Sherlock Holmes || The sign of the four [magyar fordítás]

Ötödik Fejezet

Közel tizenegy óra volt, mikor megérkeztünk Mr. Bartholomew Sholto házához. A kopogásunkra egy ember kinyitotta a kaput. A házban halálos csönd volt, még Thaddeus Sholto is elég rosszul nézett ki.
"Nem értem," mondta. "Biztos valami gond van. Mondtam Bartholomewnek, hogy jövünk, de mégsem ég a szobájában a lámpa. Mit jelenthet ez?"
"Én látok egy kis fényt kiszűrődni az ajtó melletti ablakon." mondta Holmes.
"Ah, az a házvezető szobája. Itt szokott lenni Mrs. Bernstone. Ő mindent elmondhat nekünk. De ez meg mi?"
Mindannyian vadul kalapáló szívvel vártunk. Egy rémült nő hangos sírása hallatszott a sötét házból.
"Ez Mrs. Bernstone." mondta Sholto. "Ő az egyetlen nő a házban. Várjanak itt. Egy perc és visszajövök."
Az ajtóhoz sietett, majd mikor az kinyílt, egy magas öregasszonyt láttunk és hallottuk, ahogy ezt mondja:
"Oh, Mr. Thaddeus Sholto, uram, annyira örülök, hogy eljött! Annyira örülök, hogy el jött, Mr. Thaddeus, uram!"
Az ajtó becsukódott mögöttük, majd mikor egy perccel később újra kinyílt, Thaddeus Sholto rohant ki félelemmel teli szemekkel.
"Valami történt Bartholomewvel!" zokogta. "Annyira rémült vagyok! Én ezt nem bírom idegekkel!"
Olyan tehetetlennek tűnt, mint egy rémült kisgyerek.
"Menjünk be a házba." mondta Holmes.
Követtük Thaddeus Sholtót a házvezetőnő szobájába.
"A mester bezárta az ajtót és nem válaszol." magyarázta Mrs. Bernstone. "Egész nap vártam, néha szeret egyedül lenni; egy órája már kezdem azt hinni, hogy valami nincs rendben, ezért benéztem a kulcslyukon. Menjen fel, Mr. Thaddeus, uram - nézze meg a saját szemével. Tíz éve vagyok Mr. Bartholomew Sholto mellett, láttam vidáman és bánatosan, de így még sohasem. "
Sherlock Holmes ment elöl egy lámpával a kezében. Thaddeus Sholto tetőtől talpig remegett, ezért inkább segítettem neki, mikor a lépcsőn kellett felmennünk. Miss Morstan a rémült házvezetőnővel maradt. A lépcső egy hosszú folyosóba torkollott. A baloldalon volt három ajtó. Odaléptünk a harmadikhoz, Mr. Sholto megállt és rémülten meredt az ajtóra. Holmes bekopogott, de nem érkezett válasz. Akkor megpróbálta lenyomni a kilincset, de az ajtó nyilvánvalóan zárva volt belülről. Sherlock Holmes a kulcslyukhoz hajolt, majd azonnal fel is egyenesedett.
"Van valami ördögi itt, Watson," mondta.
Lehajoltam én is a kulcslyukhoz, majd rémülten hátrébb is ugrottam. Halvány holdfény sütött be a szobába. Egy arc nézett rám, ijesztő mosolyra dermedve. De ami méginkább megrémített, az az, hogy az arc nagyon hasonlított Thaddeus Sholtóéra, még körbe is néztem, hogy tényleg ott áll-e mellettünk. Aztán eszembe jutott, hogy azt mondta, ikertestvérek.
"Ez borzasztó!" mondtam Holmesnak. "Most mit tegyünk?"
"Ki kéne nyitnunk valahogy az ajtót." felelte. Több kísérletet is tettünk, hogy kinyissuk az ajtót, és végül Bartholomew Sholto szobájában találtuk magunkat. Olyan volt, mint egy kémiai laboratórium. Voltak üvegek, párologtatók, és mindenféle kémiai anyag az asztalon és polcokon. Egy üveg tele valami fekete anyaggal törötten hevert a szoba sarkában; a levegőben kellemetlen szag terjengett. Egy létra állt a szoba egyik sarkában, és felette volt egy nyílás a mennyezetre, elég nagy, hogy egy ember átférjen rajta. Egy hosszú, vastag kötél hevert a földön. Az asztal mellett, a karosszékben ült a ház ura, azzal a szörnyű vigyorral az arcán. Teljesen ki volt hűlve, nyilvánvalóan már több órája halott volt. Az asztalon egy nagyon furcsa eszköz volt - egy barna bot kőfejjel. Mellette egy darab papír volt, rajta néhány szóval. Holmes ránézett, majd átnyújtotta nekem.
Elborzadva olvastam, "A négyek jele".
"Mit jelent ez az egész?" kérdeztem.
"Gyilkosságot," válaszolta. "Ah! Gondoltam! Nézze!"
Valami kis feketeségre mutatott a halott füle fölött.
"Olyan, mint egy tüske." mondtam.
"Ez egy tüske. Kiveheti. De legyen óvatos, valószínűleg mérgezett. Igazából ez egyfajta nyíl; fúvócsövekből lövik ki."
"Ez nagyon furcsa. Az ügy egyre inkább sötétebb lesz, mint tiszta."
"Pont ellenkezőleg," felelte. "minden pillanatban egyre csak tisztább lesz. Hamarosan teljesen világos lesz."
Majdnem elfelejtettük, hogy Thaddeus Sholto is a szobában volt. Még mindig az ajtóban állt, magában morogva. Hirtelen hangos zokogásba tört ki.
"A kincs elveszett!" mondta. "Ellopták a kincset! Ezen a lyukon át eresztettük le. Segítettem neki! Én voltam az utolsó ember, aki látta őt! Itt hagytam őt múlt éjszaka, és hallottam, hogy bezárja az ajtót és lejön."
"Hány óra volt akkor?"
"Tíz óra volt. És ő most halott, és ha a rendőrség kijön, biztos gyanúsítva leszek. Oh, igen, persze, hogy leszek. De Önök nem így gondolják, uraim? Önök azt hiszik, hogy én voltam? Idehoztam volna akkor magukat? Oh Istenem! Oh Istenem! Tudtam, hogy megőrülök! "
"Nincs oka félni, Mr. Sholto." mondta Holmes. "Menjen az örsre és jelentse az ügyet a rendőrségnek. Mi addig itt várunk."
Az emberke meglepődött, de engedelmeskedett, és hallottuk, ahogy lerohan a lépcsőn.