Reggel az ablakon besütő napsugarakra ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem, nehogy kiégjen a retinám. Fel ültem és hagytam, hogy magamhoz térjek. Fáradt szemem a bal karomra, azon pedig a tetoválásra tévedt.
-Haku? - szóltam rekedtes hangomon.
-Igen? - hallottam meg.
-Azt tudom kontrollálni, hogy csak azt halld amit akarom, hogy halljál? Vagy láss? - keltem föl közben.
-Igen.
-Akkor nem látod, ha öltözök vagy ilyesmi?
-Nem, ha nem gondolsz rá. - kuncogott.
-Kösz... - sziszegtem.
Oda sétáltam a szekrényhez, majd egy kis álldogálás után kivettem egy garbós, fekete, rövidujjú has pólót, meg egy rövidnadrágot, majd az ágyra dobtam őket. A tegnapi nadrágomból kivettem az övet és az is az ágyon landolt. Felöltöztem, utána megfésülködtem. Pár tincsemet hátra kötöttem, majd felvettem még az ingemet és a cipőmbe is belebújtam, így készen elindultam. Amikor le értem, hangosan köszöntem.
-Jó... - mondtam közben hátra fordultam mert futó lépteket hallottam. - reggelt...
-Dorciiiiiiii! - láttam meg Togát a lépcsőn elrugaszkodni.
-TOGAAAA! NEHOGY RÁM UGORJ! - kezdtem el kalimpálni, de végül rám ugrott, így hátra estünk. - au... - pislogtam nagyokat. - Toga, ez minek kellet?
-Bocsi, azt hittem nem fogunk hátra esni. - nevetett, közben fel segített.
-Az ilyenekre fel kell készülnöm... - álltam föl.
-Jó, bocs megint. - mosolygott.
-Semmi... - ráztam a fejem, közben leültem a pulthoz. - Van még párnácska Kurogiri? - néztem rá.
-Hát, ha Toga nem ette meg az este... - fordult a szekrényhez.
-Te tényleg megetted? És nélkülem? - néztem vissza Togára.
-Nem biztos. - fütyörészett.
-Jól van lányok, fejezzétek be! - szólt közbe Kurogiri. - Szerencsédre talán még van két tálnyi. - rázogatta a dobozt.
-Akkor mind az enyém! - jelentettem ki egy nagy mosollyal.
Kurogiri elém rakott egy tálat meg kanalat, a tejet és a gabonapelyhet. Toga is kért valamit, majd neki álltunk reggelizni. A többiek is le jöttek akik eddig nem tették meg. Jin-kun és Dabi beszélgetve jöttek le, mögöttük pedig Shigaraki cammogott. Az előbb említett két személy is helyet foglalt, míg Shigaraki szokás szerint a lépcső aljában állt meg.
-Na csapat! - tette össze a két kezét. - Ne feledjétek, hogy akkor ma kőkeményen edzeni fogunk. - nézett körbe.
-Jaj, de jó! - döntöttem hátra a fejem. - mikor kezdjük? - fordultam felé.
-Reggeli után pár perccel.
-Oké... - sóhajtottam.
A többiek is lassacskán megregeliztek, én meg fel mentem a szobámba. Visszadőltem egy pár percre, közben indítottam valami zenét. Ám, de henyélésem nem tartott sokáig mivel egy negyed óra múlva kopogtak.
-Dabi, nehogy begyere, mert azt mondom, hogy igen! - ültem föl, majd az ajtó felé vettem az irányt.
-Gondolkoztál már azon, hogy veszel egy lottót? - szólalt meg. Most tényleg ő van az ajtó mögött?!
-Elég sokszor teljesültek be azok, amiket meg tippeltem, szóval igen. - dőltem az ajtófélfának, mikor kinyitottam az ajtót. - Na mi az oka annak, hogy már pihenni sem hagysz?
-Gyere edzeni. - biccentett valamerre.
-Hmmm, de jó! - sóhajtottam. - Na jó. Mehetünk! - csuktam be magam mögött az ajtót.
Dabit követve, elindultunk egy másik emeletre. Amint a sötét lépcsőhöz értünk, felcsapta a villanykapcsolót, majd felfelé vettük az irányt. Ahogy a másodikra értünk, megláttam egy üvegfalas edzőtermet ahol már amúgy mindenki ott volt. Benyitottunk az üvegajtón a hatalmas nagy terembe, mire én körbe forogtam egyet, hogy jobban szemügyre vegyem. A terem két végében bordásfalak sorakoztak, egyik sarokban egy pár matrac volt egymásra pakolva, másikban súlyzók, jóga labdák, medicinlabdák (jajj, de imádom őket), meg még volt egy futópad, meg egy szobabicikli is.
-Halljátok, nagyobb felszerelésetek van, mint az általános iskolában ahova jártam! - sétáltam oda a bordásfalakhoz, majd felmásztam. - És nincsenek a bordásfalak fokai celluxal rögzítve! Hát én behalok. - fordultam a többiek felé. - Na és? Hogyan fogunk edzeni?
-Hát élesben! - mondta egy fél mosollyal Shigaraki.
-Hujjuj... Mit terveztél te nekünk? - kuncogtam, közben leugrottam és oda mentem hozzá.
-Majd meg látod! - kacsintott. - Egyesével fogunk kezdeni, szóval elsőnek te mész! - pöckölte meg az orrom.
-Várj... - kezdtem bele, de félbe szakítottak.
-Figyelj Shigaraki, szerintem nem Dorkának kéne kezdenie. - jött mögém Dabi, mire újra finom illata csapta meg az orrom.
-Miért? - kérdezte Shigaraki.
-Nem tudja még annyira irányítani a képességét. És ha valami történik? - folytatta, mire nekem egyre hevesebben kezdett verni a szívem. - Még felgyújta a bázist, aztán nem lesz hol bújkálnunk! - nevetett, én meg csak egy le döbbent képet vágva meredtem magam elé.
Ohohó! A kis naiv. Tényleg Dorka? Tényleg?! Na ne nevettes! Tényleg azt hitted egy percre, hogy aggódik érted? Egyáltalán van oka aggódnia miattad? Bedőltél a kis játékának. Elhiteti veled, hogy tudja jól mi történne veled, ha túl messzire mennél, és amikor meglátja, hogy bekapod a csalit, rögtön előhúz valamit amire nem is számítanál! Szánalmas vagy, de tényleg.
-Oi! Valami baj van? - hallottam meg a fekete hajút.
-Nincs! - morogtam. - Tudod mit? Teszek rá mi lesz, vagy mi nem lesz, én akkor is megyek elsőnek! - indultam meg a le terített szivacs matracok felé. - Na Shigaraki! Kivel kell megküzdenem? - néztem körbe a jelenlévők között.
-Nagyon jó hírem van a számodra! - tárta ki a karját. - Ezek közül az idióták közül egyikkel se! - nevetett, majd egy gonosz mosolyra váltott.
-Várj, de akkor... - kezdtem sejteni a dolgot, közben Shigaraki csak csettintett egyet, mire az előttem álló Kurogiri portált nyitott.
Én és a többiek csak nagyra nyílt szemekkel néztük, ahogy a nagy monstrum előlép a feketeségből. Már-már hátra estem, mert a lábaim úgy elkezdtek remegni, hogy nem bírták tovább.
-Na jó Shigaraki, ezt te sem gondolhatod komolyan! - sietett hozzá Toga.
-Kurogiri, tiltsd el az alkoholtól! - néztem fel az előttem álló noumura közben. - Ezt kéne legyőznöm?! - fordultam felé, miközben az agyas madár szerzetre mutattam. - De hiszen All Mightnak és Endeavornak se volt könnyű legyőzni!
-Akkor most megmutatod szépen, hogy te jobb vagy kettőjüknél is! - mondta közben kiterelte a csapatot a teremből.
-Itt hagytok?! - néztem rájuk.
-Csak hogy több helyed legyen! - nevetett.
-Kösz.. Ez igazán kedves. - álltam fel.
Shigarakiék az üvegfal túloldaláról figyeltek engem, mire a kezes valamit megnyomott, amitől a nomu teljesen felbőszült és támadni kezdett.
-Ez kurva gyors! - kezdtem el futni.
Fel ugrott a szörny, én meg kétségbeesetten figyeltem, ahogy egyre csak zuhan felém. Összeszedtem magam, és vártam a tökéletes időzítésre. Fogtam magam majd egy bukfenccel kikerültem a támadást, utána a terem másik végébe siettem, közben kinéztem a többiekre. Toga szegény már szinte majdnem sírt, Twice, Spinner és Miszter, mint az a három majom emoji, fogták fejüket, Dabi gondolom azt próbálta mutatni, hogy használjam a képességem, míg Shigaraki egy mosollyal egy oké jelet mutatott, miszerint eddig jól megy. Hát erre nem tudtam mit reagálni, csak bemutatni neki egyet. A terem másik végéből szemeztem a nagy gülüvel, majd egy nagy levegőt vettem. Balkaromra néztem, utána felemeltem mindkét kezem.
-Na mit gondolsz Haku, megbírkózunk ezzel a noumuval?! - kiáltottam, közben úgy tettem össze két kezem, ahogy tegnap mondta, így megjelent.
-Hát ha már ilyen szépen ránk sózták, akkor legyen! - mondta, én meg felpattantam a hátára. - Mi a terv? - kérdezte, miközben a noumu támadásit próbálta kikerülni a levegőben.
-Jó magam sem tudom! - nevettem fel kínosan.
-Akkor rögtönzünk... Próbáld meg használni a képességedet!
-De nem tudom, hogy menni fog-e!
-Menni fog, csak higgy benne! - biztatott.
Újabb mély levegőt vettem. Koncentráltam, közben kinyújtottam az egyik karomat a noumu felé. Gondolj valami érzésre! Gondolj arra, hogy megmutatod Shigarakinak mit tudsz, ha már ő azt akarja! Örömömre, sikerült nagyobb lángokat a noumura uszítanom, de még így se érezte meg őket. Ezt folytathattam vagy egy másfél percig, mire eszembe ötlött valami.
-Haku! Juttass a fejéhez!
-Mi a terv? - kérdezte megint, közben lopta a távolságot köztünk és a noumu közt.
-Próbálj meg körbe tekeredni rajta, mint valami óriás kígyó, én meg addig felmámaszok a nyakába! - kiabáltam, majd egy újabb lángot indítottam felé elterelés gyanánt.
A tervem addig sikerült, hogy Haku körbe tekerte magát a noumu körül, így az nem tudott támadni, csak rángatózni, de még így is nagyok voltak a löketek.
-Tartsd erősen! - másztam föl a noumu nyakába.
-Siess! - sziszegte, közben minden erejét abba fektette, hogy le fogja a szörnyet.
Amint a tervem második fele is sikerült, körbe karoltam a nyakánál, majd próbáltam felgyújtani.
Gyerünk Dorka! Képes vagy rá! Endeavornak is úgy sikerült a második évadban, hogy fel gyújtotta a fejét!
-Na adok én nektek felgyújtani valót! - kezdett el parázslani a kezem. - Ja, igazad van Dabi, nekem semmi bajom nem fog esni, tényleg! - jelentek meg a lángok az egész karomon, de nem foglalkoztam vele. - Te is Shigaraki, ahelyett, hogy megtanítanál pár kezdő mozdulatra, csapjunk bele egyből a lecsó közepébe, neked is igazad van! Intézz nekem nyugodtan különórákat, de tényleg! - csesztem fel magam, közben észre se vettem, hogy már az egész testem lángokban áll. - Játssz velem nyugodtan Dabi, hiszen én is csak egy lány vagyok! - kiabáltam, arra nem is figyelve, hogy egyre erősebbek és nagyobbak lettek a lángjaim.
-Dorka állj le! - hallottam meg hamarosan valakinek a hangját. - Shigaraki leállította ezt a micsodát, mostmár nem árt senkinek! - kiabálta Dabi, de én kizárva magam körül a többieket, csak folytattam tovább. - Dorka, kurvára komolyan mondom, szállj le!
Nem törődtem semmivel, nem érdekelt semmi, csak az, hogy ki adjam magamból ami már oly sok éve bennem van. Elegem van, hogy mindig le kell nyelnem a békát! Elegem van, hogy mások szabják meg, hogy mit csináljak! Elegem van mindenből! Na ja... Ezt addig folytattam míg el nem kezdett fájni a testem. Itt tértem újra magamhoz.
-Ez... Ez fáj! - ugrottam le. - Éget! Kibaszottul éget! - kezdtek el folyni a könnyeim.
-Nyugodj le Dorka! - jött közelebb Dabi.
-Maradj ott! - néztem rá könnyben úszó szemekkel.
Próbáltam lenyugodni, de egyszerűen annyira égetett, hogy nem tudtam. Egyre csak inkább pánikoltam. Mindjárt két kart éreztem magam köré fonódni, mire felkaptam a fejem a mögöttem lévő személyre.
-Mondtam, hogy ne gyere közelebb! Te is meg fogsz égni! - zokogtam.
-Ennyit még kibirok. - mondta Dabi. - Figyelj Dorka! Lélegezz velem együtt! - tette egyik kezét a mellkasomra. - Be és ki! - vett egy mély levegőt utána kifújta, közben lenyomta a mellkasom, hogy úgy vegyem a levegőt, ahogy ő. - Be és ki! Érzed? - kérdezte aggódva. - Be és ki! - ismételte.
Felvettem Dabi légzésének tempóját és próbáltam én is olyan nyugodtan venni a levegőt. Hamarosan a lángok kezdtek elaludni, így jobban megnyugodtam.
-Ez az Dorka. - suttogta. - Mindjárt elmúlnak! Be és ki... - mondta utoljára.
Sikerült teljesen lenyugodnom, így a lángok is eltűntek a testemről, mire összeestem.
-Oi, oi, oi, oi, oi! - fektetett Dabi az ölébe. - Minden rendben van mostmár! - mosolygott halványan.
-Nem, nincs! - ráztam a fejem, közben újra elkezdtek folyni a könnyeim. - Mondtad, hogy álljak le, de csak több olajat öntöttem a tűzre! - kapaszkodtam meg a pólójában. - Az én hibám! - sírtam bele a mellkasába.
-Dorka, minden rendben van!? - futott hozzánk Toga patagzó könnyekkel. - Ilyet soha a büdös életbe ne csinálj többet! - ölelt magához. - Rám hoztad a frászt!
-Várj Toga! - szólt rá nyugodtan Dabi. - Állj fel, had kapjon levegőt!
-Bocsi! - ugrott fel.
-Héj! - emelte rám tekintetét. - Fáj valahol?
-Kezemnél leginkább...
-Fell tudsz állni?
-Megprobálom... - szipogtam.
Dabi óvatosan megfogta a kezem, majd segített felállni. Amint bebizonyosult, hogy a lábaimban még van egy kis erő, hátra néztem a sárkányomra, utána felemeltem a balkarom, azt jelezve, hogy mostmár visszamehet. Így is tett, a noumu meg elterült, mivel sikerült kicsinálnom. Ezen nagyot néztünk, majd felnéztem Dabira.
-Gyere, teszünk rá borogatást! - mosolygott egy picit.
Dabi át tette a kezem a nyakán keresztül, mire Toga a másik oldalamra szegődött. Így mentünk ki a teremből a többiekhez akik csak néztek rajtam.
-Menjünk gyorsan, adok jeget! - vetett rám egy aggódó pillantást Kurogiri.
Bólintottunk egyet, majd leindultunk a bárba. Ott Dabiék óvatosan leültettek egy székre, közben Kurogiri jeget keresett.
-Hozz kötszert Toga! - utasította, közben a mélyhűtőben túrkált, én meg addig levettem az ingemet.
Amit talált, zacskó jeget, beleöntötte egy vízzel teli tálba, ami meg benne maradt pár kockát, zacskóval együtt oda adta. A széken ülve szorongattam a zacskó jeget, majd hamarosan Toga meghozta a kötszert.
-Itt van! - mutatta fel.
-Akkor mártsd bele a tálba. - mondta Kurogiri, Toga meg azt tette amire kérte.
-Mutasd a kezed. - ült le elém, mire felé nyújtottam az egyik kezem.
Toga elkezdte betekerni a alkarom közepétől kezdve az ujjam hegyéig, majd ugyanezt csinálta a másikkal is.
-Kérlek ilyet soha többé! - nézett rám egy aggódó és könyörgő tekintettel.
-Ígérem. - mosolyogtam.
Toga leugrott a székről, majd már csak arra kaptam a fejem, hogy a nyakamban lóg. Lassan a hátára vezettem kezeim, utána szorosan magamhoz öleltem.
-Toga, már megint sírsz. - kuncogtam egy kicsit.
-Persze, hiszen rám hoztad a frászt! - tolt el magától.
-Elnézést, hogy megzavarlak titeket, de... - jött mellénk Shigaraki, mire ránéztünk. - eszméletlen voltál kölyök! - emelte fel a karjait. - Na ezt csinálja utánad bárki is! - tette kezét csípőjére egy dicsekvő mosoly kíséretében.
-Egy... - tettem fel az egyik ujjam. - ,köszönöm. Kettő, szerintem Dabi is meg tudta volna ugyan így csinálni. - biccentettem felé. - És három... - vettem idegesen egy mély levegőt, közben fel emeltem a harmadik ujjam is. - Majdnem úgy végeztem mint Dabi, szóval kösz, hogy aggódsz értem!
-Jaj, de látod, hogy kutya bajod! - mondta még mindig mosolyogva.
-Shigaraki... ezek után kedvem lenne téged kinyírni... - sóhajtottam.
-Ahoz túlságosan is kedvelsz. - fordult meg, majd felindult. - Csak így tovább! - szólt vissza a lépcső tetejéről.
-Ha nem fájna a kezem, megszorongatnám a kis nyakacskáját! - néztem a lépcső felé, mire a többiek nevettek egy kicsit.
-Beszélhetek Dorkával négyszemközt? - kérdezte hirtelen Dabi.
-Persze. - mondták a többiek, majd felindultak ők is.
-Toga! - forgatta a szemét.
-Jó na! - indult meg a lépcső tetején.
-Tudom mit akarsz mondani... - mondtam.
-Igazán? - ment oda a hűtőhöz, utána kinyitotta. - Cola vagy Fanta? - nézett rám.
-Nem erre számítottam... - motyogtam az orrom alatt. - Cola... - ráztam meg mosolyogva a fejem.
Dabi kivett két dobozos colát, majd az egyiket lerakta elém a pultra, utána leült velem szemben a mellettem lévő székre.
-Hűti a kezedet. - nézett az üdítőre, közben karjával combján támaszkodott és fel nyitotta a fémdobozt.
-A kötés is hűti, már nem azért. - nyúltam érte.
-Hogy csináltad? - váltotta komolyra a témát.
-Hát... ehm... nem tudom. - rántottam meg a vállam.
-Dorka. - nézett mélyen a szemembe.
-Oké, oké! - sóhajtottam. - Megakartam mutatni..., szóval összegyűjtöttem egy kis haragot... - néztem félre.
-Kicsit? Kicsit?! - nevette el magát. - Dorka, kicsináltál egy noumut, amire azt mondtad, hogy All Might és Endeavor is alig tudott legyőzni!
-Jól van, értem! - mondtam kicsit idegesen, utána fogtam, kinyitottam az üdítőt, majd lehúztam kb a felét. - Bocs... - töröltem végig a számon.
-Mázlista egy gyerek vagy te... - mosolygott, közben bele túrt a hajába.
-Inkább csak ott volt valaki aki segített lenyugodni... - suttogtam egy halvány mosollyal.
Dabi kuncogva megrázta a fejét, majd ő is bele ivott a szénsavas üdítőjébe.
-Szerintem én nem tudtam volna megcsinálni. - mondta egy kis idő után.
-Pedig igenis meg tudtad volna te is! Dabi, ha nekem ment akkor neked aztán meg főleg! - tettem szét a kezeim miközben végig mértem.
-De neked azért sikerült mert volt aki lefogja azt a hústornyot. - nézett a balkaromon lévő, félig látszó tetoválásra. - Én mit csináltam volna ott? Egyáltalán, hogy jutottam volna föl a nyakába? - nevetett.
-Igaz... - tettem le a kezem. - De akkor is! Olyan kis gyenge lángokkal támadta. Csoda, hogy el tudtam vele terelni a figyelmét! - sóhajtottam fáradtan.
-Hát még jó hogy. - nevetett. - Amúgy akkor mi is pontosan a képességed?
-Az igazi képességem a sárkány. Ezért tudok tüzet is előhívni.
-Mikor jött ki?
-Tegnap mikor elmentem sétálni. - rántottam meg a vállam, mire csak sóhajtott egyet.
-Mindjárt jövök. - állt föl, közben lerakta a dobozt a pultra.
-Hova mész? - érdeklődtem.
-Átöltözök! - mondta a lépcsőn fölfelé.
-Minek?
-El megyünk valahova! - hallottam halkabban a hangját.
Én csak nagyot néztem ezen, majd észbe kaptam és fel mentem én is, hogy akkor le hozzam a kellő cuccaimat. Amint a szobámba értem, eltettem a táskámba a telefonomat, meg a pénztárcámat, majd egy pár másodperc tűnődés után, belenyomtam a hajamba a napszemüvegem. Lesiettem, nehogy az legyen, hogy Dabinak várnia kelljen ha már azt mondta nekem, hogy várjak lent. Visszaültem a székre és felvettem az ingem, utána vártam, hogy Dabi lejöjjön.
Éreztem ahogy szívem megint egyre gyorsabban kezd verni, amit nem értettem. Miért lettem ilyen izgatott hirtelen? Talán azért mert, Dabi azt mondta, hogy elmegyünk valahová? Mármint... Mi ketten? Csak mi ketten? Úristen, lehet randinak szánja? Minek kellett nekem sietnem le? Miért nem akartam, hogy Dabi várjon rám? Most is én várok ő rá. Igen! Igen. Nézzük ebből a szemszögből. Már én várok rá, szóval nem lehet randi.
Az üdítőmért nyúltam, majd elkezdtem iszogatni. Legalább addig is valamivel elterelem a gondolataimat. Hamarosan lépteket hallottam a lépcső felől, mire oda néztem. A lépcsőn Dabi jött le már átöltözve, én meg csak néztem, ahogy leballag zsebre dugott kézzel a fokokon.
Na jó gyerekek, nem fogok hazudni... Kurva jól nézett ki ingben, meg maszkban, meg napszemüvegben.
-Miért csinálod ezt velem?! - dőltem a pultra.
-Na mivan? - nevetett.
-Semmi... - ráztam a fejem.
-Akkor menjünk, gyere! - indult meg az ajtó felé.
Összeszedtem magam, majd felálltam és követtem a példáját. Dabi előre engedett, amit meg köszöntem, utána elindultunk valamerre. Odakint tűzött a nap, szóval felvettem a napszemüvegem, mert már fájt a retinám szinte. Az út csöndben telt, amit kicsit kínosnak éreztem. Fel néztem Dabira, gondoltam próbálok valami beszélgetés féleséget indítani, mire ő is rám nézett.
-Amúgy... - szólaltunk meg egyszerre. - Bocs, mond te előbb. - megint egyszerre. - nyugodtan mondhatod. - erre nem tudtunk mit reagálni, szóval csak kínosan elnevettük magunkat.
-Mondhatod nyugodtan! - mondtam végre.
-Oké. - kuncogott egyet. - Mit szólnál ha... beülnénk egy... cukrászdába vagy valami? - vakarta a tarkóját.
-Jó ötlet. - nevettem. - Jól esne valami ami lehűt. Gyerünk Dorka! Ez nem randi!
-Igen. - bólintott Dabi. - Tudok erre egy jó helyet! Mindjárt ott leszünk. - fordult be a következő sarkon.
Az út többi része már csöndben telt, mire egy aranyos kis cukrászdához értünk. Amint benyitottam, hirtelen megcsapott a légkondi, szóval egy másodperc alatt lehűltem. Tartottam az ajtót Dabinak, utána a pulthoz sétáltunk. Az eladó köszönt, így mi is visszaköszöntünk. Néztem a választékot, majd megakadt valamin a szemem.
-Van oreos shake?! - csillantak föl a szemeim.
-Azt szeretnél? - kérdezte egy mosollyal Dabi.
-Ha lehet... - néztem fel rá zavarban, mire elnevette magát.
-Akkor szeretnénk egy oreos shaket, meg egy... - nézte az ital választékot. - és legyen még egy kávés boba tea. - nézett a nőre.
-Egy percet kérek. - mosolygott, majd mindjárt neki is látott.
Tényleg nem kellett neki sok, mindjárt le rakta elénk a két műanyagpoharat, majd tett bele egy-egy szívószálat. Dabi fizetett utána a shakemet oda adta nekem, végül az övét is elvette, majd kerestünk egy eldugott sarkot a cukrászdában. Volt egy kisebb emelete, szóval úgy gondoltuk, hogy fönt nyugodtan tudunk beszélgetni. Helyet foglaltunk az egyik sarokban, utána az asztalra tettük a napszemüvegeket, Dabi meg még a maszkot is levette.
-Jó, hogy van egy emelete. - néztem körbe.
-Ja! Legalább nem kell a maszk. - sóhajtott. - Megsülök benne. - mondta, mire elnevettem magam.
-Nem furcsa az embereknek ha látnak egy maszkos embert a nyár kellős közepén? - kérdeztem kuncogva.
-Nem tudom, nem szokták kérdezni. - vonta meg a vállát egy mosollyal, én meg megint csak nevettem egyet. - Van ötleted, hogy ezután mit csináljunk? - ivott bele az italába.
-Mmmm... - gondolkoztam. - még nálam van a pénz amit Kurogiri adott, szóval elmehetnénk akkor az írószerboltba.
-Az is valami.
-Van most jobb ötleted?
-Nem, nincs. - kuncogott.
-Na ugye? - kérdeztem egy dicsekvő mosollyal, majd én is beleittam egy jó nagyot a shakebe. Hát bár ne tettem volna. - ÁÁÁÁÁÁ, AGYFAAAGY! - kaptam az orrom tetejéhez.
-Istenem te lány! - fogta a fejét a röhögéstől Dabi.
Hamarosan elmúlt szerencsére az agyfagyom, ezért beleittam még egyszer, de ezúttal már kisebbet kortyoltam. Elbeszélgettünk még egy pár percet, majd amikor végeztünk, újra útnak eredtünk. A tegnapi utcában mentünk a bolthoz, de ezúttal nem futottunk bele egy hősbe sem. Megint benyitottunk a boltba, majd egy kosarat a kezembe véve körbe néztünk. Vettem pár füzetet -kockásat, vonalasat meg simát-, grafitot, radírt, színeseket, rotringot, tollakat, egy tolltartó sem ártott, ahogy egy táska sem -persze, hogy oldaltáskát választottam-, és jöhetett egy rajztömb is. Annyira megraktam azt a kosarat, hogy már szinte leszakadt a karom.
-Várj, hozom én. - vette el tőlem Dabi.
-Oh, kösz...
-Kell még valami?
-Nem hiszem. - rázta a fejem. - Szerintem mehetünk. - mondtam, mire bólintott egyet.
Végig sétáltunk a kasszához vezető soron, de amikor már majdnem odaértünk, megakadt valamin a szemem.
-Jaj, de aranyosak! - néztem az állatos plüss kulcstartókra. - Főleg ez a kettő. - vettem le egy cicásat és egy pandásat. - Olyan puhák...
-Melyiket választod? - kérdezte kuncogva Dabi.
-Nem tudom... - néztem felváltva a kettőre. - Csak az egyikre maradt elég pénzem... Jó... Legyen a macska. - tettem vissza a pandát. - Szia panda! - köszöntem el tőle nagy búsan, majd a kasszához vettem az irányt.
Dabi is jött utánam mindjárt, utána lerakta a pultra a kosarat. Az előadó -aki ebben az esetben most egy fiú volt-, végig csipantott egyet az összes cuccon, amiket egy papír szatyorba tett bele. Hamarosan befejezte, végül fizettem. Kezembe vettem a nehéz szatyrot, majd kifelé vettem az irányt. Észre se vettem, hogy Dabi nincs mögöttem, csak akkor amikor hallottam a kapuból, hogy a bolt ajtaja kinyílt.
-Nem vársz meg? - nevetett Dabi amint mellém ért.
-Bocs... Már egy kicsit fáradt vagyok... - mosolyogtam közben a tarkómat vakargattam.
-Semmi baj. - emelte fel az egyik kezét. - Akkor mehetünk vissza? - biccentett az abba az irányba ahonnan jöttünk.
-Mh! - bólintottam, majd elindultam.
-Várj, viszem a szatyrot! - nyúlt utánam.
-Oké... - fordultam meg, utána oda adtam neki.
Meg indultunk, az út meg megint csöndben telt. Valami kavargott bennem, mélyen, belül. Valami érzés. Jó magam sem tudom pontosan, hogy mi, de lehet az, hogy valamiért nem akartam, hogy most visszamenjünk. Jól éreztem magam, nem akartam, hogy vége legyen. De ha már így alakult akkor csak egy valamit tehetek.
-Szeretném... meg köszönni ezt a napot... - mondtam zavarban.
-Nem kell. - rázta a fejét Dabi.
-De, de nagyon is! - néztem fel rá. - Segítettél leállítani a képességemet, utána elvittél egy cukrászdába, végül el jöttél velem az iskolához cuccokért. Ennyit már csak kell, hogy mondjak. - mosolyogtam gyengéden. - És nagyon... jól éreztem magam. - jöttem egy kicsit zavarba.
-Hát akkor ezesetben, nincs mit. - sóhajtott mosolyogva. - Örülök, hogy jól érezted magad kislány! - kuncogott.
Mosolyogva néztem a kékszeműt, mire eszembe jutott valami.
-Úgy látszik, Shigarakinak kölyök, neked meg kislány vagyok. - nevettem.
-Hát most kell valami becenév neked. - nevetett ő is.
-Ha nekem lesz, akkor neked is!
-Na és mi? - húzta föl egy mosollyal az egyik szemöldökét.
-Datoya! - húztam egy sunyi vigyorra a számat.
-Miért pont Datoya? - nézett értetlenül.
-Mivel tudom, hogy Toya az igazi neved, így összeraktam a kettőt, így megszületett a Datoya. - kuncogtam.
-Jézusom, ez a kreatívitás! - csapta egyik kezét a homlokára, majd el kezdett röhögni.
Nevettünk még egy kicsit, végül egy negyed óra múlva visszaértünk a búvóhelyre. Benyitottunk, mire mindenki ránk szegezte a tekintetét.
-Hát ti meg? - nézett érdeklődve Shigaraki.
-Hát mi képzeld el, elmentünk egyet sétálni. - tettem csípőre a kezem.
-Meg az iskolához cuccokért. - tette hozzá Dabi, miközben felemelte a szatyrot.
-Nagyon jó! - biccentett.
-Dorka azt hittük, hogy már eltűntél! - ugrott Toga a nyakamba. - Annyira aggódtunk érted! - engedett el.
-Hohó! Mi ez a királyi többes? - kérdezte Shigaraki.
-Jaj, vald be Shigaraki, kétségbe esnél ha én elvesznék! - fontam össze a karjai át egy dicsekvő mosollyal kísérve.
-Miért is?
-Merrrt, pár órája nyírtam ki egy noumut amit az első két számú hős is csak alig tudott legyőzni? - tártam szét a karjaimat.
-Jó, igazad van... - adta meg magát.
-Na ugye? - mondtam egy sunyi mosollyal.
-Dabi, Dorka! Raktam félre nektek az ebédből. - fordult felénk Kurogiri. - Tudtok azt enni vacsorára, ha szeretnétek.
-Okés. Mi a kaja? - kérdeztem.
-Egyszerű soba. - rántotta meg a vállát.
-Minden jó, ha te csináltad! - indultam meg, hogy egyek a tésztából. - Ja, de ezt előbb felviszem. - nyúltam a Dabi kezében lévő szatyorért. - Kösz még egyszer. - suttogtam rá nézve, mire biccentett egyet.
Gyorsan felcipeltem a szobámba a holmikat, majd rohantam is le, hogy egyek végre. Leültem Dabi és Toga közé, majd elkezdtem enni a megmelegített ételt. Amikor befejeztem, meg köszöntem, utána gondoltam, hogy egy hajmosás nem árt meg szegény kis hajamnak. Pijamámat kezembe véve, és papucsomat átcserélve, végül a törülközőt a nyakamba akasztva zártam magamra a fürdőszoba ajtaját.
Tíz perc múlva frissen, és vizes hajjal léptem ki a szaunából, utána a hajamat törölgetve, bementem a szobámba, hogy le rakjam a ruháimat. Törülközővel a fejemen az asztalomhoz léptem, mire a szatyorra tévedt a tekintetem.
-Jó akkor pakoljuk ki... - sóhajtottam, majd a szatyrot közelebb húzva magamhoz, elkezdtem kiüríteni. - Hát ez meg? - akadt meg a szemem egy papír galacsinon. Igazából valamire rá volt csomagolva, szóval a kezembe vettem és kinyitottam. - Istenem Dabi. - ráztam mosolyogva a fejem.
A papírra egy kis üzenet volt írva, abba pedig a pandás kulcstartó volt belecsomagolva. Az cetlin csak annyi állt, hogy: ,,láttam nehezen válltál meg tőle, így hát..."
Hirtelen melegség árasztotta el a mellkasomat, arcomra pedig egy vigyor ült ki. Ahogy a cetlit és a pandát néztem, egyre csak boldogabbnak és boldogabbnak éreztem magam. Annyira elvakított a rózsaszín köd, hogy észre sem vettem, mikor valaki benyitott hozzám, csak akkor amikor már megszólalt.
-Minek örülünk ennyire? - kérdezte Toga az ajtóban állva.
-Jézusom, te meg mióta vagy itt?! - kaptam oda a fejem.
-Elég régóta, hogy lássam, téged eltalált cupido egyik nyila! - mosolygott sokat sejtően.
-Nem is igaz! - próbáltam tagadni.
-Igen? Akkor mi van arra a cetlire írva?
-Ez csak a blokk. - mondtam.
-Szóval a blokkon mosolyogsz ennyire szerelmesen? - folytatta tovább.
-Toga, fejezd be! - sóhajtottam.
-Dor-ci szerelmes! Dor-ci szerelmes!~ - kántálta.
-Toga... Az idegeimen táncolsz! - figyelmeztettem.
-Dorci szerelmes! Dorci szerelmes! - kiáltotta egyre hangosabban, közben kifutott a folyosóra.
Idegesen vizes hajamba túrtam, majd utána futottam.
-Dorci... - nézett hátra. - GYÁÁÁÁÁ!!! - rémült meg amint észre vette, hogy rá vetem magam.
-Merd még egyszer kimondani, és meg látjuk, hogy mi lesz a vége! - mondtam egy fenyegető mosollyal.
-Jó oké, nem fogom! - vergődött alattam.
-Nagyon helyes! - bólintottam, mire kinyílt az egyik ajtó.
-Mi ez a nagy hangzavar? - kérdezte Dabi amint kinézett az ajtón. - Rosszul hallottam, vagy Toga tényleg az hajtogatta, hogy a kislány szerelmes? - mosolygott sunyin.
-Jah, szerelmes vagyok a blokkba amit az írószerboltban kaptam. - nevettem.
-Ah, minden világos! - tette keresztbe a karjait.
-Menjünk Last Of Us-t nézniii! - kérte Toga, aki amúgy még mindig alattam feküdt.
-Végre valami értelmeset is mondasz végre! - szálltam le róla, majd felsegítettem.
Hárman leindultunk a nappaliba, majd megkerestem a távirányítót, a Togaék meg addig leültek a kanapéra. Na szép. Ez úgy nézett ki, hogy Toga ült balszélen, Dabi meg a jobbon, szóval nekem kettőjük közt jutott hely. Hamarosan a többiek is csatlakoztak, úgyhogy elindítottam a sorozatot. A második részt kezdhettük el, mikoris a többség fele úgy döntött, hogy elmegy aludni. Vagyis rajtam és Dabin kívül mindenki más.
-Jó éjt! - köszönt el ásítva Toga.
-Jó éjt! - mondták a többiek is.
-Jó éjt! - szóltunk Dabival utánuk.
-Hát úgy látszik mi vagyunk a két éjjeli bagoly. - mosolyogtam, közben ledőltem Toga helyére.
-Ja! - nevetett Dabi, mire csönd ült le közénk. - Amúgy... - szólalt meg egy kis idő után. - Láttad a...
-Kulcstartót? - néztem rá, és csak bólintott egyet.
-Őszintén, arra kellett hazudnom, hogy a blokkon mosolyogtam. - röhögtem.
-Szóval örülsz neki?
-Nagyon... - öleltem magamhoz az egyik díszpárnát, hogy el takarjam paradicsom piros arcom, Dabi meg csak nevetett. - Ne nevess! - vágtam hozzá a párnát.
-Oi! - kuncogott, majd ölébe rakta a párnát. - Ne menjünk aludni? - kérdezte álmosan.
-Hát... - néztem a tv-re. - Menjünk. Úgy is bealudnék egy öt perc múlva, ahogy magamat ismerem. - nevettem halkan.
-Akkor indulás! - állt fel párnával a kezében, majd rám nézett.
Csak mosolygott egyet, mire én értetlenül néztem ő rá, a következő pillanatban még már arra eszméltem, hogy most ő vágta én hozzám azt a rohadt párnát (nekünk valami dolgot folyton molesztálni kell, de tényleg).
-Héj, ez nem ér! - röhögtem, közben le löktem magamról a párnát, majd én is felálltam.
Dabival felindultunk, de előtte még lekapocsolta a villanyt a bárban, mire nekem egy hülyeség jutott eszembe.
-Siessünk Dabi! - ragadtam meg valamiért a csuklójánál. - Jönnek a démonok és fel falnak minket, ha nem sietünk! - rohantam fel a lépcsőn.
-Ne kezd! - röhögött. - Amúgy halkan, mert a többiek már biztosan alszanak!
Egészen a szobájáig húztam magam után, utána elengedtem. Megláttam előtte és szemébe néztem egy mosollyal.
-Szívesen, hogy megmentettelek a démonoktól! - nevettem gyerekesen.
-Néha nehezen tudom eldönteni, hogy te vagy Toga a gyerekesebb. - rázta egy mosollyal a fejét.
-Oyasumi Dabi! - mosolyogtam még mindig.
-Oyasumi kislány! - kuncogott, majd bement a szobájába.
Én is így tettem, utána a papucsomat lerugva magamról, bebújtam az ágyamba. Mindjárt megtaláltam a kényelmes pozíciót, így könnyen jött az álom, de előtte még az asztalomon lévő kulcstartóra néztem, végül egy mosollyal együtt, elnyomott az álom.