Reggel arra ébredtem, hogy anyukám sír. Azt hogy miért, már nem tudom. Apát tegnap óta nem láttam. Haza sem jött. Nem tudom hol van. Úgyhogy felkeltem, ki dörzsöltem a szememből a fáradtságot, és megindultam az ajtóm felé. Kinyitottam, és annyit láttam, ahogy anyukám fogja a fejét az asztalon, nézi a telefonját, és sír. Aggódtam, vajon miért sír... úgyhogy eldöntöttem hogy lemegyek és megkérdezem mi a baj.
- Szia anya. Minden rendben? - mentem le a lépcsőn közben őt bámulva.
- Kicsim? Öhm Jó reggelt. - nézett rám piros szemekkel, és piros arcokkal. Gyorsan letörölte a könnyeit. - Éhes vagy? Csináljak valami enni? - fordult el, hogy ne lássam az arcát.
- Anya, mi a baj? - ahogy le értem a lépcsőn, oda futottam hozzá, és megöleltem. - Miért sírsz? Minden oké? Mondd el mi az.
- Én, nem sírok.. - majd visszaölelt, és éreztem ahogy egy pár könnycsepp a vállamra folyik.
- Anya, tudod hogy szeretlek, és érdekel miért sírsz! Fáj téged sírni látni, ugyanis nem szoktál! Mi az? És apa hol van? - kérdeztem tőle, miközben eltoltam az ölelésből.
- Kicsim, figyelj. Ez... én nem tudom hogy mondjam el neked. Apa a kórházban van. És ma reggel hívott hogy.. a nagyi.. - kezdett el jobban sírni. Én csak bámultam előre a padlóra, és könnyek gyűltek a szemembe a szavai hallatán.
- Mi? Ne- Ne- Nem az nem lehet! Ugye nem? - néztem rá könnyes szemekkel, az ő sírástól piros szemeibe.
- Én, sajnálom Katherine! - ölelt meg.
- Me-Meghalt?? - kérdeztem remegő hangon, sokkolt fejjel.
- I-.. Igen. - Anya sírt a vállamon, én pedig az övén. Miért vagyok mindig ennyire kíváncsi? De most.. azt hittem másért sír.. nem hittem volna, hogy megfog halni. A nagyim volt az egyetlen, akinek beszéltem a problémáimról, akiben bíztam, akinek elmondtam mindent. Ő volt az egyetlen ember akinek beszéltem a gondjaimról, és most.. hol van? Ő.. most fent van valahol, a mennyekben, az angyalokkal, és nézi, ahogy én és Anya egymás vállán sírunk, apa meg valahol a kórházban van.
Apukám is biztosan sírt, ugyanis nagyon szerette a nagyimat. A nagyim volt az ő anyósa, és nagyon jó viszonyuk volt. Mindig vicceket tanítottak egymásnak. Mindig megtréfálták egymást április 1-jén. Anyát pedig nem is csodálom miért sír. Az ő anyja halt meg. Láttam már anyát sírni, de még sosem jutott el addig a szintig, ahol most jár. Ez alatt azt értem, hogy sírásnál, még sosem sírt annyit, hogy fel legyen puffadva az arca, remegjen, és pirosak legyenek a szemei. Egyszerűen nem bírta abbahagyni. Én is sírtam, de túl gyorsan jött ez a sok információ.. és még nem dolgoztam fel, hogy mi is történt. Hogy soha többet nem láthatom újra, hogy soha többet nem beszélhetek vele, hogy még elbúcsúzni sem tudtam tőle.
- Én, most fel megyek a szobámba. - mondtam egy kicsit remegő hangon, majd elengedtem anyukámat az ölelésből, és lassan sokkolva, fel lépegettem a lépcső fokokon.
Anyukám végig nézte az összes lépésemet, ahogyan össze törve lépek fel a lépcsőfokokon, egészen a szobámig, majd becsukom az ajtót mögöttem.
Már 2 óra biztos eltelt az eset óta. Amióta megtudtam, mi történt. Majd akkor hallottam hogy Apa haza jött. Gyorsan kimentem a szobámból, és lerohantam a lépcsőn.
- Apa! Ugye ez nem igaz?? - kiabáltam hozzá miközben élet veszélyesen rohantam le.
- Sajnálom. Én csak bementem meglátogatni, és amikor már mentem volna be a szobába, akkor láttam ki jönni az orvosát, és mondta nekem a híreket... - mondta, de láttam rajta hogy ő is meg van törve, és neki is fáj.
- Ó igen? És mit szólsz ahhoz hogy még a ballagásomra se jöttél el? Ha? Ez most komoly? - könnyeztem ismét, majd beszéd közben éreztem egy könnycseppet le folyni az arcomon.
- Én sajnálom, elhúzódott a megbeszélés.
- És legalább kaptál új főnököt? - húztam fel a szemöldökeim.
- Nem. Nem kaptam. - válaszolta meg lesütve a fejét.
- Akkor kurva sok értelme volt elmenni arra a szarra, a saját lányod ballagása helyett! - majd felrohantam a szobámba. Be csaptam az ajtót, és kulcsra zártam. Bele feküdtem az ágyamba, és a párnamba döfve a fejemet sírtam. Majd fél óra párna sikításos sírás után, elkezdtem telefonozni. Úgyhogy elkezdtem zenét hallgatni. Felálltam, beültem a sarokba, és sírtam a zenére.
Majd egyszer csak annyit veszek észre hogy már hajnal fél 5 van. Már kezdett világosodni. Már egy pár nap eltelt, és a szobám olyan rumlis volt, és büdös, a napok óta ki nem cserélt levegő miatt.. Úgy gondoltam kinyitom az ablakot levegőzni, hogy jöjjön be egy kis friss levegő, mert már száraz volt a benti. Hagytam hogy bejöjjön a nyári, hajnali, langyos hőmérsékletű levegő.
Elakartam menni sétálni, de tudtam hogy akkor én jövök ki belőle szarul. Úgyhogy csak halkan kimentem az erkélyre. Ki ültem a székre ami kint volt, és néztem a várost. Láttam a fényeket, és a kocsikat. Már most nagyon sok kocsi járkált az utakon. Jó, mit vártam? Berlinben lakok.
Még kint ültem fél órát, amikor megláttam apukámat ahogy jön ki egy kávéval a kezében. Az órára néztem. Már reggel 6 volt, úgyhogy másfél órát voltam kint, a fél óra helyett.
- Hát te? - jött ki, majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Neked is szia. - mondtam továbbra is a tájat nézve. 5 éve lakunk itt, és eddig kb 3-szor voltam kint az erkélyen.
- Ó, igen. Jó reggelt. Bocsánat. -le ült a velem szemben lévő székre.
- Hogy hogy fent vagy? -kérdezte meg.
- Napok óta nem alszom, jó hogy észrevetted. - mondtam továbbra sem nézve rá.
- Oh.. bocsánat. Figyelj, tudnánk beszélni valamiről? - kérdezte, miközben belekortyolt a kávéjába.
- Miről? - továbbra is csak a tájat néztem.
- Költözünk. - mondta röviden, tömören, mire rá néztem.
- Mih? Hova? - húztam fel az egyik szemöldököm. Igen, utáltam Berlint, úgyhogy ennek a hírnek egy részem örült, a másik meg nem. Ez csak attól függ hogy hova.
- Vissza Lipcsébe. Be költözünk a nagyid régi házába. - nézett rám, miközben még egyett kortyolt a kávéjából.
- L-Lipcsébe? U-ugye nem viccelsz? - egy mosoly tévedt az arcomra.
- Igen, vissza Lipcsébe. - majd ő is mosolygott egyet.
- És mikor megyünk? - kérdeztem izgatottan. Nagyon örültem a hírnek.. talán beszelhetek megint a régi barátaimmal, vagy talán.. az ikrekkel is kibékülhetek..
- Ha minden igaz, 1-2 héten belül. Csak még pár bútort el kell adjunk anyáddal, mert ott is vannak. Hamar meglesz, majd a munkahelyen elintézem hogy meg vegyék.
Nagyon örültem. Semminek sem örültem meg ennyire. Már régóta vissza szeretnék költözni, konkrétan azóta amióta megérkeztünk. És szeretnék kibékülni az ikrekkel is.
- Ohh és egyébként. Emlékszel még Simone nénire? - kérdezte miközben rám nézett és ivott a kávéból.
- S-Simone? Az ikrek anyukájára? Már hogyne emlékeznék! Miért kérdezed?
- Úgy tűnik emlékszel rá. Szóval, én, anyukád, és Simonr még tartottuk a kapcsolatot, miután ti hárman összevesztetek. Beszéltünk néha egymásnak rólatok, mi van veletek stb stb.. és szóltam neki hogy vissza költözünk. Azt mondta, menjünk át vacsorára. Benne vagy? - apa mondta.
Hihetetlenül boldog voltam. Pont az ikreken gondolkodtam, mikor apa mondja hogy menjünk át.
- Persze hogy benne vagyok! - mosolyogtam. - Köszönöm apa! Ezt én egy ajándéknak veszem! - felálltam és megöleltem.
- Azt hittem szomorú leszel. - ölelt vissza.
-Utáltam itt élni! Köszönöm!!! - majd berohantam a szobámba. Apa csak hülyének nézett.
Nagyon örültem, próbáltam halkan ugrálgatni, hogy anyát fel ne keltsem...
_________________________________________
Halii!! Új rész! Remélem tetszett, igazából én majdnem sírtam amikor leírtam hogy Katnek mennyire fájt hogy a nagyokat meghalt. Próbáltam nem el írni dolgokat.
Insta: gretikee.jeje
Puszii!
2023.08.29
1182 szó.