Eloise Blanche
Október 16. vasárnap
A vacsora felénél tartottunk, amikor Charles megszólalt, a kisbarátnője végig csak vihogott és közben Instagramra szelfizett.
- És mik a terveitek? –nézett rám meg Arthurra. Nem igazán értettem mire céloz, vagyis igazából de. Egyértelműen azt hitte, hogy van valami köztem és az öccse között.
- Miért kell most kötözködnöd? –szólalt meg Arthur.
- Én csak egy normális kérdést tettem fel.
- Igen, persze –morogta Arthur, én pedig nem akartam megszólalni.
- Szóval?
- Barátok vagyunk –néztem rá, mire szórakozottan elmosolyodott.
- Ja, mi is Miaval –mondta, és ismét belém rúgott. Tudtam jól, hogy ő mást hisz rólunk Arthurral és így bevallotta, hogy a cicababával van köztük valami.
- Én most megyek –álltam fel, mire mindenki rám nézett.
- Hova édesem? –szólalt meg Mrs. Leclerc.
- Nem érzem jól magam –feleltem.
- Boldog szülinapot –néztem Charlesra, aki nem számított erre a reakciómra.
Elsiettem az asztaltól és közben ismét hányingerem lett, úgyhogy minél hamarabb kiakartam jutni az étteremből. Ahogy kiléptem az épületből, leültem az egyik padra és kapkodtam a levegőt, hogy végre megtudjak nyugodni. De pár másodperccel később kicsapódott az üvegajtó, és ahogy oda néztem, Charlest pillantottam meg. Azonnal felálltam, mert nem akartam vele beszélni, most nem.
- Eloise! Ne haragudj rám! –kiabálta, mire megtorpantam.
- Gyere vissza! –kérte, mire a düh hirtelen elkapott és ez sosem jelentett jót.
- Biztos nem megyek vissza! Hogy lehetsz ekkora gyökér? Idehozod ezt a ribancot, az orrom alá dörgölöd, hogy csak én nem kellettem neked! Cseszd meg, Charles! Nem foglak a gyerekünk közelébe engedni, sőt! Ő csak az én gyerekem lesz! –sírásba törtem ki az utolsó két szónál, majd ahogy Charles felfogta a szavaimat, az arca teljesen megváltozott és úgy tűnt teljesen lesokkoltam. De nem sokáig figyeltem őt, csak elrohantam és bepattantam az autóba. Beindítottam, de közben a könnyeim elhomályosították a látásomat. Tisztában voltam vele, hogy mielőtt elindulok megkell nyugodnom, de egyszerűen nem ment.
- Nem hagylak így vezetni –tépte fel az ajtómat Charles, amivel a frászt hozta rám.
- Hagyj békén!
- Nem! Szállj ki! –követelte, én pedig gyorsan átgondolva a helyzetet kiszálltam, és megkerültem az autót, majd beszálltam a másik oldalon.
Ahogy kifordultunk a parkolóból, végig a kormányon dobolt, ami azt jelentette, hogy ideges és feszült. Az úton haladva, kezdtem kicsit nyugodtabb lenni, de elképesztően fáradtak éreztem magam.
- Hányadik hétben vagy? –szólalt meg Charles, mire ráemeltem a tekintetem. Nem szokásom ilyet mondani pasikra, de Charles gyönyörű volt, mint mindig és ez a szívemet még jobban fájdította.
- Nem tudom, pár napja tudtam meg –vontam vállat.
- Mikor mész az orvoshoz?
- Holnap.
- Megyek veled –jelentette ki.
- Nem hallottad, amit a parkolóban mondtam?
- Eloise, haragszol és értem, de ő az enyém is lesz –bár nem jókor, de a szívemet megdobbantotta, amiért így áll a kisbabánkhoz.
- De nehogy azt hidd, hogy ezzel magamhoz akarlak láncolni, eszemben sincs ismét veled lenni –vágtam rá, de nem nézett rám csak az utat figyelte és úgy tűnt sikeresen megbántottam, de nem igazán zavart a dolog.
- Mia csak egy Instagram modell, ma reggel ismertem meg –mondta hirtelen, én pedig rákaptam a tekintetem.
- Nincs senkim, Eloise! Rajtad kívül senkire sem vágyom –a szavai megleptek, de valahogy nem tudtam elhinni. Akkor mégis miért lett vége a kapcsolatunknak?
- Oké –motyogtam.
- Ennyi?
- Mit mondjak, Charles? Az elmúlt időszakban nem ezt mutattad és szakítottunk, MIATTAD.
- Tudom. Hülye vagyok –sóhajtotta.
- Ettől még nem fog semmi változni, Charles! Végeztünk, én nem akarom, hogy ismét ezt tedd velem –ingattam a fejem.
- Arthur miatt is, ugye?
- Arthurt hagyd ki ebből!
- Nem fogom hagyni, hogy ő nevelje fel a gyerekemet! –kezdte a hülyeségét ismét.
- Nem fogja –fordítottam az ablak felé a fejemet, és közben alig tudtam megállni, hogy ne mondjam ki, hogy te sem fogod.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla