Megjegyzés: Kérlek titeket senki se öljön meg
George a szikla tetejéről nézett le a mélybe. Három év telt el ikertestvére halála óta, ő mégsem tudta magát túl tenni. Családja és barátai javasolták számára hogy menjen el túrázni, de most hogy megint egyedül volt a hegyekben, nem tudta nem észrevenni hogy elkezdett felejteni. Mindent megpróbált hogy ne tegye, de az emlékek egymás után törlődtek ki a fejéből, egész addig amíg már nem tudott visszaemlékezni milyen volt amikor még testvére minden pillanatban mellette nevetett.
Természetesen emlékszik az arcára, hogyan is felejthetné el, ha minden nap amikor tükörbe néz ő bámul vissza rá?
George nem tartja a szülinapját.
Úgy érzi hogy ikertestvérével együtt halt meg, hát minek születésnapot ünnepelni egy halott számára?
George soha többé nem idézett patrónust.
George már nem ül seprűre kviddicsezni.
George már nem viccel másokkal.
És hogy így a mélybe bámulva végig gondolta magában az egészet, nem látta már értelmét élnie, előre akart lépni és zuhanni egyenesen oda ahol már többé nem lesz egyedül.
De valami megállította, a szellő ismerős hangot sodort magával, egy hangot amit már három éve nem hallott. "Ezt is túl fogod élni" George hátra lépett pár lépést, nem hitt a szellemek létezésében, de mostmár tudta hogy testvére ott van vele, még ha nem is látja már.
Mosolygott. Három éve először.