Harmadik fejezet - Emma Reed
Amikor Easton elmegy, még fetrengek az ágyban egy ideig, aztán nagy szenvedve kikelek, és egy kicsit elegánsabbra fogom magam. Egyszerű, de nagyszerű szettet választok: Fekete szoknya, magassarkú és egy ing. Meg persze egy bőrkabát. A sminkem nem nagy cucc, csak egy szempillaspirál.
8:00 van, én már buszra várok, és azon agyalok, hogy mit és ogy fogom bemutatni magam. Amikor felszállok a buszra, a kedvenc zenéim ( Retro zenék ), hallgatom amik olyanok, mint pl.: What Is Love, Rhythm Is A Dance, stb.
Amikor az étterem felé sétálok, már kint látom, mekkra sor van. Szép és letisztult étterem, szimpatikus volt már elsőre is. Amikor belépek, egyből egy biztonsági őr fogad, aki megkérdezi, hogy mit szeretnék, mivel a főnők Úr irodája felé vettem az irányt. Miután tájékoztattam, bólint, és bevezet a szobába.
– Mr. Woodman, megjött az interjúra a hölgy – mondja kimérten, majd int, hogy menjek közelebb.
– Á! Már vártam magát. Kérem, foglaljon helyet! – mosolyog rám a pasas. Egy rövid néhol ősz hajszállal rendelkező kék szemű férfi áll előttem. Fekete öltönyt visel, és az asztala olyan rendezett, hogy nő létemre nekem nem ilyen.
– Köszönöm – mondom én is viszonyozva a mosolyát.
– Meséljen, mi célból jött hozzánk? – mondja majd helyet foglal, elővesz egy lapot és egy tollat.
– Hát… Ugye én még középiskolás vagyok, jövőre érettségizem. Szerettem volna valami munkát magamnak a suli mellé, ez a hely pedig nagyon megtetszett – mondom egyszerűen.
– Értem… Hány éves is ?
– 18.
– A szülei tudnak erről? Sajnos ahhoz, hogy aláírjük a munkaszerződési lapot, kellene egy nagykorú is – mondja közben pedig összeráncolja a szemöldökét. Mit mondjak erre?
– Sajnos nem tartom a szüleimmel a kapcsolatot. A párommal élek – mondom magabiztosan.
– A párja is aláírhatja ezt a papírt… – az asztalához nyúl, felveszi a szemüvegét, és olvasgatni kezd, majd rám pillant.
– Az életrajza egyébként probléma mentes volt, örömmel adok lehetőséget egy ilyen szép, fiatal Kis hölgynek. Gondolom nem ér rá a párja ebben a pillanatban…
A szívem most ezerrel ver, hogy sikerült, és nem is mondtam semmi értelmeset…
– Nem, sajnos. Dolgozik, viszont holnap reggel bejövünk, ha az megfelel önnek – mondom mosolyogva.
– Tökéletes Miss…
– Emma Reed.
– Miss Reed. Köszöntöm nálunk! – mondja mosolyogva.
Miután megbszéltük a részleteket, körbenéztem az étteremben. Minden nagyon igényes volt, és vidám. Elindulok hazafele, a lehető legboldogabban, mi mást kívánhatnék még? Van egy csodás párom, egy kis lakásom, és hamarosan egy pöpec munkám.
Amikor a busz felé veszem az irányt, hitelen meghallom a nevemet a hátam mögött. Odakapom a fejem, és Easton áll meg mellettem az autójával.
– Ne vigyem haza, hölgyem? – kérdezi szelíd mosollyal.
– Megköszönném, uram!
Azzal kiszáll, és kinyitja nekem az ajtót. Hazafele elmesélem neki, hogy ment, és, hogy sikerült: Felvettek! Türelmesen hallgatja végig a mondandómat.
Otthon kényelmesen telik az esténk. Filmet nézünk, majd a mellkasán feküdve alszom el, miközben a hajam simogatja.
Amikor reggel felkelek, izgatottan ugrok ki az ágyból, és veszem a kávéfőző felé az irányt.Úgy örülök a mai napnak, mint majom a farkának! Berohanok a hálóba, és Eastonra ugrok.
– Jó reggeeelt! – kiáltom, közben óvatosan megrázom.
– Hmm...
– Kelj fel, velem kell jönnöd! – szólongatom.
– Nem megyek, hagyj aludi… – morogja, majd magára húzza a takarót.
– Gyerünk máár! – kérlelem, de hiába. Meg sem moccan. Elhatározom, hogy előveszem a titkos hadműveletet, ami mindig beválik. Odahajolok a füléhez, és óvatosan odasúgom:
– Ha ügyes leszel, lehet egy s másról szó… – duruzsolom. A szeme kipattan, és rám sandít.
– Az mit takar? – kérdezi kaján mosollyal. Beharapom az ajkam, majd a kezem a takarón lefele halad a mellkasán. Egyre lejjebb. Megállok a farkánál, és enyhén megszorítom, amire megrezzen.
– Tudod te – ennyit mondok, azzal ott hagyom. Hátra sem nézek, de minden bizonnyal vicces lehet a tekintete.
Pár perc után kisétál hozzám a konyhába, és felemeli a kávéját. Nem néz rám, és nem is szól hozzám. Egyszerűen odasétál a hátam mögé, és nekinyom a pultnak. Közel hajol hozzám, és a következőt suttogja:
– Ha még egyszer ezt mered tenni velem… – suttogja bágyadt hangon.
– Akkor mi lesz? – kérdezem pimaszul. A következő pillanatban felemel, és ráültet a pultra. Szétnyitja a combom, a száját pedig az enyémre tapasztja. Megérzem magamban az ujjait, a hirtelen cselekedetére pedig csak a szájába tudok nyögni. Olyan hirtelen ér a gyönyör, hogy fel sem fogom. Erőteljes mozdulatokkal húzgálja bennem az ujját ki-be, majd amikor már épp a végénél járok, és átélném az orgazmust, kihúzza, és lenyalja az ujjáról a nedvem. Lihegek, és a szívem ezerrel ver. Amikor felfogom, hogy mit tett, bosszúsan nézek rá, de nem tudok megszólalni, mert a telefonom ébresztője felcsörren, miszerint 5 perc múlva indulnunk kell.
– Bassza meg! Öltözz fel,mennünk kell! – riadok meg. Gyorsan magamra kapom a cuccaim, ezután türelmetlenül várom Eastont, hogy készen legyen.
Amikor elindulunk, nem aggóva, inkább izgatottan ülöm végig az utat. Eastonre nézek, aki pár napja nagyon felkavart.
– Mi a gond? – kérdezem aggódva. A fejét rázza, de maga mellé pillant, pár másodpercig elnézi azt, és rám néz.
– Találkoztam Sarahval, mert nem hagyott békén. A sok hülyeségen kívül nem mondott semmi értelmeset, viszont…Azt mondta beszéltetek telefonon – mondja, majd újra rám néz. Nem tudok rá haragudni, mert én sem mondtam el neki egyből… Bassza meg, erre mit mondjak?
– Igen, beszéltünk…
– Miért nem mondtad el?!
– Őszintén? Mert annyira nem volt érdemes, hogy szóvá tegyem. Keresett valamiért, én meg megmondtam neki, hogy szevasz – ami igaz az igaz.
– Ezt nem csináljük többé, ok? – mondja pár perc urán.
– Jó – ennyit mondok, majd hátradőlve csendben tőltjük az időt.
Amikor megérkezünk, egy picit jobb kedvre derülök, és jó kedvel nézek szembe a ténnyel: Munkám lesz. Easton kezét érzem meg az enyémben. Rá nézek, ő pedig bíztatóan rám mosolyog.
– Izgulsz?
– Kicsit. De valahol el kell kezdeni – mosolygok rá idegesen. Belépünk az étterembe, ahol már az ajtóban vár a recepciós.
– Miss Reed, és Mr. Miller? – kérdezi a szemüveges idős hölgy. Bólintok, majd bekísér minket az irodába. Easton kicsit idegesen, vagy talán feszülten fészkelődik mellettem.
– Minden oké? – suttogom. Csak bólint. Ekkor pedig megfordul Mr. Woodman.
– Örvendek! – mosolyog rám, majd Easton felé pillant, és kicsit gondterheltnek tűnik mindd kettőjük arca.
– Easton Miller? – kérdezi a pasas, majd rátámaszkodik az asztalra.
– Személyesen – pillant kihívóan a főnökömre. Pár másodpercig méregetik egymást, majd ismét felém fordul.
– Kezdhetjük? – kérdezi bíztatóan.
– Igen! Már nagyon várom!
– Ennek örülök. Easton… kérlek itt írd alá, Miss Reed, ön pedig itt – mutat a papírra. Nem vagyok rest, fogom a tollat és aláírom a szerződést.
– Köszönöm. Holnap 7-re gyere az irodámba, és elmondom a részleteket. Továbbá egy tanfolyamon is részt kell venned, amivel megtanulod a pincérkedés fortéait – mondja mosolyogva. Amikor végeztünk mindennel, egy pillantást vetek Eastonre, mihelyst kilépünk az ajtón. Beszállunk az autóba, feléfordulok, és összehúzott szemöldökkel vizslatom.
– Mi az?
– Mi az? Á! Semmi!...Honnan ismertétek egymást? – szegezem neki a kérdést.
– Emma…
– Ne Emmázz! Mondd el, hogy honnan tudta ki vagy?!
– Figyelj…Ő Sarah apja – mihelyst kimondja a szavakat, úgy érzem, menten rosszul leszek… Sarah apja…Sarah apja lesz a főnököm…Találkozok majd Sarahval. Nem is baj. Legalább valaki móresre tanítja őt.
– Ez szép… – nevetek fel, majd a kezem a homlokomra teszem.
– Mit nevetsz?
– Minden ellenünk van, bassza meg…
– Ne mondj ilyet, kicsi lány. Mi nem. Mindent megteszek, hogy így mradjon. Rendben?
– Kisújjeskü?
– Kisújjeskü.
Amikor reggel felkelek, természetesen telefoncsörgésre, egyből görcsbe rándul a gyomrom, mihelyst meglátom, hogy ki hív…Anya.
Sóhajtok egy nagyot, és felveszem a telefont. Először nem hallok semmi mást, minthogy valaki zokog. Egyből 200-al ver a szívem, és aggódni kezdek.
– Anya? Mi a baj? – kérdezem aggódva, miközben felülök az ágyon.
– Elválok Robertől – zokogja a telefonba. Megrázom a fejem, hátha csak álmos vagyok még.
– Micsoda?
– Jól hallottad. Visszaköltözök a régi házba – mondja szipogva.
– Miért?
– Az utóbbi időben sokat veszekedtünk…Főként miattatok. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, és neméreztük miénknek ezt az egészet… Úgy döntöttem nem akarok felőle hallani – zokogja, nekem pedig a szám kiszáradva, szívem hevesen verve, és szedülve ücsörgök az ágyon. Hallom, ahogy Easton felkel, és kérdőn néz rám.
– Nyugodj meg…Segítek, elmegyünk hozzád jó? Segítünk – nyugtatgatom, de hiába.
– Majd beszélünk…Pakolok. Szia. – ennyi mond, majd rám teszi, meg sem várva, hogy válaszoljak.
El sem tudom mondani, mennyire roszzul érzem magam…De hogy? Olyan boldogak voltak…Miattunk lenne az egész?Anya nem maradhat magába a régi otthonunkba…Bele őrülne, ha egyedül kellene élnie, egy olyan házba, ahol tele van emlékekkel. Rossz emlékekkel…Ami a legjobban fáj, hogy elhidegültünk egymástól, hogy már azt se mondja puszi…Egyszerűen idegenek lettünk a másiknak. Idegenek, némi, de csekély bizalommal. Egy bökés ránt vissza a valóságba, amit Easton intéz felém. Nem tudok rá nézni…Magam elé bámulva ülök tovább.
– Mi a baj, kislány? – kérdezi aggódva.
– Anya elvál Robertől –
Spoilerek
Tiktok - _Natalieauthor_
Instagram - _Nataliewriter_