őrületbe kergetett engem. De nem szólt semmit, csak kezébe vette a ház kulcsát és az ajtó felé indult meg. Követtem őt, majd magam után behúzva az ajtót hagytam neki, hogy azt bezárja. Egyszerre ültünk fel lovainkra, majd magunk mögött hagyva a történteket indultunk meg vissza a palota felé. Mintha az előbbi percek, csak egy kósza álomnak tűnt volna.
Egy álom, mely hamar kezdődött és hamar lett vége.
- Hol voltál?
Rosie és Viktor egyszerre szaladnak ki a kertbe, majd meglepetten egymásra nézve kiabálnak fel megint.
- Hát te?!- mutogatnak a másik felé, mintha annyira nagy meglepetés lenne a másik fél jelenléte.
Elénk toporzékolnak Rosie és Viktor és amikor megállnak Evangelinaval hirtelen kapjuk el egymásról a tekintetünket.
- Hol voltál Eva?- kérdezte Rosie dühösen és aggódva.
- Már megint elkószáltál Evangelina?- nézett mérgesen Viktor a lányra.- És te!- mutatott felém a férfi ujjával.- Te is, még is merre voltál?
- Had pontosítsam Viktor kérdését- tolta félre Rosie Viktort, mire a férfi mérgesen morgott fel egyet.- Még is hol a csudában voltatok mind a ketten?
Evangelina rám nézett és tudtam, hogy teljesen tanácstalan a lány. Mintha szemeivel ezt suttogta volna nekem: Most még is mit mondjunk nekik? Azt azért csak nem mondhatjuk, hogy te meg én....Hirtelen kapja el rólam tekintetét Evangelina és szája szélét harapdálva markol rá erősen a kantárra.
-Lovagolni voltunk- böktem ki Evangelina segítségére, mire a lány egy aprót bólintva helyeselt.- Evangelina szeretett volna egy kicsit ki mozdulni, én pedig elkísértem őt.
- Hogy milyen udvarias vagy Davien- gúnyolódott Viktor.- De inkább a feladatodra kéne hogy koncentrálj, úgy ahogy Evangelinanak is. Nem pedig lovagolgatni pihenésként.
- Csak szerettünk volna egy kicsit kiszabadulni a palota falai közül- szólalt meg hirtelen Evangelina felbátorodva.- Ha jól tudom, azért ezt nekünk is szabad.
- Első a kötelesség Evangelina! Hát mikor érted meg végre?
- És téged mikor fog érdekelni az, hogy én mit akarok? Mikor fog bárkit is érdekelni a saját akaratom?
- Igen is érdekel Evangelina, hogy te mit akarsz. Fontos számomra a saját döntéseid.
- Ha így lenne, akkor nem tartanánk ott, ahol most. Ha így lenne, akkor valaki igazán foglalkozna velem. Nem lennék az, aki most vagyok. És nem gyűlölném ezt az egész felhajtást ami az esküvő körül forog.
- Annyi mindent megadtam neked Evangelina! Mindent! És most ez a hála érte?- Viktor idegesen szorította össze ökleit és egy hajszál választotta el a teljes kiakadáshoz.
- Viktor...- próbálta csitítgatni Rosie őt, de a férfi nem hagyta.
- Hagyjad csak Rosie, igaza van. Így is úgy is én vagyok a rossz- mondta Evangelina, majd megrántva Angel kantárját fordította meg a lovat, majd ismét vágtatni kezdett vele.
- Tessék, remélem most örülsz, hogy sikerült ismét elzavarnod őt- jegyeztem meg hangosan Viktornak, mire ő értetlenül figyelt engem.
- Már meg bocsáss, de hogy én zavartam el őt? Ő maga makacsolta meg magát és ment el megint! Ne hogy már én legyek a hibás!
- Szerintem ezt ne most vitassuk meg- szólt közbe Rosie, mire Viktor leintette őt.
- Akkor mikor máskor? Esetleg majd egy év múlva szeretnéd ezt megtárgyalni Rosie?
- Nyilván nem. De a jelenlegi helyzet miatt ezt most nem engedhetjük meg magunknak.
- Rosienak igaza van. Most fontosabb az Evangelina körül történő zűr, mint az egymással való veszekedés.
Viktor nem mond semmit, csak mérgét vissza folytva szorította össze ökleit, majd valamit elmorogva fordított nekünk hátat és hagyott ott minket Rosieval.
- Nem akarom fírtatni a dolgokat. De ugye nem történt semmi baj, míg távol voltatok?- kérdezte Rosie felém pillantva.
- Nem. Evangelina csak levegőzni szeretett volna. Én pedig hát elkísértem őt.
- Érdekes amúgy, hogy ha Druso is ott van a közelében, akkor mindig te vagy az, aki a segítségére siet- mosolyog a lány, mire bennem hirtelen lesz úrrá a pánik.
Nem sejthet semmit sem Rosie...Vagy talán már rá is jött magától a dolgokra? Vagy Evangelina mondta el neki?
- Egyszer sem próbált a segítségére sietni.
- Talán igazad van. De az is lehet, hogy te mindig megelőzted őt.
- Rosie, érzem hogy valamire célozgatni próbálsz. Ha valamit mondani szeretnél, akkor kérlek mond el.
- Nem célozgatok én semmire sem. Csak azt akarom mondani, hogy bármi is van, Evangelina problémájára mindig is te leszel a megoldás.
Csak csendben figyel engem Rosie, majd mosolyogva fejét rázva Evangelina irányába mutat.
- Na, mire vársz? Menj már utána.
Mosolyogva néztem le Rosiera, majd megszorítva a kantárt indultam meg Evangelina után.
Szerencsémre a lovardában meg is találtam őt, miközben Angel fehér nyakát simogatta. Halk léptekkel háta mögé léptem és amikor egy kósza fehér hajtincset szerettem volna kezembe venni a válláról hirtelen állt meg mozdulataiban.
- Miért jöttél most is utánam?
- Mert én utánad szerettem volna jönni- vettem kezembe a hajtincset, majd Evangelina apró testét figyelve tegergettem azt.
- Hogy őszinte legyek. Örülök is, hogy te jöttél utánam- fordult meg Evangelina, majd szemeivel engem figyelt.- Te melletted valahogy nyugodtabb tudok lenni.
- Ennek igazán örülök Hercegnő.
Kezemet lassan vezettem arca felé, de aztán hirtelen szorítottam azt ökölbe.
- Nem tehetjük ezt Evangelina.
- Igazad van- vezette el tekintetét rólam Evangelina, majd kezeit ő is ökölbe szorította.- Amit tettünk, az súlyos bűn volt. Te király leszel, én pedig egy másik királynak a felesége. Nem tehetjük meg ezt a másikkal.
- Valahogy még is fáj téged elengednem.
- Nekem is fáj téged elengednem.
Kezemet ismét Evangelina arca mellé emelem és amikor már teljesen közel van hozzá, egy lassú mozdulattal simul bele érintésembe. Szemeivel ismét engem figyel, miközben levegőjét mélyen szívja be, majd fújja ki. Testemmel felé magasodok, mire ő is még közelebb lép hozzám. Ajkaink már teljesen egymásba forrva ízlelgették a másikat. És amikor már egy hajszál választott el attól minket, hogy belemerüljünk a másikba, egyszer csak egy hang szólalt meg a távolból.
- Evangelina!- kiabálta Tina.
- Davien!- kiabált Viktor is Tinahoz csatlakozva.
Evangelinaval hirtelen váltunk el a másiktól és egyszerre kaptuk fejünket a box ajtaja felé, amikor már Viktor és Tina minket figyeltek.
- Egy kis elszámolni valóm van veled Hercegnő- mondta Tina mérgesen, és bíztam benne, hogy az előbb történtekből nem láttak semmit sem.
- Ha már itt vagy te is Davien, akkor én meg veled beszélgetnék majd el- mondta Viktor, mire Tina egyet tappsolva ujjongott fel.
- Nagyszerű, akár együtt is vissza mehetnénk a palotába.
Evangelinaval összenéztünk, és szemeinkkel csak ennyit üzentünk a másiknak.
Csak ne a csók miatt legyünk most bajban.
Kínos csendben léptünk be a palotában. Míg Evangelina oldalán Tina, addig az én oldalamon Viktor sétált. Szinte zavaró volt, ahogy minden lépésünkben ott voltak. Bármiről is szeretnének beszélni, az csak is rossz lehet.
- Evangelina!- a feszült csendet Druso tőrte meg, aki Evangelinahoz sietve csókolt neki kezet.- Már nem tudtam hogy hol keresselek amikor kisiettél a teremből. Aggódtam érted.
- Nem kell értem aggódni, nem csináltam most semmi butaságot- mondta Evangelina feszülten, miközben Druso a kezét fogta.
- Csak megint szó nélkül elment a Hercegnő a nagy szerveszkedés közben! Holott tudja, hogy már csak ez a nap van vissza a nagy napig.
- Én is tisztában vagyok vele, köszönöm Tina hogy ennyiszer figyelmeztet engem.
- Evangelina!- szólt rá Viktor, mire Evangelina csak mérgesen fújtatott.
- Hát végre megjöttetek! Már azt hittem hogy nem fogod tudni vissza hozni Davien....- akadt meg Rosie, amikor észre vette hogy rajtam és a Hercegnőn kívül mások is vannak.
Druso értetlenül figyelt minket és nem tudta, hogy mire értse a helyzetet.
- Miért, mi történt?
- Hercegnő elment lovagolni, én pedig elkísértem őt- válaszoltam egyszerűen és szinte láttam Druso szemeiben ahogy élve felnyársal engem.
- Hercegnő, ideje lenne vissza térnünk a teendőihez- szakította meg Tina a témát, mire Viktor is közbe szólt.
- Davien, nekünk is folytatnunk kéne a dolgunkat.
Evangelinaval csak mindketten bólintottunk egyet, majd két különböző irányba kezdtük el követni a többieket. Én még egy utolsót hátra pillantottam Evangelina felé, aki Drusoba karolva figyelt engem. Megtört tekintete szinte nekem is fájdalmat okozott.
És ez volt az a pont, amikor a nap folyamán utoljára láthattam őt.
Holnap minden meg fog változni. Egy új időszak fog kezdődni.