– Papa, kérlek, engedd, hogy menjek. – Alig vették le a cipőjüket és pakoltak le, Banyue ezzel a kéréssel állt Xie Lian elé.
Xie Lian feszülten mosolygott. Nem arról van szó, hogy tiltaná, természetesen örül, hogy az iskolában van ilyen ingyenes táborlehetőség a gyerekeknek egy nyeremény jóvoltából, és ez talán megismételhetetlen alkalom. Arról van szó, hogy:
– Banyue – guggolt le elé Xie Lian –, nem arról van szó, hogy nem engedlek el. Természetesen elmehetsz, ha szeretnél! Csak hát... ott sok ember lesz. Sok idegen – emelte ki. – Te meg nem szereted a sok embert... főleg a sok idegent.
– Ott lesz A-Xiu – mondta erre Banyue. – Ő nem idegen.
Ettől Xie Lian nem nyugodott meg.
– Valóban nem az... De mi lesz, ha valamiért mégsem tud menni, vagy másokkal játszik?
Banyue ezen elgondolkodott, aztán a következőkre jutott:
– Az előbbi eshetőség bárkivel előfordulhat. Az utóbbi lehetőség is bárkivel előfordulhat.
– ..... – Xie Lian az egyik kezébe temette az arcát.
Túlaggódja, nem igaz? Amióta megszületett Banyue, mindig együtt voltak. Xie Lian pelenkázta, ő volt ott a hasfájásainál, ő volt az, aki sután próbálta, aztán megtanulta megnyugtatni, ő kelt fel hozzá éjszakánként, ő volt ott az első szavánál és lépteinél, ő vitte orvoshoz és ő ápolta betegen, amikor maga is beteg volt. Megannyi emlék halmozódott, és pont ezért is kellett elengednie. Féltette Banyuét, okkal, de azzal ártana neki igazán, ha nem engedné bontogatni a szárnyait. Lehetetlen elkerülni a rossz, keserű emlékeket. Ha a tábor rosszul sül el, az is tapasztalatszerzés, ha viszont jól, talán éltre szóló élmény, nem feltétlen a programok miatt. A véletlenek tárháza végtelen, bármi megtörténhet.
Xie Lian hosszan sóhajtott.
– Persze, hogy elmehetsz – nézett rá Xie Lian gyöngéden.
Ez volt az előzménye, hogy a következő hétfő reggelén Xie Lian az iskola vitte Banyuét, egy hétre elegendő csomaggal.
Xie Lian reggeli rohanásának energiáját vitte magával a távolodó busz.
– Egy hét... – meredt a távolba Xie Lian. Azaz majdnem egy egész hét.
Xie Lian úgy érezte magát, mint egy kisgyerek. Persze, munkába kell mennie, de utána? Mint akinek megfagyott az élete. Az utóbbi években Banyue szinte minden szabad percét kitöltötte, ezzel a hirtelen jött bőséggel nem tudott mit kezdeni, és magában bevallotta, meg is ijesztette.
Korán hazaért, hiszen nem kellett Banyuért mennie.
Lefeküdt az ágyra, vékony ujjait összekulcsolta a hasán, és úgy bámulta a plafont, mintha arra várna, megjelenik rajta valami érdekes. Nemrég takarított, fölösleges lenne még egyszer, mosogatást reggel elintézte. Főznie sem kellett, vacsorára és másnapra is elég étel állt a hűtőben. Csekkek be vannak fizetve, szükségtelen postára menni.
Xie Lian arcán feszült mosoly jelent meg.
...Mi a fenét kezdjen magával?
Mire arra a döntésre jutott, hogy ez nagyon rossz ötlet, már bekopogott a szomszédba.
Hua Cheng felkötött hajjal, otthoni viseletben nyitott ajtót, és közömbös kifejezése egyszeriben látványos változással derült fel.
– Gege!
Abban a pillanatban Xie Lian átkozni tudta magát.
– San Lang... – mosolygott rá Xie Lian. Xie Lian még kinti öltözetet viselt, farmert és fehér pólót. Hua Chenget nézve szöget ütött a fejében, hogy jó lenne átöltözni, legalább a farmert valami kényelmesebbre.
Hua Cheng becsületére legyen mondva, végtelen türelemmel várta, hogy Xie Lian megszólaljon.
– Azon gondolkoztam... talán San Langnak szüksége van bármiben segítségre? – Xie Lian hangja halkabban szólt, már-már szégyenkezett. Legkevésbé sem akarta ráerőltetni magát Hua Chengre.
Hua Cheng válasz helyett kérésre nyitotta a száját:
– Mi történt a kis esküvőszervezővel? – Hua Cheng nekidőlt az ajtókeretnek, karjait összefonta a mellkasa előtt. Nem érzett feszültséget Xie Lian részéről, vagyis nem olyat, ami arra engedi következtetni, hogy Banyuéval bármi rossz történt.
– Banyue? Táborba bent. Pénteken jön vissza.
– Ó – vette tudomásul Hua Cheng. Kicsit elgondolkozott, majd úgy folytatta: – Gege-nek nincs mit csinálnia?
Xie Lian mosolya megremegett. Nagy erőfeszítésébe telt tartani Hua Chenggel a szemkontaktust. Rossz érzés kavargott a mellkasában, hogy Hua Cheng azt hiheti, ki akarja használni. Megfigyelte, hogy Hua Cheng rendre a kedvében jár, mint aki a csillagokat is lehozná, ha ő, Xie Lian arra vágyna. Végül megrázta válaszul a fejét.
– Nincs... – motyogta.
– Nekem sincs – mosolygott rá Hua Cheng. – Ha gege-nek nincs ellenére, csinálhatunk valamit.
Miért hangzott úgy, mint akinek ez hatalmas megtiszteltetést jelentene?
A könnyedség, ami Hua Chengből áradt, ellazította Xie Liant, a pillanatokkal ezelőtti szorongása teljesen eltűnt.
– Örülnék, San Lang.
Hua Cheng kért magának tíz percet, majd a bejáratnál találkoztak indulásra készen. Xie Lian azt hitte, Hua Cheng kényelmes kinti öltözetet választ, ehelyett megjelent fekete ingben és sötétvörös zakóban és nadrágban. Tökéletes ellentétként festettek egymás mellett. Xie Lian Hua Chengen végignézve arra gondolt, talán komolyabban vehette volna a közös programot, és átöltözhetett volna ő is. Nos, nem beszéltek meg semmit, csak azt, hogy mennek valahova, így arról sem esett szó, hogy elegáns stílus szükséges. Aztán rögtön elhessegette ezeket a csacsiságokat, nem maradt semmi elegáns ruhadarabja! Kénytelen volt mindegyiket eladni.
Nem is figyelték, merre indulnak, csak mentek komótosan bele a világba.
– Gege-nek mihez van kedve?
Xie Lian kikerült egy sietős férfit, Hua Cheng másik oldalán folytatta az utat, így mentek egészen a zebráig, amikor meg kellett állniuk. Xie Liannek nem kellett sokat törnie a fejét, pénz nélkül manapság semmit nem lehet csinálni. Ha nem étterembe, moziba, teázóba, múzeumba vagy más helyre térnek be, otthoni tevékenységhez is be kell szerezni eszközöket, olvasáshoz könyvet, festéshez vászont, ecsetet, festéket, és egy állvány sem ártalmas, rajzoláshoz papírt és ceruzát vagy tollakat. Mindegy, miről van szó, valamennyi ráfordítás elkerülhetetlen.
– ...Sétálni? – felelte szerényen Xie Lian. Eredetileg nem gondolt sétára, de ketten sétálni egy úton mindig élvezetesebb.
– Jó idő van hozzá – jegyezte meg Hua Cheng.
Kicsit kellett menniük, hogy szép környezetben sétálhassanak, a parkban. Fiatalok és idősek, egyedül, kutyával, baráti társaságban és családosan, sokan, de nem túl sokan jártak és pihentek. Xie Lian és Hua Cheng is jóvágású fiatalemberek, elől sok hölgyet vonz futópillantásra, de hogy mindketten hosszú hajúak, minden szögből és nemnek nem mindennapivá tette őket.
– Gege-nek milyen volt a napja? – kérdezte Hua Cheng.
Elszórva standok álltak, leginkább árnyékban, készen kiszolgálni az éhes és szomjas ügyfeleket. Xie Lian és Hua Cheng kicsit bentebb haladtak, egyelőre a napon, a puha növényzeten.
– Nem hinném, hogy értékelnéd a válaszomat – nevetett Xie Lian.
– Tégy próbára!
– Legyen – adta meg magát Xie Lian. – De nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettelek, hogy nem jó ötlet.
– Ígérem – tette Hua Cheng színpadiasan a szívére a kezét.
Xie Lian mosolyogva ingatta a fejét, javíthatatlan.
– Az egyik bácsi, amikor a gondozóhoz dobta a tányért, ő elhajolt, utána én hajoltam el. Ez már a sokadik tányér tőle, lassan nem lesz mit elmosnom – sóhajtotta. – Mo bácsi, már demens, mozgáskorlátozott, minden nőnek próbál a fenekére csapni, nemrég elvesztette a szemüvegét, így ma velem is eljátszotta ezt, de nem járt sikerrel... először, khm.
– ..... – Hua Cheng csöndesen hallgatta, és az utolsó lehalkított szavakra, amiket tökéletesen hallott, lévén, hogy Xie Lian mellett megy, félig felvonta az egyik szemöldökét.
Xie Lian folytatta:
– Yan bácsi elveszett. Majdnem egy egész órán át kerestük, mire kiderült, hogy nem megint véletlenül kiszökött, hanem... – Nem bírta, Xie Lian szórakozottan elnevette magát. – Nem a saját ágyába feküdt be, és magára húzta a takarót egészen a feje tetejéig.
Hua Cheng is felkacagott.
– Nos – köszörülte a torkát Xie Lian, de az arcán ott világolt a mosoly –, ezek a nap szebbik részei. – Mosolya kicsit döcögős lett. – Zhong bácsi a katéterzacskóját maga mögött húzta a földön...
Szükségtelen volt tovább mesélni ezt a történetet, Xie Lian hangszínéből ki lehetett találni, hogy nyomot hagyott maga után a földön, és Xie Lian emlékeiben is, akinek fel kellett utána takarítani... mindkét emeletet, amit bejárt.
– Gege-nek erőteljes napja volt – mondta Hua Cheng elismerően.
Xie Lian vállat vont.
– Ilyenek ott a napok – felelte. – San Lang mit csinált?
– Az én napom közel sem telt ennyire tartalmasan, mint gege-nek – figyelmeztetett ezúttal Hua Cheng. – Sült tésztát csináltam, közben csődbe vittem valakinek az üzletét. Járulékos veszteség – tette hozzá. – És Yin Yuval behajtattam egy haszontalan szeméttől az adósságát.
És ez nem tartalmas? Xie Lian alig jutott szóhoz. Ha ez nem tartalmas, mi a tartalmas?
– ...Ne szerénykedj, San Lang – találta meg a hangját Xie Lian.
– Nem teszem – mondta háborítatlanul.
Ha nem, hát nem. Közben bokrokkal bővelkedő árnyékos helyre érkeztek, és csodával határosan azon a fedett részen senki nem tartózkodott. Középen a bokor mellett dicsőn tartotta magát egy régi pad. Oda leültek. Kellemesen fújt az arcukba a szellő. Xie Lian olyan rég élvezhetett ilyen nyugalmat. Szereti Banyuét, de el kellett ismernie, mindig figyelni rá fárasztó. Nem attól tart, hogy ő cselekszik hanyagul, de szülőként kötelessége aggódnia, és figyelni a környezetére. Emellett Banyue előnyben részesíti a zárt helyiséget a szabadnál, magától Xie Lian pedig rég elszokott a parktól, pedig régebben szeretett kijárni.
– Nyugodtabbnak tűnsz most – mondta Hua Cheng hirtelen.
Xie Lian bólintott. Önkéntelenül kezdett el mesélni:
– Amióta Banyue megszületett, mindig én gondoskodtam róla. Először ment el táborba, és ezzel együtt először van ennyi szabadidőm. Bevallom neked, elfelejtettem, milyen ez... mit lehet kezdeni ennyivel.
Hua Cheng vonásai ellágyultak, de a szavai komolyak voltak:
– Gege a legjobb apa.
De Xie Lian erre azonnal ellenkezően a fejét rázta.
– Attól, hogy igyekszem a legjobbat nyújtani, nem jelenti azt, hogy a legjobb is leszek.
– Nem emelsz kezet Banyuére – mondta komolyan Hua Cheng –, érte dolgozol, sok mindenről mondasz le a javára, és meri kifejezni előtted magát, mint hogy az... esküvőnkről beszéljen.
– Khm, khm...
– Az én apám ezért pofonnal hallgattatott volna el. Sok gyerek nem áll ilyen közel a szülőjéhez, akkor sem, ha jól kijönnek – folytatta Hua Cheng. – Talán van gege-nél jobb apa, gazdagabb is van gege-nél, de keményebben próbálkozóbb nincs.
Xie Lian résnyire tátotta az ajkait. Furcsán dobbant a szíve, egyrészt a szívből jövő dicséretre, másrészt szomorúan, hogy apró darabkát kapott Hua Chengtől az apjáról. Xie Lian úgy döntött, nem firtatja a témát, egyet azonban muszáj volt kimondania:
– Bármilyen is San Lang múltja, értékes ember voltál, vagy és leszel is.
– Gege – íveltek halványan felfelé Hua Cheng ajkai –, túlbecsülsz.
– Te is engem – viszonozta Xie Lian.
– Nem én! Gege tényleg lenyűgöző.
– San Lang úgyszintén.
– Gege...
– Ó? San Lang szerint én hazudok? – keményített be Xie Lian a megbántottat adva.
Hua Cheng Xie Lian utolsó szava után rávágta:
– Nem.
Xie Lian mosolya elégedetten szélesedett. Összecsapta maga előtt a kezeit.
– Ezzel a vita eldöntetett! – jelentette ki Xie Lian.
Hua Cheng hosszan sóhajtott, majd duzzogva azt mondta:
– Gege ellen nem tudok nyerni.