Az egykoron vívott Archon háborúnak egyetlen nagyobb célja volt. Eldöntötte, hogy kik lesznek azok az Istenek, akik uralkodhatnak a hét nemzet egyikén. Győzelmük után felemelkedtek és Archonokká váltak. Teyvat könyvei és feljegyzései dicsőítette őket...
De a vesztesekről sokkal kevesebb szó esett. A vesztesekről, akik túlélték a háborút és továbbra is vereség tudatával éltek tovább. Ezek között az Istenek között volt Osial is, az Örvény Nagyúrja, kit maga Zhongli, későbbi Archon nevén Morax győzött le és pecsételt a tenger mélyére.
Miután a Démon Király kiszabadította fogságából, ő és hűséges felesége, Beisht bosszút esküdtek Morax ellen.
Amióta csak a fiú apja képtelen volt kezelni fia hirtelen jött személyiségváltozását, azt a tényt, hogy most már ő maga is jelen van az elméjében, a Démon Király ott volt a Fatuival. A fiú apja nem tudott másképp tenni, amikor sokadjára is azzal kellett szembesülnie, hogy a fia újabb verekedést provokált ki, végül a snezhnayai szervezethez vitte, abban reménykedve, hogy majd ők megnevelik. A fiúnak nem tetszett ez a kötelezettség; a Démon Királynak annál inkább.
Ez egy hatalmas lehetőség volt. A Fatui céljai hasonlóak voltak, mint a sajátjai. Legyőzni az Archonokat és megszrezni a gnosisukat. Soha, senkinek sem tűnt fel, hogy nem teljesen értük cselekszik, ha valaha is megkaparinthatott volna egy gnosist is a fiú segítségével, az nem került volna a Tsaritsa kezébe. Saját önös akarata szerint nála maradt volna.
És ugyan mit tett volna, ha kiderült volna az árulása? Azt, amit máskor is tett volna. Káoszt szított volna közöttük. Gyűlölte őket és ebben legalább mind a ketten egyetértettek a fiúval. A kegyetlenségük ugyan imponált a Démon Királynak, de a módszereik felettébb unalmasak voltak. Nem egyszer fejezte ki nemtetszését azzal, hogy vitákat, konfliktusokat, harcokat provokált ki a saját bajtársai között. Furcsának tartották e miatt, de ő nem igazán törődött ezzel.
Hosszú idő telt el végül, mire felküzdötte magát a Hírvivők közé; az egyikük közülük, Pulcinella keményen megbüntette a fiút. A legalacsonyabb rangú katonaként sorolta be a férfi, amiért az első igazi kihívása Teyvaton vérontásban torkollott. A Démon Király nem ölt meg végül senkit, de felbőszítette annyira a Hírvivőt, hogy az végül ilyen parancsot adjon neki.
De ezek a napok végül elmúltak. A Tsaritsa meglátott benne valamit, erőt, kitartást, fejlődni akarást, így újabb eszközt és lehetőséget nyújtott a Démon Király titkon vágyott céljaihoz. De a fiú tisztelte a nőt, tisztelte azért, hogy ezt megadta neki, nem hagyta, hogy örökké a mélyben, egy egyszerű katonaként éljen. A Démon Király sohasem értette mindezt a fiúban, azt, hogy hogyan volt képes ennyiféle érzelemre.
Ám ez a nő, végül egy küldetésre küldte őt, egy küldetésre, aminek az volt a célja, hogy megszerezze a Geo Archon gnosisát. Az első alkalom volt arra, hogy megkaphasson egyet közülük.
De bármennyire is ügyeskedett és óvatoskodott a puhatolózó terveivel úgy, ahogy azt a Fatui megkívánta, végül nem járt sikerrel.
Liyue volt a város, ahol mindez megtörtént; Morax otthona.
A Démon Király és a fiú is egészen elhitték, hogy a Geo Archon meghalt és az egész város a temetésére készül. De ha valóban az életét vesztette az Isten, hol lehetett a gnosis, amire szüksége volt? A testében maradt? Valaki elvitte? A Démon Király folyamatosan ostorozta a fiút, ösztönözte arra, hogy mindenképpen derítse ki, hogy hol lehet a holléte. Többször pénzzel segítette a temetés előkészületeit, nyomukban volt, minden apró információt tudni akart.
De a Démon Királynak volt egy másik terve is. Útmutatást adni a Mélység Rendnek. Tudta, érteni fogják a jelet és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megvalósítsák azt.
A terv, pedig nem más volt: kiszabadítani Osialt a rabságából, és egy mechanikus Istent létrehozni az első Kultivátor és a Beszennyezett szobor segítségével. Természetesen nem egyedül hajtotta ezt végre, a fiú és a Fatui segítségével, noha az előbbi igencsak kételkedett abban, hogy helyesen cselekszik-e. Szegény fiú, annyira ártatlan lélek volt, nélküle biztosan képtelen lett volna embereket, szörnyeket vagy bármilyen élőt megölni vagy megtámadni. A Fatui legalább ilyen téren sokkal szimpatikusabb volt a Démon Királynak.
A pecsétek végül elkészültek, és a nyomok az Aranyházba vezettek. Úgy hírlett, Morax a Geo Archon teste ott van, és nagyon nagy valószínűséggel a gnosist is ott leli. Egy hosszú és izgalmas harc közepette Luminével esélyt kerített arra, hogy az Exuvia közelébe férkőzzön és végre az ujjai közt tudhassa az első gnosisát.
De az emberi marka csak port és hamut fogott; tenyere üres volt, amikor kinyitotta. A Démon Király féktelen haragra gerjedt, hogy valószínűleg átverték, és minden erejét bevetve kényszerítette arra a fiút, hogy használja az átalakulását, ha csak rövidebb időre is, de adja át a tudata nagyobb részét neki.
A küzdelem tovább folytatódott, mígnem a szőke hajú lány le nem győzte őt, és elismeréssel a szívében a földre rogyott. Az élmény még nem volt teljesen az övé, mégis el kellett ismernie, hogy rendkívüli képességekkel rendelkezik. Lumine viszont úgy tűnt Celestia oldalán áll, az Archonok barátja, az ellenségének számított. De a fiú, a legnagyobb meglepetésére látni akarta őt, többször is találkoznia vele az útjuk során, és ő maga kezdte el meggyőzni végül arról, utalt rá, hogy lehet nem helyes a lány gondolkodása. A Démon Király hálás volt neki, most már nem csak azért, mert lehetőséget adott neki arra, hogy egyszer saját fizikális teste legyen. Abban viszont sosem volt biztos, hogy sikerrel járt-e, a jövőben a lány a szövetségese lehet-e majd. Nem voltak egyértelmű jelek.
A gnosis honlétét még továbbra is homály fedte és Osial kiszabadítása sem történt még meg. De a két terv összekapcsolása tökéletes megoldásnak tűnt. Használni a pecséteket, elereszteni az Örvény Nagyúrját a városra, és remélni, hogy a káosz közepette a valójában élő Morax előbukkan. Végre egy összecsapás során örömmel telve győzheti le őt.
Ám hiába történt meg mindez; a Geo Archon nem jött el. Nem sokkal utána tudta meg, hogy az eddig hitt átverésnél még nagyobban volt valójában része. Morax Signorának, az egyik Hírvivőnek adta át a gnosist, így a második is Snezhnaya birtokába került. Elszalasztotta az utolsó lehetőséget is, hogy megszerezze.
Lehet a fiú ezek után idővel megbocsátott Moraxnak, továbbra is barátkozott vele, összejártak és közösen iszogattak és beszélgettek, de a Démon Király soha nem érzett így. Ő képtelen volt elengedni ezt a sérelmet. Ráadásul mindezen felül az 500 évvel ezelőtt történt csatában is részt vett Celestia oldalán.
Nem számított, hogy már nem volt gnosisa, amit elvehetett tőle, meg kellett bosszulnia mindezt, és most, hogy újra a visszavonult Archon otthonában volt, meg is tehette.
Liyue Kikötővárosa. A Démon Király újra eljött ide és magasan az tenger felett lebegett, onnan nézett le rájuk.
Most, hogy már ő volt a Mélység vezetője, és Aether átadta neki az ideiglenes posztját, sokkal többre volt képes, mint legutóbb. Nem volt szüksége pecsétekre vagy mások segítségére, hogy szövetségeseket állítson maga mellé. Az egész Mélységnek és a lényeinek ő parancsolt, és tudta ezúttal sokkal több esélye van arra, hogy Morax a város védelmére kelljen.
Megidézte és fölemelte hatalmas fegyverét, az ég felé tartotta és szólította, hívta őket. Az ég elsötétült a tette nyomán, viharfelhők jelentek meg és eleredt az eső, ezzel együtt az első szörnyek is megjelentek Liyueban. Hilichurlök, Mélység Hírnökök, Lektorok és Mágusok mind a kikötőbe csoportosultak és megkezdték feladatukat a rendbontást. Nem sokkal később Enkanomiya Vishapjai is csatlakoztak hozzájuk. A hatalmas hüllőszerű lények nem igazán merészkedtek a felszínre, de a Démon Király szava és a borús időjárás ide vonzotta őket is.
- Jöjjetek és segítsetek! Közösen hozzunk el egy új kort!
Perceken belül hatalmas káosz alakult ki az emberek között a rájuk támadó szörnyek miatt. A civilek megpróbáltak megmenekülni a maguk módján, de az egyszerű katonák úgy tűntek kevésnek bizonyulnak a bestiák hadával. A Demon Király odafentről figyelte a mesterművét és annak apró részleteit, de nem volt teljesen megelégedve a látvánnyal. Főleg, azzal, ami ezután következett.
A dokok közelében egy férfi egy Mélység Lektorral küzdött. A tüzes támadásai több helyen megégették a ruháját és egy elvétett támadás után esetlenül a földre esett. Már éppen győzedelmeskedhetett volna felette a Mélység lénye, amikor hirtelen lilás fények cikáztak körülöttük és egy hasonló színekbe öltözött fiatal nő kardot forgatva a kezében megmentette őt.
Egy másik helyszínen két Mélység Mágus harcolt három Millelith katonával, akik több civilt védtek tőlük. A szűk utcán nehezen mozogtak úgy, hogy senkinek ne essen igazán bántódása, nem sok esélyük volt a győzelemre így, egészen addig, amíg egy tüzcsóvákat idéző lány fel nem bukkant és könnyűszerrel leolvasztotta a Mágusok jég pajzsát.
Harmadjára egy jeges nyílvesszőkkel és fagyos tavirózsákkal küzdő lányt vett észre, ahogy egy Electro elemű Visaph behemót testével éppen feléje rontott. A lány a közeledő veszély elől hirtelen a levegőbe ugrott és jégcsapokat idézett a bestia fejére, amik ahogy földet értek azonnal megadásra késztették a szörnyet; újabb győzelmet aratva a Liyue népének.
A Démon Király bármerre is nézett ezután, mindenhol hasonló helyzet fogadta. Az adeptusok és a Liyue Qixing könnyűszerrel legyőztek minden szövetségesét, aki a város elpusztítására és Morax újbóli előcsalogatására hívott elő. Úgy tűnt, igaznak bizonyultak a szóbeszédek, és Liyue képes volt megvédenie magát az Archonja nélkül is. Morax jogosan vonult végül vissza.
De ennél sokkal több hatalom volt a kezében, mint amennyit eddig megmutatott. A mélyben, pedig két vízi Istenség ugyanúgy bosszúra szomjazott, ahogy ő. Osial, az Örvény Nagyura és Beisht, az Örvény Bosszúállója csak arra vártak, hogy a mesterük, a Démon Király szólítsa őket.
Elő kellett hát hívnia a két vízi szörnyeteget is. Először Osialt, akinek a legutóbbi felbukkanásakkor egy levegőben lebegő épületet is feláldoztak Liyue lakosai, hogy legyőzzék őt. A Jáde Kamra ugyan azóta már újjáépült, de a régi maradványai még mindig Osial testén pihentek és megakadályozták abban, hogy a felszínre törhessen.
A Démon Király újra felemelte a fegyverét, arra készült, hogy irányítsa a körülötte háborgó tengert. A heves hullámok a kikötő környékén álló hajókat szinte felborította; a stégeket vízzel mosta. Alatta egy örvényt képzett, ami lehatolt egészen a víz aljáig, Osialig és a régi Jáde Kamráig. Amikor teljesen láthatóvá váltak a Démon Király lesújtott és az égből fényes villámok cikáztak alá, még kisebb darabokra törve az épületet.
Az örvény bezárult, a tenger elcsendesedett egy pillanatra. Talán páran azt gondolhatták a partról, hogy semmi célja nem volt mindennek, de valójában Osial újra szabad lehetett és nem sokkal később meg is mutatta mind az öt fejét a város lakóinak, víz sugarakkal bombázta őket.
Ám, ahogy a legutóbb, ennyi nem volt elég ahhoz, hogy Morax is beavatkozzon és segítségükre siessen, Beishtnek is csatlakoznia kellett hozzájuk. De Osial feleségét semmi sem akadályozta meg ebben. A férje szabadsága és a Démon Király jelenléte őt is a kikötőbe vonzotta.
A kettőjük támadása és a szörnyek hada végül elsöprő volt, és nem kellett sokat ezek után a Démon Királynak várnia ahhoz, hogy elérje a végső célját. A közelben egy mély ám szomorú hang szólította meg őt.
- Az első találkozásunk óta tartottam tőle, hogy ez bekövetkezik... és úgy tűnik most a feltételezésem beigazolódik.
- Soha nem voltunk barátok, Morax! - nézett a Démon Király a hatalmas barna sárkányra, aki előtte lebegett. - Számomra legalábbis soha nem voltál az!
- Hallgass meg kérlek! Nem azért jöttem, hogy a várost megvédjem; Liyue népe megtudja védeni magát nélkülem is. Azért jöttem, hogy beszéljek veled, Childe!
- Azt gondolod, hogy még találkozhatsz a fiúval? Neked is el kell mondjam, hogy jobb, ha lemondasz róla? Hogy nincs itt már többé? Most már én uralom a testét.
- Ostobaságokat beszélsz, démonfajzat! - emelte fel a hangját immáron Morax. - Pontosan tudom, hogy a Mélység mit tett vele és, hogy hogyan menthetném meg őt! Meg fogom szabadítani őt tőled!
- Ha harcolni akarsz ellenem, akkor állok elébe! Bőven van indokom arra, hogy bosszút álljak a múlt eseményein és legyőzzelek! Nem számít a gnosis hiánya sem!
A hatalmas barna sárkány nem válaszolt neki, de úgy tűnt egyetértett a szavaival, a harc útját választotta ő is. Egy hatalmas meteort idézett az égből, ami egyenesen a Démon Királyt célozta meg, ezzel indította meg a támadását ellene.
Ahogy a legtöbb csapást, ezt is könnyedén kikerülte a Démon Király és hirtelen Morax mögé került. Fegyvere egy íjjá alakult, amivel a sárkány hátát célozta meg, és egy nyílvesszőt küldött feléje.
Szinte észre sem vehette a sárkány, hogy veszélyben van, az első találat máris a testébe fúródott. A Démon Király felbátorodott a látványra és sorozatosan újabb és újabb nyílvesszőket eresztett beléje, élvezte, ahogy minden sérelmét Morax iránt kiadhatja magából.
Ellenfele ekkor lassan megfordult feléje, ám nem is sejtette, hogy mire készült a Démon Király. Egy hatalmas méretű vízből formált nyílvesszővel nézett szembe, ami miután elhagyta az íj húrját vészesen közelített feléje és végül a mellkasába csapódott bele.
A találat után a Démon Király prédája megadóan a vízbe hullott, és ő rögtön utána eredt.
A harcok még a távolban mindig zajlottak. A Démon Király, pedig miután a Geo Archont is legyőzte, az Arany Ház mögötti hegyekről figyelte az eseményeket. Még emlékezett rá, ahogy nem sokkal ezelőtt követte Moraxot a vízbe, ahol a sárkány mindent megpróbált megtenni azért, hogy elérje őt, karmait a mellkasába vájja. Nem tűnt úgy, mintha győzni akart volna, inkább a korábban említett tervét akarta véghezvinni az utolsó perceiben, de végül minden erőfeszítése mit sem ért, a Démon Király felülkerekedett rajta, testét összezúzta.
Büszkeség honolt most a lelkében; egy újabb régen várt győzelemmel gazdagodott. Újra megmutatta és bebizonyította, hogy erősebb, mint az Archonok. Továbbra sem tudta senki sem legyőzni őt Teyvaton.
De sokáig nem örülhetett ennek. A nem messze egy megnyíló teleport hangja hallatszott és egy szőke hajú fiú lépett ki rajta, tekintetében aggodalom tükröződött.
- Hogy halad a tervünk, Aether? - kerdezte a Démon Király még mindig az előtte lévő látványt figyelve. - Liyue már a miénk?
- Egyelőre még nem, Királyom - hajolt meg előtte tiszteletteljesen a fiú, és a Démon Király végre feléje fordult. - Úgy tűnik, hogy problémába ütköztünk!
- Problémába? Mégis mi lehet számunkra probléma?
- A Fatui megtámadott minket, a megszerzett gnosisainkat akarják! - tekintett fel rá Aether elkeseredetten.
- Jöjjenek csak! Senki és semmi nem tud megállítani bennünket a tervünk végrehajtásában! - felelte büszkén. - Igaz, Aether?
- Igen, Királyom! - szedte össze magát a fiú. - Mi a kívánságod, mit tegyünk?
- Szedd össze a csapatainkat és amint lehetőségünk van rá támadjunk vissza! Ez parancs! Nem késlelkedhetünk!
A fiú csak bólintott válaszul, majd ahogy érkezett, úgy ugyanúgy egy teleporton keresztül távozott.
Magányosan maradva a Démon Király visszafordult a tenger felé. A vízben Osial és Beisht még mindig küzdöttek, ezúttal egy szőke hajú lánnyal, Luminevel. A lánnyal, akit nem volt képes a szövetségesévé tenni bármennyire is akarta volna.
Talán elhamarkodott döntést hozott? Talán meg kellene próbálnia újra? Valami mód lehet arra, hogy meggyőzze őt?
Ostobaság az egész! Ha nem akart csatlakozni hozzá, el kellett, hogy fogadja. Mégis nézni őt, ahogy minden erejét bevetve a két vízi Isten ellen harcolt a legcsodálatosabb látvány volt, amit egy ideje megtapasztalhatott.